44.Rész

- Be kell vallanom valamit... - sóhajtottam Jint elengedve. Körbenéztem, és észrevettem, hogy valami parkszerűségben voltunk. Egy lélek sem volt ott.
- Igen? - fogta meg a kezemet.
- Mirrel... Együtt voltunk... - sütöttem le a szememet. - Egyszer... - Jin csak meredten bámult maga elé. - Csak mert el voltam keseredve...
- Értem... És nem baj... Én is ezt tettem volna, ha Meisa nem lett volna terhes... - mosolygott megértően.
- Ne haragudj. - hajtottam le a fejemet.
- Nem haragszom. - húzott az ölébe. A ruháink összetapadtak, mert tele voltak vízzel.
- Biztos? - bújtam hozzá még jobban.
- Biztos! - puszilt a hajamba. - Menjünk, mert még megfázol! - tolt el magától gyengéden.
- Okés. - álltam fel. Mikor Ő is feltápászkodott, elindultunk.
- Van bent a New World Stagesben egy esernyő.....
- Nem kell. - mosolyogtam rá. Olyan kár volt, hogy nem foghattam meg a kezét.  
- Ez nem kérdés lett volna... - rántotta meg a vállát, és elindult az épület felé.
Gyorsan kihozott egy átlátszó alapon, színes pöttyös esernyőt, majd kinyitotta.
- Tessék! - rakta a fejünk fölé.
- Köszi... - motyogtam zavartan.
- Nincsen mit. - mosolygott - Haza kísérlek! - jelentette ki. - Mármint a hotelba... Vissza...
- Oké...
- Oké... - állt meg, ugyanis piros volt a lámpa. Én viszont mentem tovább. Sajnos azt sem vettem észre, hogy jön egy kocsi. Egy hatalmas fekete kocsi.
- Vigyázz! - rántott vissza Jin a karjaiba. Olyan volt, mintha megölelt volna. De engem nem zavart. Mint egy védelmező burok. 
- Bocsi... - néztem fel rá.
- Máskor vigyázz jobban! Még valami bajod lesz! Épp hogy visszakaptalak, nem akarlak máris elveszíteni! - suttogta a fülembe.
- Oké! - bólogattam a mellkasába. Csak akkor engedett el, mikor már zöld lett a lámpa.
Egész úton némán sétáltunk szorosan egymás mellett.
- Itt vagyunk... - néztem a narancssárga házra.
- Szép! - mosolygott. Még pár percig álltunk egymás mellett csendben. - Ilyenkor megszokás kérdezni, hogy beakar-e menni a vendég... - nevetett.
- Nincs vendégem... - ráztam meg a fejemet én is nevetve.
- Akkor én mi vagyok? - "háborodott" fel.
- Te? A szerelmem... - suttogtam. Miért is suttogunk ennyit?
- Tehát akkor beengedsz? - próbálta eltakarni a lángvörös arcát. Akkor én mit mondjak az arcomról? :D
- Gyere! - nyitottam ki a kaput. Udvariasan előreengedett (közben végig fölém tartotta az esernyőt), Ő is belépett az előkertbe, bezártam a kaput, kinyitottam az ajtót, letöröltem a cipőm talpát, bementem, Jin is bejött és bezártam az ajtót. Kicsit unalmas pillanat volt.
- Jin... Ez hülyeség volt, hogy átjöttél... Haza kéne menned, és venned kéne egy forró zuhanyt! - tanácsoltam.
- Dehogy kell! - csókolt meg.
- Figyelj... - váltam el tőle. - Amint elrendeződik minden...
- De.....
- Nincs semmi de! - raktam a szájára a mutatóujjamat. - Most szépen hazamész, lezuhanyzol, lehetőleg forró vízzel, átveszed a ruháidat, megbeszéled a feleségeddel, hogy el akarsz válni, ha egyáltalán el akarsz tőle válni, és visszajöhetsz ide! - vázoltam a helyzetet.
- Ez nem olyan egyszerű... - vakargatta a tarkóját.
- Jó, mindegy, gondold át! Szia! - toltam ki az ajtón, az esernyőjével együtt.
- Várj! - fordult szembe velem. - Szia! - csókolt meg ismét.
- Naaa! - nevettem fel eltolva magamtól. - Szia! - csuktam be az ajtót. Nekidőltem, és a szám elé kaptam a kezemet. OMG! Ez már nagyon hiányzott! ♥

*8 hónap múlva*
Ahj... Még mindig Amerikában... -.- Ha nem kéne semmit sem csinálni, nem lennék kikészülve, de így, hogy non stop mennem kell forgatásra, így fárasztó... De most már beszélhetek múlt időben, ugyanis végre, 8 hónap után végeztem mindennel... Huh... Igaz, voltak még plusz meghívások klippekbe, filmekbe és sorozatokba, de hamar lezavartam mindent! Még mindig hatalmas hero vagyok! :DD
- Haló? - vettem fel a csörgő telefonomat.
- Szia Momo! - köszönt Jin.
- Oh, szia. - mosolyogtam.
- Lenne kedved átjönni? - tért egyből a lényegre.
- Nem is tudom... Nem kéne... - sóhajtottam.
- Légysziii! Meisa nem lesz itthon, és egyedül nem nagyon tudok vigyázni Theiara... - kérlelt.
- Jó... - sóhajtottam ismét.
- Okés, köszi, imádlak! Átmegyünk érted, 5 perc! - tette le.
-MI?!-gondoltam magamban. Mindegy...
Gyorsan felöltöztem, és mire készen lettem, Jin már csengetett is.
- Szia! - nyitottam ajtót. - Sztok... - vettem észre Theiat Jin mellett.
- Gyere! - hívott ki az ajtón. Gondosan be is zártam a kaput és a bejárati ajtót.
- Gyalog jöttetek? - érdeklődtem.
- Aha. Tök szép tavaszi idő van... Nem? - nézett rám.
- De... - mosolyogtam.
- Apa. - szólt Theia.
- Igen? - nézett rá Jin.
- Pisilnem kell... - rágcsálta a pulcsija ujját.
- Ömm... - fordult felém Jin.
- Visszaviszlek a házamba, jó? - guggoltam le hozzá.
- Jó. - felkaptam, és visszarohantam vele a a bungaloba. Bent elvégezte a dolgát, és kifelé menet beszélgetni kezdtünk.
- Apa laptopján sok fénykép van rólad! - jelentette ki hirtelen.
- R-rólam? - dadogtam.
- Igen. - rágcsálta tovább a pulóvere ujját.
- Értem... - majd odaértünk Jinhez.
- Na, sikerült? - fogta meg Theia kezét.
- Aha... - mondtam, még mindig az infótól sokkolva.
- Minden rendben? - nézett rám.
- Persze. - bólogattam már-már paradicsom színnel.
- Miért pirultál el ennyire? - méregetett.
- Hát... Kaptam egy infót... - vigyorogtam.
- Mit mondtál neki? - nézett mosolyogva Theiara.
- Hogy sok kép van a laptopodon róla! - mutatott rám.
- Köszi Kicsim... Bíztam benned... - pirult el Ő is. - Na, itt vagyunk! - mutatott egy házra.
- Aranyos... - mosolyodtam el. Belül is gyönyörű volt a lakás, akárcsak kívül.
Jin levetkőztette Theiat, utána Theia bement a szobájába.
- Gyere. - húzott maga Jin után a szobájukba. És leültünk az ágyra.
- Miért nincs itt Meisa? - kérdeztem.
- Mert bulizik... - sóhajtott. - Tudod... Ma van a születésnapja, és ez alkalomból, elment bulizni.
- Boldog Születésnapot Neki! - mondtam. Hogy mire gondoltam igazából?: Oh, hogy rohadna meg. :)
- Átadom... - nevetett fel.
- Azt mondta, hogy ne higgyem azt, hogy vissza fogsz jönni hozzám. - dőltem hátra az ágyon.
- Azt hiszi, hogy igazából Őt szeretem. - támaszkodott fölém.
- És ha neki is ezt mondtad? És ha tényleg IGAZÁBÓL Őt szereted? - kezdtem játszani szomorúan az egyik hajtincsével.
- Neki nem mondtam semmi olyat, hogy Őt szeretem, és miért hiszed azt, hogy át akarlak verni?
- Nem hiszem csak... - és ekkor megmutatta a jobb kezét. Elállt a lélegzetem is. Még mindig rajta volt a J+M-es karkötő. Én is felemeltem a jobb kezemet. Én is magamon hagytam ezt a karkötőt. Azóta egyszer sem vettem le.

Már este volt, Theia is mélyen aludt már.
- Szerintem én megyek... - álltam fel az ágyról, és megközelítettem az ajtót. Jin hirtelen elkapta a  kezemet.
- Várj! Ne menj még el! - kérlelt.
- De muszáj... Meisa is hamarosan hazaérhet...
- Dehogyis! Még nagyban bulizik! Gondolom...
- Mindegy... - mondtam, erre Jin becsukta az ajtót, és finoman nekilökött.
- Ne menj el! Kérlek! - támaszkodott, elállva az utamat. Hirtelen megcsókolt. Hosszas csókcsata után, eltoltam egy kicsit magamtól.
- Ezt tényleg nem kéne... - suttogtam.
- Nem érdekel! - csókolt meg ismét.

Csak feküdtünk egymás mellett az ágyon. Mindketten a plafont néztük. Olyan izgi volt, a fehérre festett plafont bámulni, hogy az nem igaz...
Hirtelen rápillantottam. Ő is felém fordította a fejét.
Oké, vissza a plafonhoz-gondoltam. És ezt az egészet vagy 3-szor eljátszottuk. Mikor már negyedszerre is ezt akartam volna csinálni, elmosolyodott, és közelebb húzott magához.
- Jin... - döntöttem a mellkasára a fejemet. - Vissza fogsz még jönni Japánba?
- Természetesen!
- Tényleg?
- Persze! És akkor már tényleg boldogan élhetünk... - nevette el magát. - Kicsit nyálasan hangzott, nem?
- De... - kezdtem én is nevetni. - De engem nem zavar... - emeltem fel a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szeretlek, Te Baka! - csókolt meg.
- Én is Téged! - mosolyogtam. A pillanatunkat kopogás tépte szét. Rémülten néztem Jinre, aki egy másodperc alatt kiugrott az ágyból, és elkezdte felém dobálni a ruháimat. Én is kipattantam, és villám sebességgel felvettem a ruhaneműimet.
Meisanak sikerült valahogy kinyitnia a bejárati ajtót, és a szobaajtót is (az utóbbi nem volt zárva, de azért egy félig részeg embernek, ez is olyan, mint a Rubik kocka kirakása). Meisa belépett, én pedig éppen a pólómat vettem fel. Basszameg!
- Te meg mit keresel itt?! - kérdezte az ajtónak támaszkodva.
- Csak segített vigyázni Theiara! - rántotta meg a vállát Jin.
- És ezt higgyem is el? - vetett gúnyos pillantást Jinre. - Tűnj el a házamból! - kiabált rám. Szófogadóan ki is mentem.
Leültem egy padra nem messze a háztól.
- Nem hiszem el... - kezdett folyni egy picit a könnyem. - Hogy lehetek én ilyen degeneráltan hülye? Vagy nem is... Inkább befolyásolható! - még jó, hogy senki sem volt az utcán.
Jin kb. 20 perc múlva kilépett az ajtón. Igen, ott voltam, mert gondolkoztam...
- Hát Te? - kérdezte.
- Mi van velem? - néztem rá fáradtan.
- Hogy-hogy itt vagy?
- Nem tudom... - sóhajtottam. Észrevettem 2 bőröndöt Jin mögött. - Ez meg mi?
- Meisa kidobott... - vonta meg a vállát.
- Ez... Azt jelenti...
- Igen. - mosolygott. Nem bírtam sokáig, a nyakába ugrottam.
Mehetünk vissza Japánba. Végre. 

43.Rész

- Momo! - szólt Johnny.

- Mi van már? – mondtam nőiesen megfordulva.

- Gyere! – hívott be az irodába.

- Igen? – léptem be.

- Van egy film ajánlatod, zene ajánlatod és klipp ajánlatod.

- Na. Az király! – mutattam fel a hüvelykujjamat.

- Amerikában…

- Mi?! – vontam fel az egyik szemöldökömet.

- Igen… Na, vállalod?

- Ja. – bólogattam.

- Oké… - és elkezdte mondani az instrukciókat. – Tehát. Valami sorozat, Indul a risza, stb., filmek Hobbit, Gyűrűk Ura, stb., zene Justin Bieber, stb., és még egyet felsorolnék: Akanishi Jin… - amint kimondta a nevét, ledermedtem.

- J-Jin? – nyögtem.

- Ömm… Igen… - forgatta a fejét.

- Chh... Azt hittem öri-hariban vagyunk... - nevettem fel kínosan. - Mindegy... Tovább… - hunytam le a szememet.

- Klipp Justin Bieber, stb..

- Jó… Mikor?

- 1 hónap múlva.

- Meddig? 

- Ameddig kell vagy akarsz! - intett ki az irodájából egy lapot adva a kezembe, majd becsukta az ajtót mögöttem. 

A lapon ezek álltak:

Sorozat: Indul a  risza, Gyilkos Elmék, Dr.Csont, Mentalista, Vámpírnaplók

Film: Hobbit, Gyűrűk ura, Nagy fiúk 1-2, Spring Breakers

Zene:  Justin Bieber-Lolly, Akanishi Jin ft. Jason Derulo-Test Drive, Akanishi Jin-Sun Burns Down, Keen'v'-La Vie Du Bon Coté, Selena Gomez-Come and Get it, One Direction-One Way Or Another, Pitbull-

Klipp: Justin Bieber-As Long As You Love Me, Austin Mahone-What About Love

- Először is: ennyi gyilkolós sorozat? Másodszor: Keen'v' francia!! Harmadszor: A One Direction angol! Hogy fogok én erre a két helyre is kijutni? - mondtam, "szerencsére" hangosan. Na, mindegy... Like boss!

*Amerikában* 

Azta... Akkor voltam itt utoljára, mikor.... Mikor Jinnel jöttünk ide...

A reptéren andalogtam, amikor megláttam egy ismerős alakot felém jönni. Az alak felnézett, és intenzíven elkezdett integetni. Körbenéztem, és körülöttem egy árva lélek sem volt. Mondom: Nem integetek vissza, mert lehet, hogy pedofil, wáá! És gyorsan bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, de zenét nem indítottam rajta.

Az alak közeledett. És akkor már tudtam, hogy ki is az. Még jó hogy nem integettem vissza. Az alak, nem más volt, mint drága, egyetlen Jin.

-Oh, hogy rohadna meg...-gondoltam magamban. Gyorsan elfordítottam a fejemet, hogy úgy higgye, hogy nem is vettem észre. Mikor elmentünk egymás mellett, továbbra is integetett. Már távolabb voltunk egymástól, és én már felsóhajtottam, amolyan "huh, túléltem..." feelinggel. Aha, nem...

- Momo! - szólt utánam.

- Francba! - suttogtam. Kihúztam a fülemből a fülhallgatót és hátrafordultam egy mosollyal. - Szia Jin! 

- Milyen aranyos mosolyod van. Mivel tervezel megölni? - próbált komoly maradni, de lehetett látni a szeme sarkában összegyűlő nevetőráncokat. 

- Ami hamarabb kerül a kezem ügyébe... - mondtam sajnálkozóan. Jin érezte, hogy valami nem stimmel, így elkomorodott.

- Figyelj, nem én akartam így ezt az egészet! - lépett közelebb hozzám. 

- Hadd találjam ki... A gyereket nem kalkuláltátok bele... Aha... Én értem... 

- Momo! Egyszer majd rájössz... Idővel biztosan...

- Köszi... - forgattam a szemeimet.

- Figyi! Találkozzunk este 6-kor a New World Stages-ben! - mondta a koordinátákat.

- Jó... Szia! - intettem.

- De nehogy elkéss! 

- Késik a... - de nem tudtam befejezni. Elakadt a lélegzetem, mikor megláttam Meisa Kurokit, és Theia-t (a lányuk<-----szerk.megj.). 

- Hello! - köszönt kissé barátságtalanul Meisa. 

- Szia. - néztem rá érdekesen. 

- Momo. Ő itt Theia! - vette el Meisatól a körülbelül másfél éves gyereket. 

- Milyen... Aranyos... - mosolyodtam el. És nem attól, mert tényleg aranyos volt, hanem attól, hogy egyáltalán nem hasonlít Jinre. 

- Köszi. - mosolygott rám, úgy, mint aki tudja a gondolataimat. 

- Szia! - nyögte ki Theia. 

- Istenem! De édeees! - most tényleg magával ragadott a gyerek. - Szia! - Jin hirtelen valamit suttogott Theia fülébe.

- Suki yo! - mondta ki édesen a szavakat. 

- Én is szeretlek! - kezdtem el japánul beszélni, mert eddig Jinnel is angolul beszéltünk. 

- Meisa nem tud japánul, nyugi... - nyugtatott meg Jin vigyorogva.

- Japánban született... 

- De már nem tud... 

- Aha... Mindegy... - majd átváltottam angolra. - Khm.. Nagyon aranyos. De nekem mennem kell. További sok boldogságot! Sziasztok! 

- Szia! - küldött puszit Theia (hát persze, hogy Jin mozgatta a kezeit).

- Szia. - mosolygott Jin. 

- Hello! - mondta Meisa, majd mikor elmentem mellette, hirtelen megfordult, mikor Jin nem figyelt (természetesen), megfogta a karomat. - Ne hidd, hogy Jin ismét vissza fog menni hozzád, te kis senki!  - mondta halkan, szinte suttogva szemrehányóan, majd elengedte a karomat. Rib@nc. Legszívesebben felpofoztam volna. De nem tettem. Mert tudtam, hogy mi lett volna a következménye. 

Mikor sikeresen megtaláltam a szállást, megkönnyebbültem. Johnny egy 'bungalo'-ba küldött. Ami annyit tesz, hogy egy külön házban fogok lakni, nem messze a szállodától. Reggelit, ebédet és vacsorát nem kértünk hozzá. Hál' Istennek! Amúgy az a bungalo hihetetlenül praktikus volt. Saját konyha, mikróval, sütővel, hűtővel, mosogatóval, edényekkel, tányérokkal, evőeszközökkel. Saját fürdőszoba, mosógéppel, káddal, wc-vel, csappal, tükörrel. Saját hálószoba, tv-vel, kétszemélyes ággyal, szekrényekkel. Saját nappali, tv-vel, háromszemélyes kanapéval+két egyszemélyes fotel, szekrények. Saját kert! Mivel mondtuk a szállodavezetőnek, hogy nem akarom, hogy takarítsanak rendszeresen, így raktak be felmosót és porszívót. Köszi! :) Már megint eltértem a tárgytól, tehát a bungalo. Az egész úgy volt, hogy: egy szimpla barna, fával kirakott kapu. Azon belül volt egy amolyan előkert. A ház, narancssárga volt. Amint belépett az ember a házba, volt egy tágas, barack színű folyosó. A folyosó elején, balra a fürdőszoba. Maga a fürdőszoba, fehér-sötétkék csempével volt kirakva, kivéve ugye a plafon, ami csak simán át lett gurítva fehérrel. Azzal szemben a hálószoba. Szép, halvány kék festékkel volt bevonva az egész. Az ágy pedig fehér volt. A fürdőszoba mellett volt a konyha, amit igazából, csak egy fehér galéria választott el a folyosótól. Gyönyörű, piros festékkel volt lefedve. Hm. Szép. A nappali az úgy volt, hogy a konyha mellett, és a hálószoba mellett volt a nappali. Tehát nagy. Bazi nagy nappali volt! Aztán jött a kert. Egy hintaágy, és egy fából készített asztal, székekkel. 

Egyszerűen mesés volt ez a hely! 

Bementem a hálószobába, és kipakoltam a cuccaimat a szekrényekbe. 13:01. Hm... Én egy hatalmas hero vagyok! :D Megnéztem a hűtőt. Semmi kaja. Úgyhogy elmentem bevásárolni. Szerencsére nem messze volt egy kisbolt. Bementem, vettem kaját, mosóport, öblítőt, stb.. Tehát nagy bevásárlást tartottam.

Megvettem mindent, hazamentem a hatalmas szatyrokkal, és belaktam a helyet. 16:45. WTF?! Na, mindegy. Gyorsan felvettem valami aranyos ruhát (sima, fehér póló, barnás gombolós pulcsival [nem gomboltam be], egyszerű farmer, piros topánka). Kicsit be volt borulva az ég, de nem tántorított vissza. Megnéztem a metrók menetrendjét, felszálltam a járműre, és már vitt is a megbeszélt helyre.

- Szia Momo! - köszöntött Jin mosolyogva New World Stages mögött(!!).

- Szia. Hogy-hogy itt vagy? - mértem végig.

- Majd megtudod! - kacsintott, és bevezetett. Az egész egy kis színpad volt, kis nézőtérrel. Valami előkoncert? Jin megfogta a kezemet. Ismét elfogott az érzés... Hogy mindennél jobban szeretem Őt...

Én csak megszeppenve álltam a színpadon Jinnel együtt, hallgatva a maximum 100 rajongó sikítását, és vártam. Vártam, hogy mit fog csinálni. 

Hirtelen mutogatni kezdett, és elkezdődött a zene. 

- Emberek! - kezdte. - Ez egy új szám, ami még nem jelent meg. Ti vagytok az elsők, akik hallják! 

So here's the story......... 

Csak álltam és hallgattam Jin szerelmes dalát. Ezt akkor most nekem írta?

- Then you'll be back, back, back
Girl you'll be back, back, back
And you'll be mine oh mine again, mine oh mine, 

Girl you'll be back back back
Girl you'll be back into my arms again. - igen... Ezt Jin nekem írta... De... Papíron neki van felesége... Most mindenki azt hinné, hogy mekkora egy k#&.@ vagyok, mert tönkretettem a házasságukat. 

A dal végénél, Jin közelebb hajolt hozzám. Meg akar csókolni... Tényleg szeret. Nem! Nem engedhetem!! Akaratom ellenére is megpofoztam. 

- Jin! Értsd meg, hogy neked van feleséged! És egy elcseszett gyerek, aki még csak nem is hasonlít rád! - mondtam könnyekkel küszködve.

- Momo! Értsd meg, hogy én letojom, hogy van feleségem, és egy gyerekem, aki még csak nem is az enyém! Én akkor is téged szeretlek! - mondta halkan, hogy ne hallja senki, csak én.

- De tudod, hogy mekkora parasztnak fognak tartani, mert elcsesztem a házasságotokat? - engedtem utat az első két könnycseppnek. 

- Figyelj! Bízz bennem....

- Nem! - szakítottam félbe. - Emlékszel mikor még anno bíztam benned, hogy majd ha lejár a szerződésem kimegyek hozzátok Japánba, és boldogan élünk majd együtt. Aha, hát nem így lett... Egyik napról a másikra jött a telefon, hogy hoppá, neked már van egy másik életed... Amiben én nem vagyok benne... - suttogtam az utolsó öt szót, majd kisiettem az épületből. Kint zuhogott az eső, de nem érdekelt. Csak sétáltam tovább nagy léptekkel. 

- Várj már! - kiáltott utánam Jin. 

- Mi van? - fordultam meg, az arcomat törölgetve.

- Ha nem lennél benne ebben az életemben, akkor miért vagy itt? - kiabálta pár méterrel tőlem.

- Mert még nem zártad le teljesen az első életedet... - kiabáltam vissza. Erre csönd uralt mindkettőnket. - Miért voltál ekkora gyökér, hogy leszólítottál? - kérdeztem zokogva térdre borulva. Közelebb jött hozzám. 

"Életem első nyaralása Japánban! Ez tök izgi! Hát azért kevés 12 éves kislány mondhatja el magáról, hogy már volt a világ ezen pontján is. Mindegy.

- Anya! Elmehetek sétálni? - néztem anyura bociszemekkel.

- Menj! - sóhajtott. 

- Ezaz! - pattantam fel.

- De el ne tévedj!

- Majd kérek útbaigazítást! - ja igen, már kb. 10 éves koromban megtanított a nővérem japánul, a bátyám olaszul, önállóan franciául és koreaiul, iskolában pedig angolul.

- Jó, vigyázz magadra! - és már be is csuktam magam mögött az ajtót. 

Szép nyári idő volt, és a szállásunk közel is volt a parthoz így lementem a tengerpartra. Gyönyörű volt nézni a habzó vizet, a hívogató hullámokat. Leültem a homokba és csak bámultam ki a fejemből.

- Bocsi! - szólt egy kisfiú hangja angolul. 

- Igen? - néztem fel. Csillogó, fekete vállig érő haj, ragyogó, igéző szemek. Egyből megbabonázott. 

- Tudnál útbaigazítást adni? - kérdezte borzasztó kiejtéssel. 

- Tudok japánul... - mosolyogtam. - És... Igazából nem vagyok idevalósi, mint látod... De... Attól függ merre szeretnél menni. 

- Hát...

- Jin! Hát itt vagy! - jött a kisfiúhoz (nem értem miért kisfiúzom le, hisz' ugyanannyi idősek vagyunk) -akkor Jinhez- 5 fiú. 

- Mit keresel itt egy ilyen szép lánnyal? - kérdezte a legkisebb.

- Kame! - rótta le egy tüsi fekete hajú srác.

- Ajj... - hajtotta le a fejét -ezek szerint- Kame.

- Srácok! - szólt Jin tekintélyt parancsolóan, mire mindenki fullkusba lett. - Jin vagyok! - mosolygott rám, majd felhúzott a homokból.

- Momo! - küldtem felé egy mosolyt, és leporoltam a sortom hátsórészét. 

- Ő pedig Kame. - mutatott a legkisebbre. - Koki. - mutatott arra aki lerótta Kamet. - Junno. - egy kis frufrus srácra mutatott. - Ueda. - pillantott egy kis fekete hajú fiúkára. - És végül Nakamaru, Maru vagy ha úgy tartja kedved, koala. - mutatott nevetve, egy aranyos koala maci kinézetű fiúra. 

- Megmutatjuk neked a várost! - mosolygott Ueda.

- De ez a Baka, azt mondta, hogy tőlem kér útbaigazítást... - néztem idiótán Jinre. 

- Van ilyen... - nevetett fel Jin, majd karon ragadott és vezetni kezdetett Tokyo utcái felé.

A nap végére már nagyon jól elvoltunk együtt. 

- Holnap ismét jövünk érted Baka! - kacsintott Jin. Nem hazudok, bejön a srác...

- Nem akartok benézni? - hebegtem. Nem akartam tőlük elválni.

- Miért is ne? - vonták meg a vállukat, és bejöttek.

Bemutattam Őket anyáéknak. És mindennap jöttek, hogy hülyéskedjünk a tengerparton, vagy náluk otthon, esetleg nálunk."

- Tudni akarod? - bólintottam. - Mert a fiúkkal kiszúrtunk téged, ahogy magányosan ücsörögsz a parton, én mindenféleképpen beszélni akartam veled, vagy esetleg összeismerkedni. Ezért kitaláltuk ezt a cselt. És attól a naptól fogva, hogy azt mondtam neked, hogy "sorry", én nagyon szeretlek! És visszagondolva jól is tettem, hogy leszólítottalak! 

- És... A többiek? - szipogtam.

- Ők is hangosan kinyilvánították, hogy szép vagy. Hogy azon kívül mit éreztek/éreznek, azt nem tudom... 

- Ha nem kezdtünk volna beszélgetni, egyszerűbb lenne minden! - haraptam az alsó ajkamba lehajtott fejjel.

- Tényleg? Egyszerűbb? Kihez mentél volna, mikor leégett a házad, ha nem lettem volna? Kikkel hülyéskednél annyit, ha nem lettünk volna? Kit szeretnél, ha nem lettem volna gyökér? - emelte fel az államat. 

- Téged, mert felfedeztelek volna a Kat-Tun-ban. És most az miatt sírnék, hogy elvetted feleségül Meisat. Mint most... - és ismét elkezdtem sírni. Ezúttal Jin letörölte a könnyeimet az arcomról. 

- Te Baka, igazából Johnny akarta, hogy összejöjjek Meisaval! Ő akkor már terhes volt valami Kobayashitól! És minden Kat-Tun rajongó észrevette, hogy egy picit szorosabb a kapcsolatunk Kameval, és azt hitték, hogy b.zik vagyunk. Pedig Ő csak "vígasztalt", mert Te nem voltál ott. És Johnny nem akarta, hogy ezt higgyék. Így ide küldött! - vázolta az egészet. 

- Tényleg? - döbbentem le. - Ne haragudj Jin! Nem tudtam! - öleltem meg.

- Honnan tudhattad volna? - puszilta meg a homlokomat. - Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek, hogy tudod!

- Megígérem! - fúrtam bele az arcomat a mellkasába. Az idilli pillanat, mikor egy fiú és egy lány térdelve ölelkeznek. Like.

Rossz hír...:'(

Halihó! ♥
Most nem résszel jövök (de hamarosan igen), csak egy hírrel. Ami nem jó... :'( Nagyon nem...
Tanaka Kokit, alias Kokit kirúgták a Kat-Tunból. Gondolhatjátok: Meghallottam, és amolyan: ARE YOU FUCKING KIDDING ME??! Utána kerestem és: WAIT, WHAT?!?!?!?!?!?!?!!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?! IT'S NOT JOKE?!?!?!?!?! OMG!!!!!!!!!! :'(
Tehát nagyon-nagyon-nagyon szomorú vagyok... :( De azért remélem, hogy Koki talál majd egy új utat az életében.
Amúgy a történet ugyanúgy fog folytatódni, mintha nem is rúgták volna ki (meg Jin sem ment el örökre), szóval......... A blogban minden happy! :)♥♥





További információ Koki távozásáról ebben a blogban található: http://kattunworld.blogspot.hu/2013/10/infoforditas-tanaka-koki-tavozasa-kat.html

42.Rész

ajánlott zene

Keresnem kellett valami szállás helyet. Arra gondoltam, hogy elugrom Jin lakásához.
Ahogy odaértem, egy érdekes táblát fedeztem fel a ház előtt. "Eladó".
Felhívtam a táblán lévő telefonszámot, megbeszéltünk egy időpontot és egy helyet, ott találkoztunk, megbeszéltünk mindent, megkértem, hogy már ezen a napon hadd költözzek be, máskor meg a többit majd elintézzük. Bele is egyezett.
Bementünk a házba a nővel és észrevettem, hogy szinte az összes bútor még bent van.
- Ezek itt maradnak? - érdeklődtem.
- Nem. Akanishi úr, majd elviszi.
- Megmondhatja Akanishi úrnak, - hangsúlyoztam ki lágyan az "úr" szót. - hogy nem szükséges elvinnie.
- És mit mondjak, ki üzeni?
- Egy gyerekkori barátja... - suttogtam a bútorokat nézve.
- Rendben. Akkor én magára is hagyom! - ment ki.
Körbenéztem. A ruhásszekrénye, a konyhabútorjai, az ágya, a komódja, mindene ott volt. Talán hirtelen kellett pakolnia? Nem hiszem... Mindegy... Lényeg az, hogy mindent kinyitottam, átnéztem, stb. És mikor a komódnál jártam, feltűnt egy kép. Egy kép, Jinről és rólam. Amikor Jin virágot nyújt nekem egy fánál. Ahw... Azok a régi szép idők!
Lefeküdtem az ágyára és ott el is nyomott az álom.

*1 hónappal később*
Ez alatt az 1 hónap alatt nem sok dolog történt... Talán a legfontosabb az, hogy bevettek a Kat-Tun-ba. Igen, rájöttem, hogy túlreagáltam az egészet. Mindegy. Nem ez a lényeg.

- Momo! Gyere már! Kezdünk! - ráncigált Ueda. Ja, amúgy egy Talk Show-ban fogunk szerepelni, de mindegy...
- Oh, bocsi! - rohantam.
- És megérkezett a Kat-Tun! - mondta egy hölgy az asztalánál. - Ikimoto Mayumi vagyok, és itt van velem a Kat-Tun! Meséljetek egy kicsit.  Mi van Jinnel?
- Boldogan él, a feleségével... - feleltem gúnyosan.
- Momo.... - suttogták a fiúk.
- Oh... Értem... Tehát Jin közt és közted dúlt a szerelem, míg meg nem jelent az a nő? - próbálta kiforgatni a szavaimat Mayumi.
- Hm... Nem a Kat-Tun-ról kéne beszélnünk? - mentette a menthetőt Koki. Sikertelenül.
- Az most mellékes! - legyezett. - Tehát. Hallottad már Jin legújabb számát, a Love Juice-t? - érdeklődött.
- Nem. - ráztam meg a fejemet.
- Akkor hallgassuk meg. - indította el. - És próbáld értelmezni a szöveget!
Don't know where you're from
Never seen you around
But that don't mean nothing to me
Just want a taste of that...
Drop that shit life...
She stood there waiting alone
Green eyes her shoulder exposed
Smiling and biting her straw
Itt megállította.
- Zöld szemed van, nem igaz? - kérdezte.
- Igaz... - bólogattam.
She gave me one look, I froze
Her sexy inviting eyes
My hands on her hips as we grind
She whispered in an accent unknown
"Just let go, let the music take control babe
Move your body, nothing crazy
So take it slow, there's so many things I want you to know
I ain't leaving you, cuz I'm yours tonight"
I can tell you want me too
And every time I think of you
That luscious juice your lips produce
I can taste that sweet LOVEJUICE
I can tell you want me too
And every time I think of you
That luscious juice your lips produce
I can taste that sweet LOVEJUICE
"Oh","Oh","More","Slow"
Classy like none of these hoes
Pretty little frame under her clothes
Those lips as red as a rose
Vibing to the beat from the Boze
Don't rush the night is still young
Take it to the room and ... things up
I can see you call out my name, saying
- Jól hallottam, hogy AZT mondja? - kerekedett el a szemem.
- Bizony...
- Bazd meg... suttogtam. - Amúgy... Egy cseppet perverz...
"Dont stop, more" I'm trying to see how your lips feel babe
All we need is body language
And now I know, I'm falling for you and I just can't lie
I won't go nowhere cuz I'm your man tonight
I can tell you want me too
And every time I think of you
That luscious juice your lips produce
I can taste that sweet LOVEJUICE
I can tell you want me too
And every time I think of you
That luscious juice your lips produce
I can taste that sweet LOVEJUICE
See, I've been all around the world but I ain't (seen nothing x2)
Like you, don't matter where you're from, it don't (mean nothing x2)
See, I've been all around the world but I ain't (seen nothing x2)
And now I got four minutes to take you back, girl we can (be something x2)
I can tell you want me too
And every time I think of you
That luscious juice your lips produce
I can taste that sweet LOVEJUICE
I can tell you want me too
And every time I think of you
That luscious juice your lips produce
I can taste that sweet LOVEJUICE
I can tell you want me too
That luscious juice your lips produce
I can tell you want me too
That luscious juice your lips produce
I can taste that sweet LOVEJUICE
I can taste that sweet LOVEJUICE
- Na, szóval, mi a véleményed?
- Hogy hülye ez a gyerek!
- Most komolyan rólad énekelt? - nézett rám Ueda.
- Ömmm... - sóhajtottam. - Nem csak rólam...
- Akkor még kiről?
- Nem kiről... Inkább MIRŐL!
- Akkor miről?
- Lovejuice?
- Csak nem... - vonta fel a szemöldökét.
- De...
- Háh! Milyen perverz! - nevetett fel Koki.
A Talk Show többi része jól telt, kérdezgetett mindenféle idiótaságot.

Otthon, bekapcsoltam a gépemet, azon belül a Love Juice-t. Érdekes, hogy egyből kitudtam találni rá egy koreográfiát...
Arra gondoltam, hogy felveszem egy videóra, a laptopom webkamerájával.
Az elején elkezdem táncolni, utána pedig elmondom, a "történetet".

- Huh.... Szóval sziasztok! - huppantam le az ágyra, mikor vége lett a számnak. (Persze angolul kezdtem el beszélni) - Gondolom sokan hallottátok már ezt a számát Jinnek. Aki esetleg mégsem ismeri, annak lent lesz a leírásban a dal címe... Tehát Jin... Ezt most neked üzenem! Komolyan? Zöld szemek? Az Isten szerelmére, feleséged és gyereked van! Mindegy... Amúgy csak egy kicsit vagy perverz... Khm... Hát... Csak ennyit akartam azt hiszem... Ha láttad Jin, annak örülök, ha nem... Akkor ez van... Na, sziasztok! - integettem. - Oh. És még valami Jin! Remélem jól boldogulsz Amerikában, és remélem, hogy jól van a gyereked is, meg a feleséged is.
Itt már tényleg abbahagytam a kamozást, és gondolkozni kezdtem.
 -Mi lenne velem, ha Jin nem lenne?-tettem fel magamnak a kérdést. A válasz nem kaptam meg, de úgy gondolom, hogy erre senki sem tudna konkrét feleletet adni.
- Te meg mi a fészkes fenéért nem hallod meg azt, ha kopogunk? - lépett be Koki a Kat-Tun többi tagjával.
- Hogy kerültök ide? - álltam fel.
- Nyitva volt az ajtó! - nézett kiskutya szemekkel Ueda.
- Aha.... Nyitva.... - vontam fel az egyik szemöldökömet. - Amúgy mióta vagytok itt? 
- Most jöttünk, szóval ne feltételezd azt, hogy hallgatóztunk! - hunyorgott Koki.
- Ki feltételezi ezt?
- Hát...... Öm... - látszott rajta a brutál gondolkozás. - Tudod mit? Hagyjuk....
- Jééé! Ez Jin ágya? - döbbent le teljesen Ueda.
- Drágaságom... Már vagy 1 hónapja... - vágtam érdekes fejet.
- Van ilyen! - legyintett Junno röhögve. - Uedanál van ilyen!
Erre mindenki felnevetett.
Istenem. Mennyire szeretem ezeket az idióta, hülyéket!! ♥♥:$

41.Rész

Reggel Mir mellett ébredtem, aki már fent volt.
- Jó reggelt! - bámulta a plafont.
- Viszont! - néztem én is azt az "érdekes" falat. És itt beállt a csend. Persze a kínos csend. - Nézd... - köszörültem meg a torkomat.
- Tudom... - sóhajtott felém fordulva. - Ez számodra csak egy félreértés volt, nem igaz?
- Mir... - suttogtam. - Én nem akarom, hogy vége legyen a barátságunknak.
- Én sem... - simította meg a vállamat.
- És... Te is tudod, hogy Jint szeretem... - itt látszott rajta az a bizonyos csalódottság. - De téged is! Csak... Jinnel már régebb óta vagyunk együtt...
- És Ő miben jobb mint én? - tette fel azt a kérdést, amit nem akartam hallani.
- Őszintén? - biccentett. - Nem tudom... Hozzá jobban húz a szívem...
- De az a köcsög feleségül vett egy másik nőt! - ült fel értetlenül Mir.
- És ez ellen én mit tehetek? Menjek oda hozzá és pofozzam fel?! - ültem fel én is magam elé tartva a takarót.
- Nem... - feküdt vissza megértően.
- Nem tudom, hogy mit csináljak... - dőltem a mellkasára.
- Én sem... - puszilta meg a homlokomat. Igen, lehet, hogy úgy nézünk ki, mint akik járnak, de nem.

*1 hónap múlva*
Hirtelen megcsörrent a telefonom, miközben beszélgettem az MBLAQ-el egy kávézóban.
- Haló? - vettem fel.
- Szia Momo! - köszönt Jin.
- Szia! Mizújs?
- Képzeld, megyek vissza Japánba! - mondta a nagy hírt.
- Mi?! Komolyan?! Wíííí! De jóó!! - sikítoztam.
- Na most megyek! Szia! - puszilt a telefonba.
- Szia! - mosolyodtam el. - Szeretlek... - suttogtam.
- Én is téged! - tette le.
- Wáá! Jin visszamegy Japánba! - ugrándoztam a fiúknak.
- De szupii! - tapsikolt Thunder.
- Az! - mosolygott Mir. - Nekem mennem kell... Sziasztok! - nyomott egy puszit a homlokomra.
- És miért gondolta meg magát Jin? - érdeklődött G.O.
- Nem tudom... - válaszoltam.
- Mikor megy? - kérdezte Joon is.
- Nem tudom... - hajtottam le a fejemet.

Nem telt bele 10 percbe se, de Rain már hívott is, hogy látni akar. Tehát elbúcsúztam a többiektől, és siettem Rainhez.
- Szia! Miért hívtál? - léptem be az irodájába.
- Letelt az 3 éved! - nézegette a papírjait.
- Mi?! De még van nem tudom mennyi hónapom! - kértem ki magamnak.
- Nem baj... Mir kijelentette, hogy szakítottatok, és valljuk be, így már semmi értelme... - gondolkozott.
- Mi bajod van?!?! Be vagy tépve?! - néztem rá érdekesen. Mi az, hogy "...így már semmi értelme..."?!!
- Az a bajom, hogy visszamehetsz Japánba, vagy bánom is én hova. Nem ez az első panaszom rád!
- De mit tettem?!
- Egyszerűen csak annyi, hogy a paparazzók meghallották, ahogy Jin nevét kezdted sikongatni, így majdnem kiderült a kis titkotok.
- Oh... Bocsánat...
- Na, eredj innen! - poénkodott.
- Ugye nincs harag?
- Dehogyis! Neked kéne haragudnod rám!
- Jól van, na... - forgattam a szememet. - Köszönöm szépen! Szia!
- Szia Momo! Sok sikert Japánban!
- Köszönöm! - siettem ki az ajtón. Elújságoltam mindenkinek, kivéve Jinnek. Neki meglepi lesz. Otthon összepakoltam az összes cuccomat.
Vigyázz Japán! Megyek!

*Japánban 2 nap múlva*
Ismét itt. Hm... Japán. ♥♥
- Sziasztok! - léptem be Koki házának az ajtaján.
- Momo!! - ugrott a nyakamba Ueda Drágaságom.
- Szia Macim! - ölelgettem. Ueda olyan cuki, hogy belehalok!
- Szia Pillangó! - jött Maru is!
- Gyertek srácok! - tártam nagyobbra a kezemet, hogy mindenki beleférjen. De nem sikerült. Összevissza ölelgettük egymást.
- Jin merre van? - kérdeztem.
- Momo... - suttogta Kame. - Jin nem jön... Mégsem tudott jönni...
- Akkor...  Ez miatt veszett kárba az állásom? Ennyi miatt lettem munkanélküli? - kezdtem a sírás határán. Nem Momo! Erősnek kell lenned! Nem szabad sírnod!
- Nem. Johnny biztos tud neked szerválni valamit...  - simította a vállamat Junno.
- Ja. Csak pozitívan! - bólogattam. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom.
- Szia Momo! - szólt bele Jin édeskés hangja.
- Szia.
- Figyi... Mégsem tudok menni Japánba. Meisanak szüksége van rám ebben az időszakban. - magyarázkodott.
- Persze... Megértem... Őt szereted... - mondtam sorba.
- Momo... Nem erről van szó...
- Jin, legalább ne hazudtad volna azt, hogy szeretsz, és hogy örökké együtt leszünk! Ez nem igaz... - remegett meg a hangom. A Kat-Tun tagjai néma csöndben kémlelték a padlót a kanapén ülve.
- Mert miért nem lenne igaz? - kérdezett. - Oh, és veled mi van?  Neked is van állítólag barátod.
- Rain kért meg, hogy játsszam el Mir barátnőjét!
- Aha... És... Akkor nekem miért mondtál mást?
- Mert neked is van barátnőd, sőt feleséged és gyereked is!
- Csak gondolnád egyszer magadat a helyembe... - tette le.
- Momo... - harapott az alsó ajkába Ueda.
- Ti mindvégig tudtátok, hogy ez lesz, igaz? - nevettem el magamat kínosan.
- Nem egészen...
- Jó... - sóhajtottam, kimentem az ajtón és becsaptam magam mögött.

40.Rész

~Momo szemszöge~

*Ismét Koreában (Január 5.)*

 Ah... Ismét távol Jintől... Nem baj... Lehet, hogy ennek így is kell lennie? Okkal nincsen benne a jelenemben? Vagy mi? És akkor Mir miért van benne? Én Jint szeretem! Ennek így nincsen semmi értelme! Ha lenne, már régen Jinnel és a gyerekeinkkel élnék vígan Japánban. Apropó gyerekek. Akkor okkal nem jött össze a gyerek? Nem hiszem... Inkább a bénaságom miatt...
Már semmit sem értek. Minden olyan zavaros...
Hirtelen csöngettek. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, és kinyitottam az ajtót.
- Szia Momo! - ugrott a nyakamba HyunAh.
- Szia! - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Mi a baj? Már megint Jin? - húzta össze a szemeit.
- Igen... - sóhajtottam, majd visszamentem a kanapéhoz, és leültem.
- Jaj Szívem!  - ült le mellém, és átölelte a vállamat. - Egyszer minden rendben lesz! Csak várj egy kicsit még!
- Még?! - nevettem el magamat gúnyosan.
- Igen! Ezt talán Te tudod a legjobban, hogy nagyon sok idő kell.
- De nem tudok várni! - hisztiztem.
- Csajszi! Most azonnal eljössz velem, és változtatsz az életeden! - pattant fel.
- De... - próbáltam ellenkezni, de félbeszakított.
- Semmi de! Go! - tapsolt kettőt.
- Jó! - álltam fel én is, cipőt húztam, kabátot vettem fel, és kimentünk az ajtón. - Mégis hova fogunk menni?
- Fodrászhoz! Kell a változás!
- Nem-nem! Inkább elköltözöm Etiópiába, mintsem levágassam a szép, gyönyörű hosszú hajamat!
- De velem jössz! - ráncigált.
- Jó! De akkor tépettre! - öltöttem ki rá a nyelvemet. Igen régen szeretnék már tépett hajat, szóval... Azért HyunAh ötlete mégsem annyira rossz...
- Oksi-moksi! - vigyorgott.
Pár perccel később, már ott is voltunk a fodrászszalonban.
- Gyere! - invitált arra a félelmetes, kék székbe, ahova azokat szokták ültetni, akik megunták a külsőjüket.
Óvatosan helyet foglaltam, elmondtam, hogy hogyan szeretném, és már bele is kezdett.
Nem tudtam, hogy mi volt az idegesítőbb. A sok hosszú hajtincs a földön, vagy az olló csattogó hangja. Annyi mindenre gondoltam egyszerre, hogy azt hittem valami keveredés-kavarodás lesz a fejemben.
Vajon Jin mit fog hozzászólni? Tetszeni fog neki? Ha nem, akkor mi lesz? Ajj, miért kell ennyire idegesítőnek lennie az olló kattogásnak?
S mire észbe kaptam, már készen is voltam. És nem viccelek, ha azt mondom, hogy igenis jól állt nekem!
- Azta! - néztem hitetlenül a tükörképemre.
- Momo! Nagyon jól nézel ki! - ámuldozott HyunAh is.
- Köszönöm szépen! - fordultam a fodrásznőhöz.
- Igazán nincs mit! - mosolygott. Kifizettem a hajvágást, és kimentünk az ajtón HyunAh-val.
- Na, látod, hogy megérte? - kacsintott.
- Ja. Köszi! - öleltem meg. Hazasiettünk, csinált rólam egy képet, amin mosolygok, utána pedig csináltunk egy közös képet a tükrömnél. Felraktam Instagram-ra mindkét fotót, HyunAh hazament, aztán foglalkoztam egy kicsit a hajammal.
Hihetetlen! - néztem arra az emberre, aki velem szemben állt. - Sexy girl! - nevettem fel.
Hirtelen megcsörrent a telefonom.
- Szia Drágám! - szólt bele Mir.
- Szia Édesem! - vigyorogtam a nagy semminek.
- Szexy a hajad! - nevetett fel.
- Mi? Honnan tudod? - döbbentem le.
- HyunAh? - kérdezett vissza.

- Elmondta? Ne máár! - nyafogtam. - Pedig kíváncsi voltam az arckifejezésetekre, de így már mindegy! - sértődtem meg.

- Nyugi, a többiek nem tudják. 

- Rendben... 

- Na, leteszem, mert ezek a másik szobába megölik egymást. - búcsúzkodott. 

- Joon, tedd le azt a... - hallottam egy töredéket G.O mondatából, és itt tette le Mir.

Körülbelül 1 órával később gondolkoztam, hogy el kéne menni sétálni, szóval normálisabb ruhába felöltöztem, majd kimentem. Pechemre, szinte Szöul összes sajtófotósa az ajtóm előtt állt. 

- Mi van itt? Valaki megvert valakit? - néztem körül.

- Momo, ez az új külső váltás azt jelképezi, hogy már nem Akanishi Jin a partnere? - kérdezte hivatalosan egy emberke.

- Momo! Ez egy új kezdet más baráttal? - érdeklődött egy másik. És még több Jinnel kapcsolatos kérdést tettek fel. Nem értem. Tök rég óta nem vagyunk együtt Jinnel, és csak most veszik észre? Hülyék! 

És volt egy mondat, ami miatt igazán kibuktam:

- Momo, akkor Ön most nem Jint szereti, hanem Mirt?

- Ismételje meg? - kerekedtek el a szemeim. Erre mindenki kussba lett. Tekintély? Annyira nem... 

- Khm... - köszörülte meg a torkát. - Momo, akkor Ön most nem Jint szereti, hanem Mirt? - olvasta fel megint a szövegét.

- Az Istenért nem tudja senki sem megérteni, hogy kurvár@ ŐT szeretem és nem Őt! - hangsúlyoztam ki az első "ŐT" szót, amúgy kiabálva. A végénél, ismét elkezdtem zokogni. De olyan szinten, hogy majdnem a földre rogytam. Hirtelen valaki egy kabátot terített a fejemre, majd elkezdett maga mellett húzni óvatosan. 

Én csak az aszfaltot bámultam és sírtam. Később, mikor már abbahagytam a sírást, óvatosan félrebiccentettem a fejemet, és megláttam, az én megmentőmet, akivel már dolgoztam együtt. Mégpedig a Miss Right-ban. 

- Niel... - suttogtam. 

- Szia Szépség! - vette le a fejemről a kabátját. - Itt is vagyunk! - mutatott egy nagy, halványzöld színű házra.

- Hol? - szipogtam a hajamat igazgatva.

- Csak gyere! - vonszolt. 

- Ez a Te házad? - kérdeztem bent.

- Aha...

- Szép. - erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- Nem kell... - sóhajtott. - Nyugodtan engedd ki magadból a feszültséget... - suttogta a végét.

- Rendben... - kezdtem el ismét bőgni. 

- Nem értem... Ha Őt szereted, és nem Őt, akkor miért buktál ki a kérdésen? - ültetett le a kanapéra, Ő meg mellettem foglalt helyet.

- Én nem Mirt szeretem... - szipogtam nyugodtabban.

- Akkor Jint? - húzta fel az egyik szemöldökét, mire egy picit bólintottam. - És miért vagy együtt Mirrel? 

- Mert ezt csak Rain akarja. De mi nem...

- Értem. - sóhajtott egy hatalmasat. - Hát... Sajnálom. 

- Én is... - dőltem hátra. Abban a pillanatban megcsörrent a telefonom.

- Haló? - vettem fel.

- Szia Momo! - csengett Jin lágy hangja.

- Áh, szia Jin! Mi az újság~~?

- Figyelj csak... Mondanom kell valamit. Megígéred, hogy nem fogsz semmit sem csinálni az ereiddel? 

- Miért mondod ezt? - rémültem meg.

- Kiköltöztem Amerikába. - hadarta ezt a két szót. - És van egy feleségem, Meisa Kuroki, aki most várja az első gyerekünket...

- Mi? - remegett meg a hangom. 

- Momo... Sajnálom... Egyszerűen... 

- Ne, Jin... Nekem is van barátom, Mir. Szóval kvittek vagyunk. - próbáltam erősnek tűnni.

- Oh... Értem... Sok boldogságot!

- Köszi nektek is! - mondtam hitetlenül, és kinyomtam. 

Egyszerre fojtogatott a bánat, düh, szerelem, és a könnyek. Éreztem, ahogy az egész testemet megbénítja ez a négy elem, és a térdemre zuhanok.

- Momo! - guggolt le elém Niel. - Jól vagy?

- Persze... - nyekeregtem.

- Akkor mi a baj?

- Jinnek van felesége... És lesz gyerekük is... - tettem a szám elé a kezemet.

- Ne izgulj! Megoldod! - próbált biztatni.

- Ja... Persze... Azért köszönöm szépen! - álltam fel nagy nehezen, majd gyorsan hazaszaladtam. Meg sem várva semmilyen reakciót, szaladtam. A házamban egy ismeretlen cipőt fedeztem fel. Férfi. Titkon reméltem, hogy Jiné, és hirtelen felbukkan azt kiabálva, hogy "Átvertelek! Szeretlek Te Baka! Csak téged!" De, mint eddig, az égiek mást küldtek. Méghozzá Mirt. 

- Mit keresel Te itt? - töröltem meg a szememet.

- Niel szólt, hogy vigyázzak rád. - válaszolta.

- Nem kell! - vágtam hozzá.

- De kell! - kapta el a csuklómat. 

- Nem! - sziszegtem.

- De! - ráncigált be a szobámba. Ma mindenkinek ilyen rácigálós kedve van? Tudtommal nem vagyok mozgássérült, sem fogyatékos, hogy ne tudjak rendesen járni. Mir leültetett az ágyamra, Ő maga pedig a forgós székemre.

- Sajnálom... - sóhajtottam. 

- Semmi baj... Csak mondd el, hogy mi van. 

És elmagyaráztam neki az egészet.

- Aha... Egyszer minden jóra fordul! - ült mellém, majd mélyen a szemembe nézett. - Egyszer... - suttogta szinte már az ajkaimba, majd csókcsatát kezdtünk vívni. Innentől már csak tovább vezetett az út.

Név

Sziasztok! :)
Most nem résszel jövök, csak egy "felvilágosító" akármivel. :D
Tehát. Ugye eddig az a krikszkraksz volt a nevem. Azelőtt pedig Lo Ve. Sajnos a Lo Ve-t meg akarta volna szüntetni a Google+, mert nem felelt meg a szabályzatnak. Utána ugye a krikszkraksz, ami japánul, és koreaiul a nevem, de nekem az nem tetszett, mert én sem tudtam volna leírni. xD Szóval most a rendes nevemre váltottam, igaz, a "Kiki" csak becenév, de a lényeg meg van... :DDDD
Csak ennyit akartam, ha esetleg nem értenétek, hogy mi/ki vagyok... :D
Amúgy örülök a sok oldalmegtekintésnek, remélem el is olvassátok a részeket, és ha esetleg tetszik valamelyik rész, ott van alul a "vélemények" rublika, nyugodtan írhattok kommenteket, vagy ha maga a blog tetszik, akkor iratkozzatok fel rendszeres olvasónak. :)
Puszi: Kiki xoxoxo

39.Rész

~Jin szemszöge~

*December 18.*

Hiába hívom Momot, nem veszi fel. Nem értem mi van vele. 

- Jin! Hahó! - integetett az arcom előtt Ueda. Mivelhogy forgatást kezdenénk el, de semmi baj... Csak nyugodtan Jin...

- Jaj, bocs, mi van? - néztem körbe. 

- Figyeltél Te rám egyáltalán? - tette csípőre a kezét Johnny szigorúan.

- Nem nagyon... Tehát mi van? - érdeklődtem.

- Az van, hogy kimegyünk arra a helyszínre, ahol játszódni fog a klipp. És ehhez, kell a kocsid! - világosított fel.

- Mi bajod van? Nem fogok furikázni senkit!

- Te hülye, a klipphez kell! - fogta a fejét.

- Ja... - nevettem fel, odaadtam a kocsikulcsot Johnnynak, majd elindultunk. 

- Jin, min kattog az agyad mostanság? - kérdezte Kame.

- Momon... Nem veszi fel a telefont hogyha hívom... 

- Nem kell folyton megfigyelés alatt tartanod szerencsétlent! Hadd kapjon egy kis levegőt! - biztatott.
- Jó... - sóhajtottam. - Amúgy meg! Csak havonta szoktam felhívni, úgyhogy...
- Jaa... Az más...
Megérkeztünk a helyszínre, ahol már ott volt a kocsim.
- Drágám! - futottam oda hozzá, poénból. - Ugye nem esett semmi bajod?
- Dehogy esett semmi baja! Profi volt az, aki vezette! - kacsintott Johnny.
- Jaj, a kis egos!
- Nem én vezettem! - tette fel a kezét védekezően.
- Akkor ki?
- Egy profi. - és ott is hagyott. Hát kösz...
- Gyertek emberek! - hívott oda magához mindenkit a rendező. - A forgatás közben fogom nektek elmondani, hogy mit csináljatok, rendben? Mert még semmi sem biztos.
- Rendben... - bólogattunk.
Elkezdtük a White X'mas-t. Kame része után jött ugye az én részem. Nagyon izgultam. Nem tudom miért, de izgultam.
Az én részem következett. Elkezdtem énekelni.
- Jó, jó! A végénél próbálj olyan arckifejezést mutatni, mintha mindjárt elkezdenél sírni! - szakított félbe.
- Rendben! - majd folytattam ott ahol abbahagytam. Ahogy befejeződött a részem, elkezdődött a refrén. És meghallottam egy női hangot. Ami nagyon ismerős volt. Akkor beugrott. Momo. Olyan érzésem volt, mintha összeroppantam volna. - Megbocsájtanátok nekem egy percre? - és a választ meg sem várva, elrohantam. Nem tudtam, hogy merre, de rohantam. Később nem messze a forgatás helyszínétől, egy kis utcában húztam meg magamat, ahol utat engedhettem a könnyeimnek. Annyi megválaszolatlan kérdés kavargott a fejemben; Miért hallottam Momo hangját? Itt van? És ha igen akkor miért van itt? Miért sírok? Most komolyan, miért? A hangja miatt? Ez hülyeség! Jin! Térj magadhoz!!!
Hirtelen előkaptam a telefonomat, és a gyors hívó gombot nyomtam meg.
- A hívott szám, jelenleg nem kapcsolható... - mondta a női hang.
Erre egyre szaporábban jöttek a könnyeim.
- Jin!! - hallottam a fiúk kiabálását. - Jin! - vettek észre.
- Mi van? - töröltem meg az arcom.
- Veled mi van ember! A frászt hoztad ránk! - kiabált Koki.
- Bocs. - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Na, mi történt? - kérdezte Junno.
- Ti nem hallottátok?
- Mit? - kerekedett el Ueda szeme.
- Hát... Momo hangját a refrénnél...
- Nem nincs itt... - szakított félbe Kame. - Telefonról keresztül énekel...
- Ja... - hajtottam le a fejemet.
- Na, már minden rendben és mehetünk vissza, igaz? - mosolygott Ueda.
- Aha. - bólogattam. - Oh, még valami! Bocsánat! - hajoltam meg.
- Semmi baj! Csak gyere már! - ráncigált Maru. Visszamentünk, és folytattuk.
- Oké Jin! - csapta össze a kezét a rendező. - Ennél a résznél, hogy ¸¸Arukidaseba tomadoukedo" - olvasta fel. - csak sétálj az úton!
- Igenis, főnök! - álltam a helyemre. Elkezdődött a zene, én pedig sétáltam. Lehajtott fejjel, majd azt az utasítást kaptam, hogy nézzek fel. Felnéztem, és hirtelen azt sem tudtam, hogy mi folyik itt.
- Jó, akkor most Momo, hajolj meg, mintha bocsánatot kérnél Jintől. Jin, Te utána menj oda hozzá és csókold meg, majd add oda neki a dobozkát! - adta ki neki a parancsot a rendező.
- Okés! - szólt.
- Mehet!
És Momo tényleg meghajolt, én meg gondolkodás nélkül odamentem hozzá, és megcsókoltam. Parancs nélkül is megtettem volna, de így legalább nem lett belőle félreértés... A csók után, pedig odaadtam neki a dobozt.
- Szuper! - bólogatott elismerően a rendezőbá'. - Most akkor a többiek, a végénél még kelletek Ti is, de nektek addig pihi. - nyögte ki.
Arrébb mentünk Momoval.

~Momo szemszöge~

- Te mit keresel itt? - hitetlenkedett Jin.

- Az MBLAQ-el turnénk van itt Japánba, és gondoltam megleplek Titeket, Baka! - öltöttem ki a nyelvemet. - Közben Johnny tudomást szerzett erről, így felajánlotta, hogy szerepeljek a White X'mas-ben.
- Értem... - bólogatott. Közeledett hozzám, hogy megcsókoljon, de gyorsan kibújtam a karjai alatt, és mögé álltam.
- Ezt most már tényleg nem kéne... - hajoltam meg.
- Rendben... - sóhajtott, majd megölelt. - De azért szeretlek.
- Én is szeretlek Jin... - szívtam be az illatát. Esküszöm, mint a drog.
- Ez a rohadt távolság... - motyogta.
- Hát igen... De ha körülbelül 6 évig kibírtuk egymás nélkül, akkor 1 év egyszerű lesz, igaz?
- Remélem...
- Jól van! Jöhettek vissza! - tapsolt a rendező. Elsétáltunk a fiúk mellett, majd hallottam Jin hangját.
- Telefon, mi? - kérdezte, erre csak nevetés volt a válasz.
- Jó, akkor Momo nyisd ki a dobozt, bólogass, utána Jin húzd fel az ujjára, és csókold meg.
Kinyitottam a dobozt, amiben egy gyűrű volt, azzal a felirattal, hogy ¸¸Hozzám jössz?", és a többit is úgy csináltuk ahogy mondta. A csók résznél tartottunk.
- Rendben, ennyi! - de Jin nem akarta abbahagyni. Hiába próbáltam eltolni magamtól, csak jobban húzott magához. - Mondom ennyi! - és még mindig csókolt. A levegőhiány vetett véget a csókunknak.
- Kérlek ne itt éljétek ki a vágyaitokat! - szólt Johnny. - Menjetek szobára!
- Bocsánat!- hajoltam meg, majd visszafordultam Jinhez. Megint megakart volna csókolni, de hirtelen felindulásból megpofoztam. - Te tényleg nem érted meg, hogy nem akarom, hogy fájjon?! - emeltem fel a hangomat.
- És Te tényleg nem érted meg, hogy szeretlek? - kérdezte még higgadtan.
- Az Istenért Jin! Most nem erről van szó!
- Dehogyisnem! Tudom, hogy Te is akarod, ismerlek már annyira! - kezdett Ő is kiabálni.
- Mit nem lehet azon megérteni, hogy majd 1 év múlva?! - hagytam ott, és visszamentem a szállodába, ahol megszálltunk az MBLAQ-el. Felrohantam a lépcsőn, ahol észrevettem, hogy Mir kijött a szobájából.
- Na, milyen volt a találkozás Jinnel? - érdeklődött mosolyogva.
- Szar. - mentem tovább a lépcsőn, ugyanis az én szobám egy emelettel feljebb van. - Megyek és ugrom egyet a vonat alá, nem érdekel...
- Mi van?! - hallottam egy perc múlva a hangját.
- Semmi... - kiáltottam vissza, beléptem a szobámba, és bezárkóztam. Befeküdtem az ágyba, és megpróbáltam relaxálni.
- Momo! Én vagyok az, Jin! - kopogott.
- Tűnj el. - szóltam nyugodtan. Utána már se kopogást, se Jin hangját nem hallottam. Viszont a lépteit sem. Csak később hallottam a lépteit.
Felkeltem az ágyból és észrevettem egy papírt az ajtóm előtt. Odamentem, felvettem és olvasni kezdtem.
"Momo, meg értem, hogy haragszol rám, és sajnálom. Kibírjuk ezt az 1 évet, nem? :) Puszi: Jinxxx"
-Kibírjuk...-bólintottam némán.

És azt az időt, amíg kint voltunk Japánban hülyéskedéssel töltöttük. Egyaránt az MBLAQ-el, egyaránt a Kat-Tun-al.
---
Most így hozzáteszem, hogy már Momo és Jin is 21 évesek. 

38.Rész

*1 hónap múlva*
Átmentem HyunAh-hoz, mert hiába hívtam, nem vette fel, pedig, -ha nem is veszi fel- legalább visszahív. Tehát felcsöngettem hozzá, és mikor kinyitotta az ajtót, eléggé ledöbbentem. HyunAh, a kis kék köntösében, kutyusos papuccsal és kisírt szemekkel állt előttem.
- Úristen, mi a baj?! - kérdeztem.
- Az élet, az a baj... - sírta el megint magát.
- Jaj, Szívem... Ne sírj! - mentem be. - Szóval mi történt?
- Ugye régebben HyunSeung elhívott randizni. És a haverjával is találkoztunk Yonggukal, és most Yongguk is elhívott randizni... Nem tudom, hogy mit válasszak... - temette a tenyerébe az arcát.
- Szerintem tedd azt, amit a szíved mondd! - tanácsoltam.
- Könnyű azt mondani... Főleg neked. Az életed egy tökéletes Love story...
- Hát az a Love story nem igazán tökéletes... - szakítottam félbe. - Jin Japánban van, és akármikor, ha meglát egy lányt aki bejön neki, elveszi. És utána én egyedül maradok. Mert ez benne van a pakliban...
- Igaz... De akkor is! Te tök szép vagy... Én meg... Ez...
- Először is: Nem vagyok szép. Másodszor: Te gyönyörű vagy! És tudom, hogy minden fiúnak Te vagy az álma. Csak tudod... A fiúk gyávák... - nevettünk fel.
- A legtöbb lány...
- Tudom... De Ők azért mondanak rád ilyeneket, mert nem ismernek téged. És féltékenyek rád.
Itt egy pici gondolkodós szünetet tartott.
- Köszönöm! - ölelt meg.
- Jaj, szóra sem érdemes! - legyintettem. - A lényeg az, hogy ne bánkódj!
- Oké, oké... - sóhajtott. - És már tudom is, hogy mi lesz! - tapsikolt.
- És?
- Yongguk. Nem tudom miért, de Ő olyan rossz fiús. És ez tetszik...
- Okés. - bólogattam. - Akkor hívd fel gyorsan és menj el vele randizni!
- Jó, köszi szépen! - állt fel.
- Akkor én megyek is! Szia! - integettem.
- Szia!

~HyunAh szemszöge~

Felhívtam Yonggukot.

- Szia! Akkor áll a ma esti randi? - kérdeztem.

- Még szép Cica! Akkor 8-ra érted megyek! - mondta.

- Rendi, szia! - tettem le. - Ez az! - ugrándoztam.

Este 8-kor Yongguk tényleg a házam előtt várt rám. Felkaptam magamra egy piros koktél ruhát. 

- Szióka, Cica, szép vagy! - köszönt.

- Köszi. te sem panaszkodhatsz! - öleltem meg. - Akkor hova megyünk?

- A parkba. 

- A... Parkba?  - ijedtem meg. 

- Oda. Ott vár ránk egy banda.

- Egy... Banda?! 

- Aha. Meglátod imádni fogod Őket! - biztosított.

- Oké... - sóhajtottam, majd elindultunk. A sötétben alig láttam az orrom hegyéig. 

- Srácok! - kiáltotta el magát, utána pedig rengeteg fekete ruhás ember vett körbe minket.

- Ki ez a lány? - kérdezte egy csaj.

- Kim Hyun Ah vagyok! - mutatkoztam be.

- Nem téged kérdeztelek! - vetett rám gúnyos pillantást. 

- A barátnőm... Talán zavar? - kezdte lekezelően. - Akit zavar, az elhúzhat innen! 

- Senkit sem zavar! - kiabálta egy srác.

- Remek. - és elkezdtünk ¸¸haverkodni".

Pár nap múlva Yongguk kopogott az ajtómon.

- Szia Baby! Hoztam neked valamit! - nyújtott át egy zacskót.

- Huh... Köszönöm szépen! - hajoltam meg mosolyogva.

- Próbáld fel. 

- Oké! - mentem be a szobába. Amint felvettem, megijedtem a tükörképemtől. Egy fekete bőrdzseki, egy fekete bőrnadrág, egy fekete ¸¸Faith" feliratú póló, és egy magassarkú bőrcsizma volt rajtam. 

- Wow, de csinos vagy! Majd még elmegyünk vásárolni neked új ruhákat, és felújítjuk a ruhatáradat.

- Öööö... Rendben... - néztem rá furcsán.

Másnap ez be is következett. Csak fekete dolgokat vettünk. Még egy karkötő is fekete halálfejes volt!! 

Miközben a plázában bóklásztunk megcsörrent a telefonom. Momo hívott.

- Szia Drágám! - köszöntem bele.

- Szia! Mi újság? - érdeklődött.

- Semmi se. Veled?

- Nem több... - válaszolta. - Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e. 

- Tökéletesen vagyok. - mosolyodtam el. Ennél a résznél Yongguk kivette a kezemből a telefont és letette. - Hé!

- Sajnálom, de úgy érzem, hogy közénk áll. 

- Miért állna közénk? - döbbentem le.

- Mondtad neki, hogy velem vagy? 

- Aha.

- És mégis megzavart minket! Higgy nekem! Ő érzi úgy, hogy elhanyagolod, mert van barátod! És ha ezért így érzi, az nem igazi barát, nem igaz?

- De... - sajnos igaza volt. Lehet, hogy Momo nem igaz barát? 

~Momo szemszöge~

Lerakta? Hm... Lehet, hogy csak dolga van... Mindegy. 

*1 hét múlva*

HyunAh, nem veszi fel a telefont. Lehet, hogy megint baj van?

Átmentem hozzá megint. Amint kinyitotta az ajtót ismét ledöbbentem. Fekete. Minden fekete. És a fekete szín sápasztja... Ami nem jó. És ezt Ő maga mondta.

- Mi történt veled? - érdeklődtem.

- Veled mi történt! Miért akarsz Yongguk és közém állni? - emelte fel az állát.

- Mi bajod van? - kerekedett el a szemem.

- Azért is hívtál fel a múltkor, mert tudtad, hogy együtt vagyunk!

- Mi van? Te be vagy tépve?! Azért hívtalak, hogy nem bántott-e meg az a rohadék. Mert az. Mindenkit mindenki ellen uszít, de én ebbe nem akartam még a kezdetekkor belemenni.

- Aha... Persze... - forgatta a szemeit.

- Hát, Te tényleg be lehetsz állva, ha inkább neki hiszel, mint a BFF-ednek! - nevettem el magamat kínosan.

- Mi már nem vagyunk BFF-ek! - nézett gúnyosan.

- Mit mondott neked rólam? 

- Hát... Csak felvilágosított. 

- Tehát hazugságokkal tömte a fejedet... Te meg elhitted. 

- Még szép. Hiszen a pasim. 

- De HyunAh! Nem akarok beleszólni a szerelmi életedbe, de egy olyan pasi nem jó, aki a barátnőd ellen fordít! Amúgy meg mi ez a ruha? Fekete? Nem Te mondtad, hogy a fekete sápaszt? 

- De... De az már régen volt...

- HyunAh. Megváltoztál. És nem azt kérem, hogy változz vissza, vagy ismét változz meg, hanem csak annyit kérek, hogy higgy nekem! És tőlem járkálhatsz feketébe, lehet a pasid Yongguk, nem érdekel. Csak ne legyél velem ellenséges. A többi már nem számít. Hiszen a Te életed, a Te döntéseid, talán nekem van a legkevesebb beleszólásom az életedbe. Mert ez a Tiéd! Én pedig ezt nem vehetem el... - mosolyogtam. - Gondolkozz egy icipicit, oksi? - kérdeztem barátságosan, mire Ő bólintott egy picit, ezért kimentem.

~HyunAh szemszöge~

Miután Momo kiment, sóhajtottam egy hatalmasat. Később elmentem a parkba, ahol Yongguk volt. És egy másik lánnyal csókolózott.

- Khm... - krákogtam, mire elváltak egymástól.

- Öhm... HyunAh... Te miért vagy itt Cica? - kezdte.

- Ne... Ne mondj semmit! - indultam el, de elkapta a kezemet. 

- Figyelj Baby...

- Nem! Engedj el! Soha többé nem akarlak látni! Hagyj békén! - rántottam ki a kezemet a szorítása alól. Elrohantam. Fogalmam sem volt, hogy hova, de rohantam. Végül Momonál kötöttem ki.

- Sajnálom... Igazad volt! - térdeltem le az ajtójába. 

- Mi történt?? - nézett aggódó arckifejezéssel.

- Yonggukot rajtakaptam csókolózni egy másik lánnyal. 

- Úristen! Nagyon sajnálom! Gyere be! - invitált az ajtón belülre.

- Köszönöm. - álltam el szipogva. - Hogy lehet, hogy még mindig ennyire kedves vagy velem? Hiszen, bunkó voltam...

- HyunAh! Lehetsz Te velem akármennyire is bunkó, de a barátnőm maradsz... - mosolygott.

- Köszönöm! És sajnálom! - hajtottam le a fejemet. 

- Jaj! Te Babo! - lökte meg óvatosan a fejemet. - Nem kell semmit sem sajnálnod!

- Köszi! Szeretlek Szívem! - öleltem meg.

- Én is téged! - ölelt vissza.

~Momo szemszöge~

HyunAhval még estig beszélgettünk, és kibeszéltük a helyes fiúkat is. Például: HyunSeung, Jin, Mir, Zico, JaeHyo, Taylor Lautner, Ian Somerhalder, Zac Efron, stb. 

Szóval nagyon örültem, hogy visszatért a BFF-em. :)

37.Rész

*2 hét múlva*
Amióta összevesztem Jinnel, nem beszéltem/találkoztam vele. És ez rossz. Nagyon is rossz... A szívem majd' megszakad.
Mindegy. Ma van Virág születésnapja, és egy MBLAQ koncert is. Megtanítottam az MBLAQ-nek a Don't U Ever Stop-ot és azt fogjuk neki elénekelni. Tehát már nagyon izgulok. Seung Ho-Ueda részei, G.O-Maru részei, Joon-Junno részei, Mir-Koki pár része, Thunder-Kame részei, És az enyém Jin részei és Koki gyorsabb rap része.
- 1 óra kezdésig! - jelentette be Mir. - Ne izgulj! - súgta a fülembe.
- Oké. - mosolyogtam rá.
- Hm... Lehet, hogy itt tényleg lesz valami? - nevetett Joon, de erre csak fejbe vágtam.
- Sajnos a szíve már másé... - kacsintott Thunder.
- Ohó! Ki az a szívtipró? - kérdezte G.O.
- Közöd nincs. - feleltem merő egyszerűséggel.
- Biztos nem akarod nekünk elmondani? - nézett kiskutya szemekkel Mir.
- Biztos. - simítottam meg a haját.
- Szemét. - húzta össze a szemét.
- Az vagyok, és tudom. - rántottam meg a vállamat, és erre felnevettünk.
- 5 perc! - szólt egy hang a rádióból.
- Az előbb még csak 1 órát mondtál! - riadtam meg.
- Akkor késik az órám... - nézegette az óráját Jin... helyett Mir... :(
- Jó... Mindegy... - sóhajtottam.
- Menjetek a helyetekre! - jött be Rain.
Kimentünk és köszöntünk a közönségnek. Az Oh Yeah-vel kezdtünk és utána a többi, a végére hagytuk a legjobbat.
- Huh... De elfáradtam... - mondtam a térdemre támaszkodva, erre a közönség felsikított. - Na, még egy számot! Csak, hogy ez nem MBLAQ lesz... Hanem Kat-Tun. - ismét felsikítottak. - A nővérem születésnapjára küldöm neki, a Don't U Ever Stop-ot!
És elénekeltük. Hatalmas tapsvihart kaptunk a végén.
- Köszönjük szépen! - kiáltotta G.O.
- Boldog Szülinapot Virág! - integettem egy kamerába. Ha valami véletlen folytán nézné, örülnék is neki...

*2 nap múlva*
Felnéztem az internetre, hogy mi van Japánban, és meglepett a látvány. Egy cikkben rólam írtak...
¸¸A Kat-Tun régi barátja, vagyis inkább Akanishi Jin volt barátnője, tegnap előtt koncertet adott az együttesével, az MBLAQ-el. Megdöbbentő látvány fogadott mindenkit, mikor Kiss Momo bejelentette, hogy egy Kat-Tun számot fog előadni. De a megdöbbentő még nem is ez volt, hanem az, hogy simán ¸¸lerapelné" Tanaka Kokit a színpadról! Vajon erre mit lép a Kat-Tun?"
A végénél felnevettem. Ilyen hülyéket!

*Még 2 nap múlva*
Újabb koncert. Tegnap nagyon sok Japán rajongó írt az oldalunkra, hogy megint énekeljük el a Don't U Ever Stop-ot. Tehát elfogjuk énekelni a végén ismét.
- 1 óra. - jelentette be ismét Mir. Magyarán még 5 perc... xD - Megint izgulsz?
- Nem... - mosolyodtam el.
- Rendben.
- Helyetekre! - jött be Rain.
- Mi? Még nem is szóltak! - riadtam meg.  
- Igen, de most hamarabb fogjátok kezdeni.
- Jó... - sóhajtottunk, és kimentünk.
A koncert végén ismét bejelentettem, hogy következik egy Kat-Tun szám, így elkezdődött a zene. Nem is énekeltünk, de mégis hallottuk az éneket. És ez a Kat-Tun éneklése volt. Azt hittem, hogy véletlenül normális videó klippet adtam oda, ezért mutattam a többieknek, hogy énekeljenek csak. Később, egyre hangosodott az ének. Hátrafordultam és ott álltak a színpadon, Maru, Kame, Junno, Koki és Ueda. Odarohantam hozzájuk és megöleltem őket.
- Jin? - kérdeztem.
- Nem jött... - rántotta meg a vállát Kame, de ekkor jött Jin része. És hallottam, hogy énekel. Tehát itt van.
- De hallom a hangját! - szálltam vitába. Maru megölelt, majd a fülembe súgott.
- Elmondtam Jinnek, hogy igazából nem úgy gondoltad, csak nem akartad, hogy neki is jobban fájjon.
- Miért? - néztem rá.
- Nyugi... - kacsintott. Felsóhajtottam, visszafordultam a közönség felé, és énekeltem. Amikor egy újabb Jin rész jött, valaki hátulról átkarolta a derekamat, és megpörgetett. Először persze, felsikítottam, mert nagyon megijedtem, de amikor lerakott a földre hátrafordultam, és ott volt Ő.
- Jin... - ugrottam a nyakába boldogan. Utána persze énekeltem tovább Jinnel. - Mit kerestek Ti itt? - kérdeztem.
- Hát... Sokan mondták, hogy egy koreai lány lerapelné Kokit a színpadról, így meg kellett ezt cáfolni. - mosolygott.
- Értem... - pusziltam meg az arcát. Sokat hülyéskedtünk Jinnel a színpadon, és például, mikor az a rész volt, hogy ¸¸Hell yeah!" akkor Jinnel azt a mozdulatot utánoztuk, mint amelyik a klippben van, mert azt együtt találtuk ki... xD Baka. ♥♥ De mindig is az én Bakam lesz! ♥♥ Remélem...
A rap részt felosztottuk Kokival. A dalvégén megköszöntük a Kat-Tunnak, hogy eljöttek, és a figyelmet is megköszöntük.
- Úgy örülök, hogy eljöttetek! - ugrándoztam, már a színfalak mögött.
- És, hogy szó nélkül eljöttél... - háborodott fel Kame.
- Aha... Szó nélkül... - haraptam a számba, majd Jinre néztem, aki a földet bámulta.
- Mi felfedezzük Szöul-t, oké? - kacsintott Junno.
- Oksi. - mondta Jin. A többiek elmentek, mi pedig magunkra maradtunk.
- Öööö... Megmutatom a lakásomat, jó? - törtem meg a csendet, Ő pedig csak bólogatott. Elindultunk, majd beengedtem. - Itt a konyha, itt pedig a fürdőszoba, ott a... - de nem engedte befejezni, mert csókot lehelt az ajkaimra. Pár perc múlva eltávolodtam tőle. - Jin... Ebbe most nem akarok megint belebonyolódni...
- De Momo... Higgy nekem! Nem fog fájni egyikünknek sem! - simította meg az arcom.
- Biztos vagy benne? - néztem rá könnyes szemmel.
- Teljesen biztos vagyok benne. - kezdte falni ismét az ajkaimat. Felemelt, úgy, hogy a lábam a dereka körül volt, Ő pedig a fenekemet fogta. - Várj. - állt meg.
- Mi az? - rémültem meg.
- Melyik is a hálószoba? - kérdezte.
- Ott az! - mutattam a hátam mögötti ajtóra, nevetve. Újra vad csókcsatába kezdtünk, közben pedig bevitt a szobámba.

Másnap reggel deja vu érzés fogott el. Magam mellé pillantottam, és ott feküdt Jin, a plafont bámulva.
- Mióta vagy ébren? - bújtam hozzá.
- Nem régóta. - puszilta meg a homlokomat.
- Mikor kell visszamennetek? - érdeklődtem szomorúan.
- 1 hét múlva. - sóhajtott. - De addig használjuk ki azt a 7 napot. Ne törődjünk azzal, hogy mi lesz azután.
- Rendben. - szorítottam össze a fogamat. - Már nagyon hiányoztál!
- Nekem is hiányoztál!
- És sajnálom, hogy el kellett mennem. És, hogy olyan helyzetet kreáltam belőle.
- Nem haragszom... - ült fel. - Csak...
- Csak? - ijedtem meg.
- Csak most már elegem van belőled! Utállak! - próbálta eltorzítani a hangját az én hangomra.
- Te Baka! - ütöttem vállba, egy párnával.
- Na, kvittek vagyunk? - kerekedett fölém.
- Igen! - csókolt meg. És az Istenért sem akarta abbahagyni...
- Szeretlek Momo!
- Én is téged Jin! - és a tökéletes pillanatunkat csengetés zavarta meg. - Jaj ne... - tudtam, hogy ki az. Rainnel beszéltük meg, hogy ma átjön hozzám beszélni. - Jin! Gyorsan öltözz és bújj el! - dobáltam hozzá a ruháit, majd előkerestem magamnak ruhákat.
- Miért? - kérdezte.
- Mert Rain az.... És van kulcsa... - jelentettem be.
- A francba... - kezdett öltözni, és én is.
- Momo! Bemegyek! - kiáltotta Rain.
- Gyorsan Jin! - tuszkoltam ki a erkély betonfalas részére. - Itt várj, és meg ne nyikkanj!
- Oké. Várj! - szólt utánam. - Szeretlek.
- Én is téged! - nyomtam egy gyors puszit a szájára.
- Szia! - jött be a szobába. Pont akkor csuktam be az erkély ajtaját, majd nekidőltem.
- Szia... - köszöntem.
- Beszélni szeretnék veled. - ült le az ágyamra. Hirtelen körülnéztem a szobámban, amikor észrevettem a melltartómat a földön.
- És miről? - sétáltam oda a ruhadarabomhoz, aztán berúgtam a kanapém alá.
- A tegnapi koncertről. Nagyon jó voltál! - dicsért meg.
- Öööhm... Köszi... - mosolyogtam zavartan.
- Miért vagy ennyire feszült? - húzta össze a szemeit.
- Feszült? Nem vagyok feszült? Miért lennék az? - túrtam a hajamba.
- Látod? Most is!
- De nem vagyok az! - mosolyodtam el.
- Hát... Ha tényleg nem akarsz semmit sem elmondani... - ¸¸sértődött" meg. - Nézünk egy kis tv-t? - kapcsolta be a tv-met.
- Öhm... Nézzünk... - egyeztem bele, majd az erkély felé pillantottam.
30 perc múlva, az eső elkezdett szakadni, és Rain még mindig nálam volt.
- Rain... Nem akarsz a többiekhez is elmenni? - kérdeztem.
- Jaj de... - nézett az órájára. - Köszönöm szépen, remélem, hogy nem zavartam.
- Dehogy zavartál... - tereltem kifelé.
- Oh... Nem baj, ha gyorsan kinézek az erkélyen, hogy mennyire esik még az eső?
- Öhm. De nincsen már rá időd... Szia! - toltam ki az ajtón. - Huh... - fújtam ki a levegőt. - A francba... Jin! - rohantam az erkély felé. Kinyitottam az erkélyajtót, és észrevettem a barátomat csurom merő vizesen.
- Juj, szegénykém! - húztam befelé a házba.
- Mi tartott ennyi ideig? - prüszkölt.
- Ne haragudj... - hajtottam le a fejemet. - Csak szerintem Rain kiszagolhatta, hogy itt vagy... És még maradt egy kicsit tv-zni...
- Semmi baj... - öleltem meg.
- Hú, de hideg vagy... Menj el fürödni. - tanácsoltam, de még mindig öleltem Őt.
- Aha... És a Te tusfürdőddel fürödjek? - nevetett.
- Aha... Nincs finom illata? - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Dehogyisnem! Csak... Nekem inkább férfias illatom legyen... - puszilta meg a homlokomat. - Na engedj el, mert még Te is megfázol!
- Nem nagyon érdekel... - öleltem jobban magamhoz.
- De Kicsim... Engem nagyon is érdekel... - vette le magáról gyengéden a kezeimet. - Nem szeretném, ha bármi is történne veled... - túrt bele a hajamba, majd megcsókolt.
- Szerintem, Te menj el gyors' fürödni, én pedig addig leszaladok egy kisboltba és veszek neked tusfürdőt. Oké? - mosolyogtam rá.
- Rendben. De csak óvatosan! - nézett mélyen a szemembe.Hamar felöltöztem valami elviselhetőbb, és melegebb ruhába, majd felvettem a kék cipzáros pulcsimat. Jin addig végignézte, hogy hogyan öltözök fel.
- Hogy nézek ki? - álltam meg előtte.
- Tökéletesen, mint mindig! - adott egy puszit. Mikor eltávolodott tőlem, megfogta a pulcsim kapucniját, és a fejemre húzta.
- Naaa... Így tök hülyén nézek ki... - nyafogtam.
- De magadon hagyod! - parancsolt rám mosolyogva. Nem hinné az ember, hogy mekkora tekintélye van... :D - És nem nézel ki hülyén!
- Jó... Mindegy... Megyek is! Szia! - indultam el, de elkapta a kezem, és visszarántott.
- Hé! A csókom hol marad? - kérdezte incselkedve.
- Itt van! - adtam oda neki.
- Köszönöm! És vigyázz magadra! - engedett el.
- Oksi. Szia! - dobtam neki egy puszit az ajtóból, és kimentem.
A legközelebbi bolthoz mentem. Gyorsan megvettem Jin tusfürdőjét, és sprinteltem is haza. Nem kellett volna, mert úgy elcsúsztam a zebránál, hogy ki is szakadt a farmerom mind a két térdemnél.
- Úristen jól vagy? - szállt ki az autójából egy fiatal emberke.
- Persze... - nyögtem, és felálltam. A térdeimnél hatalmas sebek, és mindkét tenyeremen is.
- Ne vigyelek be a kórházba? - kérdezte a hapi.
- Nem, köszi... - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Felvette nekem a tusfürdős zacskómat a földről, majd a kezembe adta. - Köszi szépen... - hajoltam meg.
- Aaa! Te nem Momo vagy? - ismert meg.
- De...
- Azta! Kicsi a világ! Hatalmas rajongód vagyok! Adnál egy autogramot?
- Persze... Csak ne az út közepén... - tereltem a járdára, ott elővett egy papírt és egy tollat, dedikáltam neki, majd elköszöntünk egymástól és tovább mentünk. Vagyis én tovább bicegtem. Lenéztem a térdemre és láttam, hogy tiszta vér már a farmerom. Otthon kivettem a zacskóból a tusfürdőt, és bebicegtem Jinhez a fürdőbe.
- Tessék! - adtam oda neki.
- Jesszusom! Veled meg mi történt?! - kerekedtek el a szemei. Mikor elvette a tusfürdős flakont (ami tiszta vér volt a kezem miatt), megmosta mindenét, majd elvett egy törülközőt és a dereka köré tekerte. Kimászott a zuhanyzóból, és felém vette az irányt. - Mit csináltál? - vette le rólam óvatosan a pulcsimat.
- Elestem... - hajtottam le a fejemet. - Jin és Te mit csinálsz?!?!?! - tóltam el egy kicsit magamtól, ugyanis a farmerom övével kezdett babrálni.
- Csak leveszem rólad, és lemosom a sebeidet. - felelte egyszerűséggel a hangjában.
- Ja... - értettem meg a logikáját. Leguggolt, és próbálta levenni rólam a nadrágot. - Akanishi-kun! Ez fáj! - kiáltottam fel fájdalmamba.
- Bocsi... - nézett rám fájdalmasan. Kicsikét lejjebb vonszolt magához, és megcsókolt. Innentől már tudtam, hogy mire készül. Egy hirtelen mozdulattal lerántotta rólam a nadrágot, aminek következtében beleharaptam az ajkaiba.
- Azt a büdös... - kezdtem volna szitkozódni, de amint Jinre néztem láttam, hogy a harapásom miatt vérezni is kezdett a szája. - Uh... Nagyon fáj? - riadtam meg.
- Mi? - nézett rám furcsán.
- Hát... A szád...
- Ja... Nem... - törölte le a vérét. - És neked nagyon fájt?
- Eléggé...
- Bocsánat... - próbált komolynak tűnni, de a szeme sarkába összegyűltek a nevetőráncok.
- Nyugodtan, engedd ki... - legyintettem. Erre elkezdett hangosan nevetni. A kis köcsög.
- Na... - nyugodott meg. - Vetkőzz, állj be a zuhanyzóba és fürödj meg! - adta ki a parancsot.
- Igen is főnök! - kacsintottam, erre kiment. A zuhanyzóban megengedtem a vizet, és ahogy hozzáért a sebeimhez, felkiáltottam. - Jin, bazd meg!
- Én is szeretlek! - kiáltott vissza.
- Baka! - nevettem el magamat halkan. Mikor végeztem, én is magam köré tekertem egy törülközőt, majd kimentem.
- Jó, ügyes vagy! - csapta össze a tenyerét. - Hol van a kötszeres doboz? - mutattam be a fürdőbe. - Tökéletes. Akkor gyere! - szófogadóan mentem utána. Kivette a szekrényből majd egyből a fertőtlenítőhöz nyúlt.
- NEM! - ellenkeztem.
- De muszáj Szívem... - simította meg a vállamat.
- Legyen. - sóhajtottam, összeszorítottam a fogaimat, erre Jin lefújta a sebeimet. A végén bekötözte az összes sebemet.
- Ügyes vagy! - ölelt meg. Hirtelen felkapott az ölébe, bevitt a hálószobámba, és lefektetett az ágyra.
- Amúgy merre van a bőröndöd? - kérdeztem.
- Itt! - mutatott a batyujára.
- És ez hogy van itt? - lepődtem meg.
- A fiúk bedobták, amíg elvoltál. - rántotta meg a vállát. - Melyiket vegyem fel? - mutatott fel 2 pólót. Az egyik szürke feliratos volt, a másik pedig egy fekete póló volt, rajta egy manga szerű csaj pucéran a seggét mutatja. A válasz természetesen egyszerű volt.
- A szürke!
- Tudtam! - mosolyodott el. Még kiválasztott egy háromnegyedes nadrágot, alsónadrágot is, és egy zoknit. Felkapta magára mind ezt. - Jó, most Te jössz. - nyitotta ki a szekrényemet. - Mit szeretnél felvenni?
- Öm... - gondolkoztam. - A zöld pingvines pólómat!
- Oksa. - vette ki, és ledobta mellém az ágyra. Kivett hozzá egy melltartót, egy zoknit, egy bugyit, és egy szintén háromnegyedes szürke nadrágot. Persze nem hagyhatta ki azt, hogy ne segítsen. A bugyit, a zoknit és a nadrágot felvettem egyedül, de a többiben segíteni akart.
- Akkor segíts bekapcsolni a melltartómat! - sóhajtottam, előredobtam, a hajamat, és vártam a csodára.
- És ezt hogy kell? - lepődött meg.
- Ti férfiak... Csak kikapcsolni tudjátok... - néztem rá. - Azt a két vas akármit, a másik részen lévő két lyukba kell bedugni...
- Áh! Kész! - emelte fel az ég felé a kezeit.
- Király vagy! - pusziltam meg.
- Tudom... - válaszolta röviden és tömören. - És Te azt tudtad, hogy Te vagy a királyném? - ölelt át hátulról, hátradőlve az ágyon.
- Hát Jin... Mondj újat! - fordultam felé. - A királynéd kaphat egy pólót is?
- Persze... - nevetett, felültünk az ágyra ismét, és segített felvenni a pólómat is.
- Köszönöm. - csókoltam meg. Később visszafeküdtünk az ágyba, és a plafont kezdtük el bámulni.
-Momo... Miért nem mondod el neki, hogy a sajtó szerint Mirrel jársz? Te hülye idióta, ha megtudja... Neked véged!-mondta a lelkiismeretem.
-Nem fog rájönni! Majd, ha eljön a maga ideje, megtudja!-szálltam vele vitába.
- Min agyalsz ennyire? - törte meg a csendet Jin.
- Ja, semmin... - mosolyogtam.
-Itt a megfelelő alkalom! Mondd már!-sürgetett.
-Lelkiismeret kussolsz!-kiabáltam.
- De látom rajtad! - faggatott tovább.
- Tényleg semmi. - csókoltam meg.
- Hát, jó... - húzott közelebb magához.

*1 hét múlva*
Eljött ez a nap is... Jinéknek vissza kell menniük...
Ez alatt az 1 hét alatt, senkinek sem szóltam arról, hogy ismét összejöttem Jinnel (na, jó... Csak HyunAh-nak), és Jinnek sem mondtam el, hogy Mir a kamu barátom.
- Hát... Ég veled Jin... - öleltem meg otthon.
- Nem kísérsz el a reptérig? - kérdezte.
- De. Csak itthon rendezzük le gyorsan, ha titokban akarjuk még mindig tartani... - kacsintottam.
- Jaaaa... - bólogatott. - Akkor szia Momo! Hiányozni fogsz! - csókolt meg.
- Nekem is hiányozni fogsz! - sűrítettem be ezt a mondatot két csók közé.
- Szeretlek! És, ha megtudom, hogy azért fogsz sírni mert elmentem... - fenyegetett. - Tudom, hogy hol laksz!
- Én is... - nevettem fel.
- De ezt most komolyan mondtam. Nem akarom, hogy sírj! - simította meg az arcomat.
- Rendben. - dőltem a mellkasára. - Én meg nem akarom, hogy elmenj! - szorítottam meg a pólóját.
- Én sem akarok elmenni. Csak sajnos muszáj... - puszilta meg a homlokomat.
- Most is... Annyira fáj, mint a múltkor... - hunytam le a szememet.
- Sajnálom... Azt hittem, hogy egyszerűbb lesz majd a búcsúzás... De nem az...
- Ezért nem akartam belebonyolódni megint... - suttogtam.
- Tényleg sajnálom... Igazad volt... - suttogott Ő is.
- Te Baka. - néztem rá. - Miért ilyen nehéz ez a szerelem?
- Nem tudom... - rázta meg a fejét.
- Na, ideje indulnunk... - töröltem meg a szememet.
- Oké... És köszönöm, hogy befogadtál erre az 1 hétre. - hajolt meg.
- Jaj, ne butáskodj! - legyintettem. - Te körülbelül 9 hónapra befogadtál, szóval csönd! - feleltem játékosan.
- Jó. - csókolt meg ismét.
A reptéren a többiektől is elköszöntem, és még utánuk néztem, ahogyan elmennek.
Hazamentem, leültem az ablakomba, és elkezdtem sírni. Hiába mondta Jin, hogy ne tegyem, de képtelen voltam visszatartani a könnyeimet.

- Jin... Miért kellett elmenned? - beszéltem magamban. - Te hülye, idióta, szemétláda, köcsög... - hordtam el még több mindennek. - Miért szeretlek ennyire? - tettem fel a költői kérdést, voltaképpen magamnak.
Pár óra múlva megcsörrent a telefonom.
- Haló? - vettem fel szipogva.
- Szia! Ugye nem sírsz? - kérdezte Jin, azzal az édes, megnyugtató hangjával.
- Dehogyis! Csak megfáztam... - füllentettem.
- Oh, értem... Akkor gyógyulgass! - puszilt bele a telefonba.
- Oksi, köszi. Amúgy merre vagy?
- Már otthon.
- Örülök, hogy épségben hazaérkeztél! - szökött ismét könny a szemembe.
- Hát... Ahogy a pilóta vezetett... - nevetett fel. Már tényleg nem tudtam visszatartani a könnyeimet.
- Na, most már leraklak! Vigyázz magadra! Szia! - pusziltam én is a telefonba.
- Rendben, Te is vigyázz magadra! Szia! Szeretlek!
- Én is téged! - haraptam az alsó ajkamba. És már tényleg letettem a telefont. Ledobtam az ágyamra, jelezve magamnak, hogy senkivel sem akarok beszélni.