*(a második episodetól számítva<--szerk.megj.) 1 hónappal később*
- Jiiiiin... - nyöszörögtem nyújtózkodva.
- Leszokhatnál már arról, hogy amikor felébredsz, elkezded motyogni a nevemet... - dünnyögte átölelve engem.
- Nem érzem jól magamat... - hagyta el a számat valamilyen rekedtes hang.
- Vegyél be egy C-Vitamint... Fellépés lesz... - nyitotta ki a szemét.
- Oké... - köhécseltem.
- Arra gondoltam, hogy most... - nevetett fel.
- Ja... - Felálltam és kimentem a konyhába. Megkerestem a C-Vitamint, bevettem, és visszamentem az ágyba Jin mellé.
- Nem vagy lázas? - Jin megpuszilta a homlokomat. - Szerintem lázas vagy...
- Nem akarok beteg lenni. - vettem levegőt a számon keresztül, mert az orrom be volt dugulva.
- Cica... Te már beteg vagy. - simogatta a lábamat. - Együnk gyorsan valamit, és majd azután is veszel be gyógyszert.
- De nincs étvágyam!
- Muszáj lesz enni. Csak egy icipicit!
- Jó...
- A hangoddal már nem nagyon tudunk mit kezdeni. Pár óra múlva el fog menni, tehát... Arra mást nem tudunk kitalálni. Vagy esetleg nem szólalsz meg a koncertig. Jó? - Erre csak bólogattam. - Akkor gyere! - Felhúzott a helyemről, és kimentünk kajálni. Én választottam egy üres zsemlét, Ő meg pirítóst vagy mit. - Ennyit eszel össz-vissz? Nehogy elhízzál! - nevetett fel. Mivel nem beszélhettem, fogtam magamat, elővettem a telefonomat, és írtam egy SMS-t Jinnek:
"Vicces kedvedben vagy!xD"
- Kihasználom a pillanatot, hogy nem beszélhetsz! - röhögött fel hangosan.
"Ez köcsög volt!:'((" És szomorú fejjel néztem rá.
- Ajj már! Szeretlek! - hajolt oda hozzám egy pusziért.
"Én is szeretlek!:)♥" Mosolyogva megpusziltam. Ahogy visszadőltem a helyemre eléggé megszédültem, így gyorsan belekapaszkodtam az asztalba.
- Jól vagy? - riadt meg. Erre csak bólogattam és elmutogattam neki a problémámat. - Na, akkor gyorsan edd azt meg, és orvosolom a gondjaidat, jó?
"Doktor úr! Kérem, gyógyítson meg!"
- Hmm... - Felnevetett. Óvatosan tépkedtem a zsömlémből a darabkákat. - Egyébként nem lehet, hogy terhes vagy? - kérdezte hirtelen.
"Nem... Többet ennék..."
- Tényleg... - vigyorgott. - Majd hamarosan!
"Én benne vagyok!:DD"
- Na, megetted már Szívem? - tette a kezét a combomra. Erre csak bólintottam. - Oksi. Adom a gyógyszeredet.
Fintorogva lenyeltem, és hangosan kifújtam a levegőt.
- Ügyes vagy! - nyomott egy puszit az arcomra. - Menni kéne próbára... - Sóhajtottam egy hatalmasat, felálltam és bementem a hálószobánkba. Felvettem egy farmert, egy SuperMan-es kék pólót, és mosolyogva visszaültem az étkező asztalunkhoz. - Gyönyörű vagy! - nézett a szemembe. Megráztam a fejemet. - Dehogynem! - mért végig.
*próbán*
Kb.3 óra kezdésig, és még mindig nem szólalhatok meg. Kaptam egy papírt, és egy tollat, ha valamit akarok, írjam le oda. Kösz...:D
- Szerintem próbáljuk ki a hangodat... - szólalt meg Kame. Végre!!
- Mondjuk énekeld a Don't U Ever-t... - bólintott Koki. Elkezdtem énekelni. Hát... Valami botrányos volt, ugyanis rekedtes, halk volt a hangom.
- Fáj a torkom... - köhécseltem, és beleittam a vizembe.
- Még pihentesd egy picit... - tanácsolta Jin.
- Nem lesz jobb! Sőt, még rosszabb is lesz! - Olyan volt a hangom, mint egy kiherélt kutyának. - Reggel jobb volt egy fokkal.
- Jó, igazad van...
- Mit csináljunk veled? - vakargatta a tarkóját Koki.
- Playback? - kérdezte félve Maru.
- Nem. - ráztam meg a fejemet. - Mást nem tehetünk... Beéneklek, aztán majd meglátjuk. Esetleg szólok a közönségnek, hogy bocs, de... nem vagyok a legjobb állapotomban.
- Jó... - sóhajtottak.
*koncert kezdete*
- Halihóó! - köszöntünk.
-Van egy kis baj... - kezdtem. - Nem nagyon tudok énekelni...
- Ne csinááld! - kiabálta be a fullcsendbe egy csaj. A fiúkkal egyszerre nevettünk fel.
- Ne haragudjatok... De próbálkozom! - emeltem fel a mutatóujjamat. Nem hiszem, hogy értették hátul is, mert suttogtam a mikrofonba, és még így sem tudta annyira felhangosítani. Azért reménykedem, hogy mégis.
- Akkor kezdődjön a koncert! - kiabálta túl a sikoltozást Koki, és felcsendült a Real Face. Pár szót énekeltem a részemből, aztán megcsuklott a hangom, és kérlelően néztem rá a srácokra. Szerencsére Jin hamar le tudta reagálni, így énekelni kezdte, ahol abbahagytam. Visszafordultam a rajongókra és elkezdtem a bocsánatukért esedezni (hajlongással). Egy kis színpadrészen voltam. Ueda a másik kis ilyen akármin volt, a többiek pedig a színpadon ugrándoztak.
Később következtek az egyedüli dalok éneklése. Nekem a Heartbreaker saját dalomat "kellett" énekelnem. Akusztikus verzióval, szóval velem volt a gitárom is.
- Nyugi. Jó leszel! - fogta meg a kezemet Jin a színfalak mögött, addig pedig Maru énekelte a Step by Step-et.
- Ezzel a hanggal? Semmiképpen! - nevettem fel.
- Na... - mosolyodott el. Maru lejött a színpadról, és felmutatta nekem a hüvelykujját. Kiálltam a közönség elé. Odabattyogtam a székhez, és a mikrofonhoz.
- Sziasztok! - köszöntem ismét a rekedtes hangommal. - Fogadjátok sok szeretettel a Heartbreaker akusztikus, és zárójelbe hozzáteszem beteg verzióját. - nevettem el magamat, és belekezdtem. Az első 3 sort még úgy ahogy tudtam, de a többinél pedig kezdett elmenni a hangom (úgy rendesen). A felénél rajongók belekezdtek az éneklésbe, én meg csak gitároztam tovább. Nagyon meghatódtam. Az utolsó sor kezdetekor már nagyon vissza kellett tartanom a sírást. Végül nem bírtam. Legördült az első könnycsepp az arcomon. - Köszönöm szépen! - törölgettem a szememet a dal végén. Most ha lehet még rosszabb volt a beszéd hangom is. Felálltam, szívet mutattam a közönségnek, aztán mikor mentem le, dobtam még nekik egy puszit is.
- Édesem! - sietett oda hozzám Jin tárt karokkal. Megöleltem és elkezdtem zokogni. - Nyugi. Ne sírj... - simogatta a fejemet -összekócolva a hajamat-. - Cssssssss... Nyugi... - szorított jobban magához.
- Ez olyan aranyos volt! - mondtam a mellkasába hüppögve.
- Tudom... - puszilt bele a hajamba. - Nyugi... - Pár másodperccel később eltolt magától. - Megnyugodtál? - mosolygott kedvesen.
- Igen... - töröltem meg a szememet.
- Lázas vagy! - állapította meg, miután megpuszilta a homlokomat.
- A sírás miatt. - szipogtam.
- Ajj... - ölelt meg. - Mindjárt előkerítek neked egy gyógyszert! Nem jó, ha így ugrálsz a színpadon...
- Okés. - Jin elment valamerre, én pedig hallgattam Junno énekét, aki a színpadon táncolt és énekelt. Egy perc múlva vissza is ért egy gyógyszerrel és egy pohár vízzel. - Köszi. - Bevettem az orvosságot, és ránéztem Jinre. - Fázom...
- Mindjárt elmúlik... - ölelt meg. Mellényszerű akármi volt rajta, amit nekem most oda is adott. - Gyere. - fogta meg a kezemet, és elindultunk a színpad felé, ugyanis Junno befejezte az éneklést. A többiek már mind ott voltak.
- Huh, de sápadt vagy... - köszöntött Kame.
- Kösz szépen! - motyogtam a mikrofonba. Jin még mindig a kezemet fogta.
- És mi ez a mellény rajtad? - fürkészett Koki.
- Fázott... - rántotta meg a vállát Jin.
- Milyen édes... - nevetett fel Maru. - Fázott.. - utánozta Jint.
- Ha lázas vagy ne ugrálj! - tanácsolta Ueda.
- Ajj... - ültem le a földre törökülésbe. - Majd nem fogok énekelni sem, csak leírom egy lapra a szöveget, jó? Vagy inkább elmutogatok... - nevettem fel azzal a béna kutyás hangommal.
- Jó! Adok egy tollat meg egy papírt... - dobta hozzám a tárgyakat Junno.
- Köszi. - kezdtem írni a dalszöveget.
- Akkor mit szóltok egy Keep the Faith-hez? - kiabálta Koki, a zene pedig elkezdődött. Amint az én részem jött, felmutattam a papírt. A fiúk körülöttem elkezdtek röhögni.
*koncert után, otthon*
- Még mindig fal fehér vagy... - mondta Jin.
- Ne is mond... Marha szarul vagyok... - terültem el az ágyon.
- Fürödjünk meg, és menjünk el aludni.
- Jó. - Felálltam, és bementem a fürdőbe. Pár perc múlva készen is lettünk (igen, együtt fürödtünk), és befeküdtem az ágyba. Jin még szöszmötölt valamit, majd jött Ő is. Jól betakargatott.
- Bármi van, kelts fel azonnal! Megértetted? - hajolt fölém.
- Ühüm... - pusziltam meg gyorsan.
Aznap este össz-vissz kétszer keltem fel (+keltettem fel Jint), és mind a kétszer hánytam.
Pár nap múlva, szerencsére meggyógyultam.
- Jiiiiin... - nyöszörögtem nyújtózkodva.
- Leszokhatnál már arról, hogy amikor felébredsz, elkezded motyogni a nevemet... - dünnyögte átölelve engem.
- Nem érzem jól magamat... - hagyta el a számat valamilyen rekedtes hang.
- Vegyél be egy C-Vitamint... Fellépés lesz... - nyitotta ki a szemét.
- Oké... - köhécseltem.
- Arra gondoltam, hogy most... - nevetett fel.
- Ja... - Felálltam és kimentem a konyhába. Megkerestem a C-Vitamint, bevettem, és visszamentem az ágyba Jin mellé.
- Nem vagy lázas? - Jin megpuszilta a homlokomat. - Szerintem lázas vagy...
- Nem akarok beteg lenni. - vettem levegőt a számon keresztül, mert az orrom be volt dugulva.
- Cica... Te már beteg vagy. - simogatta a lábamat. - Együnk gyorsan valamit, és majd azután is veszel be gyógyszert.
- De nincs étvágyam!
- Muszáj lesz enni. Csak egy icipicit!
- Jó...
- A hangoddal már nem nagyon tudunk mit kezdeni. Pár óra múlva el fog menni, tehát... Arra mást nem tudunk kitalálni. Vagy esetleg nem szólalsz meg a koncertig. Jó? - Erre csak bólogattam. - Akkor gyere! - Felhúzott a helyemről, és kimentünk kajálni. Én választottam egy üres zsemlét, Ő meg pirítóst vagy mit. - Ennyit eszel össz-vissz? Nehogy elhízzál! - nevetett fel. Mivel nem beszélhettem, fogtam magamat, elővettem a telefonomat, és írtam egy SMS-t Jinnek:
"Vicces kedvedben vagy!xD"
- Kihasználom a pillanatot, hogy nem beszélhetsz! - röhögött fel hangosan.
"Ez köcsög volt!:'((" És szomorú fejjel néztem rá.
- Ajj már! Szeretlek! - hajolt oda hozzám egy pusziért.
"Én is szeretlek!:)♥" Mosolyogva megpusziltam. Ahogy visszadőltem a helyemre eléggé megszédültem, így gyorsan belekapaszkodtam az asztalba.
- Jól vagy? - riadt meg. Erre csak bólogattam és elmutogattam neki a problémámat. - Na, akkor gyorsan edd azt meg, és orvosolom a gondjaidat, jó?
"Doktor úr! Kérem, gyógyítson meg!"
- Hmm... - Felnevetett. Óvatosan tépkedtem a zsömlémből a darabkákat. - Egyébként nem lehet, hogy terhes vagy? - kérdezte hirtelen.
"Nem... Többet ennék..."
- Tényleg... - vigyorgott. - Majd hamarosan!
"Én benne vagyok!:DD"
- Na, megetted már Szívem? - tette a kezét a combomra. Erre csak bólintottam. - Oksi. Adom a gyógyszeredet.
Fintorogva lenyeltem, és hangosan kifújtam a levegőt.
- Ügyes vagy! - nyomott egy puszit az arcomra. - Menni kéne próbára... - Sóhajtottam egy hatalmasat, felálltam és bementem a hálószobánkba. Felvettem egy farmert, egy SuperMan-es kék pólót, és mosolyogva visszaültem az étkező asztalunkhoz. - Gyönyörű vagy! - nézett a szemembe. Megráztam a fejemet. - Dehogynem! - mért végig.
*próbán*
Kb.3 óra kezdésig, és még mindig nem szólalhatok meg. Kaptam egy papírt, és egy tollat, ha valamit akarok, írjam le oda. Kösz...:D
- Szerintem próbáljuk ki a hangodat... - szólalt meg Kame. Végre!!
- Mondjuk énekeld a Don't U Ever-t... - bólintott Koki. Elkezdtem énekelni. Hát... Valami botrányos volt, ugyanis rekedtes, halk volt a hangom.
- Fáj a torkom... - köhécseltem, és beleittam a vizembe.
- Még pihentesd egy picit... - tanácsolta Jin.
- Nem lesz jobb! Sőt, még rosszabb is lesz! - Olyan volt a hangom, mint egy kiherélt kutyának. - Reggel jobb volt egy fokkal.
- Jó, igazad van...
- Mit csináljunk veled? - vakargatta a tarkóját Koki.
- Playback? - kérdezte félve Maru.
- Nem. - ráztam meg a fejemet. - Mást nem tehetünk... Beéneklek, aztán majd meglátjuk. Esetleg szólok a közönségnek, hogy bocs, de... nem vagyok a legjobb állapotomban.
- Jó... - sóhajtottak.
*koncert kezdete*
- Halihóó! - köszöntünk.
-Van egy kis baj... - kezdtem. - Nem nagyon tudok énekelni...
- Ne csinááld! - kiabálta be a fullcsendbe egy csaj. A fiúkkal egyszerre nevettünk fel.
- Ne haragudjatok... De próbálkozom! - emeltem fel a mutatóujjamat. Nem hiszem, hogy értették hátul is, mert suttogtam a mikrofonba, és még így sem tudta annyira felhangosítani. Azért reménykedem, hogy mégis.
- Akkor kezdődjön a koncert! - kiabálta túl a sikoltozást Koki, és felcsendült a Real Face. Pár szót énekeltem a részemből, aztán megcsuklott a hangom, és kérlelően néztem rá a srácokra. Szerencsére Jin hamar le tudta reagálni, így énekelni kezdte, ahol abbahagytam. Visszafordultam a rajongókra és elkezdtem a bocsánatukért esedezni (hajlongással). Egy kis színpadrészen voltam. Ueda a másik kis ilyen akármin volt, a többiek pedig a színpadon ugrándoztak.
Később következtek az egyedüli dalok éneklése. Nekem a Heartbreaker saját dalomat "kellett" énekelnem. Akusztikus verzióval, szóval velem volt a gitárom is.
- Nyugi. Jó leszel! - fogta meg a kezemet Jin a színfalak mögött, addig pedig Maru énekelte a Step by Step-et.
- Ezzel a hanggal? Semmiképpen! - nevettem fel.
- Na... - mosolyodott el. Maru lejött a színpadról, és felmutatta nekem a hüvelykujját. Kiálltam a közönség elé. Odabattyogtam a székhez, és a mikrofonhoz.
- Sziasztok! - köszöntem ismét a rekedtes hangommal. - Fogadjátok sok szeretettel a Heartbreaker akusztikus, és zárójelbe hozzáteszem beteg verzióját. - nevettem el magamat, és belekezdtem. Az első 3 sort még úgy ahogy tudtam, de a többinél pedig kezdett elmenni a hangom (úgy rendesen). A felénél rajongók belekezdtek az éneklésbe, én meg csak gitároztam tovább. Nagyon meghatódtam. Az utolsó sor kezdetekor már nagyon vissza kellett tartanom a sírást. Végül nem bírtam. Legördült az első könnycsepp az arcomon. - Köszönöm szépen! - törölgettem a szememet a dal végén. Most ha lehet még rosszabb volt a beszéd hangom is. Felálltam, szívet mutattam a közönségnek, aztán mikor mentem le, dobtam még nekik egy puszit is.
- Édesem! - sietett oda hozzám Jin tárt karokkal. Megöleltem és elkezdtem zokogni. - Nyugi. Ne sírj... - simogatta a fejemet -összekócolva a hajamat-. - Cssssssss... Nyugi... - szorított jobban magához.
- Ez olyan aranyos volt! - mondtam a mellkasába hüppögve.
- Tudom... - puszilt bele a hajamba. - Nyugi... - Pár másodperccel később eltolt magától. - Megnyugodtál? - mosolygott kedvesen.
- Igen... - töröltem meg a szememet.
- Lázas vagy! - állapította meg, miután megpuszilta a homlokomat.
- A sírás miatt. - szipogtam.
- Ajj... - ölelt meg. - Mindjárt előkerítek neked egy gyógyszert! Nem jó, ha így ugrálsz a színpadon...
- Okés. - Jin elment valamerre, én pedig hallgattam Junno énekét, aki a színpadon táncolt és énekelt. Egy perc múlva vissza is ért egy gyógyszerrel és egy pohár vízzel. - Köszi. - Bevettem az orvosságot, és ránéztem Jinre. - Fázom...
- Mindjárt elmúlik... - ölelt meg. Mellényszerű akármi volt rajta, amit nekem most oda is adott. - Gyere. - fogta meg a kezemet, és elindultunk a színpad felé, ugyanis Junno befejezte az éneklést. A többiek már mind ott voltak.
- Huh, de sápadt vagy... - köszöntött Kame.
- Kösz szépen! - motyogtam a mikrofonba. Jin még mindig a kezemet fogta.
- És mi ez a mellény rajtad? - fürkészett Koki.
- Fázott... - rántotta meg a vállát Jin.
- Milyen édes... - nevetett fel Maru. - Fázott.. - utánozta Jint.
- Ha lázas vagy ne ugrálj! - tanácsolta Ueda.
- Ajj... - ültem le a földre törökülésbe. - Majd nem fogok énekelni sem, csak leírom egy lapra a szöveget, jó? Vagy inkább elmutogatok... - nevettem fel azzal a béna kutyás hangommal.
- Jó! Adok egy tollat meg egy papírt... - dobta hozzám a tárgyakat Junno.
- Köszi. - kezdtem írni a dalszöveget.
- Akkor mit szóltok egy Keep the Faith-hez? - kiabálta Koki, a zene pedig elkezdődött. Amint az én részem jött, felmutattam a papírt. A fiúk körülöttem elkezdtek röhögni.
*koncert után, otthon*
- Még mindig fal fehér vagy... - mondta Jin.
- Ne is mond... Marha szarul vagyok... - terültem el az ágyon.
- Fürödjünk meg, és menjünk el aludni.
- Jó. - Felálltam, és bementem a fürdőbe. Pár perc múlva készen is lettünk (igen, együtt fürödtünk), és befeküdtem az ágyba. Jin még szöszmötölt valamit, majd jött Ő is. Jól betakargatott.
- Bármi van, kelts fel azonnal! Megértetted? - hajolt fölém.
- Ühüm... - pusziltam meg gyorsan.
Aznap este össz-vissz kétszer keltem fel (+keltettem fel Jint), és mind a kétszer hánytam.
Pár nap múlva, szerencsére meggyógyultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése