#1 Episode

Drága Olvasók!
Arra gondoltam, hogy kis episode-okat vezetnék, amik úgymond "kimaradt jelenetek"-et foglalnak magukba. Nem lesz sok ilyen, ezért a hosszuk változó lesz. Na, de mindegy, itt is van az első episode!:)♥
Love you all: Kiki
-------------------

/44.Rész és az Epilógus között, már visszaértek Japánba/
- Nagyon örülök, hogy visszajöttél! - pusziltam meg Jint, bevezetve a házába, amit még én anno megvettem.
- Ide költöztél? - kérdezte letéve a két bőröndjét.
- Igen... - mosolyodtam el. - Nem kaptad meg azt az üzenetet az eladótól?
- Tényleg... Már emlékszem! - nevetett fel.
- Miért hagytad itt a bútorokat?
- Nem lett volna idő azokat is elvinni...
- És... Ezt a képet miért nem vitted magaddal? - mutattam meg neki azt, amit még akkor találtam, amikor ideköltöztem.
- Ezt kerestem! - kapta ki a kezemből. - Hol találtad meg?
- A komódodban... Már azt hittem, hogy el akarsz felejteni...
- Ha el akartalak volna felejteni, akkor miért kaptál klippes felkérést tőlem? És miért van sok kép a laptopomon rólad/rólunk? - simította meg az arcomat.
- Nem tudom... Miért?
- Mert semmiféleképpen nem akartalak elfelejteni. - csókolt meg.
- Hiányoztál! - fontam a kezemet a nyaka köré, Ő pedig a derekam köré, majd megcsókoltam.
- Most már nem foglak elengedni! Vagy ha mész valahova, akkor megyek veled én is! Nem akarlak megint elveszíteni!
- Soha többé nem megyek sehova nélküled! - fúrtam az arcomat a mellkasába.
- Menjünk el a fiúkhoz! - dobta fel az ötletet.
- Jó! Csak pihenjünk egy kicsit, mert ez a fránya időeltolódás... - ásítottam.
- Nemááár! Majd a fiúknál!
- Hhhhh... Rendben... - sóhajtottam, kimentünk és beszálltunk a kocsiba.

~Jin szemszöge~

Beszálltunk a kocsiba. Természetesen én vezettem, mert aggódtam, hogy esetleg Momo bealszik a volán mögött, szóval....

- Álmos vagyok... - ásított egy nagyot út közben.

- Mindjárt odaérünk Szívem... - simogattam meg a combját.

És tényleg hamar odaértünk.

- Momo...... - fordultam oda hozzá, és észrevettem, hogy elaludt. Halkan kiszálltam, kinyitottam az Ő oldalán lévő ajtót, és óvatosan felvettem az ölembe. Becsengettem a fiúkhoz, és mint mindig, Koki kinézett először az ablakon.

- Jin! - lepődött meg, majd eltűnt, de mégis hallottam a hangját. - Srácok, ez Jin! 

- Igen, de beengednétek? - próbáltam halkan kiabálni (?). 

- Oh, persze. - és pár perc múlva ki is nyitódott az ajtó. - Mi a... Mi történt? - lepődött meg Koki.

- Csss! Elaludt! - vittem be, majd lefektettem a kanapéra.

- Jiiiiiin! - ugrott a nyakamba Ueda. 

- Én is örülök neked... - mosolyogtam. Csak egy kicsit éreztem homisnak ezt a pillanatot.

- Szia! - mosolyodott el Kame, akivel le is pacsiztam. Utána jöttem a többiek is. Mikor mindenkinek köszöntem, leültünk és elkezdtünk beszélgetni. Természetesen a kanapéra ültem, ahol Momo fejét az ölembe helyeztem, úgy simogattam a hátát.

- Látom megint összejöttetek... - vigyorgott Junno. 

- Jól látod! - bólintottam.

- És Meisa? - értetlenkedett Maru.

- Hát... Ez hosszú... - sóhajtottam. 

- Időnk van bőven... - vonta meg a vállát Ueda. Röviden és tömören elmeséltem nekik, hogy mi történt. - Wow... 

- Hát... Kb... - meredt maga elé Junno.

- Ez az igaz szerelem... - mosolygott végül Ueda. - Már hány éve is vártok egymásra? Hányszor törtétek össze egymás szívét? És még mindig szeretitek egymást!

- Őt nem lehet nem szeretni... - néztem le az ölemben alvó barátnőmre.

- Amikor kiderült, hogy mégsem lesz gyereketek, miért nem haragudtál meg rá?

- Mert tudtam, hogy nem direkt csinálta. És részben örültem is, hogy Ő maga épségben hazaért...

- Ajj... Én is akarok egy barátnőőőt! - dőlt hátra az ágyán Koki. - Persze olyan barátnőt, mint Momo!

- Bocs tesó... Ő már foglalt... - nevettem el magamat.

- Nem Momot szeretném barátnőnek, hanem olyan lányt, aki hasonlít rá belsőre. - fejtette ki jobban.

- És külsőre? - vonta kérdőre Maru Kokit.

- Tőlem külsőre is hasonlíthatnak, nem bánnám, mert Momo szép lány... - mosolygott rám Koki.

- Mertél volna mást mondani... - nevettem tovább.

- De most komolyan... Momo nagyon szép... - ismerte be Ueda.

- Tudom... - adtam egy puszit a barátnőmnek. Nem volt a legjobb ötlet, ugyanis véletlenül meglöktem szegényt, ahogy odahajoltam hozzá, ezért felébredt.

- Hogy vagyok én itt? - nyújtózkodott.

- Elaludtál a kocsiba, így behoztalak... - pusziltam meg ismét. 

- Köszönöm. - mosolygott. 

- Amúgy ne haragudj, hogy felkeltettelek!

- Dehogy haragszom! 

- Jó reggelt Momo! - mosolyogtak rá a fiúk. 

- Jó reggelt! - nevetett fel. Az a nevetés... Képes vagyok mindennap jobban beleszeretni... 

A fiúk bejelentették, hogy felmennek playstationozni Koki szobájába. Nem is tudtam, hogy átvitték oda... Eddig a nappaliban volt...

- Mit csinálnál ha.... - kezdtem bele huncutan, mire Ő csak kérdőn nézett rám. Hirtelen elkezdtem csikizni.

- Nehehehehe! - nevetett. - Kehgyelmeeez!

- Nincs kegyelem! - csikiztem tovább. 

- Várj! - komolyodott el, majd felült.

- Mi az? - ijedtem meg. 

- Bosszúúúúú! - ugrott rám. Elterültem a szűk kanapén, Ő pedig lovagló ülésbe leült a hasamra, és elkezdett Ő is csikizni.

- Neeee! - nevettem én is, aztán elkaptam mindkét kezét. - Na most nem szabadulsz... - kerekedtem fölé. Mindkét lába fel volt húzva, és mindkét talpa a combjaim mellett volt. - Mit kezdjek veled? - gondolkoztam incselkedve.

- Ne báááánts! - nézett boci szemekkel. 

- Nem bántalak... Nyugi... - suttogtam és megcsókoltam. Sokkal hosszabbra nyúlt a csókunk, és sokkal szenvedélyesebb is lett, mint ahogy arra számítottam.

- Szeretlek... - lihegte, mivel már a végénél alig kaptunk levegőt. 

- Én is téged. - csókoltam meg ismét. - Haza kéne menni... 

- Egyetértek... - kezdett játszani egy hajtincsemmel.

- Ömmm... Skacok... Ne itt, ha lehet... - motyogta Koki, aki abban a pillanatban jött le a lépcsőn.

- Csak... Beszélgettünk... - pirult el Momo.

- Csak... Beszélgettetek... Aha... - nézett érdekesen Koki.

- Na jól van! - vágta hozzá a kanapén lévő párnát Kokihoz.

- Mi megyünk is! Én már nagyon álmos vagyok, és Te? - kérdeztem, miközben felálltam.

- Én is... - nyújtotta ki a kezét jelezve, hogy segítsek neki felállni.

- Hát... Akkor sziasztok! - mosolygott. - Gyere Jin! - tárta szét a karját. 

- Gyere! - öleltem meg.

- Azért csak óvatosan... - súgta a fülembe.

- Mi? - értetlenkedtem.

- Nem akarok 9 hónap múlva babakocsit tologatni...

- Ajj, Te hülye... - forgattam a szememet. - Ki mondta, hogy Te fogod tologatni a babakocsit?

- Ömm... Ez már eléggé hosszúra nyúló ölelkezés volt... - motyogta zavartan Momo.

- Addig örülj, amíg nem smárol le ez az idióta... - mondtam poénosan.

- Miért? - csücsörített Koki.

- Neeeee! - bújtam ki a karjai alatt.

- Jól van-jól van... Momo? - ment oda hozzá is ölelésért.

- Wíííí! - ugrott szó szerint a nyakába. A lábait is felhúzta Koki dereka köré.

- Nem vagyok én már olyan jó kondiban... - próbált megállni a lábán Koki.

- Nem baaj... - vigyorgott rám Koki válla fölött.

- Na, menjünk... - mosolyogtam vissza.

- Jó... - ugrott vissza a földre Momo.

- Sziasztok Srácok! - kiabáltuk egyszerre Momoval.

- Sziasztok! - hallottuk a hangjukat. 

Otthon lefeküdtünk aludni.