*Virág és Momo már a repülőgépen vannak, felszálltak stb., már hamarosan leszállnak kb 1 óra*
- Ki kell mennem a mosdóba... - jelentettem be, majd felálltam. Persze olaszul mondtam, mert megegyeztünk, hogy olaszul fogunk beszélni egymással.
- Minden rendben? - kérdezte Virág, mikor már visszaértem.
- Nem... - mondtam, megfogtam a székemben lévő hányózacskót és belehánytam. Amikor végeztem, egy Stewardess állt meg mellettem.
- Hozzak esetleg egy kis vizet? - érdeklődött.
- Nem, köszönöm... - nyögtem ki végül kis hezitálás után. Ennek következményében, a Stewardess tovább állt
- Mi van veled? - riadt meg Virág.
- Semmi... Csak ki kell mennem a mosdóba... Ismét... - megint felálltam, és kimentem. Ezt vagy négyszer eljátszottam.
- Hallod Amy, - szólított az álnevemen. (Amanda ugye, csak úgy becézi, hogy Amy <--- szerk.megj.) - ez nem oké. Elmondhatnád végre, hogy mi van veled!
- Hát... Akkor ideje lenne bevallanom, nem de? - mosolyogtam rá. - Terhes vagyok...
- MI?! - lepődött meg. - Neked nem kéne itt lenned!!
- Tudok vigyázni mindenkire!
- Akkor is! Ezért mondtad, hogy Jinnél meglesz még a böjtje?
- Igen... - sóhajtottam.
- Mindenki más tudott róla, csak én nem?! - emelte fel a hangját.
- És akkor mi van?! Azért nem akartam neked elmondani, mert tudtam, hogy így fogsz reagálni! Jint még úgy ahogy megtudtam győzni, de téged nem tudlak! - emeltem fel én is a hangomat.
- Kedves utasaink! Kérjük kapcsolják be biztonsági öveiket! Hamarosan leszállunk Szicíliában! - mondta egy kellemes női hang. Virág dühösen bekapcsolta az övét, így én is követtem a példáját.
Miután leszálltunk, elvettük a cuccainkat és kerestünk egy albérletszerűséget, ahol fel tudtunk készülni az akcióra.
- A következő géppel visszamész Japánba. - mondta higgadtan.
- A f@**om fog visszamenni! Ha már idáig eljöttünk, együtt is fogjuk befejezni!
- Bammeg terhes vagy Momo! Ez nem játék! - kiabált. Amúgy igen... Ha veszekedünk szidjuk egymást, és szitkozódunk.
- De Bálintról van szó, ember!!
- Igen, és Jinről!
- Jinről IS! Még lehet vagy 10 gyerekem, de testvérem nem!
- Akkor is felszállsz arra a kib@**ott gépre! Ha kell, felráncigállak rá! - megfogta a karom jó szorosan, és elkezdett kifelé vonszolni. Vagyis, kezdett volna, de nem mozdultam.
- Engedj el!
- Akkor is velem jössz!
- Nem! - elkaptam azt a kezét, amelyikkel szorította a karomat, erre Ő is elkapta azt a kezemet, amelyikkel el akartam kapni a kezét (Ez egy bonyolult mondat... :D). Pár percig még farkasszemet néztünk, végül Ő lépett először. Megfordított 180 fokba, utána helyet cseréltünk. Tudtam, hogy mit akart ezzel. Amiért a kezemet fogta, ki tudott volna lökdösni, egészen a reptérig, mert nem volt messze. Így hát, ledobtam a földre a hátamon keresztül. És így harcoltunk tovább. Mikor mindketten a padlón lettünk, ziláltunk és a fájdalomtól fel sem tudtunk állni. Hitetlenkedve néztem rá.
- Nem hiszem el, hogy ez is megtörtént...
- Pedig de... - keseredett el. - Figyelj... Sajnálom, csak... Féltelek...
- Nem! Én sajnálom, hogy nem mondtam el... - itt beállt a gondolkozós csend. - Nem akarok visszamenni... A család a legfontosabb... - ismételtem azt, amit még Jin mondott nekem.
- És hamarosan Ő is a családunk tagja lesz... - mosolyodott el, a hasamra mutatva. Lassan felálltam, néha nyöszörögtem a fájdalomtól, de felálltam, és odadöcögtem Virághoz. Ő is követte a példámat. - Szeretlek Húgi!
- Én is téged! - öleltem meg. Az ölelés vége után, a tükörhöz bicegtem és megnéztem a ¸¸harci sérüléseimet˝. Volt egy karmolásnyom az arcomon, mindkét könyökömön és térdemen horzsolásnyomot láttam, kezeimen és lábaimon kék/zöld/lila foltokat vettem észre. Virág sem volt különb. - Na, akkor pakoljuk össze a szükséges dolgokat, és nyomás Szofihoz!
Egy fekete bőrtáskába pakoltunk. Át is öltöztünk (Mindketten ugyanabba). Fekete -bőrnadrág, -póló és -cipő, vajszínű ballonkabát. Elindultunk Szofihoz. 10 perc múlva oda is értünk. Becsöngettünk, gyorsan elraktuk a parókáinkat a ballonkabátunk belső zsebébe, és pár másodperc múlva a kis Francesco nyitott nekünk ajtót. Francesco 6 éves. Nagyon hasonlít Bálintra, és Ő a legidősebb gyerekük. Rajta kívül még Valentina van, Ő 4 éves és szintén Bálintra hasonlít. Bár... Azért mindketten hasonlítanak Szofira is.
- Szia Öcsi. - mosolyogtam rá, majd leguggoltam hozzá. - Emlékszel még rám?
- Igen... Te vagy a papa testvére!
- Pontosan! És a mamit hol találjuk?
- Ott van bent.
- És rám emlékszel? - kérdezte Virág.
- Te is a papi tesója vagy! - motyogta.
- Idehívnád légy szíves a mamit? - érdeklődtem, majd felegyenesedtem.
- Igen de... - itt megrángatta a kabátom ujját, jelezve, hogy hajoljak le. - De a mami sír, szóval ne piszkáljátok légyszi.
- Oké. - és már vezetett is minket. Szofi a szobájukban volt, azon belül az ágyon hasalt. - Köszi Öcskös. Menj szépen játszani Valentinával.
- Rendben. - és kiment a szobából.
- Szia Szofi... Hogy vagy? - köszönt Virág.
- Szerintetek hogy lennék? - kérdezett vissza.
- Jó-jó! Ez csak egy kérdés volt nyugi! - nyugtattam meg.
- Bocsi, csak... Vissza akarom kapni Bálintot. - kezdett zokogni.
- Ne sírj! - ült mellé Virág, és elkezdte simogatni a hátát. - Visszaszerezzük bármi áron!
- Köszönöm! - ölelte meg Szofi. - Gyere Te is! - húzott közelebb, majd engem is megölelt. - Mi történt az arcoddal?
- Kicsit összekaptunk... - motyogtam.
- Akkor a bemelegítés meg volt... - nevetett fel.
- Ja! - kezdtünk el mi is nevetni.
- Amúgy, csak annyit akartunk mondani, hogy megérkeztünk. Megtaláltad már a medált? - fordítottam komolyra a témát.
- Nem... Szerintem, sőt... Biztos, hogy Bálintnál van...
- Oké... Akkor... Mi megyünk is... Szia! Kitartás! - búcsúzkodtunk, és kimentünk a házból. Visszavettük a parókáinkat, felvettük a napszemcsinket, és elindultunk Szicília legnagyobb maffiaüzeméhez.
---
Bocsi, hogy ilyen későn hoztam és rövid lett, de remélem tetszik. :) ♥ :$
A hátulján pedig ez:
Hogy tetszik? :) ♥ 
