~Jin szemszöge~
*December 18.*
Hiába hívom Momot, nem veszi fel. Nem értem mi van vele.
- Jin! Hahó! - integetett az arcom előtt Ueda. Mivelhogy forgatást kezdenénk el, de semmi baj... Csak nyugodtan Jin...
- Jaj, bocs, mi van? - néztem körbe.
- Figyeltél Te rám egyáltalán? - tette csípőre a kezét Johnny szigorúan.
- Nem nagyon... Tehát mi van? - érdeklődtem.
- Az van, hogy kimegyünk arra a helyszínre, ahol játszódni fog a klipp. És ehhez, kell a kocsid! - világosított fel.
- Mi bajod van? Nem fogok furikázni senkit!
- Te hülye, a klipphez kell! - fogta a fejét.
- Ja... - nevettem fel, odaadtam a kocsikulcsot Johnnynak, majd elindultunk.
- Jin, min kattog az agyad mostanság? - kérdezte Kame.
- Momon... Nem veszi fel a telefont hogyha hívom...
- Nem kell folyton megfigyelés alatt tartanod szerencsétlent! Hadd kapjon egy kis levegőt! - biztatott.
- Jó... - sóhajtottam. - Amúgy meg! Csak havonta szoktam felhívni, úgyhogy...
- Jaa... Az más...
Megérkeztünk a helyszínre, ahol már ott volt a kocsim.
- Drágám! - futottam oda hozzá, poénból. - Ugye nem esett semmi bajod?
- Dehogy esett semmi baja! Profi volt az, aki vezette! - kacsintott Johnny.
- Jaj, a kis egos!
- Nem én vezettem! - tette fel a kezét védekezően.
- Akkor ki?
- Egy profi. - és ott is hagyott. Hát kösz...
- Gyertek emberek! - hívott oda magához mindenkit a rendező. - A forgatás közben fogom nektek elmondani, hogy mit csináljatok, rendben? Mert még semmi sem biztos.
- Rendben... - bólogattunk.
Elkezdtük a White X'mas-t. Kame része után jött ugye az én részem. Nagyon izgultam. Nem tudom miért, de izgultam.
Az én részem következett. Elkezdtem énekelni.
- Jó, jó! A végénél próbálj olyan arckifejezést mutatni, mintha mindjárt elkezdenél sírni! - szakított félbe.
- Rendben! - majd folytattam ott ahol abbahagytam. Ahogy befejeződött a részem, elkezdődött a refrén. És meghallottam egy női hangot. Ami nagyon ismerős volt. Akkor beugrott. Momo. Olyan érzésem volt, mintha összeroppantam volna. - Megbocsájtanátok nekem egy percre? - és a választ meg sem várva, elrohantam. Nem tudtam, hogy merre, de rohantam. Később nem messze a forgatás helyszínétől, egy kis utcában húztam meg magamat, ahol utat engedhettem a könnyeimnek. Annyi megválaszolatlan kérdés kavargott a fejemben; Miért hallottam Momo hangját? Itt van? És ha igen akkor miért van itt? Miért sírok? Most komolyan, miért? A hangja miatt? Ez hülyeség! Jin! Térj magadhoz!!!
Hirtelen előkaptam a telefonomat, és a gyors hívó gombot nyomtam meg.
- A hívott szám, jelenleg nem kapcsolható... - mondta a női hang.
Erre egyre szaporábban jöttek a könnyeim.
- Jin!! - hallottam a fiúk kiabálását. - Jin! - vettek észre.
- Mi van? - töröltem meg az arcom.
- Veled mi van ember! A frászt hoztad ránk! - kiabált Koki.
- Bocs. - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Na, mi történt? - kérdezte Junno.
- Ti nem hallottátok?
- Mit? - kerekedett el Ueda szeme.
- Hát... Momo hangját a refrénnél...
- Nem nincs itt... - szakított félbe Kame. - Telefonról keresztül énekel...
- Ja... - hajtottam le a fejemet.
- Na, már minden rendben és mehetünk vissza, igaz? - mosolygott Ueda.
- Aha. - bólogattam. - Oh, még valami! Bocsánat! - hajoltam meg.
- Semmi baj! Csak gyere már! - ráncigált Maru. Visszamentünk, és folytattuk.
- Oké Jin! - csapta össze a kezét a rendező. - Ennél a résznél, hogy ¸¸Arukidaseba tomadoukedo" - olvasta fel. - csak sétálj az úton!
- Igenis, főnök! - álltam a helyemre. Elkezdődött a zene, én pedig sétáltam. Lehajtott fejjel, majd azt az utasítást kaptam, hogy nézzek fel. Felnéztem, és hirtelen azt sem tudtam, hogy mi folyik itt.
- Jó, akkor most Momo, hajolj meg, mintha bocsánatot kérnél Jintől. Jin, Te utána menj oda hozzá és csókold meg, majd add oda neki a dobozkát! - adta ki neki a parancsot a rendező.
- Okés! - szólt.
- Mehet!
És Momo tényleg meghajolt, én meg gondolkodás nélkül odamentem hozzá, és megcsókoltam. Parancs nélkül is megtettem volna, de így legalább nem lett belőle félreértés... A csók után, pedig odaadtam neki a dobozt.
- Szuper! - bólogatott elismerően a rendezőbá'. - Most akkor a többiek, a végénél még kelletek Ti is, de nektek addig pihi. - nyögte ki.
Arrébb mentünk Momoval.
- Jó... - sóhajtottam. - Amúgy meg! Csak havonta szoktam felhívni, úgyhogy...
- Jaa... Az más...
Megérkeztünk a helyszínre, ahol már ott volt a kocsim.
- Drágám! - futottam oda hozzá, poénból. - Ugye nem esett semmi bajod?
- Dehogy esett semmi baja! Profi volt az, aki vezette! - kacsintott Johnny.
- Jaj, a kis egos!
- Nem én vezettem! - tette fel a kezét védekezően.
- Akkor ki?
- Egy profi. - és ott is hagyott. Hát kösz...
- Gyertek emberek! - hívott oda magához mindenkit a rendező. - A forgatás közben fogom nektek elmondani, hogy mit csináljatok, rendben? Mert még semmi sem biztos.
- Rendben... - bólogattunk.
Elkezdtük a White X'mas-t. Kame része után jött ugye az én részem. Nagyon izgultam. Nem tudom miért, de izgultam.
Az én részem következett. Elkezdtem énekelni.
- Jó, jó! A végénél próbálj olyan arckifejezést mutatni, mintha mindjárt elkezdenél sírni! - szakított félbe.
- Rendben! - majd folytattam ott ahol abbahagytam. Ahogy befejeződött a részem, elkezdődött a refrén. És meghallottam egy női hangot. Ami nagyon ismerős volt. Akkor beugrott. Momo. Olyan érzésem volt, mintha összeroppantam volna. - Megbocsájtanátok nekem egy percre? - és a választ meg sem várva, elrohantam. Nem tudtam, hogy merre, de rohantam. Később nem messze a forgatás helyszínétől, egy kis utcában húztam meg magamat, ahol utat engedhettem a könnyeimnek. Annyi megválaszolatlan kérdés kavargott a fejemben; Miért hallottam Momo hangját? Itt van? És ha igen akkor miért van itt? Miért sírok? Most komolyan, miért? A hangja miatt? Ez hülyeség! Jin! Térj magadhoz!!!
Hirtelen előkaptam a telefonomat, és a gyors hívó gombot nyomtam meg.
- A hívott szám, jelenleg nem kapcsolható... - mondta a női hang.
Erre egyre szaporábban jöttek a könnyeim.
- Jin!! - hallottam a fiúk kiabálását. - Jin! - vettek észre.
- Mi van? - töröltem meg az arcom.
- Veled mi van ember! A frászt hoztad ránk! - kiabált Koki.
- Bocs. - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Na, mi történt? - kérdezte Junno.
- Ti nem hallottátok?
- Mit? - kerekedett el Ueda szeme.
- Hát... Momo hangját a refrénnél...
- Nem nincs itt... - szakított félbe Kame. - Telefonról keresztül énekel...
- Ja... - hajtottam le a fejemet.
- Na, már minden rendben és mehetünk vissza, igaz? - mosolygott Ueda.
- Aha. - bólogattam. - Oh, még valami! Bocsánat! - hajoltam meg.
- Semmi baj! Csak gyere már! - ráncigált Maru. Visszamentünk, és folytattuk.
- Oké Jin! - csapta össze a kezét a rendező. - Ennél a résznél, hogy ¸¸Arukidaseba tomadoukedo" - olvasta fel. - csak sétálj az úton!
- Igenis, főnök! - álltam a helyemre. Elkezdődött a zene, én pedig sétáltam. Lehajtott fejjel, majd azt az utasítást kaptam, hogy nézzek fel. Felnéztem, és hirtelen azt sem tudtam, hogy mi folyik itt.
- Jó, akkor most Momo, hajolj meg, mintha bocsánatot kérnél Jintől. Jin, Te utána menj oda hozzá és csókold meg, majd add oda neki a dobozkát! - adta ki neki a parancsot a rendező.
- Okés! - szólt.
- Mehet!
És Momo tényleg meghajolt, én meg gondolkodás nélkül odamentem hozzá, és megcsókoltam. Parancs nélkül is megtettem volna, de így legalább nem lett belőle félreértés... A csók után, pedig odaadtam neki a dobozt.
- Szuper! - bólogatott elismerően a rendezőbá'. - Most akkor a többiek, a végénél még kelletek Ti is, de nektek addig pihi. - nyögte ki.
Arrébb mentünk Momoval.
~Momo szemszöge~
- Te mit keresel itt? - hitetlenkedett Jin.
- Az MBLAQ-el turnénk van itt Japánba, és gondoltam megleplek Titeket, Baka! - öltöttem ki a nyelvemet. - Közben Johnny tudomást szerzett erről, így felajánlotta, hogy szerepeljek a White X'mas-ben.
- Értem... - bólogatott. Közeledett hozzám, hogy megcsókoljon, de gyorsan kibújtam a karjai alatt, és mögé álltam.
- Ezt most már tényleg nem kéne... - hajoltam meg.
- Rendben... - sóhajtott, majd megölelt. - De azért szeretlek.
- Én is szeretlek Jin... - szívtam be az illatát. Esküszöm, mint a drog.
- Ez a rohadt távolság... - motyogta.
- Hát igen... De ha körülbelül 6 évig kibírtuk egymás nélkül, akkor 1 év egyszerű lesz, igaz?
- Remélem...
- Jól van! Jöhettek vissza! - tapsolt a rendező. Elsétáltunk a fiúk mellett, majd hallottam Jin hangját.
- Telefon, mi? - kérdezte, erre csak nevetés volt a válasz.
- Jó, akkor Momo nyisd ki a dobozt, bólogass, utána Jin húzd fel az ujjára, és csókold meg.
Kinyitottam a dobozt, amiben egy gyűrű volt, azzal a felirattal, hogy ¸¸Hozzám jössz?", és a többit is úgy csináltuk ahogy mondta. A csók résznél tartottunk.
- Rendben, ennyi! - de Jin nem akarta abbahagyni. Hiába próbáltam eltolni magamtól, csak jobban húzott magához. - Mondom ennyi! - és még mindig csókolt. A levegőhiány vetett véget a csókunknak.
- Kérlek ne itt éljétek ki a vágyaitokat! - szólt Johnny. - Menjetek szobára!
- Bocsánat!- hajoltam meg, majd visszafordultam Jinhez. Megint megakart volna csókolni, de hirtelen felindulásból megpofoztam. - Te tényleg nem érted meg, hogy nem akarom, hogy fájjon?! - emeltem fel a hangomat.
- És Te tényleg nem érted meg, hogy szeretlek? - kérdezte még higgadtan.
- Az Istenért Jin! Most nem erről van szó!
- Dehogyisnem! Tudom, hogy Te is akarod, ismerlek már annyira! - kezdett Ő is kiabálni.
- Mit nem lehet azon megérteni, hogy majd 1 év múlva?! - hagytam ott, és visszamentem a szállodába, ahol megszálltunk az MBLAQ-el. Felrohantam a lépcsőn, ahol észrevettem, hogy Mir kijött a szobájából.
- Na, milyen volt a találkozás Jinnel? - érdeklődött mosolyogva.
- Szar. - mentem tovább a lépcsőn, ugyanis az én szobám egy emelettel feljebb van. - Megyek és ugrom egyet a vonat alá, nem érdekel...
- Mi van?! - hallottam egy perc múlva a hangját.
- Semmi... - kiáltottam vissza, beléptem a szobámba, és bezárkóztam. Befeküdtem az ágyba, és megpróbáltam relaxálni.
- Momo! Én vagyok az, Jin! - kopogott.
- Tűnj el. - szóltam nyugodtan. Utána már se kopogást, se Jin hangját nem hallottam. Viszont a lépteit sem. Csak később hallottam a lépteit.
Felkeltem az ágyból és észrevettem egy papírt az ajtóm előtt. Odamentem, felvettem és olvasni kezdtem.
"Momo, meg értem, hogy haragszol rám, és sajnálom. Kibírjuk ezt az 1 évet, nem? :) Puszi: Jinxxx"
-Kibírjuk...-bólintottam némán.
És azt az időt, amíg kint voltunk Japánban hülyéskedéssel töltöttük. Egyaránt az MBLAQ-el, egyaránt a Kat-Tun-al.
---
Most így hozzáteszem, hogy már Momo és Jin is 21 évesek.
- Értem... - bólogatott. Közeledett hozzám, hogy megcsókoljon, de gyorsan kibújtam a karjai alatt, és mögé álltam.
- Ezt most már tényleg nem kéne... - hajoltam meg.
- Rendben... - sóhajtott, majd megölelt. - De azért szeretlek.
- Én is szeretlek Jin... - szívtam be az illatát. Esküszöm, mint a drog.
- Ez a rohadt távolság... - motyogta.
- Hát igen... De ha körülbelül 6 évig kibírtuk egymás nélkül, akkor 1 év egyszerű lesz, igaz?
- Remélem...
- Jól van! Jöhettek vissza! - tapsolt a rendező. Elsétáltunk a fiúk mellett, majd hallottam Jin hangját.
- Telefon, mi? - kérdezte, erre csak nevetés volt a válasz.
- Jó, akkor Momo nyisd ki a dobozt, bólogass, utána Jin húzd fel az ujjára, és csókold meg.
Kinyitottam a dobozt, amiben egy gyűrű volt, azzal a felirattal, hogy ¸¸Hozzám jössz?", és a többit is úgy csináltuk ahogy mondta. A csók résznél tartottunk.
- Rendben, ennyi! - de Jin nem akarta abbahagyni. Hiába próbáltam eltolni magamtól, csak jobban húzott magához. - Mondom ennyi! - és még mindig csókolt. A levegőhiány vetett véget a csókunknak.
- Kérlek ne itt éljétek ki a vágyaitokat! - szólt Johnny. - Menjetek szobára!
- Bocsánat!- hajoltam meg, majd visszafordultam Jinhez. Megint megakart volna csókolni, de hirtelen felindulásból megpofoztam. - Te tényleg nem érted meg, hogy nem akarom, hogy fájjon?! - emeltem fel a hangomat.
- És Te tényleg nem érted meg, hogy szeretlek? - kérdezte még higgadtan.
- Az Istenért Jin! Most nem erről van szó!
- Dehogyisnem! Tudom, hogy Te is akarod, ismerlek már annyira! - kezdett Ő is kiabálni.
- Mit nem lehet azon megérteni, hogy majd 1 év múlva?! - hagytam ott, és visszamentem a szállodába, ahol megszálltunk az MBLAQ-el. Felrohantam a lépcsőn, ahol észrevettem, hogy Mir kijött a szobájából.
- Na, milyen volt a találkozás Jinnel? - érdeklődött mosolyogva.
- Szar. - mentem tovább a lépcsőn, ugyanis az én szobám egy emelettel feljebb van. - Megyek és ugrom egyet a vonat alá, nem érdekel...
- Mi van?! - hallottam egy perc múlva a hangját.
- Semmi... - kiáltottam vissza, beléptem a szobámba, és bezárkóztam. Befeküdtem az ágyba, és megpróbáltam relaxálni.
- Momo! Én vagyok az, Jin! - kopogott.
- Tűnj el. - szóltam nyugodtan. Utána már se kopogást, se Jin hangját nem hallottam. Viszont a lépteit sem. Csak később hallottam a lépteit.
Felkeltem az ágyból és észrevettem egy papírt az ajtóm előtt. Odamentem, felvettem és olvasni kezdtem.
"Momo, meg értem, hogy haragszol rám, és sajnálom. Kibírjuk ezt az 1 évet, nem? :) Puszi: Jinxxx"
-Kibírjuk...-bólintottam némán.
És azt az időt, amíg kint voltunk Japánban hülyéskedéssel töltöttük. Egyaránt az MBLAQ-el, egyaránt a Kat-Tun-al.
---
Most így hozzáteszem, hogy már Momo és Jin is 21 évesek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése