40.Rész

~Momo szemszöge~

*Ismét Koreában (Január 5.)*

 Ah... Ismét távol Jintől... Nem baj... Lehet, hogy ennek így is kell lennie? Okkal nincsen benne a jelenemben? Vagy mi? És akkor Mir miért van benne? Én Jint szeretem! Ennek így nincsen semmi értelme! Ha lenne, már régen Jinnel és a gyerekeinkkel élnék vígan Japánban. Apropó gyerekek. Akkor okkal nem jött össze a gyerek? Nem hiszem... Inkább a bénaságom miatt...
Már semmit sem értek. Minden olyan zavaros...
Hirtelen csöngettek. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, és kinyitottam az ajtót.
- Szia Momo! - ugrott a nyakamba HyunAh.
- Szia! - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Mi a baj? Már megint Jin? - húzta össze a szemeit.
- Igen... - sóhajtottam, majd visszamentem a kanapéhoz, és leültem.
- Jaj Szívem!  - ült le mellém, és átölelte a vállamat. - Egyszer minden rendben lesz! Csak várj egy kicsit még!
- Még?! - nevettem el magamat gúnyosan.
- Igen! Ezt talán Te tudod a legjobban, hogy nagyon sok idő kell.
- De nem tudok várni! - hisztiztem.
- Csajszi! Most azonnal eljössz velem, és változtatsz az életeden! - pattant fel.
- De... - próbáltam ellenkezni, de félbeszakított.
- Semmi de! Go! - tapsolt kettőt.
- Jó! - álltam fel én is, cipőt húztam, kabátot vettem fel, és kimentünk az ajtón. - Mégis hova fogunk menni?
- Fodrászhoz! Kell a változás!
- Nem-nem! Inkább elköltözöm Etiópiába, mintsem levágassam a szép, gyönyörű hosszú hajamat!
- De velem jössz! - ráncigált.
- Jó! De akkor tépettre! - öltöttem ki rá a nyelvemet. Igen régen szeretnék már tépett hajat, szóval... Azért HyunAh ötlete mégsem annyira rossz...
- Oksi-moksi! - vigyorgott.
Pár perccel később, már ott is voltunk a fodrászszalonban.
- Gyere! - invitált arra a félelmetes, kék székbe, ahova azokat szokták ültetni, akik megunták a külsőjüket.
Óvatosan helyet foglaltam, elmondtam, hogy hogyan szeretném, és már bele is kezdett.
Nem tudtam, hogy mi volt az idegesítőbb. A sok hosszú hajtincs a földön, vagy az olló csattogó hangja. Annyi mindenre gondoltam egyszerre, hogy azt hittem valami keveredés-kavarodás lesz a fejemben.
Vajon Jin mit fog hozzászólni? Tetszeni fog neki? Ha nem, akkor mi lesz? Ajj, miért kell ennyire idegesítőnek lennie az olló kattogásnak?
S mire észbe kaptam, már készen is voltam. És nem viccelek, ha azt mondom, hogy igenis jól állt nekem!
- Azta! - néztem hitetlenül a tükörképemre.
- Momo! Nagyon jól nézel ki! - ámuldozott HyunAh is.
- Köszönöm szépen! - fordultam a fodrásznőhöz.
- Igazán nincs mit! - mosolygott. Kifizettem a hajvágást, és kimentünk az ajtón HyunAh-val.
- Na, látod, hogy megérte? - kacsintott.
- Ja. Köszi! - öleltem meg. Hazasiettünk, csinált rólam egy képet, amin mosolygok, utána pedig csináltunk egy közös képet a tükrömnél. Felraktam Instagram-ra mindkét fotót, HyunAh hazament, aztán foglalkoztam egy kicsit a hajammal.
Hihetetlen! - néztem arra az emberre, aki velem szemben állt. - Sexy girl! - nevettem fel.
Hirtelen megcsörrent a telefonom.
- Szia Drágám! - szólt bele Mir.
- Szia Édesem! - vigyorogtam a nagy semminek.
- Szexy a hajad! - nevetett fel.
- Mi? Honnan tudod? - döbbentem le.
- HyunAh? - kérdezett vissza.

- Elmondta? Ne máár! - nyafogtam. - Pedig kíváncsi voltam az arckifejezésetekre, de így már mindegy! - sértődtem meg.

- Nyugi, a többiek nem tudják. 

- Rendben... 

- Na, leteszem, mert ezek a másik szobába megölik egymást. - búcsúzkodott. 

- Joon, tedd le azt a... - hallottam egy töredéket G.O mondatából, és itt tette le Mir.

Körülbelül 1 órával később gondolkoztam, hogy el kéne menni sétálni, szóval normálisabb ruhába felöltöztem, majd kimentem. Pechemre, szinte Szöul összes sajtófotósa az ajtóm előtt állt. 

- Mi van itt? Valaki megvert valakit? - néztem körül.

- Momo, ez az új külső váltás azt jelképezi, hogy már nem Akanishi Jin a partnere? - kérdezte hivatalosan egy emberke.

- Momo! Ez egy új kezdet más baráttal? - érdeklődött egy másik. És még több Jinnel kapcsolatos kérdést tettek fel. Nem értem. Tök rég óta nem vagyunk együtt Jinnel, és csak most veszik észre? Hülyék! 

És volt egy mondat, ami miatt igazán kibuktam:

- Momo, akkor Ön most nem Jint szereti, hanem Mirt?

- Ismételje meg? - kerekedtek el a szemeim. Erre mindenki kussba lett. Tekintély? Annyira nem... 

- Khm... - köszörülte meg a torkát. - Momo, akkor Ön most nem Jint szereti, hanem Mirt? - olvasta fel megint a szövegét.

- Az Istenért nem tudja senki sem megérteni, hogy kurvár@ ŐT szeretem és nem Őt! - hangsúlyoztam ki az első "ŐT" szót, amúgy kiabálva. A végénél, ismét elkezdtem zokogni. De olyan szinten, hogy majdnem a földre rogytam. Hirtelen valaki egy kabátot terített a fejemre, majd elkezdett maga mellett húzni óvatosan. 

Én csak az aszfaltot bámultam és sírtam. Később, mikor már abbahagytam a sírást, óvatosan félrebiccentettem a fejemet, és megláttam, az én megmentőmet, akivel már dolgoztam együtt. Mégpedig a Miss Right-ban. 

- Niel... - suttogtam. 

- Szia Szépség! - vette le a fejemről a kabátját. - Itt is vagyunk! - mutatott egy nagy, halványzöld színű házra.

- Hol? - szipogtam a hajamat igazgatva.

- Csak gyere! - vonszolt. 

- Ez a Te házad? - kérdeztem bent.

- Aha...

- Szép. - erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- Nem kell... - sóhajtott. - Nyugodtan engedd ki magadból a feszültséget... - suttogta a végét.

- Rendben... - kezdtem el ismét bőgni. 

- Nem értem... Ha Őt szereted, és nem Őt, akkor miért buktál ki a kérdésen? - ültetett le a kanapéra, Ő meg mellettem foglalt helyet.

- Én nem Mirt szeretem... - szipogtam nyugodtabban.

- Akkor Jint? - húzta fel az egyik szemöldökét, mire egy picit bólintottam. - És miért vagy együtt Mirrel? 

- Mert ezt csak Rain akarja. De mi nem...

- Értem. - sóhajtott egy hatalmasat. - Hát... Sajnálom. 

- Én is... - dőltem hátra. Abban a pillanatban megcsörrent a telefonom.

- Haló? - vettem fel.

- Szia Momo! - csengett Jin lágy hangja.

- Áh, szia Jin! Mi az újság~~?

- Figyelj csak... Mondanom kell valamit. Megígéred, hogy nem fogsz semmit sem csinálni az ereiddel? 

- Miért mondod ezt? - rémültem meg.

- Kiköltöztem Amerikába. - hadarta ezt a két szót. - És van egy feleségem, Meisa Kuroki, aki most várja az első gyerekünket...

- Mi? - remegett meg a hangom. 

- Momo... Sajnálom... Egyszerűen... 

- Ne, Jin... Nekem is van barátom, Mir. Szóval kvittek vagyunk. - próbáltam erősnek tűnni.

- Oh... Értem... Sok boldogságot!

- Köszi nektek is! - mondtam hitetlenül, és kinyomtam. 

Egyszerre fojtogatott a bánat, düh, szerelem, és a könnyek. Éreztem, ahogy az egész testemet megbénítja ez a négy elem, és a térdemre zuhanok.

- Momo! - guggolt le elém Niel. - Jól vagy?

- Persze... - nyekeregtem.

- Akkor mi a baj?

- Jinnek van felesége... És lesz gyerekük is... - tettem a szám elé a kezemet.

- Ne izgulj! Megoldod! - próbált biztatni.

- Ja... Persze... Azért köszönöm szépen! - álltam fel nagy nehezen, majd gyorsan hazaszaladtam. Meg sem várva semmilyen reakciót, szaladtam. A házamban egy ismeretlen cipőt fedeztem fel. Férfi. Titkon reméltem, hogy Jiné, és hirtelen felbukkan azt kiabálva, hogy "Átvertelek! Szeretlek Te Baka! Csak téged!" De, mint eddig, az égiek mást küldtek. Méghozzá Mirt. 

- Mit keresel Te itt? - töröltem meg a szememet.

- Niel szólt, hogy vigyázzak rád. - válaszolta.

- Nem kell! - vágtam hozzá.

- De kell! - kapta el a csuklómat. 

- Nem! - sziszegtem.

- De! - ráncigált be a szobámba. Ma mindenkinek ilyen rácigálós kedve van? Tudtommal nem vagyok mozgássérült, sem fogyatékos, hogy ne tudjak rendesen járni. Mir leültetett az ágyamra, Ő maga pedig a forgós székemre.

- Sajnálom... - sóhajtottam. 

- Semmi baj... Csak mondd el, hogy mi van. 

És elmagyaráztam neki az egészet.

- Aha... Egyszer minden jóra fordul! - ült mellém, majd mélyen a szemembe nézett. - Egyszer... - suttogta szinte már az ajkaimba, majd csókcsatát kezdtünk vívni. Innentől már csak tovább vezetett az út.