15.Rész

-Na most hova menjünk?-kérdezte Jin, miközben beszálltunk a kocsiba.
-Szerintem látogassuk meg a többieket...
-Ok... Várj!-nézett rám komolyan.-Ugye megvan már a jogsid?
-Ahha.-bólintottam.
-Akkor tessék!-nyújtotta át a kulcsot.-Vezess!
-Öööö... Ok...-szálltam ki majd megkerültem a kocsit és beültem a kormányhoz.
-Először is tisztázzuk! Ha bármi kár történik, nem én vagyok a felelős érte!
-Másodszor!-kezdtem én is.-Nem tudom, hogy merre laknak...
-Majd én navigállak!-mosolygott rám.
-Rendben...-vettem egy nagy levegőt, és elindítottam a kocsit.
Amikor odaértünk Jin értetlenül nézett rám.
-Mikor kaptad meg a jogosítványodat?
-Nem rég.
-Akkor hogy tudsz ilyen jól vezetni?
-Talán kijártam az autósulit?
-Az oké, de... Mindegy...
-Ok.-szálltam ki.
-Sziasztok!-üdvözöltek minket az ablakból a többiek  (gondolom megint összegyűltek Kokinál...).
-Sziasztok!-köszöntünk.
-Mi járatban errefelé?-kérdezte Koki.
-Arra gondoltunk, hogy a világ legokosabb embereihez megyünk...-mondta Jin egyszerűen.-Szerintem eltévesztettük a házszámot...-nézett rám.
-Ja lehetséges...-helyeseltem.
-Héj!! Nem sértjük meg a másikat! Főleg hogyha nála van a bejárat kulcsa!-mutatott Koki a kezében lévő kulcsra.
-Nem kell nekünk kulcs!-mondtuk egyszerre Jinnel.
-Hadd lássuk!-mondta Kame vigyorogva. Hah! Alábecsül minket! Legalábbis engem biztos... Jin már kérdéses...
-Rendben!-mondta Jin, majd rám nézett.-Menj te előbb!
-Mer'?-kérdeztem.
-Mert ha leesel, ne kelljen lejönni...
-Te is alábecsülsz! Milyen társaságba keveredtem?-"sértődtem" meg és már másztam is fel. Csodák csodájára nem estem le! Egyből utánam jött Jin is.
-Ügyes voltál!-mutatta a hüvelykujját Ueda.
-Köszi.-mosolyodtam el.
-Nem gondoltam volna, hogy fel tudsz mászni...-mondta Jin, miközben megölelt. Szerintem ez valami "büszke vagyok rád" típusú ölelés lehetett... Mindegy. Viszonoztam.
-A mestertől tanultam!-mondtam, miközben vigyorogva toltam el magamtól. Azok a barna szemek... És a homlokába lógó barna hajtincsek... Wá! Szerelmes vagyok! ♥♥
-Itt fogsz egyetemre járni vagy most lógsz a suliból?-kérdezte Maru.
-Én már lediplomáztam...-mondtam.
-Hogyan? Még csak 20 éves vagy!-értetlenkedett Junno.
-Hát... Fogalmazzunk úgy, hogy az IQ-m több volt, mint amennyire a sulinak szüksége volt...
-Kicsaptak?-kérdezte Ueda.
-Nem! Csak rájöttek, hogy minden amit veszünk, azt én kívülről fújom, szóval hamarabb megírtam a ZH-kat.
-Jaa.-értette meg mindenki.
-És ti?-kérdeztem.
-Tudod, hogy én már nem tudom elvégezni...-vezetett rá arra Kame, hogy középiskolából kirúgták.
-Ahha...-mondtam szomorúan.
-Nekem szerintem elég az érettségi...-gondolkodott Ueda.
-Nekem is elég!-mondta Koki.-Amúgy is jól tudok varrni! Majd varró leszek a banda mellett!-tervezgette a jövőjét.
-Majd megpróbálom az egyetemet!-mondta Junno.
-Megpróbálod???!!-néztem rá értetlenül.-Olyan okos vagy, hogy szerintem te is úgy jársz mint én!
-Azért annyira nem vagyok zseni mint te!
-Nem is vagyok zseni!
-Dehogyisnem! 12 évesen tudtál Japánul, Koreaiul és még Angolul is!
-Oké mindegy, lapozzunk...
-Én majd később lediplomázom...-mondta Maru
-Majd te tanítasz engem!-mondta Jin.
-Parancsolsz?-kérdeztem.
-Majd Te Tanítasz Engem!-hangsúlyozta ki az összes szót.
-Miért pont én?
-Mert te már kijártad az egyetemet.
-És miért nem akarod te is elvégezni?
-Minek dobjak ki pénzt az ablakon, ha van valaki megtudja tanítani?
-Mert az az illető nem itt él?-kérdeztem vissza.
-Mindegy... Még gondolkodom rajta...-mondta és leült a kanapéra.
-Oké.-sóhajtottam és én is leültem mellé. A maradék 5 fiú pedig lement a konyhába.
-Hogy telt el ilyen gyorsan 2 év?-kérdeztem.
-Gyorsan?
-Ahha.
-Nekem 1000 évnek tűnt...
-Mert?
-Mert.
-Értem...-bólintottam, majd Jin vállára hajtottam a fejem.-Hány óra van?
-Fél 5.-nézte meg a telefonja kijelzőét.
-Ok köszi.-hunytam le a szemem. A következő pillanatban egyszerre kaptuk fel a fejünket.
-5-kor lesz kezdés!-mondtuk egyszerre és már pattantunk is fel, lefutottunk a lépcsőn a fiúkhoz, elköszöntünk tőlük, kiengedtek minket az ajtón, hogy ne kelljen lemásznunk, eszünkbe jutott, hogy Kame is kell nekünk szóval még őt is elrángattuk, és szálltunk is be az autóba. Természetesen Jin vezetett. Az út csendesen telt. Körülbelül 10 perces volt, szóval időben odaértünk...
-Áh Jin, Kame, Momo!-üdvözölt minket egy emberke (gondolom a Rendező).-Menjenek először felvenni a ruhákat, utána a sminkeshez, utána pedig itt várjanak.
-Rendben köszönjük.-mondtam, és már indultunk is az utunkra. Egész jó ruhát kaptam és a smink is szolid volt.
-Na! Kezdhetjük?-kérdezte a Rendező idegesen.
-Igen!-feleltük egyszerre. Mindenki jelen volt... Nakama Yukie, Namase Katsuhisa, Uchiyama Shinji, Kaneko Ken, Koike Teppei, Matsumoto Jun stb...
-Sziasztok!-köszöntem halkan.
-Szia!-köszönt Yukie.-Hogy hívnak?
-Kiss Mónika. De hívj csak Momonak!-mondtam mosolyogva.
-Én Nakama Yukie vagyok!-mosolygott.
-Igen... Tudom... Láttam a Gokusen 1-et és nagyon tetszett. Jun alakítása is nagyon jó volt, de a tiéd is!-ismertem el.
-Köszönöm! Amúgy, Ti testvérek vagytok?
-Nem.
-Pedig hasonlítotok...
-Hm...
-Hé! Jun!-szólt Junnak.
-Igen?-jött oda hozzánk.
-Ő itt Momo! Ő fogja játszani a féltestvéredet.-mutatott be.
-Az remek.-fürkészett a tekintetével.
-Mi az?-kérdeztem.
-Ööö.. Semmi...-mondta.
-Ha jól tudom te idősebb vagy nála! Nem emlékszel rá valahonnan?-kérdezte Yukie Juntól.
-Miért?-kérdezte túl gyorsan.
-Mert nagyon hasonlítotok.-mondta Yukie.
-Öööö... Te nem emlékszel rám valahonnan?-fordult gyorsan felém.
-Nem... Miért te emlékszel rám?-kérdeztem.
-Ami azt illeti igen...nyögte ki.-Vagyis... Nem szabadna, hogy elmondjam...
-Légysziiiiiii!!-nyaggattuk.
-Jól van...-köszörülte meg a torkát.-Az unokatesód vagyok... 2 éves voltam amikor megszülettél... Sokat játszottunk együtt, de... Amikor a szüleim összevesztek a szüleiddel, elköltöztünk... Ide, Japánba. 4 évesen nem volt valami jó költözni... De amikor 10 évesen már érettebb lettem azt mondták nekem, "Kisfiam. Az a család népünk szégyene! Ne merd ezt mondani senkinek!". Betartottam a szavam. Mostanáig...

14.Rész

Lassan 2 éve már, hogy tagja vagyok az MBLAQ-nek... Hihetetlen...
Amikor ezen gondolkodtam hirtelen megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám...
-Haló?-köszöntem.
-Üdvözlöm! Ugye Ön Mónika?-kérdezte egy hang Japánul.
-Igen...
-Az remek! Én egy rendező vagyok. Megbízható forrásból tudom, hogy jó színész. Hamarosan forgatjuk a Gokusen 2. részét. Ön egy diákot alakítana aki szintén Yakuza. Csak a főnök. És lenne egy féltestvére is. Az aki az 1. részben játszott. Sawada Shin. És a neve pedig Sawada Kim lenne. Anyai ágáról Yakuza, de az anyja már meghalt, az apja pedig nem foglalkozik a gyermekével szóval egyedül nőtt fel és át kell vennie a főnöki posztot.
-Ahha... Ez jól hangzik. Majd valamikor ellátogatok Japánba...
-Mi már foglaltunk Önnek jegyet. Holnap indul a repülőgép. Szállást is foglaltunk.
-Rendben, de...
-Számítunk Önre!-mondta majd lerakta. Hát ok...
Tényleg nem hazudott a rendező... Reggel indult a gépem. 20 éves fejjel már másmilyen a repülés. Nem tudom miért, de másmilyen. Mintha valami különleges dolog fogna majd bekövetkezni Japánban. Érdekes. Leszállás után Jint láttam meg.
-Szia!-jött oda hozzám.
-Szia!-öleltem meg.-Kire vársz?
-Egy lányra.
-Milyen lányra?-sápadtam el.
-Nagyon szép, kedves és okos lányra...-mosolyodott el.
-Az remek...-indultam el, de elkapta a karom, mire visszafordultam.
-Rólad beszéltem!-simította meg az arcom.
-Nem arról volt szó, hogy felejtsük el egymást?
-Arról volt szó... De akkor miért voltál féltékeny?
-Nem voltam féltékeny!
-Dehogyisnem! Valld be!-mosolygott tovább.
-Nem voltam féltékeny! Csak...
-Mi "csak"?
-Te nem lennél féltékeny, ha most bejelenteném, hogy nekem is van pasim?
-De az lennék... Utána viszont örülnék neki...
-Mert?
-Mert tudom, hogy boldog vagy...-húzott lassan magához.
-És ha tudnád, hogy a fiúnak titokban van egy másik barátnője?-toltam el lassan magamtól, mert nem akartam, hogy megint ugyan az megtörténjen mint múltkor...
-Akkor vagy elmondanám neked vagy a fiút figyelmeztetném, hogy ha megbánt akkor velem gyűlik meg a baja.
-Wow!-mondtam ki hirtelen.-Ennyire figyelsz rám?
-Ennyire fontos vagy nekem!-mondta, én pedig adtam az arcára egy puszit.-Amúgy ugye nincs igazából pasid?-kérdezte félve.
-Nincs, nyugi.-mosolyodtam el. Jaj Jin... Olyan unalmas lenne nélküled az élet... :D
-Hogy hogy te jöttél értem?-kérdeztem miközben beszálltam a kocsijába.
-Bocsi... Az UFO-d mondta, hogy szervizben van az űrhajója ezért nem tudott érted jönni.-nézett rám komolyan.
-Ahha... Így már érthető... Pedig reméltem, hogy megint láthatom majd azt a cuki zöld pofiját...-mondtam. Pár percig még tök komolyan néztünk egymásra, aztán kész... Kitört belőlünk a röhögés.-De most komolyan. Honnan tudtad, hogy jövök?
-Csak tudtam...
-De honnan?
-A rendező akivel beszéltél mondta, hogy csak ajánlottak téged?-kérdezte.
-Hát... Azt mondta, hogy megbízható forrásból tudja azt, hogy jó színész vagyok...-gondolkodtam.
-Igen... Én vagyok az a megbízható forrás!-mosolyodott el.
-Köszönöm...-suttogtam.
-Nincs mit!-hajolt hozzám közelebb, hogy puszit adjon a homlokomra.-Amúgy van két jó hírem!
-Ne kímélj...
-Nekem is van egy bandám!-nézte az utat vigyorogva.
-Tudom... A nevetek Kat-Tun, és Ti hatan vagytok a tagjai...
-MI?! Honnan tudod?-kérdezte.
-Szerinted nem nézem meg a híreket?
-Igaz... Mennyi számunkat hallottad eddig?
-Nem tudom... De van egy ami különösen tetszik... Amit csak egyedül énekelsz...
-Melyik?
-Az a címe, hogy Eternal... Nekem nagyon tetszik... És a szövege is szép...-mosolyogtam, majd elkezdtem dúdolni. Mire észbe kaptam addigra már a végénél tartottam, ami azért gáz, mert kb 5 perces...-Oh... Bocsi... Amúgy mi a másik jó hír?
-Kameval mi is benne leszünk a Gokusenbe...
-KOMOLYAN??!!-döbbentem le teljesen.
-Ahha!
-WOW!-néztem magam elé.-Várj most hova is megyünk?-kérdeztem hirtelen eltérve a tárgytól. Feltűnően sokat utazunk....
-Öööö. Először gondolom meg szeretnéd nézni, hogy Virág hogy van...
-Ja... De ő ennyire messze lakik?
-Nem.
-És akkor miért nem tudok nála lakni addig amíg itt vagyok?
-Hát... Talán inkább tőle tudd meg.-fordult be egy kis utcába.-Tessék ez az a ház.-mutatott egy viszonylag kicsi házra. Gyorsan kipattantam a kocsiból és becsöngettem a házba. Nagy meglepetésemre nem Virág nyitotta ki, hanem egy nem rég debütált banda tagja. Mit keres itt egy News tag?
-Szia! Te biztos Momo vagy...-köszönt.
-Szia! Te pedig Ryo a News tagja...-mondtam.
-Igen... Szólok Virágnak....-jelentette be, majd bement a házba. Ránéztem Jinre aki mögöttem állt. Láthatta rajtam, hogy nem nagyon értem, hogy mi ez az egész. Szóval összességében jól szórakozott. De azért biztatásképpen megfogta a kezem.
-Szia Momo!-ölelt meg Virág.
-Szia.-köszöntem vissza. Szegény Jin és Ryo nem értették, hogy mit mondtunk, mert Magyarul kezdtünk el beszélgetni.-Mit keres itt ez a srác?
-Hát... Tudod... Öööö...-kezdett dadogni. Sajnos nem jó kedvemben voltam, szóval elgurult a gyógyszerem.
-Nyögd már ki végre!
-Jól van, jól van... Szóval.... Ő a pasim...-bámulta a cipője orrát. Én egy kis időre lefagytam, aztán mire elért a tudatomig az amit mondott kiolvadtam.
-KIRÁLY!!!-kezdtem el ugrálni, majd ő is követte a példámat.
-És veled meg Jinnel mi van?-kérdezte.
-Nem tudom...
-Remélem, hogy veletek is lesz valami...
-Hát... Végül is sosem lehet tudni...

13.Rész

-Na most már megadod a címet?-kérdeztem Raintől.
-Ja.-mondta, majd lefirkantotta egy lapra a ház számot.
-Köszi!-vettem el mosolyogva.-Ki ez a Seungri?
-Egy srác akit még én fedeztem fel, de átment az sm-hez...
-Ahha...-mondtam, majd elgondolkodtam.
-Föld hívja Momot!!-mondta (úgy néz ki, hogy sokadszorra) Mir.
-Ööö... Miről volt szó?-érdeklődtem.
-Hogy elfogadod-e az ajánlatot.
-Milyen ajánlatot?
-Hogy mi legyünk az MBLAQ.
-Jól hangzik...
-Ok... Akkor ez most azt jelenti, hogy elfogadod. Igaz?
-Ja.-mondtam, mire bólintott és tovább beszélt Rainnel.

Gyorsan megkerestem a lakásomat. Nincs túl messze a sulitól.
-Ez az új házad?-kérdezte egy hang a hátam mögül, mire megijedtem. Gondolom ez láthatta rajtam.-Nyugi... Csak én vagyok...
-Mir... Ne ijesztgess!
-Nem ijesztgetlek, de a szomszédban lakom.-mutatott a szomszéd házra.
-Oh... Az király...-mondtam.
-Szóval te...-mondta, de nem tudta befejezni a mondatot, mert megcsörrent a telefonom. Jin hívott.
-Ne haragudj... Fel kell vennem...
-Csak nyugodtan...-sóhajtott.
-Szia!-köszöntem a telefonba.
-Szia Momo! Épségben földet értél?
-Ahha. Mert?
-Csak kérdeztem... Mi újság?
-Képzeld, van egy jó hírem!
-Összejöttél Mirrel?-kérdezte szomorúan.
-Nem. Van egy bandám...
-Az jó! És biztos, hogy nincs semmilyen elvetemült gondolata?
-Nem tudom.-nevettem fel.
-Tudod mit... Hagyjuk ezt az egészet...
-Mit?
-Nem vagyok ott melletted, szóval te szinglinek számítasz...
-Még mindig nem értem...
-Tegyünk úgy, mintha semmi sem történt volna azalatt a pár nap alatt amíg itt voltál.
-Miért?
-Mert a távolság meg a többi fiú... Khm... Szóval erre nem gondoltam...
-Tehát azt komolyan gondoltad, hogy szeretsz, de azt nem kalkuláltad bele ebbe az egészbe, hogy vannak más fiúk? Vagy esetleg más kontinens, ország?
-Hát... Mondhatjuk így is...
-Te nem vagy normális!
-Tudom.
-Oké... Tegyük fel, hogy nem érdekel sem a távolság, sem más emberek... Mit tennél?-kérdeztem félve.
-Nem tudom... Ezt akkor lenne egyszerűbb megválaszolni, ha így is lenne...
-Értem... Akkor ezt nem is tudjuk jobban megtárgyalni... Egyszerűen nem vagyunk felkészülve erre az egészre... Tényleg az lesz a legjobb ha úgy teszünk, mintha meg sem történt volna...
-Igen. De azt sohase felejtsd el, hogy mindig itt leszek neked, akihez bármikor fordulhatsz, bármi problémád van... Oké?
-Rendben... Szia!
-Szia!
-Na, mit is akartál mondani?-tértem vissza a jelenbe, majd szomorúan konstatáltam, hogy Mir lelépett... Hupsz... Ennyire sokat beszéltem volna Jinnel? Nem hiszem.... Lehet, hogy csak gyorsan el kellett mennie valahova? Na jó... Ez hülyeség... Bementem a házba. Megbeszéltem az eladó emberkével mindent ami kimaradt (szerencsére Rain már megbeszélt vele majdnem mindent) és már mehettem is be. Csak annyit tudok mondani, hogy Wow!. Ilyen házat még nem láttam... Új bútorok, frissen festett szoba, konyha, nappali, fürdőszoba. Rain jó munkát végzett...
Felhívtam Hyun Ah-t, aki a harmadik csengésre felvette.
-Szia! Találtál már lakást vagy a suliban fogsz aludni?-kérdezte.
-Haha! Amúgy a buszmegállóban fogok lakni... Már be is rendeztem. Megnézed?
-Ahha! Melyik buszmegálló? A suli előtti?
-Pontosan!-mondtam, mire mindketten felnevettünk.-Komolyra fordítva a szót, gyere át és nézd meg az új lakásomat.
-Oké... És az hol van?
-Tudod, hogy hol lakik Mir?
-Ja... Miért nála laksz?
-Dehogyis!!
-Akkor?
-A szomszédban!
-Mir szomszédja vagy?
-Ahha!
-Oké akkor megyek is szia!
-Szia!-köszöntem el, majd leraktam a telefont. Öt percen belül valaki csengetett. Nem hiszem, hogy ilyen hamar ideért... Bár ebből a csajból már bármit kinézek.
Kinyitottam az ajtót és Hyun Ah állt előttem. Szegény a térdére támaszkodva lihegett.
-Mi van? Körbefutottad egész Dél-Koreát?
-Nem csak Koreát... Kínát is...-mondta, mire egyszerre nevettünk fel.
-Merre jártál, hogy ilyen hamar ideértél?-kérdeztem.
-A suliban...
-Minek voltál a suliban??-értetlenkedtem.
-Könyvtár...-ült le a kanapéra.
-Ahha.
-Hogy szerezted ezt a lakást?
-Rain...
-Ő intézte el neked?
-Ja.
-Értem... És miről beszéltetek?
-Mikor?
-Amikor elhívott titeket.
-Jaa! Alapítottunk egy bandát.-legyintettem.
-Oh... És mi a nevetek?
-MBLAQ.
-Öö oké... És Japánba mi volt?
-Mi lett volna?-rágtam a szám szélét.
-Mesélted, hogy egy régi ismerősödhöz fogsz menni... Fiú vagy lány?
-Fiú...
-És mi volt??? Mondj már valamit!!!-nyaggatott, én meg elmeséltem neki mindent.-Húúúú... Sajnálom...
-Nem vészes!-mosolyodtam el.
-Oké... De ha bármi van hívj akár hajnali 1 órakor is...
-Rendben...-mondtam és jelzett a telefonom, hogy sms-t kaptam.
-Nem nézed meg?
-Nem...
-Naaa! Nézd már meeeg! Hátha egy fontos ember!
-Oké...-vettem elő a telefonomat. Virág írt. Az üzenetben ez állt: "Momooo!!! Köszönöm, hogy sokat biztattál! Végül sikerült!! Kijutottam Japánba!!". Erre én ezt válaszoltam: "Na, látod! Megmondtam! Ügyes vagy!".
-Na? Ki volt az?-kérdezte mosolyogva Hyun Ah.
-A nővérem.
-Van nővéred?
-Ja meg egy bátyám...
-Melyikük az idősebb?
-A nővérem...
-És hogy hívják őket?
-Virág, Bálint...
-Az király...
-Virág Japánban, Bálint Olaszországban, Anyuék Magyarországon én meg itt...
-És mennyi idősek?
-Bálint 20, Virág 23...
-Szupii!-mutatta fel a hüvelykujját.
 

12.Rész

Leszállás után a suliba mentem azon belül az igazgatóhoz.
-Jó napot kívánok!-köszöntem.
-Momo! Hogy kerül maga ide?-kérdezte a diri.
-Az ismerősöm visszaküldött...-mondtam.
-Mi maga?-kérdezte.-Egy csomag?
-Nem...
-Ez nekem annyira nem tetszik ez...
-Elnézést...-hajoltam meg
-Rendben... Nem probléma... Menjen!
-Köszönöm!!-mondtam, majd kimentem az irodából.
-Momoooo!!!!-ugrott a nyakamba (szó szerint) Hyun Ah.
-Szia!-köszöntem.
-Köszi, köszi, köszi!-ugrott szintén a nyakamba Taemin.
-Mit?-kérdeztem.
-Hogy visszajöttél lerendezni a Balhés Négyest...
-Na... Essünk túl rajta.-mondtam, majd be mentem az osztálytermünkbe, ahol Minhot piszkálták.
-AZONNAL HAGYJÁTOK ABBA!-kiáltottam rájuk.
-Megjött a Yakuza főnök...-mondta Mir, mire kinyújtottam a nyelvem. Erre ő csak elmosolyodott.
-Na most mit fogsz velünk kezdeni?-kérdezte szemtelenül U-Kwon, mire ellökték Minhot, de szerencsére Mir odament, hogy elkapja.
-Egyszer szerencséd volt, de másodszorra nem lesz!-rohant meg Zico, mire én csak félreléptem, ő pedig neki esett a falnak.
-Miért csináljátok ezt?-kérdeztem.
-Mert nem hagyjuk, hogy egy lány legyőzzön minket!-mondta JaeHo.-Így olyan, mintha gyengébbek lennénk!
-Hát, ha ezt mondjátok tényleg azok vagytok!-mondtam.
-Mi?-nézett rám érdekesen mindenki.
-Nem az az erős ember, aki jól harcol! Hanem az, aki fel tud állni a földről és megy tovább! Mert mostanság nem olyan rendesek az emberek, hogy megálljanak és segítsenek, ha padlón vagy!-mondtam, mire mindenki magába szállt, én meg kimentem a teremből.
-Oh! Momo!-köszönt egy ismerős hang, majd felnéztem. Igen... Az ének tanárnő volt az...
-Jó napot kívánok!
-Van egy jó hírem!
-És micsoda?
-Majd órán elmondom!-kacsintott rám.
-Rendben...-néztem rá furcsán.-De mikor is lesz óránk?
-Most!-mondta, mire becsöngettek, én meg bementem a terembe és leültem a helyemre.
-Sziasztok gyerekek!-köszönt.
-Jó napot kívánok!-köszönt vissza mindenki, mint az oviban.
-Jó hírem van 6 gyerek számára.-jelentette be.-De ebből csak kettő van az osztályotokban, ezért őket is idehívtam. Gyertek be!-mondta, majd Seung Ho, G.O, Thunder és Joon belépett.-A másik két diák pedig Mir és Momo.
-Mi is az a jó hír?-kérdeztem, mire a fiúk is kérdőn néztek a tanárra.
-Gyere be!-mondta ismét a tanárnő, és ekkor nyílt az ajtó. Már majd' megölt a kíváncsiság.
-Sziasztok!-szólalt meg egy ismerős hang.
-Rain!-döbbentünk le mindannyian.
-Igen... Tanárnőtök mondta, hogy nagyon jól énekeltek, rappeltek... Szeretném hallani.-mondta.
-Most?-kérdeztem.
-Nem. Iskola után jó nektek?-érdeklődött.
-Igen!-mondták a fiúk.
-Hát... Nem is tudom... Nekem szállást kéne keresnem...-vallottam be.
-Rendben.-mondta Rain és elővette a telefonját. Tárcsázott egy számot és összesen annyit hallottunk a beszélgetésből, hogy:
Szia! Ahha. Másfél szoba. Ok. Köszi! Rendben! Szia!
-Kész... Van szállásod, de csak akkor írom le egy lapra, amikor már meghallgatáson vagyunk...-mondta.
-Rendben...-egyeztem bele.

Utolsó óra után, együtt mentünk Rainhez.
-Már vártalak titeket!-állt fel egy padról, mire megijedtem. Nem tudtam, hogy ott ül... Mindegy.
Bevezetett minket egy terembe.
-Itt van egy dal. Ezt énekeljétek fel.-nyomott a kezünkbe egy-egy lapot.
-Rendben.-mondtuk, majd Rain kiment a teremből, egy üvegablak mögé. Tanulmányozni kezdtem a lapot és az volt ráírva, hogy "Oh yeah!". Rain intett, hogy mehet, mi meg felvettük a fejhallgatókat, és elkezdtünk énekelni, rappelni. Mikor vége lett bejött hozzánk.
-Ez jó volt... Most már csak egy klip kéne hozzá...-mondta.
-Hogy?!-kérdeztük egyszerre.
-A nevetek pedig legyen.... Mondjuk... Áh nem jut semmi az eszembe...-gondolkodott.
-MBLAQ!-mondta egy srác az ajtóból.
-Ez jó!-nézett hátra mosolyogva, majd az arcára fagyott a mosoly.-Mit akarsz Seungri?-kérdezte nyersen.
-Csak benéztem hozzád... És azt hiszem megérte...-nézett végig rajtam Seungri.-Mi a neved szépségem?
-Lee Joon! Örvendek!-mondta Joon, mire Seungri kivételével mindenki felnevetett.
-Én a női szépségre értettem...-nézett rám.
-Momo.-mondtam halkan, majd kezet csókolt.
-Örülök, hogy találkoztunk.-nézett rám elbűvölő mosollyal.
-Szintén.-suttogtam. Annyira nem jön be a srác, de a mosolya mindent visz... Mint a piros hetes...
-Jól van... Elég a nyáladzásból Seungri! Keress olyan csajt akit érdekelsz is...-mondta Rain.
-Rendben...-mondta.-De nem felejtelek el Kincsem!-nézett megint rám. "Kincsem". Jin hívott így... Ennél a szónál nekem is az arcomra fagyott a mosoly...
-Ne hívj "Kincsem"-nek.-mondtam, mire Seungri megtorpant.
-Mondtál valamit?-kérdezte.
-Nem vagyok a Kincsed!
-Mert miért nem vagy?
-Mert!
-Oh... Ez aztán nyomós érv.
-Na látod!-mondtam majd integetni kezdtem. Szerencsére értette, hogy mire célzok szóval kiment.
-Szép volt!-nyújtotta a kezét G.O, majd belecsaptam. Érdekes ez a Seungri...

11.Rész

-Na most már tényleg aludjunk!-ásítottam.
-Oké.-egyezett bele mindenki.
Jinnel megcsináltuk az alvó helyünket. Jin befeküdt az "ágyba" amíg én ittam egy kortyot. Miután befejeztem az ivást, én is lefeküdtem az alvó helyünkbe, azzal a különbséggel, hogy nem a párnára hajtottam a fejem, hanem Jin mellkasára.
-Kényelmes?-kérdezte.
-Igen!-feleltem, mire elmosolyodott.
-Akkor oké...-mondta, majd adott egy "jó éjt" puszit.-Jó éjszakát!
-Neked is!-mondtam.-Szeretlek!
-Én is téged!-nyugtatott meg.-De neked vissza kell menned Koreába!
-MI??!-kérdeztem hangosan, mire mindenki ránk nézett, én pedig felültem a  térdemre.-Azt hiszed, hogy nekem Korea fontosabb?-értetlenkedtem, mire Kame lesütötte e szemét..
-Nem tudom, de nem akarom azt, hogy csak miattam maradj itt! Mert a hallottak alapján nagyon szeretsz Koreában élni.-mondta szomorúan.-Lehet, hogy nem bírnám ki nélküled, de ha te ettől boldog leszel elengedlek. Még ha bele is halok!-mondta, mire könny szökött a szemébe.
-Én akkor vagyok.a legboldogabb, ha te is.mellettem vagy.
-Ezt csak azért mondod, mert meg akarsz nyugtatni! De pár év múlva engem okolnál azért mert, hogy "visszatartottalak"!
-Ezt szerintem ne itt beszéljétek meg!-szólt közbe Ueda komolyan.
-Akkor hol máshol beszélnék meg?-kérdezte Kame megértően.
-Nem tudom, de én azt nem bírom végig nézi, hogy két barátom veszekszik!-mondta Ueda szomorúan.
-Rendben... Bocsi...-kértem bocsánatot. Ezt nem hiszem el! Amit Kame mondott, igaz volt... De Jin, hogy, hogy most akarta ezt közölni velem? És miért itt? Lehet, hogy arra gondolt, azt mondom majd, hogy " Áh tényleg! Én imádom Koreát! Azonnal vissza kell mennem!"
Alig aludtam az éjjel. Egész végig csak azon kattogott az agyam, hogy ezt, hogy értette. Miért akar ilyen gyorsan eltolni magától? Ez így nem fair! Csak pár órája járunk/jártunk... Mi lelte ezt a gyereket? Fáradtan keltem fel reggel. Szerencsére még mindenki aludt (pedig 10 óra volt), szóval hamar rendbe szedtem magam. Másodszorra Kame kelt fel.
-Jó reggelt!-köszönt.
-Mitől lenne jó?-kérdeztem szerintem kicsit depisen.
-Új nap... Új esély...-kacsintott rám.
-Megmondanád kérlek a többieknek, hogy haza mentem?-kérdeztem félénken.
-MI?! Máris el mész?
-Ahha...-néztem szomorúan Jinre. Olyan cuki miközben alszik... Mintha csak érezte volna, hogy nézem, mert pont ebben a pillanatban ébredt fel. Olyan aranyos volt a kusza hajával... Köszönés kép csak biccentett egyet. Mormogtunk egy amolyan "jó reggelt" féleséget, és ezzel le is zártuk a beszélgetést. Jin kiment a mosdóba.
-Biztos, hogy ezt akarod?-kérdezte suttogva Kame.
-Ja...-válaszoltam. Erre ő csak bólintott. Gyorsan összeszedtem a cuccomat, és kiosontam.
Hamar hazaértem.
-Szia Momo! Jin? Nem együtt mentetek el?-kérdezte anya.
-Szia! Én már meguntam és hazajöttem...-hát anyát nem lehet ilyen könnyen átverni. Egyből észrevette, hogy nem ezért mentem el, hanem más miatt, szóval be kellett neki vallanom mindent...
-Ezt meg hogy értette?!-döbbent le anya.
-Úgy, hogy azt hiszi, hogy Momonak Korea fontosabb.-szólalt meg egy hang a hátam mögül. Reio ült mögöttem a lépcsőn. Amikor nyitottam a számat, hogy mondjak valamit Reionak, Jin érkezett meg. Gyorsan felszaladtam a szobámba. Egész nap ki se dugtam az orromat a szobámból, csak a ágyam mellett ültem.
-Nem jössz vacsorázni?-kérdezte anya.
-Nem köszönöm...-válaszoltam.
-Naaa! Gyere mááááár!-unszolt.
-Rendben...-adtam be a derekam és már álltam is fel.
-Beszéljek Jinnel?-kérdezte halkan.
-Ne!-szóltam rá.
-Oké...
Pechemre apa és Reio nem voltak otthon, tehát csak hárman vacsoráztunk. Egész vacsora alatt senki sem szólt egy szót sem. Csak a szürcsöléseket lehetett hallani. Amikor befejeztük az evést összeszedtem a tányérokat. Jin bejelentette, hogy elmegy valahova. Én megragadtam az alkalmat és felmentem becsomagolni. 20 perc alatt végeztem. Pechemre anya a konyhában volt.
-Omo!-szólt hozzám Koreaiul.-Hová mész?-kérdezte már Japánul.
-Vissza...-mondtam szomorúan. Amikor észrevettem, hogy nem értette elmagyaráztam.-Koreába...
-Ne máááár!
-Csak azért akarsz elmenni, mert visszaküldtelek?-kérdezte Jin a hátam mögül. Én erre csak némasággal válaszoltam.-Tehát hazudtál...
-Nem igaz! Csak nem akarok láb alatt lenni...-mondtam.
-Ne is áltasd magad... Te is olyan vagy, mint a többi lány...-mondta, mire a szám szélét kezdtem el rágni.-Megbízhatatlan...-már éppen fel akart menni amikor utána szóltam.
-Te sem vagy olyan szent!
-Parancsolsz?
-Ok nélkül ellöksz magadtól és bunkózol... Ez így nem fair!
-Ki mondta, hogy fairnak is kell lennie?
-Jin...-szólt rá anya.
-Nem... Mindegy... Én vagyok a hülye, hogy idejöttem...-mondtam és már mentem is ki az ajtón, meg sem állva a reptérig...

~Jin szemszöge~

Amint Momo kiment anya elkezdett velem kiabálni.

-Miért csináltad ezt?! Így most jobb?!-kérdezte, mire nem szóltam semmit. Miért nem tudják megérteni, hogy Momo érdekét néztem? Hogy bunkóság lenne visszatartani? Pedig ezt már neki is elmondtam... De úgy látszik, hogy nem értette meg... Várjunk csak... 

-Bunkó voltam?-kérdeztem anyától.

-IGEN!-akkor így is ugyan az a hatás, mintha visszatartottam volna... 

-Majd jövök!-köszöntem és már szaladtam is a reptérre. Pechemre esett az eső, de ez sem tartott vissza... Csak futottam, hogy elérjem Momot.

~Momo szemszöge~

Szerencsémre esett az eső úgyhogy senki sem látta a könnyeimet... A reptér előtt hallottam, hogy valaki  nevemet kiáltja. Hátra fordultam és láttam, hogy Jin jön utánam.

-Mit keresel te itt?!-kérdeztem miközben éreztem, hogy nagyon vizes a hajam. Jin erre nem válaszolt, csak amint hozzám ért megölelt. 

-Sajnálom!-mondta, majd eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.-Ne haragudj rám!
-Nem haragszom... Csak kicsit rosszul esett ez az egész...-vallottam be, mire Jin csak szomorúan bólintott.
-Szeretlek, imádlak...-mondta én meg elmosolyodtam.-De nem akartam azt, hogy azért legyek szemét, mert itt tartalak, amikor te Koreát szereted... Szóval próbáltalak eltolni magamtól... Sajnos így is bunkó voltam...-levegőt vett, majd folytatta.-Tehát arra szeretnék kilyukadni, hogy azt szeretném, hogy visszamenj Koreába.-itt gondolom érdekesen nézhettem rá.-És remélem, hogy nem haraggal válunk el... Csak úgy, mint két barát... Oké?-kérdezte félve.
-De én nem akarok elmenni!
-Ha itt maradnál és még több ideig együtt lennénk, sokkal nehezebb lenne az elválás...
-Miért válnánk el?-értetlenkedtem.
-Mert te nálam sokkal jobbat érdemelnél!
-Ki kell ábrándítsalak, de ez fordítva van...
-Mindegy.. De most már megértesz ugye?
-Igen...-mondtam szomorúan.
-Csak barátok?-kérdezte miközben a kezét nyújtotta elém.
-Csak barátok...-sóhajtottam, majd megráztam a kezét.
-Szia! Hívj ha leszállt a géped...
-Oké... Szia!-búcsúztam el tőle. Remélem nem végleg.

Komikat!! :)

Milyen a blog? Komiba írjátok a véleményeteket! :) ♥♥

10.Rész

-Hány óra van?-kérdeztem.

-Hajnali két óra.-válaszolta Ueda, mire ásítottam.

-Álmos vagy?-kérdezte Jin.

-Igen.-mondtam, miközben ráhajtottam a fejemet a combjára.

-Fázol?-érdeklődött.

-Igen.-ismételtem meg ezt a szót. Amint meghallotta, megfogta a pulcsiját, és azzal betakart. Jó meleg volt.

-Köszönöm.-mondtam.

~Jin szemszöge~

Amíg Momo a combomon aludt, addig én simogattam és a többiekkel beszélgettem.

-Jártok?-kérdezte Maru.

-Nem tudom...-vallottam be őszintén.

-Csókolóztatok már?-kérdezte Junno.

-Ja. És pont akkor nyitott be az anyám.

-Háhá! Az cink lehetett!-röhögött hangosan Koki.

-Halkabban!-szóltam rá, Momora mutatva.

-Bocsi.

-És már becézgetitek egymást?-kérdezte Kame.

-Ezt hogy érted?

-"Jól vagy Kincsem?"-vigyorgott, mire kinyújtottam a nyelvem.

-Te is becézgetnéd a barátnődet!

-Akkor Aikot miért nem becézgetted?-kérdezte ravaszul.

-Ki az a Aiko?-kérdezte Momo álmosan. Upsz... 

-Egy régi barátnőm, akivel nem illettünk össze. Ismered...-mondtam. 

-Az aki egyszer le...-ült fel, majd megdörzsölte a szemét.   

-Igen!-szakítottam félbe még mielőtt kimondana egy csúnya szót.

-Neked véged!-suttogták a többiek.

-Kösz a biztatást!-suttogtam vissza. De részben tudtam, hogy igazuk van... Bár, nem hiszem, hogy annyira kiakadna.

-Mennyi az idő?-kérdezte, mire elmosolyodtam.

-10 perccel több mint amikor utoljára kérdezted.

-Oh...-kezdett gondolkodni.-10 percet aludtam?

-Ezek szerint...-mondta Maru.-Ti nem vagytok éhesek?

-Nem rég ettél meg két szendvicset!-mondta Koki.

-De az semmi sem volt!

-Érd be ennyivel!-zárta le rövidre a beszélgetést Koki.

-Szerintem most már aludjunk!-mondta Kame, miközben ásított.

-Egyet értek!-helyeselt Momo.

-Te az előbb aludtál!-néztem rá.

-Ja... 10 percet...-hajtotta a vállamra a fejét, mire átöleltem az egyik kezemmel a vállát. 

-Szeretlek!-suttogtam úgy, hogy a fiúk ne hallják.

-Én is téged!-suttogta, majd nyomott egy gyors puszit az arcomra.

-Héj! Legyetek tekintettel a szinglikre!-szólt közbe Junno. Erről jut eszembe... Szerintem még mi is szinglik vagyunk... Vagy... Mégsem? Mi most járunk, vagy csak túlságosan is szeretjük egymást? Ez nem tiszta.

-Tényleg! Mi most járunk?-kérdeztem Momotól megint úgy, hogy a fiúk ne hallják.

-Nem tudom...-vallotta be őszintén Momo. 

-Hát az gáz...

-Az...-mondta mire mindketten felnevettünk.  

~Momo szemszöge~

-Szerintem kezdjünk készülődni az alváshoz...-mondta Koki álmosan.

-Mit kell azon készülődni?-kérdezte Kame.

-Gondolom a chipses zacskókat kidobni a kukába... Leteríteni a lepedőt...-soroltam az ágyra nézve.

-Rendben... Ez amúgy is a lányok feladata szokott lenni...-mondta Junno, mire mindenki rám nézett.

-Tudom mire gondoltok, és a válaszom nem!-mondtam.

-Rendben... Ki hol alszik?-kérdezte Koki.

-Én hoztam hálózsákot!-mondta Ueda. 

-Én a földön alszom!-mutatott Maru a matracra a földön.

-Én az ágyon!-nézett az alvóhelyére Kame.

-Detto!-értett egyet Koki.-Figyeljetek!-nézett ránk.-Az a kanapé kihúzható. Ott jó nektek vagy valahol máshol?

-Nekem jó...-mondtam, majd Jinre néztem.

-Nekem is.-mosolyodott el.

Hirtelen megszólalt a csengő. Jin felállt, hogy kinézzen az ablakon... Amiért sötét volt nem látott semmit.

Koki lefutott, hogy megnézze ki az... Amikor feljött egy lány követte. Nem is akármilyen lány Aiko volt... Hirtelen az arcomra fagyott a mosoly... Ueda és Maru bólintottak amolyan "ne izgulj" nézéssel. Kame rám kacsintott. Hogy ezt, hogy értette nem tudom, de oké.

-Sziasztok!-köszönt Aiko, miközben nyomott egy puszit Jin arcára. Jin furán nézett rá. Bevallom, én is furcsán néztem rájuk először, utána már nem bírtam tovább nézni, így Kamera pillantottam, aki csak rám mosolygott... Erre feszültebb lettem... Lehet, hogy a többiek arcáról olvasta le Jin, vagy az enyémről... Nem tudom, de kiszabadította magát Aiko karjai közül és leült mellém a kanapéra majd megint átölelte a vállam, és megfogta a kezem.

-Ne már Jin! Ezt te sem gondolhatod komolyan!-tört ki Aiko, mire mindenki megdöbbent.-Azt még elhiszem, hogy nem illettünk össze, de ennyire?? Egy ilyen kis senki lett a barátnőd?

-Ez a kis senki a barátnőm.-mosolygott rá Jin, félbeszakítva Aiko monológját.

-Hah! Pedig arra gondoltam, hogy újra összejöhetnénk, és ezt a kis senkit meg majd lepasszoljuk valakinek.-vigyorgott.

-Úgy látszik nem értetted amit mondtam...-mondta higgadtan Jin.-Ez a kis senki a barátnőm!-Aiko köpni-nyelni nem tudott... Hát... Ez a hír eléggé lesokkolta.

-Nem hallottad? Már nincs itt semmi keresni valód! Szia!-mondta Kame és közben az ajtóra mutatott. Hát ezt nem kellett volna... Amint ezt kimondta, a kis csaj középső ujja rá szegeződött.-Oké... Megkaptam amit érdemeltem. Szia!-intett búcsút Kame, majd Aiko kiment. Ahogy kilépett az ajtón, nekem egy kő esett le a szívemből.

-Köszönöm, hogy kiálltatok mellettem!-mondtam mindenkinek.

-Nincs mit!-mondta mindenki.

Felálltam és leültem Kame mellé az ágyra. 

-Miért kacsintottál?-kérdeztem, miközben a többiek is beszélgettek.
-Mert tudtam, hogy meg fog védeni...-válaszolta.
-Honnan?-faggattam.
-Onnan, hogy Jin nagyon szeret téged.-mosolyodott el Jint nézve.
-Ahha... És azt honnan tudod, hogy nagyon szeret?
-Onnan, hogy amíg te nem voltál itt Jin mindig megkérdezte tőlünk, hogy nálatok hány óra lehet most, meg írjon-e neked üzenetet.
-Ahha...-mosolyodtam el én is.
-Tudod... Amikor Aikoval járt, akkor is rólad kérdezősködött.
-Tényleg?-lepődtem meg.
-Igen.-mosolygott rám. Tudom mit jelent ez a mosoly! Valamit elhallgat előlem...
-Mondjad!
-Mit?
-Amit elhallgatsz előlem!
-Nem hallgatok el semmit!
-Naaa! Légyszíííííííí!-kérleltem.
-Oké, oké!-adta be a derekát.-De nehogy elmondd neki, hogy elmondtam!
-Rendben!-már megölt a kíváncsiság.
-Azt mondta, ha mégis visszajönnél, akkor miatta akarnád le élni az egész életedet itt...
-Ahha...-ennyire kiismerhető lennék?-Még valami?
-Nincs más...-gondolkodott.
-Akkor oké!-sóhajtottam. Ezt Jin vajon, hogy értette?