/3 hónappal azután, hogy Jin és Momo visszajöttek Japánba/
~Momo szemszöge~
- Szép jó reggelt! - keltett fel Jin egy csókkal. - Ébresztő! - csókolt meg megint. Persze ébren voltam, de azért ki akartam használni az alkalmat. Egyszer csak abbahagyta.
- Neee! Kérek méég! - nyafogtam.
- Kapsz még többet is, ha felkelsz! - incselkedett.
- Ébren vagyok! - nyitottam ki a szememet, majd csücsörítettem.
- Baka! - csókolt meg nevetve. - Na, van egy meglepetésem! - hajolt fölém.
- És pedig?
- Elmegyünk a tengerpartra!
- Tényleg? - csillant fel a szemem.
- Aha!
- De jó! - öleltem meg. Már nagyon régóta szeretnék elmenni a tengerpartra, csak sajnos nem nagyon volt még rá alkalmam.
- Nem baj, ha jönnek a fiúk is?
- Dehogy baj! - nevettem el magam.
- Jó, öltözz! - puszilt meg gyorsan, aztán felpattant. Kivett magának egy fehér pólót, amire egy idézet volt írva Eminem-től, egy fehér, kék kockás nadrágot, a fürdőnadrágját és zoknit. Én magam pedig felvettem egy szürke farkasfejes pólót, egy farmer rövidnadrágot, a bikinimet, aminek a felső része pántos volt, és amerikai zászlós mintájú, és elővettem a szürke cipőt. Kivettem a fehér táskámat is a szekrényből, és beledobtam 2 törölközőt, illetve a papucsainkat.
- Szóltál már a fiúknak? - fogtam össze kontyba a hajamat.
- Persze... - ölelt át hátulról, és belepuszilt a nyakamba. - Nagyon csinos vagy! - suttogta.
- Te sem panaszkodhatsz... - fordultam meg, és ráugrottam. Szerencsére elkapott, én pedig a dereka köré fontam a lábam.
- 14 éves koromban, sohasem értettem a szerelmeseket... - ecsetelte letéve az ágyra.
- Miért? - néztem rá érdekesen, majd magamra húztam.
- Mert olyan sokszor együtt voltak, alig adtak egymásnak teret. Most meg nem értem a szingliket, hogy hogyan tudnak non-stop egyedül lenni... - mosolygott. Nem tudtam erre mit válaszolni, úgyhogy inkább visszamosolyogtam. - Megfogadtam még akkor, hogy nem leszek állandóan a barátnőmmel... Most meg alig tudlak elengedni...
- Van amikor úgy érzed, hogy megfojtalak a szeretetemmel? - érdeklődtem.
- Nem... - rázta meg a fejét. - És Te?
- Nem. - pusziltam meg.
- Most már menni kéne... - suttogta az órára nézve.
- Jó... - és felállt, felsegítve engem.
Átmentünk Kokihoz, ahol már ott voltak egytől egyig felöltözve, táskákkal. Mivel Jin kocsijában nem férünk el 7-en, ezért Koki szervált valahonnan egy nagyobb, 7 személyes kocsit, ami sötét kék színű volt. Persze ezt is Jin vezette. Nem tudom miért, de én személy szerint biztonságban érzem magamat, ha Ő vezet. Meg ha vele vagyok... Na mindegy... Persze, ha én vezetek is biztonságban érzem magamat, de... Azért jobb ha Ő vezet...
Elől ült Jin, mellette Kame, hátul pedig: Jin mögött ültem, mellettem Ueda, mellette Maru, mögöttem Koki, mellette pedig Junno.
- Tetszik? - kérdezte elindulás után 5 perccel Koki.
- Nekem igen... - fordultam hátra. - Honnan szerváltad?
- Van egy haverom...
- Értem...
35 perc múlva, ránéztem Jinre a visszapillantó tükörből, és látszott rajta, hogy eléggé fáradt.
- Mi van, Édesem? - öleltem meg hátulról úgy, hogy kicsit felálltam, és az ülés fölött hajoltam át.
- Semmi... Kicsit unalmas az út...
- Cseréljünk? Vezessek én? - pusziltam meg az arcát.
- Nem kell... - mosolygott.
- Szólj ha meggondolod magad!
- Édes vagy! - fogta meg a kezemet, majd megpuszilta.
- Szóval, ha elfáradsz, szólj! - ültem vissza a helyemre.
- Nagyon édesek vagytok együtt! - suttogta Ueda.
- Köszi... - pirultam el.
- Játszunk szóláncot? - kiáltotta Maru.
- Jóóó! - néztünk egymásra Uedával.
- Rendben... - válaszolták egyszerre a többiek.
- Jó, Jin kezd Te! - szólt Maru. - Utána Kame, Momo, Ueda, Én, Koki, Junno!
- Ööö... Alma... - kezdte Jin.
- Asztal.
- Labda!
- Anya.
- Andalog.
- Giga... - nézett maga elé érdekesen Koki. Gondolom meglepődött, hogy miért ez a szó jutott először eszébe.
- Ananász...
- Sz@r..... - motyogta Jin, és a kocsi berregő hangot adott ki magából.
- Mi a...... - ráncolta össze a homlokát Koki. Jin félreállt, és kiszállt a kocsiból. Persze mi is kipattantunk egyből a tragacsból. - Mi történt? A haverom ki fog nyírni...
- Nem tudom... - tárta szét a karját Jin.
- Aztaaaa... Pedig mindjárt ott vagyunk! Már látom is a tengerpartot! - mondta Ueda. És tényleg ott volt nem messze.
- Most mit csináljunk? - kérdezte Junno.
- Toljuk a kocsit, aztán max. megállunk a tengerpartnál, és oda kihívunk egy szerelőt... Jobb ötletem nincs... - vakarta meg a tarkóját Jin. Még szerencse, hogy már lejöttünk az autópályáról, és már csak kihalt utcákon kellett mennünk.
- Jó! Terv a következő! - kezdte Koki. - Momo, Te beülsz és kormányozol, mi meg akkor toljuk.
- Rendben... - hallatszott mindenki szájából.
- De... Ez így nem fair... - torpantam meg.
- Miért? - nézett rám kérdőn Koki.
- Hát, mert Ti itt megszakadtok, én meg csak ülök a kocsiban...
- De bakker, Te lány vagy!
- Jó-jó... - ültem be a kocsiba. Lehúztam az ablakot, hogy halljam merre kell menni, ugyanis én nem tudtam.
- Most menj jobbra! - kiáltotta Jin lihegve.
- Oksaa... - tekertem el a kormányt jobbra.
- Várj! Nem balra kell menni? - kérdezte Kame.
- Nem jobbra? - állt meg.
- Na, jó! - nyomtam egy satuféket, és kiszálltam a kocsiból.
- Mi az? - kérdezte Jin.
- Megkérdezem merre kell menni, mielőtt még eltévedünk... - ugrándoztam vissza a főútra. - Elnézést! - szólítottam le egy emberkét.
- Tessék? - nézett rám.
- Merre kell menni a tengerparthoz?
- Ezen az úton végig kell menni, és jobbra kell fordulni, aztán a második elágazásnál balra, majd megint balra, és már ott is van.
- Rendben. Köszönöm! - futottam vissza a többiekhez. Mindenki beült a kocsiba, kinyitották az ajtókat, és lazítottak. - Jobbra, aztán a második elágazásnál balra, utána pedig megint balra... - lihegtem.
- Na, megmondtam! - dőlt hátra Jin.
- Huh, de meleg van... - guggoltam le.
- Gyere! - húzott fel Jin, és beleültetett az ölébe.
- Ez kalandos utazásnak ígérkezik! - néztem rá mosolyogva.
- Az egyszer biztos! - adott egy puszit a számra. - Na, gyerünk srácok!
Mindenki felpattant, én meg beszálltam a volán mögé.
Gyorsan odaértünk a tengerparthoz. Le is parkoltunk. Ahogy megálltam kipattantam a kocsiból és ugrándozni kezdtem.
- Nagyon ügyesek vagytok fiúk! - tapsikoltam boldogan.
- Akkor most hívj nekünk egy autószerelőt légyszi... - lihegett Jin.
- De egy autószerelőt sem ismerek...
- Akkor keress egyet, mert tudom, hogy van valahol itt a közelben...
- Oké... - keseredtem el. Indultam volna, de Jin elkapta a kezemet, visszarántott és megölelt.
- Ügyesen kormányoztál! - suttogta a fülembe.
- Köszi... - nevettem. - Ti is ügyesek voltatok!
- Köszi... - nevetett fel.
- Merre menjek?
- Nem tudom...
- Köszi...
- Na, vigyázz magadra! - paskolta meg a fenekemet. Szorosabban magamhoz öleltem, és éreztem, hogy eléggé megizzadt szegénykém... Vizes volt a háta, ugyanis a végére már mindannyian levették a pólójukat (természetesen nem bántam...:D). Nem baj, majd a vízben lehűtik magukat. - Szeretlek! - csókolt meg.
- Én is téged! - mosolyogtam.
- Most már tényleg menj! - tolt el magától finoman.
- Sietek vissza! - küldtem puszit a fiúknak. Elindultam a "felfedező túrára". Megkérdeztem 5 embert, és abból az 5-ből 1 tudta össz-vissz, hogy hol van egy autószerelő. Na, mindegy... Bementem az autószerelős helységbe. Simán leglettelt falak és ennyi. Mindenhol autók, különböző színűek és fajtájúak voltak... Leszólítottam egy srácot, aki velem egyidős lehetett.
- Szia. Öö... Ne haragudj. Tudnál nekem segíteni?
- Persze, miben? - mosolygott rám.
- Befuccsolt a kocsi és meg kéne nézni... 5 perces séta... - motyogtam.
- Rendben, pillanat, és mutathatod az utat. - ment hátra valamiért, majd egy szerszámos dobozzal visszajött. - Mehetünk.
Elindultunk. Pár perc múlva megérkeztünk.
- Itt is vagyunk! - mutattam a kocsira.
- Rendben.
Benéztem az ablakon, de nem találtam senkit.
- Mi a... - egyenesedtem fel. Hátulról hirtelen egy hideg kéz karolt át, és a hideg kézhez hideg, vizes test tartozott. A hideg kéz felemelt és megpörgetett. Mikor letett a földre megfordultam, és szembe találtam magamat Jinnel. A fürdőnadrágja volt rajta, haja raszta tincsekben állt, az egész testét pedig beborították a vízcseppek. - Rohadj meg! - nevettem fel.
- Én is szeretlek! - vett fel az ölébe, és elindult a tenger felé.
- Nem! Nem, nem és nem! - vetettem rá gyilkos pillantást.
- Ne haragudj... - vigyorgott és bevitt a vízbe. Még mindig a kezében tartott, de a hullámok miatt éreztem a hideg tenger vizet.
- Legalább hadd vegyem le a ruhámat! - néztem rá kölyök kutyus szemmel.
- Jó... - sóhajtott és kivitt. Észrevettem a fehér táskámat a homokos parton egy törölközőn. Odasiettem, és levettem a ruháimat.
- Na, most végetek! - futottam be a vízbe. Először ráugrottam Junnora, aki ott helyben el is dőlt. Pechemre dőltem vele én is.
- Naaaaa! Kicsim... - kapott el hátulról Jin, és beljebb vonszolt. - Gyere a hátamra. - fordult meg, én pedig szófogadóan belekapaszkodtam a nyakába, a lábamat pedig a dereka köré fontam. - Csak azért akartam, mert itt már eléggé mély a víz, és nem akartam, hogy megfulladj... - mondta, miközben beljebb úszott.
- De Akanishi-kun... Miért mész beljebb?
- Meglátod! - úszott tovább. Pár perc múlva megállt. - Itt talán jó lesz... Na, gyere! - lemásztam a hátáról.
- És most? - fogtam meg Jin egyik kezét.
- Lemerülünk... Tartsd nyitva a szemed, jó? - mosolygott. - És ne engedd el a kezemet! Bármi történjen is!
- Rendben... - bólogattam.
- Egy, kettő, három! - vettünk egy jó nagy levegőt, és lemerültünk. Gyönyörű látvány fogadott. Mindenhol színesebbnél, színesebb halak cikáztak, és gyönyörű piros, kék, lila, szürke korallok voltak mindenütt. Egy-egy teknős el is úszott mellettünk néha. Csak bámultam a tengeri állatvilágot. Jin megszorította a kezemet jelezve, hogy menjünk fel levegőért.
- Jin... - ziláltam már a felszínen. - Ez gyönyörű!
- Ugye? - mosolygott.
- Igen... Köszönöm, hogy megmutattad. - csókoltam meg jó hosszasan.
- Vissza kéne mennünk... - nézett a partra, ami eléggé messze volt.
- Jó. De várj! - adtam neki egy puszit. - Szeretlek!
- Én is téged! Nagyon! - csókolt meg. Keze hirtelen a bikini felsőm kikapcsoló részéhez szökött.
- Héj... - vettem el a kezét, mire kicsit elszomorodott.
- Jó... Most már tényleg menjünk... Gyere... - fordított hátat, jelezve, hogy másszak ismét fel.
Mikor odaértünk Koki már türelmetlenül várt ránk.
- Na, végre megérkeztetek! Van egy kis baj!
- Hol van a kocsi? - néztem körbe.
- Hát... Ez az... Nem tudta megszerelni a srác, ezért elvontatták a műhelybe... Holnap lesz csak kész... - vázolta a szitut Koki.
- A francba... - vett el egy törülközőt a táskámból Jin, amivel betakargatott engem, aztán egy másikat is kivett magának. - Most mi lesz?
- Keresni kéne egy szállást... - jött oda Kame.
- Vagy hazamehetünk vonattal is... - dobta fel az ötletet Maru.
- A szállásos ötlet nem rossz... - gondolkoztam.
- Végülis... - ölelt át Jin. Éreztem a tengervíz szagát a kezén.
- Akkor következő feladat keresni egy szállást! - mosolygott Maru.
- Junno? Ueda? - néztem körül, mivel sehol sem találtam Őket. Lehet Őket is elvontatták?
- Momooo! - hallottam Ueda édes hangját messziről.
- Igen? - fordultam meg. A távolban észrevettem az egyre közeledő hiányzó bárányokat.
- Nézd... - lihegett Ueda. - Mit találtunk! - mutatott egy kagylót. Nem héj volt, hanem kagyló. - Nyisd ki! - felhajtottam az egyik héjat, és benne volt egy gyöngy.
- Igazgyöngy... - ámultam el.
- Neked adjuk! - pirult el Junno.
- Jaj, köszönöm szépen! - öleltem meg Őket. El is raktam a kagylót a táskámba.
- Akkor keressünk szállást! - bólintott Kame.
- Jó! Akkor vegyük fel a ruháinkat! - vettem elő a rövidnadrágomat, pólómat és zoknimat. Felvettem minden ruhámat, a cipőmet is, és felkaptam a táskámat, kiengedtem a hajamat, majd bedobtam a törölközőket a táskámba. A többiek is ugyanígy cselekedtek.
- Miért? - néztem rá érdekesen, majd magamra húztam.
- Mert olyan sokszor együtt voltak, alig adtak egymásnak teret. Most meg nem értem a szingliket, hogy hogyan tudnak non-stop egyedül lenni... - mosolygott. Nem tudtam erre mit válaszolni, úgyhogy inkább visszamosolyogtam. - Megfogadtam még akkor, hogy nem leszek állandóan a barátnőmmel... Most meg alig tudlak elengedni...
- Van amikor úgy érzed, hogy megfojtalak a szeretetemmel? - érdeklődtem.
- Nem... - rázta meg a fejét. - És Te?
- Nem. - pusziltam meg.
- Most már menni kéne... - suttogta az órára nézve.
- Jó... - és felállt, felsegítve engem.
Átmentünk Kokihoz, ahol már ott voltak egytől egyig felöltözve, táskákkal. Mivel Jin kocsijában nem férünk el 7-en, ezért Koki szervált valahonnan egy nagyobb, 7 személyes kocsit, ami sötét kék színű volt. Persze ezt is Jin vezette. Nem tudom miért, de én személy szerint biztonságban érzem magamat, ha Ő vezet. Meg ha vele vagyok... Na mindegy... Persze, ha én vezetek is biztonságban érzem magamat, de... Azért jobb ha Ő vezet...
Elől ült Jin, mellette Kame, hátul pedig: Jin mögött ültem, mellettem Ueda, mellette Maru, mögöttem Koki, mellette pedig Junno.
- Tetszik? - kérdezte elindulás után 5 perccel Koki.
- Nekem igen... - fordultam hátra. - Honnan szerváltad?
- Van egy haverom...
- Értem...
35 perc múlva, ránéztem Jinre a visszapillantó tükörből, és látszott rajta, hogy eléggé fáradt.
- Mi van, Édesem? - öleltem meg hátulról úgy, hogy kicsit felálltam, és az ülés fölött hajoltam át.
- Semmi... Kicsit unalmas az út...
- Cseréljünk? Vezessek én? - pusziltam meg az arcát.
- Nem kell... - mosolygott.
- Szólj ha meggondolod magad!
- Édes vagy! - fogta meg a kezemet, majd megpuszilta.
- Szóval, ha elfáradsz, szólj! - ültem vissza a helyemre.
- Nagyon édesek vagytok együtt! - suttogta Ueda.
- Köszi... - pirultam el.
- Játszunk szóláncot? - kiáltotta Maru.
- Jóóó! - néztünk egymásra Uedával.
- Rendben... - válaszolták egyszerre a többiek.
- Jó, Jin kezd Te! - szólt Maru. - Utána Kame, Momo, Ueda, Én, Koki, Junno!
- Ööö... Alma... - kezdte Jin.
- Asztal.
- Labda!
- Anya.
- Andalog.
- Giga... - nézett maga elé érdekesen Koki. Gondolom meglepődött, hogy miért ez a szó jutott először eszébe.
- Ananász...
- Sz@r..... - motyogta Jin, és a kocsi berregő hangot adott ki magából.
- Mi a...... - ráncolta össze a homlokát Koki. Jin félreállt, és kiszállt a kocsiból. Persze mi is kipattantunk egyből a tragacsból. - Mi történt? A haverom ki fog nyírni...
- Nem tudom... - tárta szét a karját Jin.
- Aztaaaa... Pedig mindjárt ott vagyunk! Már látom is a tengerpartot! - mondta Ueda. És tényleg ott volt nem messze.
- Most mit csináljunk? - kérdezte Junno.
- Toljuk a kocsit, aztán max. megállunk a tengerpartnál, és oda kihívunk egy szerelőt... Jobb ötletem nincs... - vakarta meg a tarkóját Jin. Még szerencse, hogy már lejöttünk az autópályáról, és már csak kihalt utcákon kellett mennünk.
- Jó! Terv a következő! - kezdte Koki. - Momo, Te beülsz és kormányozol, mi meg akkor toljuk.
- Rendben... - hallatszott mindenki szájából.
- De... Ez így nem fair... - torpantam meg.
- Miért? - nézett rám kérdőn Koki.
- Hát, mert Ti itt megszakadtok, én meg csak ülök a kocsiban...
- De bakker, Te lány vagy!
- Jó-jó... - ültem be a kocsiba. Lehúztam az ablakot, hogy halljam merre kell menni, ugyanis én nem tudtam.
- Most menj jobbra! - kiáltotta Jin lihegve.
- Oksaa... - tekertem el a kormányt jobbra.
- Várj! Nem balra kell menni? - kérdezte Kame.
- Nem jobbra? - állt meg.
- Na, jó! - nyomtam egy satuféket, és kiszálltam a kocsiból.
- Mi az? - kérdezte Jin.
- Megkérdezem merre kell menni, mielőtt még eltévedünk... - ugrándoztam vissza a főútra. - Elnézést! - szólítottam le egy emberkét.
- Tessék? - nézett rám.
- Merre kell menni a tengerparthoz?
- Ezen az úton végig kell menni, és jobbra kell fordulni, aztán a második elágazásnál balra, majd megint balra, és már ott is van.
- Rendben. Köszönöm! - futottam vissza a többiekhez. Mindenki beült a kocsiba, kinyitották az ajtókat, és lazítottak. - Jobbra, aztán a második elágazásnál balra, utána pedig megint balra... - lihegtem.
- Na, megmondtam! - dőlt hátra Jin.
- Huh, de meleg van... - guggoltam le.
- Gyere! - húzott fel Jin, és beleültetett az ölébe.
- Ez kalandos utazásnak ígérkezik! - néztem rá mosolyogva.
- Az egyszer biztos! - adott egy puszit a számra. - Na, gyerünk srácok!
Mindenki felpattant, én meg beszálltam a volán mögé.
Gyorsan odaértünk a tengerparthoz. Le is parkoltunk. Ahogy megálltam kipattantam a kocsiból és ugrándozni kezdtem.
- Nagyon ügyesek vagytok fiúk! - tapsikoltam boldogan.
- Akkor most hívj nekünk egy autószerelőt légyszi... - lihegett Jin.
- De egy autószerelőt sem ismerek...
- Akkor keress egyet, mert tudom, hogy van valahol itt a közelben...
- Oké... - keseredtem el. Indultam volna, de Jin elkapta a kezemet, visszarántott és megölelt.
- Ügyesen kormányoztál! - suttogta a fülembe.
- Köszi... - nevettem. - Ti is ügyesek voltatok!
- Köszi... - nevetett fel.
- Merre menjek?
- Nem tudom...
- Köszi...
- Na, vigyázz magadra! - paskolta meg a fenekemet. Szorosabban magamhoz öleltem, és éreztem, hogy eléggé megizzadt szegénykém... Vizes volt a háta, ugyanis a végére már mindannyian levették a pólójukat (természetesen nem bántam...:D). Nem baj, majd a vízben lehűtik magukat. - Szeretlek! - csókolt meg.
- Én is téged! - mosolyogtam.
- Most már tényleg menj! - tolt el magától finoman.
- Sietek vissza! - küldtem puszit a fiúknak. Elindultam a "felfedező túrára". Megkérdeztem 5 embert, és abból az 5-ből 1 tudta össz-vissz, hogy hol van egy autószerelő. Na, mindegy... Bementem az autószerelős helységbe. Simán leglettelt falak és ennyi. Mindenhol autók, különböző színűek és fajtájúak voltak... Leszólítottam egy srácot, aki velem egyidős lehetett.
- Szia. Öö... Ne haragudj. Tudnál nekem segíteni?
- Persze, miben? - mosolygott rám.
- Befuccsolt a kocsi és meg kéne nézni... 5 perces séta... - motyogtam.
- Rendben, pillanat, és mutathatod az utat. - ment hátra valamiért, majd egy szerszámos dobozzal visszajött. - Mehetünk.
Elindultunk. Pár perc múlva megérkeztünk.
- Itt is vagyunk! - mutattam a kocsira.
- Rendben.
Benéztem az ablakon, de nem találtam senkit.
- Mi a... - egyenesedtem fel. Hátulról hirtelen egy hideg kéz karolt át, és a hideg kézhez hideg, vizes test tartozott. A hideg kéz felemelt és megpörgetett. Mikor letett a földre megfordultam, és szembe találtam magamat Jinnel. A fürdőnadrágja volt rajta, haja raszta tincsekben állt, az egész testét pedig beborították a vízcseppek. - Rohadj meg! - nevettem fel.
- Én is szeretlek! - vett fel az ölébe, és elindult a tenger felé.
- Nem! Nem, nem és nem! - vetettem rá gyilkos pillantást.
- Ne haragudj... - vigyorgott és bevitt a vízbe. Még mindig a kezében tartott, de a hullámok miatt éreztem a hideg tenger vizet.
- Legalább hadd vegyem le a ruhámat! - néztem rá kölyök kutyus szemmel.
- Jó... - sóhajtott és kivitt. Észrevettem a fehér táskámat a homokos parton egy törölközőn. Odasiettem, és levettem a ruháimat.
- Na, most végetek! - futottam be a vízbe. Először ráugrottam Junnora, aki ott helyben el is dőlt. Pechemre dőltem vele én is.
- Naaaaa! Kicsim... - kapott el hátulról Jin, és beljebb vonszolt. - Gyere a hátamra. - fordult meg, én pedig szófogadóan belekapaszkodtam a nyakába, a lábamat pedig a dereka köré fontam. - Csak azért akartam, mert itt már eléggé mély a víz, és nem akartam, hogy megfulladj... - mondta, miközben beljebb úszott.
- De Akanishi-kun... Miért mész beljebb?
- Meglátod! - úszott tovább. Pár perc múlva megállt. - Itt talán jó lesz... Na, gyere! - lemásztam a hátáról.
- És most? - fogtam meg Jin egyik kezét.
- Lemerülünk... Tartsd nyitva a szemed, jó? - mosolygott. - És ne engedd el a kezemet! Bármi történjen is!
- Rendben... - bólogattam.
- Egy, kettő, három! - vettünk egy jó nagy levegőt, és lemerültünk. Gyönyörű látvány fogadott. Mindenhol színesebbnél, színesebb halak cikáztak, és gyönyörű piros, kék, lila, szürke korallok voltak mindenütt. Egy-egy teknős el is úszott mellettünk néha. Csak bámultam a tengeri állatvilágot. Jin megszorította a kezemet jelezve, hogy menjünk fel levegőért.
- Jin... - ziláltam már a felszínen. - Ez gyönyörű!
- Ugye? - mosolygott.
- Igen... Köszönöm, hogy megmutattad. - csókoltam meg jó hosszasan.
- Vissza kéne mennünk... - nézett a partra, ami eléggé messze volt.
- Jó. De várj! - adtam neki egy puszit. - Szeretlek!
- Én is téged! Nagyon! - csókolt meg. Keze hirtelen a bikini felsőm kikapcsoló részéhez szökött.
- Héj... - vettem el a kezét, mire kicsit elszomorodott.
- Jó... Most már tényleg menjünk... Gyere... - fordított hátat, jelezve, hogy másszak ismét fel.
Mikor odaértünk Koki már türelmetlenül várt ránk.
- Na, végre megérkeztetek! Van egy kis baj!
- Hol van a kocsi? - néztem körbe.
- Hát... Ez az... Nem tudta megszerelni a srác, ezért elvontatták a műhelybe... Holnap lesz csak kész... - vázolta a szitut Koki.
- A francba... - vett el egy törülközőt a táskámból Jin, amivel betakargatott engem, aztán egy másikat is kivett magának. - Most mi lesz?
- Keresni kéne egy szállást... - jött oda Kame.
- Vagy hazamehetünk vonattal is... - dobta fel az ötletet Maru.
- A szállásos ötlet nem rossz... - gondolkoztam.
- Végülis... - ölelt át Jin. Éreztem a tengervíz szagát a kezén.
- Akkor következő feladat keresni egy szállást! - mosolygott Maru.
- Junno? Ueda? - néztem körül, mivel sehol sem találtam Őket. Lehet Őket is elvontatták?
- Momooo! - hallottam Ueda édes hangját messziről.
- Igen? - fordultam meg. A távolban észrevettem az egyre közeledő hiányzó bárányokat.
- Nézd... - lihegett Ueda. - Mit találtunk! - mutatott egy kagylót. Nem héj volt, hanem kagyló. - Nyisd ki! - felhajtottam az egyik héjat, és benne volt egy gyöngy.
- Igazgyöngy... - ámultam el.
- Neked adjuk! - pirult el Junno.
- Jaj, köszönöm szépen! - öleltem meg Őket. El is raktam a kagylót a táskámba.
- Akkor keressünk szállást! - bólintott Kame.
- Jó! Akkor vegyük fel a ruháinkat! - vettem elő a rövidnadrágomat, pólómat és zoknimat. Felvettem minden ruhámat, a cipőmet is, és felkaptam a táskámat, kiengedtem a hajamat, majd bedobtam a törölközőket a táskámba. A többiek is ugyanígy cselekedtek.
- Mehetünk! - fogta meg a kezemet Jin. Mindenki más is készen volt, úgyhogy elindultunk.
- Ez a hotel jó? - kérdezte Koki 5 perc sétálás után, egy nagy 10 emeletes piros "hotel" feliratú épületre mutatva.
- Nézzük meg! - vontam meg a vállamat, és bementünk. Szép volt belül is. úgy, mint kint, pirosra volt festve. Egyből jobbra egy arany színű kanapé volt, és fölötte egy kép volt a tengerpartról. A kép be volt kereteztetve. Balra egy tükör volt. Jó nagy tükör, aminek a kerete aranyból volt. Szembe pedig a recepciós pult. Az alja barnás színű volt, benne érdekes mintával, a tetején pedig egy aranyszínű lap volt. A pulton egy csengő és sok szórólap volt, mögötte pedig egy hapsi ült, piros-arany ruhában, és kis sapka volt a fején.
- Segíthetek valamiben? - mosolygott. Bár lehet, hogy inkább vicsornak mondanám.
- Ömm... Igen. Van még pár szabad szoba? - érdeklődtem.
- Mindjárt megnézem! - ütögetett párat egy billentyűzetbe, amit még nem is vettem észre. - Van! 3db 2 ágyas szoba!
- És milyen az a 2 ágy?
- Momo, szerintem mindegy milyen az ágy... - szólt közbe Kame.
- Nem úgy értettem... - mosolyodtam el. - Azon a 2 ágyon elfér 4 ember is? - variáltam.
- Az egyik szobában az egyik ágy 2 személyes... - mondta a hapi.
- Oké. Terv a következő! - kezdte Koki megint. - Mindhármat kivesszük úgy, hogy egyikbe 3-en aludnak, és a másik kettőbe pedig 2-en-2-en. Okés? És szerintem az egyik 2 személyesbe megy Momo és Jin, a másikba meg mondjuk Junno és Maru. A többiek pedig maradnak a 3 személyesbe.
- Nekem oké! - bólogattak a srácok.
- Jó! Benne vagyunk! - fordult a hapihoz Koki.
- Rendben, tessék a kulcsok! 1 napra lesz?
- Igen!
- Rendben! Máris körbevezetem önöket! - állt fel. Megmutatta nekünk a szobákat. Gyönyörűek voltak! Virágok, képek, tv, minden! Remek! Utána bejelentette, hogy van egy játékterem. Egyből rákattantunk. A teremben volt csocsó asztal, léghoki, biliárd és dárc. Gyorsan leraktuk a cuccainkat, és mentünk is a játékterembe.
- Holnap... Meg fogok halni... - ült le a teremben lévő kanapéra Koki.
- Nyugi! Legalább boldogan fogsz meghalni... - mosolygott együtt érzően Junno.
- Köszi... - nevette el magát.
- Én amondó vagyok, hogy ha már egy ilyen tragacsot adott neked, akkor bekaphatja! - nevettem.
- Mindjárt ott tartunk, hogy tartsam meg a kocsit, mi? - röhögött Koki.
- Miért ne? - nevettünk tovább.
Hamar beesteledett, így mindenki elfoglalta a saját helyét. Arra gondoltunk Jinnel, hogy tartunk egy "ellenőrzést", így először bekopogtunk Junnoékhoz. Ki is nyitották hamar.
- Sziasztok! - köszöntek.
- Na, mizújs? - kérdeztem Maru mellé ledőlve az ágyra.
- Kényelmes! - állapította meg Maru.
- Yep-yep. - huppant le a saját ágyára Junno.
- Mi megyünk is, megnézzük a másik szobát... - sóhajtott Jin.
- Oksi! Jó éjszakát! - integettek, és ott hagytuk Őket. Következett a balhés szoba. Oda is bekopogtunk. Kb. 1 perc múlva nyitották csak ki.
- Igen? - nézett ránk Koki félmeztelenül.
- Csak... Jöttünk... Ellenőrizni... Titeket... - hebegtem.
- Őőő... Jó... - engedett be minket.
- Momooo! - mosolygott Ueda ahogy beléptem. Ő is, csak úgy, mint Koki, félmeztelenül volt. De még Kame is. Kame befeküdt az ágyába. Ő az 1 személyesen aludt.
- Uedaaaaaa! - ugrottam rá boldogan. Igaz, hogy Ő is feküdt, de nem baj... - Mi újság van? - borultam Ueda mellé.
- Semmi különös... - rántotta meg a vállát mosolyogva.
- Kameeeee! - futott Kame felé Jin poénkodva.
- Ne... Ne. Ne! NE! NEEEEE!!! - kiabálta nevetve, de késő volt. Jin ráugrott. Még fel is ugrott hozzá.
- Vigyázz Momoo! - jött Koki, aki beugrott mellém.
- Jó, szerintem már mehetünk is... - állt fel Jin.
- Jó, operálj ki innen légyszi... - nevettem, Jin pedig felhúzott. - Sziasztok! Jó éjt!
- Sziasztok! - köszöntek.
- Ueda! Add vissza a párnámat! - hallottam Koki mondatát, de Jin becsukta az ajtót.
- Na, most már mehetünk is! - kapott fel az ölébe.
A szobában gyengéden lefektetett az ágyra, ahol rám mászott és csókolgatni kezdett.
Reggel magamtól ébredtem. Csukott szemmel megfordultam, hogy átölelhessem Jint, de Jin helyett a takarót öleltem meg.
- Mi a.... - kezdtem volna káromkodni, kinyitottam a szememet és egy cetlit találtam a párnán.
"Jó reggelt, kedves barátnőm!
Ha ezt olvasod, tudom felébredtél,
Remélem jót pihentél!
Lementem a srácokkal a terembe,
Gyere Te is, s bezárlak ölelésembe.
Szépet s jót álmodtam veled,
Forró csókjaiddal halmoztál el engem.
Mikor felébredtem, én is ugyan ezt tettem veled,
Remélem nem én keltettelek fel,
Ha mégis, akkor bocsánat SZERELMEM!"
De édes! Verset írt a Lelkem... Ooooh... De aranyos!
Magam elé tartva a takarót, kikászálódtam az ágyból, megkerestem a ruháimat, felöltöztem, és mentem is le a fiúkhoz, a cetlivel a kezemben.
- Jó reggelt! - köszöntem vigyorogva a Kat-Tun tagjainak.
- Mi ez a jó kedv kisasszony? - mosolygott Koki.
- Egy titkos hódolóm ezt hagyta a párnáján... - tartottam Jin elé (aki biliárdozott a többiekkel) a cetlit.
- Hmm... Nem is tudom, hogy ki lehetett ez a költőlélek... - mondta egosan.
- Na jól van! - nevettem, majd megölelt.
- Mi az a cetli? - jött oda Ueda és megmutattam neki. - De szép! - mosolygott.
- Szép lánynak szép vers jár! - vigyorgott Jin.
A nap további részében megkaptuk a kocsit, és mentünk is haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése