43.Rész

- Momo! - szólt Johnny.

- Mi van már? – mondtam nőiesen megfordulva.

- Gyere! – hívott be az irodába.

- Igen? – léptem be.

- Van egy film ajánlatod, zene ajánlatod és klipp ajánlatod.

- Na. Az király! – mutattam fel a hüvelykujjamat.

- Amerikában…

- Mi?! – vontam fel az egyik szemöldökömet.

- Igen… Na, vállalod?

- Ja. – bólogattam.

- Oké… - és elkezdte mondani az instrukciókat. – Tehát. Valami sorozat, Indul a risza, stb., filmek Hobbit, Gyűrűk Ura, stb., zene Justin Bieber, stb., és még egyet felsorolnék: Akanishi Jin… - amint kimondta a nevét, ledermedtem.

- J-Jin? – nyögtem.

- Ömm… Igen… - forgatta a fejét.

- Chh... Azt hittem öri-hariban vagyunk... - nevettem fel kínosan. - Mindegy... Tovább… - hunytam le a szememet.

- Klipp Justin Bieber, stb..

- Jó… Mikor?

- 1 hónap múlva.

- Meddig? 

- Ameddig kell vagy akarsz! - intett ki az irodájából egy lapot adva a kezembe, majd becsukta az ajtót mögöttem. 

A lapon ezek álltak:

Sorozat: Indul a  risza, Gyilkos Elmék, Dr.Csont, Mentalista, Vámpírnaplók

Film: Hobbit, Gyűrűk ura, Nagy fiúk 1-2, Spring Breakers

Zene:  Justin Bieber-Lolly, Akanishi Jin ft. Jason Derulo-Test Drive, Akanishi Jin-Sun Burns Down, Keen'v'-La Vie Du Bon Coté, Selena Gomez-Come and Get it, One Direction-One Way Or Another, Pitbull-

Klipp: Justin Bieber-As Long As You Love Me, Austin Mahone-What About Love

- Először is: ennyi gyilkolós sorozat? Másodszor: Keen'v' francia!! Harmadszor: A One Direction angol! Hogy fogok én erre a két helyre is kijutni? - mondtam, "szerencsére" hangosan. Na, mindegy... Like boss!

*Amerikában* 

Azta... Akkor voltam itt utoljára, mikor.... Mikor Jinnel jöttünk ide...

A reptéren andalogtam, amikor megláttam egy ismerős alakot felém jönni. Az alak felnézett, és intenzíven elkezdett integetni. Körbenéztem, és körülöttem egy árva lélek sem volt. Mondom: Nem integetek vissza, mert lehet, hogy pedofil, wáá! És gyorsan bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, de zenét nem indítottam rajta.

Az alak közeledett. És akkor már tudtam, hogy ki is az. Még jó hogy nem integettem vissza. Az alak, nem más volt, mint drága, egyetlen Jin.

-Oh, hogy rohadna meg...-gondoltam magamban. Gyorsan elfordítottam a fejemet, hogy úgy higgye, hogy nem is vettem észre. Mikor elmentünk egymás mellett, továbbra is integetett. Már távolabb voltunk egymástól, és én már felsóhajtottam, amolyan "huh, túléltem..." feelinggel. Aha, nem...

- Momo! - szólt utánam.

- Francba! - suttogtam. Kihúztam a fülemből a fülhallgatót és hátrafordultam egy mosollyal. - Szia Jin! 

- Milyen aranyos mosolyod van. Mivel tervezel megölni? - próbált komoly maradni, de lehetett látni a szeme sarkában összegyűlő nevetőráncokat. 

- Ami hamarabb kerül a kezem ügyébe... - mondtam sajnálkozóan. Jin érezte, hogy valami nem stimmel, így elkomorodott.

- Figyelj, nem én akartam így ezt az egészet! - lépett közelebb hozzám. 

- Hadd találjam ki... A gyereket nem kalkuláltátok bele... Aha... Én értem... 

- Momo! Egyszer majd rájössz... Idővel biztosan...

- Köszi... - forgattam a szemeimet.

- Figyi! Találkozzunk este 6-kor a New World Stages-ben! - mondta a koordinátákat.

- Jó... Szia! - intettem.

- De nehogy elkéss! 

- Késik a... - de nem tudtam befejezni. Elakadt a lélegzetem, mikor megláttam Meisa Kurokit, és Theia-t (a lányuk<-----szerk.megj.). 

- Hello! - köszönt kissé barátságtalanul Meisa. 

- Szia. - néztem rá érdekesen. 

- Momo. Ő itt Theia! - vette el Meisatól a körülbelül másfél éves gyereket. 

- Milyen... Aranyos... - mosolyodtam el. És nem attól, mert tényleg aranyos volt, hanem attól, hogy egyáltalán nem hasonlít Jinre. 

- Köszi. - mosolygott rám, úgy, mint aki tudja a gondolataimat. 

- Szia! - nyögte ki Theia. 

- Istenem! De édeees! - most tényleg magával ragadott a gyerek. - Szia! - Jin hirtelen valamit suttogott Theia fülébe.

- Suki yo! - mondta ki édesen a szavakat. 

- Én is szeretlek! - kezdtem el japánul beszélni, mert eddig Jinnel is angolul beszéltünk. 

- Meisa nem tud japánul, nyugi... - nyugtatott meg Jin vigyorogva.

- Japánban született... 

- De már nem tud... 

- Aha... Mindegy... - majd átváltottam angolra. - Khm.. Nagyon aranyos. De nekem mennem kell. További sok boldogságot! Sziasztok! 

- Szia! - küldött puszit Theia (hát persze, hogy Jin mozgatta a kezeit).

- Szia. - mosolygott Jin. 

- Hello! - mondta Meisa, majd mikor elmentem mellette, hirtelen megfordult, mikor Jin nem figyelt (természetesen), megfogta a karomat. - Ne hidd, hogy Jin ismét vissza fog menni hozzád, te kis senki!  - mondta halkan, szinte suttogva szemrehányóan, majd elengedte a karomat. Rib@nc. Legszívesebben felpofoztam volna. De nem tettem. Mert tudtam, hogy mi lett volna a következménye. 

Mikor sikeresen megtaláltam a szállást, megkönnyebbültem. Johnny egy 'bungalo'-ba küldött. Ami annyit tesz, hogy egy külön házban fogok lakni, nem messze a szállodától. Reggelit, ebédet és vacsorát nem kértünk hozzá. Hál' Istennek! Amúgy az a bungalo hihetetlenül praktikus volt. Saját konyha, mikróval, sütővel, hűtővel, mosogatóval, edényekkel, tányérokkal, evőeszközökkel. Saját fürdőszoba, mosógéppel, káddal, wc-vel, csappal, tükörrel. Saját hálószoba, tv-vel, kétszemélyes ággyal, szekrényekkel. Saját nappali, tv-vel, háromszemélyes kanapéval+két egyszemélyes fotel, szekrények. Saját kert! Mivel mondtuk a szállodavezetőnek, hogy nem akarom, hogy takarítsanak rendszeresen, így raktak be felmosót és porszívót. Köszi! :) Már megint eltértem a tárgytól, tehát a bungalo. Az egész úgy volt, hogy: egy szimpla barna, fával kirakott kapu. Azon belül volt egy amolyan előkert. A ház, narancssárga volt. Amint belépett az ember a házba, volt egy tágas, barack színű folyosó. A folyosó elején, balra a fürdőszoba. Maga a fürdőszoba, fehér-sötétkék csempével volt kirakva, kivéve ugye a plafon, ami csak simán át lett gurítva fehérrel. Azzal szemben a hálószoba. Szép, halvány kék festékkel volt bevonva az egész. Az ágy pedig fehér volt. A fürdőszoba mellett volt a konyha, amit igazából, csak egy fehér galéria választott el a folyosótól. Gyönyörű, piros festékkel volt lefedve. Hm. Szép. A nappali az úgy volt, hogy a konyha mellett, és a hálószoba mellett volt a nappali. Tehát nagy. Bazi nagy nappali volt! Aztán jött a kert. Egy hintaágy, és egy fából készített asztal, székekkel. 

Egyszerűen mesés volt ez a hely! 

Bementem a hálószobába, és kipakoltam a cuccaimat a szekrényekbe. 13:01. Hm... Én egy hatalmas hero vagyok! :D Megnéztem a hűtőt. Semmi kaja. Úgyhogy elmentem bevásárolni. Szerencsére nem messze volt egy kisbolt. Bementem, vettem kaját, mosóport, öblítőt, stb.. Tehát nagy bevásárlást tartottam.

Megvettem mindent, hazamentem a hatalmas szatyrokkal, és belaktam a helyet. 16:45. WTF?! Na, mindegy. Gyorsan felvettem valami aranyos ruhát (sima, fehér póló, barnás gombolós pulcsival [nem gomboltam be], egyszerű farmer, piros topánka). Kicsit be volt borulva az ég, de nem tántorított vissza. Megnéztem a metrók menetrendjét, felszálltam a járműre, és már vitt is a megbeszélt helyre.

- Szia Momo! - köszöntött Jin mosolyogva New World Stages mögött(!!).

- Szia. Hogy-hogy itt vagy? - mértem végig.

- Majd megtudod! - kacsintott, és bevezetett. Az egész egy kis színpad volt, kis nézőtérrel. Valami előkoncert? Jin megfogta a kezemet. Ismét elfogott az érzés... Hogy mindennél jobban szeretem Őt...

Én csak megszeppenve álltam a színpadon Jinnel együtt, hallgatva a maximum 100 rajongó sikítását, és vártam. Vártam, hogy mit fog csinálni. 

Hirtelen mutogatni kezdett, és elkezdődött a zene. 

- Emberek! - kezdte. - Ez egy új szám, ami még nem jelent meg. Ti vagytok az elsők, akik hallják! 

So here's the story......... 

Csak álltam és hallgattam Jin szerelmes dalát. Ezt akkor most nekem írta?

- Then you'll be back, back, back
Girl you'll be back, back, back
And you'll be mine oh mine again, mine oh mine, 

Girl you'll be back back back
Girl you'll be back into my arms again. - igen... Ezt Jin nekem írta... De... Papíron neki van felesége... Most mindenki azt hinné, hogy mekkora egy k#&.@ vagyok, mert tönkretettem a házasságukat. 

A dal végénél, Jin közelebb hajolt hozzám. Meg akar csókolni... Tényleg szeret. Nem! Nem engedhetem!! Akaratom ellenére is megpofoztam. 

- Jin! Értsd meg, hogy neked van feleséged! És egy elcseszett gyerek, aki még csak nem is hasonlít rád! - mondtam könnyekkel küszködve.

- Momo! Értsd meg, hogy én letojom, hogy van feleségem, és egy gyerekem, aki még csak nem is az enyém! Én akkor is téged szeretlek! - mondta halkan, hogy ne hallja senki, csak én.

- De tudod, hogy mekkora parasztnak fognak tartani, mert elcsesztem a házasságotokat? - engedtem utat az első két könnycseppnek. 

- Figyelj! Bízz bennem....

- Nem! - szakítottam félbe. - Emlékszel mikor még anno bíztam benned, hogy majd ha lejár a szerződésem kimegyek hozzátok Japánba, és boldogan élünk majd együtt. Aha, hát nem így lett... Egyik napról a másikra jött a telefon, hogy hoppá, neked már van egy másik életed... Amiben én nem vagyok benne... - suttogtam az utolsó öt szót, majd kisiettem az épületből. Kint zuhogott az eső, de nem érdekelt. Csak sétáltam tovább nagy léptekkel. 

- Várj már! - kiáltott utánam Jin. 

- Mi van? - fordultam meg, az arcomat törölgetve.

- Ha nem lennél benne ebben az életemben, akkor miért vagy itt? - kiabálta pár méterrel tőlem.

- Mert még nem zártad le teljesen az első életedet... - kiabáltam vissza. Erre csönd uralt mindkettőnket. - Miért voltál ekkora gyökér, hogy leszólítottál? - kérdeztem zokogva térdre borulva. Közelebb jött hozzám. 

"Életem első nyaralása Japánban! Ez tök izgi! Hát azért kevés 12 éves kislány mondhatja el magáról, hogy már volt a világ ezen pontján is. Mindegy.

- Anya! Elmehetek sétálni? - néztem anyura bociszemekkel.

- Menj! - sóhajtott. 

- Ezaz! - pattantam fel.

- De el ne tévedj!

- Majd kérek útbaigazítást! - ja igen, már kb. 10 éves koromban megtanított a nővérem japánul, a bátyám olaszul, önállóan franciául és koreaiul, iskolában pedig angolul.

- Jó, vigyázz magadra! - és már be is csuktam magam mögött az ajtót. 

Szép nyári idő volt, és a szállásunk közel is volt a parthoz így lementem a tengerpartra. Gyönyörű volt nézni a habzó vizet, a hívogató hullámokat. Leültem a homokba és csak bámultam ki a fejemből.

- Bocsi! - szólt egy kisfiú hangja angolul. 

- Igen? - néztem fel. Csillogó, fekete vállig érő haj, ragyogó, igéző szemek. Egyből megbabonázott. 

- Tudnál útbaigazítást adni? - kérdezte borzasztó kiejtéssel. 

- Tudok japánul... - mosolyogtam. - És... Igazából nem vagyok idevalósi, mint látod... De... Attól függ merre szeretnél menni. 

- Hát...

- Jin! Hát itt vagy! - jött a kisfiúhoz (nem értem miért kisfiúzom le, hisz' ugyanannyi idősek vagyunk) -akkor Jinhez- 5 fiú. 

- Mit keresel itt egy ilyen szép lánnyal? - kérdezte a legkisebb.

- Kame! - rótta le egy tüsi fekete hajú srác.

- Ajj... - hajtotta le a fejét -ezek szerint- Kame.

- Srácok! - szólt Jin tekintélyt parancsolóan, mire mindenki fullkusba lett. - Jin vagyok! - mosolygott rám, majd felhúzott a homokból.

- Momo! - küldtem felé egy mosolyt, és leporoltam a sortom hátsórészét. 

- Ő pedig Kame. - mutatott a legkisebbre. - Koki. - mutatott arra aki lerótta Kamet. - Junno. - egy kis frufrus srácra mutatott. - Ueda. - pillantott egy kis fekete hajú fiúkára. - És végül Nakamaru, Maru vagy ha úgy tartja kedved, koala. - mutatott nevetve, egy aranyos koala maci kinézetű fiúra. 

- Megmutatjuk neked a várost! - mosolygott Ueda.

- De ez a Baka, azt mondta, hogy tőlem kér útbaigazítást... - néztem idiótán Jinre. 

- Van ilyen... - nevetett fel Jin, majd karon ragadott és vezetni kezdetett Tokyo utcái felé.

A nap végére már nagyon jól elvoltunk együtt. 

- Holnap ismét jövünk érted Baka! - kacsintott Jin. Nem hazudok, bejön a srác...

- Nem akartok benézni? - hebegtem. Nem akartam tőlük elválni.

- Miért is ne? - vonták meg a vállukat, és bejöttek.

Bemutattam Őket anyáéknak. És mindennap jöttek, hogy hülyéskedjünk a tengerparton, vagy náluk otthon, esetleg nálunk."

- Tudni akarod? - bólintottam. - Mert a fiúkkal kiszúrtunk téged, ahogy magányosan ücsörögsz a parton, én mindenféleképpen beszélni akartam veled, vagy esetleg összeismerkedni. Ezért kitaláltuk ezt a cselt. És attól a naptól fogva, hogy azt mondtam neked, hogy "sorry", én nagyon szeretlek! És visszagondolva jól is tettem, hogy leszólítottalak! 

- És... A többiek? - szipogtam.

- Ők is hangosan kinyilvánították, hogy szép vagy. Hogy azon kívül mit éreztek/éreznek, azt nem tudom... 

- Ha nem kezdtünk volna beszélgetni, egyszerűbb lenne minden! - haraptam az alsó ajkamba lehajtott fejjel.

- Tényleg? Egyszerűbb? Kihez mentél volna, mikor leégett a házad, ha nem lettem volna? Kikkel hülyéskednél annyit, ha nem lettünk volna? Kit szeretnél, ha nem lettem volna gyökér? - emelte fel az államat. 

- Téged, mert felfedeztelek volna a Kat-Tun-ban. És most az miatt sírnék, hogy elvetted feleségül Meisat. Mint most... - és ismét elkezdtem sírni. Ezúttal Jin letörölte a könnyeimet az arcomról. 

- Te Baka, igazából Johnny akarta, hogy összejöjjek Meisaval! Ő akkor már terhes volt valami Kobayashitól! És minden Kat-Tun rajongó észrevette, hogy egy picit szorosabb a kapcsolatunk Kameval, és azt hitték, hogy b.zik vagyunk. Pedig Ő csak "vígasztalt", mert Te nem voltál ott. És Johnny nem akarta, hogy ezt higgyék. Így ide küldött! - vázolta az egészet. 

- Tényleg? - döbbentem le. - Ne haragudj Jin! Nem tudtam! - öleltem meg.

- Honnan tudhattad volna? - puszilta meg a homlokomat. - Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek, hogy tudod!

- Megígérem! - fúrtam bele az arcomat a mellkasába. Az idilli pillanat, mikor egy fiú és egy lány térdelve ölelkeznek. Like.