2014. január 2., csütörtök

Epilógus


Jin visszajött a Kat-Tun-hoz.
*1 évvel később*
- Ideje felkelni! - suttogta a fülembe Jin. Megfordultam, és majdnem lefejeltem szerencsétlent.
- Jó reggelt! - bújtam oda hozzá. Szürke pólóban és alsónadrágban volt, én meg egy fekete rövidnaciba és rózsaszín pólóba, amin egy szív volt.
- Hogy aludtál? - ült fel.
- Jól... És Te? - ültem az ölébe.
- Remekül. - mosolygott. Az a mosoly... Még mindig képes vagyok elolvadni tőle... - El kéne egyszer menni valahova... Csak mi ketten... 
- Hát... Attól tartok ez nem lesz kivitelezhető... Mindenféleképpen 3-an kell mennünk...
- Mi? - nézett rám úgy, mint egy bolondra.
- Max. 9 hónap múlva lehetne megcsinálni azt, hogy csak ketten... - magyaráztam tovább. Jinnek már valami leesett, de még mindig érdekesen nézett rám. - Meglepetés... - suttogtam.
- Istenem... - esett le már teljesen neki. - Komolyan? Ez biztos?
- Igen... - éreztem, hogy ezt most nem fogja úgy fogadni, mint múltkor. Hirtelen megfogott, lefektetett, és fölém kerekedett. Kellemeset csalódtam végül...
- Esküszöm, most nem fogom hagyni, hogy valami bajotok legyen! - csókolt meg.
- Szavadon foglak! - nevettem fel.
- És fiú vagy lány? - érdeklődött.
- Nem tudom... Majd meglátjuk! - csókoltam meg most én is.
- Gyere csak! - állt fel, majd én is felálltam. Keresett valamit, és mikor megtalálta letérdelt elém. - Momo... Lennél a feleségem?
- Igen! - felhúzta az ujjamra a gyűrűt, én meg automatikusan a nyakába ugrottam. Ennek az lett a következménye, hogy Ő hátraesett, én pedig rá. - Szeretlek! - csókoltam meg ismét.
*2 évvel később*
- Hayato. - szólt Jin a fiunknak, miközben etette. - Mondd szépen: Jin. - pár percet még mondogatta neki a saját nevét, de sikertelenül. Minden mást mondott már, csak azt nem, hogy "Jin", "Momo", "Apa", "Anya", "Mama", "Papa", stb. Tehát, ami velünk kapcsolatos. - Áh.. - vakargatta meg a tarkóját.
- Semmi... - adtam egy puszit Jinnek.
- Anya... - mondta aranyosan Hayato.
- Kawaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! - mondtuk egyszerre Jinnel.
*este*
- Lefektettem Hayatot! - suttogta Jin kiérve a konyhába.
- Szuper... - sóhajtottam.
- Baj van? - fordította komolyra a szót.
- Nincs! - mosolyogtam.
- Jó! - ölelt meg. Fekete pólójának a hátán, éreztem a hideg izzadságot. Nem csoda, hiszen egész nap  Hayatoval rohangászott, ahogy én is, de nem tudom, nem izzadtam meg annyira(hihi).
- Alig beszéltünk ma... - szomorodtam el.
- Ne haragudj Kicsim... - csókolt meg.
- Már megint cigiztél? - sóhajtottam.
- Nem! - nézett a szemembe.
- Szerencséd! - vigyorogtam. Mióta Hayato megszületett, szinte teljesen leszokott. Vagy már Hayato előtt is? Igen! Már amikor vissza jött Japánba, akkor már leszokott! Csak néha-néha gyújt rá, de csak ha ideges, vagy valami izé, esetleg Kameék ráveszik... - Visszatérve.... - kezdtem bele, de nem tudtam befejezni se, mert csengettek.
- Kinyitom...
- Jó... - dőltem a konyhapultnak.
- Szia Momooooo! - jöttek be a konyhába a srácok.
- Oh, sziasztok! - öleltem meg sorba mindenkit.
- Hol van a tökmag? - nézelődött Ueda.
- Alszik... - válaszolta reflexből Jin.
- Hoztunk nektek valamit! - vett elő Junno a háta mögül egy üveget.
- Vörösbor... - suttogtuk egyszerre Jinnel. - Köszönjük szépen.
- Igyunk! - vett le Koki 7 poharat.
- Én... Nem kérek... - húztam össze jobban a rajtam lévő pulcsit.
- Mi?! Miért? - lepődött meg.
- Mert... Mert! - nem volt kedvem nekik magyarázkodni. Meg amúgy sem éreztem jól magamat.
- Ja, lehet én sem iszom... - ölelte át a vállamat az egyik kezével Jin, én pedig a mellkasára döntöttem a fejemet.
- Ne máááár! - "háborodott fel" Junno. - Pedig nektek hoztuk! 
- Nagyon kedvesek vagytok! - mosolyogtam. - De... Majd máskor...
- De miért pont Te mondod? Te vagy a legiszákosabb! - értetlenkedett Koki.
- Mert... - dadogtam összevissza. Az egész konyhát beterítette a csend. Hirtelen Jinhez fordultam. - Terhes vagyok... - suttogtam. Se szó, se beszéd, Jin abban a pillanatban, amint értelmezte ezt a két szót, felkapott és a levegőben megpörgetett. Többiek meg csak ujjongtak.
- Csssss! Hayato alszik! - szóltam a fiúkra, mikor Jin letett.
- Oh bocsi... - suttogták.
- De ez hihetetlen... - fordult felém Jin. - Megint apuka leszek... - hitette el magával is.
- Bizony-bizony! Remélem még mindig él az a "Esküszöm, most nem fogom hagyni, hogy valami bajotok legyen!"-es fogadalom! - nevettem.
- Persze! - mosolyodott el. - Amíg csak élek, vigyázni fogok Rátok! Hayatora, Rád, és Rá! - tette a kezét a hasamra.
- Hát... Akkor mi már nem is zavarjuk tovább az idilli családos pillanatot. - vakargatta a tarkóját Kame.
- Jaj, Ti hülyék! Ti is a családhoz tartoztok! - öleltem meg Őket is. Ott ölelgettük egymást 7-en. Egyszer csak egy hang zavart meg minket.
- Apa... - hangzott el e szó Hayato szájából.
- Juuuj! De aranyos! - guggolt le Jin. - Gyere apához! - tárta szét a karját, amibe Hayato bele is rohant. - Jaj, Te! - emelte fel, és nyomott egy puszit a homlokára.
- Nagyon édesek vagytok így együtt! Hasonlít is rád! De az orra az olyan mint Momoé! - gondolkozott hangosan Ueda.
- Neem... Szerintem teljes mértékben Jin! - mosolyodtam el.
- Remélem a másik lány lesz! - ujjongott Ueda
- Kame... - mondta ki Hayato Kame nevét, és közben felé nyújtotta pici karját.
- Itt van a Te keresztapád! Ne aggódj! - adta át Jin Kamenak Hayatot. Hogy miért pont Kame lett a keresztapa? Hát, ezt pontosan még én sem tudom. Lehet azért, mert Jinnek a legeslegjobb baráti viszonya Kameval van. De ez így jó! A keresztanyja pedig Virág.
- Hogy tudott kimászni? - nézett furcsán Kame. Te is jókor említetted meg...:D
- Jó kérdés... - rántotta meg a vállát Jin. - Vannak furcsa dolgok...
- Nem is fektetted le, mi? - vigyorogtam.
- De... Csak nem a saját ágyára, hanem arra a másik kiságyra, aminek nincs korlátja. - magyarázta.
- És ha leesett volna onnan? - aggódtam.
- Raktam oda párnákat!
- Hát Te teljesen megőrültél! - nevettem fel. - Miért nem a rácsos kiságyba raktad?
- Mert tökre olyan feelingje van, mint a börtönnek...
- Na jól van!
- De mér', nem? - ölelte át a vállamat.
- De... Igazad van! - döntöttem a mellkasára a fejemet.
A srácok még kb. 10 percig voltak nálunk, aztán elmentek.
- Mit akartál mondani, még mielőtt jöttek volna? - kérdezte Jin, Hayatoval a kezében.
- Hát azt, hogy lesz még egy gyerek. - mosolyogtam.
- Oh, értem... - adott egy puszit a számra. - Hayato! Jól figyelj! - ültette le a konyhapultra a gyereket. - Lesz egy testvéred! Itt van anya pocijában! - simította meg a hasamat.
- Baba! - mosolygott Hayato.
- Igen, baba! - vettem fel, és kivittem a nappaliba, ahol leültem a kanapéra, Hayatot pedig az ölembe vettem.
- Miért jöttél ki? - nézett furcsán Jin.
- Nem tudom... - dőltem hátra. - Ülj ide Te is!
- Okés! - huppant le mellém.
Pár perccel később, Hayato elaludt az ölemben.
- Örülsz a plusz egy gyerekhez? - néztem Jinre.
- Igen! Nagyon. - mosolygott.
- Ha lány lesz, lehet Ueda a keresztapja, Hyunah pedig a keresztanyja? - érdeklődtem.
- Persze! Uedát mondani is akartam... - fogta meg az egyik kezemet, és kezet csókolt. A kézcsók után sem engedte el, csak leeresztette magunk mellé.
- Mi lesz a neve, ha megint fiú lesz?
- Yuichi?
- Akanishi Yuichi? Hmm...
- Neeeem... - nevetett fel. - Ömmm... Mondjuk Shin?
- Semmiféleképpen! - nevettem én is. - Akanishi Shin...
- Most Te mondj pár nevet!
- Jin... Seigi....
- Neeem...
- Hiroto! - jutott eszünkbe egyszerre.
- Jó! - mosolyogtam. - Akanishi Hiroto... És ha lány lesz?
- Kumiko? Yasumi?
- Az jó! Akanishi Yasumi... - döntöttem a fejemet a mellkasára. Elengedte a kezemet, és átkarolt.
- Nagyon szeretlek! - puszilta meg a homlokomat.
- Én is téged! Nagyon!
- Nem tudom mit csinálnék, ha elveszítenélek!
- Ne gondolj ilyenekre! - kaptam fel a fejemet, és szomorúan néztem rá.
- Nem gondolok ilyenekre. Csak már annyiszor elveszítettelek a hülyeségeim miatt...
- Héééj... - suttogtam kedvesen. - Az én hülyeségeim miatt is voltak néha. Amúgy meg már felnőttünk. Nem agyilag, hanem érzelmileg. Már nem sértődünk meg egymás beszólásain, és nincsenek is annyira beszólások. Ha mégis, akkor igen, vannak ajtócsapkodós viták, de később rájövünk mindketten, hogy ilyen idiótaság miatt nem éri meg kockára tenni a kapcsolatunkat. Meg persze jobban ismerjük egymást, mint még anno! És szülők lettünk! Innentől kezdve, már mindketten tudjuk azt, hogy ha valami durva vitánk lesz, az nem csak nekünk, de még a gyerekeinknek is rossz... Plusz ami a legfontosabb... - itt tartottam egy kis szünetet. - Nagyon szeretjük egymást!
- Agyilag sosem növünk fel! - nevetett.
- Tartok egy 1 perces monológot, erre csak annyi esik le neked, hogy nem fogunk agyilag felnőni. Hát kösz! - nevettem fel én is.
- Nem ám! Tényleg, teljes mértékben igazad van.
- Na, azért! - döntöttem vissza a fejemet, és az egyik kezemmel Hayato fejecskéjét simogattam, a másikkal pedig Jin kezét fogtam. Pár perc múlva el is aludtam.
*1 év múlva*
Gyereksírásra ébredtem.
- Momo... Kicsim... Légyszi... - dünnyögte Jin.
- Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Hajnali 3 körül lehet...
- Szuper! - és már villámgyorsan futottam is a legújabb jövevényhez, Yasumihoz. Berohantam a kicsik szobájába (igen egy szobában voltak), kivettem a kiságyból (a rácsosból, mert a nem rácsosban aludt Hayato), és ringatva énekelni kezdtem neki. Körbenéztem a szobában. Halvány kék falak, fehér mennyezet. Ezt Jinnel festettük le még régebben.
- Anya! - hallottam oldalról egy kis hangot.
- Igen? - mosolyogtam rá, abbahagyva az éneklést.
- Miért sírt Yasumi? - kérdezte.
- Biztos felkelt... - felelte helyettem valaki. Az a valaki Jin volt, az ajtófélfának támaszkodva, fehér izompólóban, és alsónadrágban.
- Én nem sírok... - gondolkozott Hayato.
- Igen, mert te már nagyfiú vagy. Yasumi pedig még kislány. - magyaráztam.
- Én is borotválkozni fogok, mint apa! - jelentette be.
- Hátha Te borotválkozás után 3 nappal nem fogsz úgy szúrni, mint apa... - nevettem.
- Hé! Ez nem is igaz! Ne hallgass anyára! - ült le Jin Hayato mellé. - Így kell ezt csinálni! - és elkezdte a kezével imitálni a  borotvát, közben idióta búgó hangot adott ki, és miközben Hayato arcát "borotválta", csikizte is, aminek következtében Hayato hangos nevetésbe tört ki. Szerencsére Yasumi még nem aludt vissza, úgyhogy nem fenyegette az a veszély, hogy felébredne.
 Hihetetlen, hogy már 2 gyerekünk van. Kíváncsi vagyok, hogy nekik is olyan hangjuk lesz-e, mint nekünk. De nem is ez a lényeg most, hanem, hogy Jinnel már itt tartunk. 2 gyerek+boldog házasság+a Kat-Tun, mint együttes+a Kat-Tun, mint barátok. Kell még valami? Szerintem nem... Ez így jó. Talán én lehetek a legboldogabb ember a világon.
 Gyerekek, ez volt az én sztorim...
---------------------------------------------------------------------------------
Hát... Elérkeztünk ide is... A vége... Remélem, hogy mindenkinek tetszett a blog. Köszönöm szépen az 1905-ös oldalmegtekintést, és  a 2 rendszeres olvasót. Lehet, hogy kevésnek tűnik, de én meg vagyok vele elégedve.
Természetesen nem fogom bezárni a blogot, hogy aki így, utólag be fog toppanni, az el tudja olvasni.
Sok szeretettel írtam meg a blogot, és ha esetleg látnátok az utcán, nyugodtan szólítsatok le. Kiki, Te meg vagy veszve? Hogyan szólítanának le, ha azt sem tudják ki vagy, és hogy nézel ki?! Kösz szépen belső hangocska... :D
♥♥Good bye, GUYS!♥♥
Love ya: Kiki
U.I.: Forever K-Pop és J-Pop! Persze Jin is. :))♥
U.I.2: Megnéztem a Ronin 47-et. Egyszerűen eszméletlen!

2013. október 31., csütörtök

44.Rész

- Be kell vallanom valamit... - sóhajtottam Jint elengedve. Körbenéztem, és észrevettem, hogy valami parkszerűségben voltunk. Egy lélek sem volt ott.
- Igen? - fogta meg a kezemet.
- Mirrel... Együtt voltunk... - sütöttem le a szememet. - Egyszer... - Jin csak meredten bámult maga elé. - Csak mert el voltam keseredve...
- Értem... És nem baj... Én is ezt tettem volna, ha Meisa nem lett volna terhes... - mosolygott megértően.
- Ne haragudj. - hajtottam le a fejemet.
- Nem haragszom. - húzott az ölébe. A ruháink összetapadtak, mert tele voltak vízzel.
- Biztos? - bújtam hozzá még jobban.
- Biztos! - puszilt a hajamba. - Menjünk, mert még megfázol! - tolt el magától gyengéden.
- Okés. - álltam fel. Mikor Ő is feltápászkodott, elindultunk.
- Van bent a New World Stagesben egy esernyő.....
- Nem kell. - mosolyogtam rá. Olyan kár volt, hogy nem foghattam meg a kezét.  
- Ez nem kérdés lett volna... - rántotta meg a vállát, és elindult az épület felé.
Gyorsan kihozott egy átlátszó alapon, színes pöttyös esernyőt, majd kinyitotta.
- Tessék! - rakta a fejünk fölé.
- Köszi... - motyogtam zavartan.
- Nincsen mit. - mosolygott - Haza kísérlek! - jelentette ki. - Mármint a hotelba... Vissza...
- Oké...
- Oké... - állt meg, ugyanis piros volt a lámpa. Én viszont mentem tovább. Sajnos azt sem vettem észre, hogy jön egy kocsi. Egy hatalmas fekete kocsi.
- Vigyázz! - rántott vissza Jin a karjaiba. Olyan volt, mintha megölelt volna. De engem nem zavart. Mint egy védelmező burok. 
- Bocsi... - néztem fel rá.
- Máskor vigyázz jobban! Még valami bajod lesz! Épp hogy visszakaptalak, nem akarlak máris elveszíteni! - suttogta a fülembe.
- Oké! - bólogattam a mellkasába. Csak akkor engedett el, mikor már zöld lett a lámpa.
Egész úton némán sétáltunk szorosan egymás mellett.
- Itt vagyunk... - néztem a narancssárga házra.
- Szép! - mosolygott. Még pár percig álltunk egymás mellett csendben. - Ilyenkor megszokás kérdezni, hogy beakar-e menni a vendég... - nevetett.
- Nincs vendégem... - ráztam meg a fejemet én is nevetve.
- Akkor én mi vagyok? - "háborodott" fel.
- Te? A szerelmem... - suttogtam. Miért is suttogunk ennyit?
- Tehát akkor beengedsz? - próbálta eltakarni a lángvörös arcát. Akkor én mit mondjak az arcomról? :D
- Gyere! - nyitottam ki a kaput. Udvariasan előreengedett (közben végig fölém tartotta az esernyőt), Ő is belépett az előkertbe, bezártam a kaput, kinyitottam az ajtót, letöröltem a cipőm talpát, bementem, Jin is bejött és bezártam az ajtót. Kicsit unalmas pillanat volt.
- Jin... Ez hülyeség volt, hogy átjöttél... Haza kéne menned, és venned kéne egy forró zuhanyt! - tanácsoltam.
- Dehogy kell! - csókolt meg.
- Figyelj... - váltam el tőle. - Amint elrendeződik minden...
- De.....
- Nincs semmi de! - raktam a szájára a mutatóujjamat. - Most szépen hazamész, lezuhanyzol, lehetőleg forró vízzel, átveszed a ruháidat, megbeszéled a feleségeddel, hogy el akarsz válni, ha egyáltalán el akarsz tőle válni, és visszajöhetsz ide! - vázoltam a helyzetet.
- Ez nem olyan egyszerű... - vakargatta a tarkóját.
- Jó, mindegy, gondold át! Szia! - toltam ki az ajtón, az esernyőjével együtt.
- Várj! - fordult szembe velem. - Szia! - csókolt meg ismét.
- Naaa! - nevettem fel eltolva magamtól. - Szia! - csuktam be az ajtót. Nekidőltem, és a szám elé kaptam a kezemet. OMG! Ez már nagyon hiányzott! ♥

*8 hónap múlva*
Ahj... Még mindig Amerikában... -.- Ha nem kéne semmit sem csinálni, nem lennék kikészülve, de így, hogy non stop mennem kell forgatásra, így fárasztó... De most már beszélhetek múlt időben, ugyanis végre, 8 hónap után végeztem mindennel... Huh... Igaz, voltak még plusz meghívások klippekbe, filmekbe és sorozatokba, de hamar lezavartam mindent! Még mindig hatalmas hero vagyok! :DD
- Haló? - vettem fel a csörgő telefonomat.
- Szia Momo! - köszönt Jin.
- Oh, szia. - mosolyogtam.
- Lenne kedved átjönni? - tért egyből a lényegre.
- Nem is tudom... Nem kéne... - sóhajtottam.
- Légysziii! Meisa nem lesz itthon, és egyedül nem nagyon tudok vigyázni Theiara... - kérlelt.
- Jó... - sóhajtottam ismét.
- Okés, köszi, imádlak! Átmegyünk érted, 5 perc! - tette le.
-MI?!-gondoltam magamban. Mindegy...
Gyorsan felöltöztem, és mire készen lettem, Jin már csengetett is.
- Szia! - nyitottam ajtót. - Sztok... - vettem észre Theiat Jin mellett.
- Gyere! - hívott ki az ajtón. Gondosan be is zártam a kaput és a bejárati ajtót.
- Gyalog jöttetek? - érdeklődtem.
- Aha. Tök szép tavaszi idő van... Nem? - nézett rám.
- De... - mosolyogtam.
- Apa. - szólt Theia.
- Igen? - nézett rá Jin.
- Pisilnem kell... - rágcsálta a pulcsija ujját.
- Ömm... - fordult felém Jin.
- Visszaviszlek a házamba, jó? - guggoltam le hozzá.
- Jó. - felkaptam, és visszarohantam vele a a bungaloba. Bent elvégezte a dolgát, és kifelé menet beszélgetni kezdtünk.
- Apa laptopján sok fénykép van rólad! - jelentette ki hirtelen.
- R-rólam? - dadogtam.
- Igen. - rágcsálta tovább a pulóvere ujját.
- Értem... - majd odaértünk Jinhez.
- Na, sikerült? - fogta meg Theia kezét.
- Aha... - mondtam, még mindig az infótól sokkolva.
- Minden rendben? - nézett rám.
- Persze. - bólogattam már-már paradicsom színnel.
- Miért pirultál el ennyire? - méregetett.
- Hát... Kaptam egy infót... - vigyorogtam.
- Mit mondtál neki? - nézett mosolyogva Theiara.
- Hogy sok kép van a laptopodon róla! - mutatott rám.
- Köszi Kicsim... Bíztam benned... - pirult el Ő is. - Na, itt vagyunk! - mutatott egy házra.
- Aranyos... - mosolyodtam el. Belül is gyönyörű volt a lakás, akárcsak kívül.
Jin levetkőztette Theiat, utána Theia bement a szobájába.
- Gyere. - húzott maga Jin után a szobájukba. És leültünk az ágyra.
- Miért nincs itt Meisa? - kérdeztem.
- Mert bulizik... - sóhajtott. - Tudod... Ma van a születésnapja, és ez alkalomból, elment bulizni.
- Boldog Születésnapot Neki! - mondtam. Hogy mire gondoltam igazából?: Oh, hogy rohadna meg. :)
- Átadom... - nevetett fel.
- Azt mondta, hogy ne higgyem azt, hogy vissza fogsz jönni hozzám. - dőltem hátra az ágyon.
- Azt hiszi, hogy igazából Őt szeretem. - támaszkodott fölém.
- És ha neki is ezt mondtad? És ha tényleg IGAZÁBÓL Őt szereted? - kezdtem játszani szomorúan az egyik hajtincsével.
- Neki nem mondtam semmi olyat, hogy Őt szeretem, és miért hiszed azt, hogy át akarlak verni?
- Nem hiszem csak... - és ekkor megmutatta a jobb kezét. Elállt a lélegzetem is. Még mindig rajta volt a J+M-es karkötő. Én is felemeltem a jobb kezemet. Én is magamon hagytam ezt a karkötőt. Azóta egyszer sem vettem le.

Már este volt, Theia is mélyen aludt már.
- Szerintem én megyek... - álltam fel az ágyról, és megközelítettem az ajtót. Jin hirtelen elkapta a  kezemet.
- Várj! Ne menj még el! - kérlelt.
- De muszáj... Meisa is hamarosan hazaérhet...
- Dehogyis! Még nagyban bulizik! Gondolom...
- Mindegy... - mondtam, erre Jin becsukta az ajtót, és finoman nekilökött.
- Ne menj el! Kérlek! - támaszkodott, elállva az utamat. Hirtelen megcsókolt. Hosszas csókcsata után, eltoltam egy kicsit magamtól.
- Ezt tényleg nem kéne... - suttogtam.
- Nem érdekel! - csókolt meg ismét.

Csak feküdtünk egymás mellett az ágyon. Mindketten a plafont néztük. Olyan izgi volt, a fehérre festett plafont bámulni, hogy az nem igaz...
Hirtelen rápillantottam. Ő is felém fordította a fejét.
Oké, vissza a plafonhoz-gondoltam. És ezt az egészet vagy 3-szor eljátszottuk. Mikor már negyedszerre is ezt akartam volna csinálni, elmosolyodott, és közelebb húzott magához.
- Jin... - döntöttem a mellkasára a fejemet. - Vissza fogsz még jönni Japánba?
- Természetesen!
- Tényleg?
- Persze! És akkor már tényleg boldogan élhetünk... - nevette el magát. - Kicsit nyálasan hangzott, nem?
- De... - kezdtem én is nevetni. - De engem nem zavar... - emeltem fel a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szeretlek, Te Baka! - csókolt meg.
- Én is Téged! - mosolyogtam. A pillanatunkat kopogás tépte szét. Rémülten néztem Jinre, aki egy másodperc alatt kiugrott az ágyból, és elkezdte felém dobálni a ruháimat. Én is kipattantam, és villám sebességgel felvettem a ruhaneműimet.
Meisanak sikerült valahogy kinyitnia a bejárati ajtót, és a szobaajtót is (az utóbbi nem volt zárva, de azért egy félig részeg embernek, ez is olyan, mint a Rubik kocka kirakása). Meisa belépett, én pedig éppen a pólómat vettem fel. Basszameg!
- Te meg mit keresel itt?! - kérdezte az ajtónak támaszkodva.
- Csak segített vigyázni Theiara! - rántotta meg a vállát Jin.
- És ezt higgyem is el? - vetett gúnyos pillantást Jinre. - Tűnj el a házamból! - kiabált rám. Szófogadóan ki is mentem.
Leültem egy padra nem messze a háztól.
- Nem hiszem el... - kezdett folyni egy picit a könnyem. - Hogy lehetek én ilyen degeneráltan hülye? Vagy nem is... Inkább befolyásolható! - még jó, hogy senki sem volt az utcán.
Jin kb. 20 perc múlva kilépett az ajtón. Igen, ott voltam, mert gondolkoztam...
- Hát Te? - kérdezte.
- Mi van velem? - néztem rá fáradtan.
- Hogy-hogy itt vagy?
- Nem tudom... - sóhajtottam. Észrevettem 2 bőröndöt Jin mögött. - Ez meg mi?
- Meisa kidobott... - vonta meg a vállát.
- Ez... Azt jelenti...
- Igen. - mosolygott. Nem bírtam sokáig, a nyakába ugrottam.
Mehetünk vissza Japánba. Végre. 

2013. október 28., hétfő

43.Rész



- Momo! - szólt Johnny.
- Mi van már? – mondtam nőiesen megfordulva.
- Gyere! – hívott be az irodába.
- Igen? – léptem be.
- Van egy film ajánlatod, zene ajánlatod és klipp ajánlatod.
- Na. Az király! – mutattam fel a hüvelykujjamat.
- Amerikában…
- Mi?! – vontam fel az egyik szemöldökömet.
- Igen… Na, vállalod?
- Ja. – bólogattam.
- Oké… - és elkezdte mondani az instrukciókat. – Tehát. Valami sorozat, Indul a risza, stb., filmek Hobbit, Gyűrűk Ura, stb., zene Justin Bieber, stb., és még egyet felsorolnék: Akanishi Jin… - amint kimondta a nevét, ledermedtem.
- J-Jin? – nyögtem.
- Ömm… Igen… - forgatta a fejét.
- Chh... Azt hittem öri-hariban vagyunk... - nevettem fel kínosan. - Mindegy... Tovább… - hunytam le a szememet.
- Klipp Justin Bieber, stb..
- Jó… Mikor?
- 1 hónap múlva.
- Meddig? 
- Ameddig kell vagy akarsz! - intett ki az irodájából egy lapot adva a kezembe, majd becsukta az ajtót mögöttem. 
A lapon ezek álltak:
Sorozat: Indul a  risza, Gyilkos Elmék, Dr.Csont, Mentalista, Vámpírnaplók
Film: Hobbit, Gyűrűk ura, Nagy fiúk 1-2, Spring Breakers
Zene:  Justin Bieber-Lolly, Akanishi Jin ft. Jason Derulo-Test Drive, Akanishi Jin-Sun Burns Down, Keen'v'-La Vie Du Bon Coté, Selena Gomez-Come and Get it, One Direction-One Way Or Another, Pitbull-
Klipp: Justin Bieber-As Long As You Love Me, Austin Mahone-What About Love
- Először is: ennyi gyilkolós sorozat? Másodszor: Keen'v' francia!! Harmadszor: A One Direction angol! Hogy fogok én erre a két helyre is kijutni? - mondtam, "szerencsére" hangosan. Na, mindegy... Like boss!

*Amerikában* 
Azta... Akkor voltam itt utoljára, mikor.... Mikor Jinnel jöttünk ide...
A reptéren andalogtam, amikor megláttam egy ismerős alakot felém jönni. Az alak felnézett, és intenzíven elkezdett integetni. Körbenéztem, és körülöttem egy árva lélek sem volt. Mondom: Nem integetek vissza, mert lehet, hogy pedofil, wáá! És gyorsan bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, de zenét nem indítottam rajta.
Az alak közeledett. És akkor már tudtam, hogy ki is az. Még jó hogy nem integettem vissza. Az alak, nem más volt, mint drága, egyetlen Jin.
-Oh, hogy rohadna meg...-gondoltam magamban. Gyorsan elfordítottam a fejemet, hogy úgy higgye, hogy nem is vettem észre. Mikor elmentünk egymás mellett, továbbra is integetett. Már távolabb voltunk egymástól, és én már felsóhajtottam, amolyan "huh, túléltem..." feelinggel. Aha, nem...
- Momo! - szólt utánam.
- Francba! - suttogtam. Kihúztam a fülemből a fülhallgatót és hátrafordultam egy mosollyal. - Szia Jin! 
- Milyen aranyos mosolyod van. Mivel tervezel megölni? - próbált komoly maradni, de lehetett látni a szeme sarkában összegyűlő nevetőráncokat. 
- Ami hamarabb kerül a kezem ügyébe... - mondtam sajnálkozóan. Jin érezte, hogy valami nem stimmel, így elkomorodott.
- Figyelj, nem én akartam így ezt az egészet! - lépett közelebb hozzám. 
- Hadd találjam ki... A gyereket nem kalkuláltátok bele... Aha... Én értem... 
- Momo! Egyszer majd rájössz... Idővel biztosan...
- Köszi... - forgattam a szemeimet.
- Figyi! Találkozzunk este 6-kor a New World Stages-ben! - mondta a koordinátákat.
- Jó... Szia! - intettem.
- De nehogy elkéss! 
- Késik a... - de nem tudtam befejezni. Elakadt a lélegzetem, mikor megláttam Meisa Kurokit, és Theia-t (a lányuk<-----szerk.megj.). 
- Hello! - köszönt kissé barátságtalanul Meisa. 
- Szia. - néztem rá érdekesen. 
- Momo. Ő itt Theia! - vette el Meisatól a körülbelül másfél éves gyereket. 
- Milyen... Aranyos... - mosolyodtam el. És nem attól, mert tényleg aranyos volt, hanem attól, hogy egyáltalán nem hasonlít Jinre. 
- Köszi. - mosolygott rám, úgy, mint aki tudja a gondolataimat. 
- Szia! - nyögte ki Theia. 
- Istenem! De édeees! - most tényleg magával ragadott a gyerek. - Szia! - Jin hirtelen valamit suttogott Theia fülébe.
- Suki yo! - mondta ki édesen a szavakat. 
- Én is szeretlek! - kezdtem el japánul beszélni, mert eddig Jinnel is angolul beszéltünk. 
- Meisa nem tud japánul, nyugi... - nyugtatott meg Jin vigyorogva.
- Japánban született... 
- De már nem tud... 
- Aha... Mindegy... - majd átváltottam angolra. - Khm.. Nagyon aranyos. De nekem mennem kell. További sok boldogságot! Sziasztok! 
- Szia! - küldött puszit Theia (hát persze, hogy Jin mozgatta a kezeit).
- Szia. - mosolygott Jin. 
- Hello! - mondta Meisa, majd mikor elmentem mellette, hirtelen megfordult, mikor Jin nem figyelt (természetesen), megfogta a karomat. - Ne hidd, hogy Jin ismét vissza fog menni hozzád, te kis senki!  - mondta halkan, szinte suttogva szemrehányóan, majd elengedte a karomat. Rib@nc. Legszívesebben felpofoztam volna. De nem tettem. Mert tudtam, hogy mi lett volna a következménye. 
Mikor sikeresen megtaláltam a szállást, megkönnyebbültem. Johnny egy 'bungalo'-ba küldött. Ami annyit tesz, hogy egy külön házban fogok lakni, nem messze a szállodától. Reggelit, ebédet és vacsorát nem kértünk hozzá. Hál' Istennek! Amúgy az a bungalo hihetetlenül praktikus volt. Saját konyha, mikróval, sütővel, hűtővel, mosogatóval, edényekkel, tányérokkal, evőeszközökkel. Saját fürdőszoba, mosógéppel, káddal, wc-vel, csappal, tükörrel. Saját hálószoba, tv-vel, kétszemélyes ággyal, szekrényekkel. Saját nappali, tv-vel, háromszemélyes kanapéval+két egyszemélyes fotel, szekrények. Saját kert! Mivel mondtuk a szállodavezetőnek, hogy nem akarom, hogy takarítsanak rendszeresen, így raktak be felmosót és porszívót. Köszi! :) Már megint eltértem a tárgytól, tehát a bungalo. Az egész úgy volt, hogy: egy szimpla barna, fával kirakott kapu. Azon belül volt egy amolyan előkert. A ház, narancssárga volt. Amint belépett az ember a házba, volt egy tágas, barack színű folyosó. A folyosó elején, balra a fürdőszoba. Maga a fürdőszoba, fehér-sötétkék csempével volt kirakva, kivéve ugye a plafon, ami csak simán át lett gurítva fehérrel. Azzal szemben a hálószoba. Szép, halvány kék festékkel volt bevonva az egész. Az ágy pedig fehér volt. A fürdőszoba mellett volt a konyha, amit igazából, csak egy fehér galéria választott el a folyosótól. Gyönyörű, piros festékkel volt lefedve. Hm. Szép. A nappali az úgy volt, hogy a konyha mellett, és a hálószoba mellett volt a nappali. Tehát nagy. Bazi nagy nappali volt! Aztán jött a kert. Egy hintaágy, és egy fából készített asztal, székekkel. 
Egyszerűen mesés volt ez a hely! 
Bementem a hálószobába, és kipakoltam a cuccaimat a szekrényekbe. 13:01. Hm... Én egy hatalmas hero vagyok! :D Megnéztem a hűtőt. Semmi kaja. Úgyhogy elmentem bevásárolni. Szerencsére nem messze volt egy kisbolt. Bementem, vettem kaját, mosóport, öblítőt, stb.. Tehát nagy bevásárlást tartottam.
Megvettem mindent, hazamentem a hatalmas szatyrokkal, és belaktam a helyet. 16:45. WTF?! Na, mindegy. Gyorsan felvettem valami aranyos ruhát (sima, fehér póló, barnás gombolós pulcsival [nem gomboltam be], egyszerű farmer, piros topánka). Kicsit be volt borulva az ég, de nem tántorított vissza. Megnéztem a metrók menetrendjét, felszálltam a járműre, és már vitt is a megbeszélt helyre.

- Szia Momo! - köszöntött Jin mosolyogva New World Stages mögött(!!).
- Szia. Hogy-hogy itt vagy? - mértem végig.
- Majd megtudod! - kacsintott, és bevezetett. Az egész egy kis színpad volt, kis nézőtérrel. Valami előkoncert? Jin megfogta a kezemet. Ismét elfogott az érzés... Hogy mindennél jobban szeretem Őt...
Én csak megszeppenve álltam a színpadon Jinnel együtt, hallgatva a maximum 100 rajongó sikítását, és vártam. Vártam, hogy mit fog csinálni. 
Hirtelen mutogatni kezdett, és elkezdődött a zene. 
- Emberek! - kezdte. - Ez egy új szám, ami még nem jelent meg. Ti vagytok az elsők, akik hallják! 
Csak álltam és hallgattam Jin szerelmes dalát. Ezt akkor most nekem írta?
- Then you'll be back, back, back
Girl you'll be back, back, back
And you'll be mine oh mine again, mine oh mine, 
Girl you'll be back back back
Girl you'll be back into my arms again. - igen... Ezt Jin nekem írta... De... Papíron neki van felesége... Most mindenki azt hinné, hogy mekkora egy k#&.@ vagyok, mert tönkretettem a házasságukat. 
A dal végénél, Jin közelebb hajolt hozzám. Meg akar csókolni... Tényleg szeret. Nem! Nem engedhetem!! Akaratom ellenére is megpofoztam. 
- Jin! Értsd meg, hogy neked van feleséged! És egy elcseszett gyerek, aki még csak nem is hasonlít rád! - mondtam könnyekkel küszködve.
- Momo! Értsd meg, hogy én letojom, hogy van feleségem, és egy gyerekem, aki még csak nem is az enyém! Én akkor is téged szeretlek! - mondta halkan, hogy ne hallja senki, csak én.
- De tudod, hogy mekkora parasztnak fognak tartani, mert elcsesztem a házasságotokat? - engedtem utat az első két könnycseppnek. 
- Figyelj! Bízz bennem....
- Nem! - szakítottam félbe. - Emlékszel mikor még anno bíztam benned, hogy majd ha lejár a szerződésem kimegyek hozzátok Japánba, és boldogan élünk majd együtt. Aha, hát nem így lett... Egyik napról a másikra jött a telefon, hogy hoppá, neked már van egy másik életed... Amiben én nem vagyok benne... - suttogtam az utolsó öt szót, majd kisiettem az épületből. Kint zuhogott az eső, de nem érdekelt. Csak sétáltam tovább nagy léptekkel. 
- Várj már! - kiáltott utánam Jin. 
- Mi van? - fordultam meg, az arcomat törölgetve.
- Ha nem lennél benne ebben az életemben, akkor miért vagy itt? - kiabálta pár méterrel tőlem.
- Mert még nem zártad le teljesen az első életedet... - kiabáltam vissza. Erre csönd uralt mindkettőnket. - Miért voltál ekkora gyökér, hogy leszólítottál? - kérdeztem zokogva térdre borulva. Közelebb jött hozzám. 
"Életem első nyaralása Japánban! Ez tök izgi! Hát azért kevés 12 éves kislány mondhatja el magáról, hogy már volt a világ ezen pontján is. Mindegy.
- Anya! Elmehetek sétálni? - néztem anyura bociszemekkel.
- Menj! - sóhajtott. 
- Ezaz! - pattantam fel.
- De el ne tévedj!
- Majd kérek útbaigazítást! - ja igen, már kb. 10 éves koromban megtanított a nővérem japánul, a bátyám olaszul, önállóan franciául és koreaiul, iskolában pedig angolul.
- Jó, vigyázz magadra! - és már be is csuktam magam mögött az ajtót. 
Szép nyári idő volt, és a szállásunk közel is volt a parthoz így lementem a tengerpartra. Gyönyörű volt nézni a habzó vizet, a hívogató hullámokat. Leültem a homokba és csak bámultam ki a fejemből.
- Bocsi! - szólt egy kisfiú hangja angolul. 
- Igen? - néztem fel. Csillogó, fekete vállig érő haj, ragyogó, igéző szemek. Egyből megbabonázott. 
- Tudnál útbaigazítást adni? - kérdezte borzasztó kiejtéssel. 
- Tudok japánul... - mosolyogtam. - És... Igazából nem vagyok idevalósi, mint látod... De... Attól függ merre szeretnél menni. 
- Hát...
- Jin! Hát itt vagy! - jött a kisfiúhoz (nem értem miért kisfiúzom le, hisz' ugyanannyi idősek vagyunk) -akkor Jinhez- 5 fiú. 
- Mit keresel itt egy ilyen szép lánnyal? - kérdezte a legkisebb.
- Kame! - rótta le egy tüsi fekete hajú srác.
- Ajj... - hajtotta le a fejét -ezek szerint- Kame.
- Srácok! - szólt Jin tekintélyt parancsolóan, mire mindenki fullkusba lett. - Jin vagyok! - mosolygott rám, majd felhúzott a homokból.
- Momo! - küldtem felé egy mosolyt, és leporoltam a sortom hátsórészét. 
- Ő pedig Kame. - mutatott a legkisebbre. - Koki. - mutatott arra aki lerótta Kamet. - Junno. - egy kis frufrus srácra mutatott. - Ueda. - pillantott egy kis fekete hajú fiúkára. - És végül Nakamaru, Maru vagy ha úgy tartja kedved, koala. - mutatott nevetve, egy aranyos koala maci kinézetű fiúra. 
- Megmutatjuk neked a várost! - mosolygott Ueda.
- De ez a Baka, azt mondta, hogy tőlem kér útbaigazítást... - néztem idiótán Jinre. 
- Van ilyen... - nevetett fel Jin, majd karon ragadott és vezetni kezdetett Tokyo utcái felé.
A nap végére már nagyon jól elvoltunk együtt. 
- Holnap ismét jövünk érted Baka! - kacsintott Jin. Nem hazudok, bejön a srác...
- Nem akartok benézni? - hebegtem. Nem akartam tőlük elválni.
- Miért is ne? - vonták meg a vállukat, és bejöttek.
Bemutattam Őket anyáéknak. És mindennap jöttek, hogy hülyéskedjünk a tengerparton, vagy náluk otthon, esetleg nálunk."
- Tudni akarod? - bólintottam. - Mert a fiúkkal kiszúrtunk téged, ahogy magányosan ücsörögsz a parton, én mindenféleképpen beszélni akartam veled, vagy esetleg összeismerkedni. Ezért kitaláltuk ezt a cselt. És attól a naptól fogva, hogy azt mondtam neked, hogy "sorry", én nagyon szeretlek! És visszagondolva jól is tettem, hogy leszólítottalak! 
- És... A többiek? - szipogtam.
- Ők is hangosan kinyilvánították, hogy szép vagy. Hogy azon kívül mit éreztek/éreznek, azt nem tudom... 
- Ha nem kezdtünk volna beszélgetni, egyszerűbb lenne minden! - haraptam az alsó ajkamba lehajtott fejjel.
- Tényleg? Egyszerűbb? Kihez mentél volna, mikor leégett a házad, ha nem lettem volna? Kikkel hülyéskednél annyit, ha nem lettünk volna? Kit szeretnél, ha nem lettem volna gyökér? - emelte fel az államat. 
- Téged, mert felfedeztelek volna a Kat-Tun-ban. És most az miatt sírnék, hogy elvetted feleségül Meisat. Mint most... - és ismét elkezdtem sírni. Ezúttal Jin letörölte a könnyeimet az arcomról. 
- Te Baka, igazából Johnny akarta, hogy összejöjjek Meisaval! Ő akkor már terhes volt valami Kobayashitól! És minden Kat-Tun rajongó észrevette, hogy egy picit szorosabb a kapcsolatunk Kameval, és azt hitték, hogy b.zik vagyunk. Pedig Ő csak "vígasztalt", mert Te nem voltál ott. És Johnny nem akarta, hogy ezt higgyék. Így ide küldött! - vázolta az egészet. 
- Tényleg? - döbbentem le. - Ne haragudj Jin! Nem tudtam! - öleltem meg.
- Honnan tudhattad volna? - puszilta meg a homlokomat. - Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek, hogy tudod!
- Megígérem! - fúrtam bele az arcomat a mellkasába. Az idilli pillanat, mikor egy fiú és egy lány térdelve ölelkeznek. Like.

2013. október 11., péntek

Rossz hír...:'(

Halihó! ♥
Most nem résszel jövök (de hamarosan igen), csak egy hírrel. Ami nem jó... :'( Nagyon nem...
Tanaka Kokit, alias Kokit kirúgták a Kat-Tunból. Gondolhatjátok: Meghallottam, és amolyan: ARE YOU FUCKING KIDDING ME??! Utána kerestem és: WAIT, WHAT?!?!?!?!?!?!?!!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?! IT'S NOT JOKE?!?!?!?!?! OMG!!!!!!!!!! :'(
Tehát nagyon-nagyon-nagyon szomorú vagyok... :( De azért remélem, hogy Koki talál majd egy új utat az életében.
Amúgy a történet ugyanúgy fog folytatódni, mintha nem is rúgták volna ki (meg Jin sem ment el örökre), szóval......... A blogban minden happy! :)♥♥





További információ Koki távozásáról ebben a blogban található: http://kattunworld.blogspot.hu/2013/10/infoforditas-tanaka-koki-tavozasa-kat.html


2013. október 6., vasárnap

42.Rész

Keresnem kellett valami szállás helyet. Arra gondoltam, hogy elugrom Jin lakásához.
Ahogy odaértem, egy érdekes táblát fedeztem fel a ház előtt. "Eladó".
Felhívtam a táblán lévő telefonszámot, megbeszéltünk egy időpontot és egy helyet, ott találkoztunk, megbeszéltünk mindent, megkértem, hogy már ezen a napon hadd költözzek be, máskor meg a többit majd elintézzük. Bele is egyezett.
Bementünk a házba a nővel és észrevettem, hogy szinte az összes bútor még bent van.
- Ezek itt maradnak? - érdeklődtem.
- Nem. Akanishi úr, majd elviszi.
- Megmondhatja Akanishi úrnak, - hangsúlyoztam ki lágyan az "úr" szót. - hogy nem szükséges elvinnie.
- És mit mondjak, ki üzeni?
- Egy gyerekkori barátja... - suttogtam a bútorokat nézve.
- Rendben. Akkor én magára is hagyom! - ment ki.
Körbenéztem. A ruhásszekrénye, a konyhabútorjai, az ágya, a komódja, mindene ott volt. Talán hirtelen kellett pakolnia? Nem hiszem... Mindegy... Lényeg az, hogy mindent kinyitottam, átnéztem, stb. És mikor a komódnál jártam, feltűnt egy kép. Egy kép, Jinről és rólam. Amikor Jin virágot nyújt nekem egy fánál. Ahw... Azok a régi szép idők!
Lefeküdtem az ágyára és ott el is nyomott az álom.

*1 hónappal később*
Ez alatt az 1 hónap alatt nem sok dolog történt... Talán a legfontosabb az, hogy bevettek a Kat-Tun-ba. Igen, rájöttem, hogy túlreagáltam az egészet. Mindegy. Nem ez a lényeg.

- Momo! Gyere már! Kezdünk! - ráncigált Ueda. Ja, amúgy egy Talk Show-ban fogunk szerepelni, de mindegy...
- Oh, bocsi! - rohantam.
- És megérkezett a Kat-Tun! - mondta egy hölgy az asztalánál. - Ikimoto Mayumi vagyok, és itt van velem a Kat-Tun! Meséljetek egy kicsit.  Mi van Jinnel?
- Boldogan él, a feleségével... - feleltem gúnyosan.
- Momo.... - suttogták a fiúk.
- Oh... Értem... Tehát Jin közt és közted dúlt a szerelem, míg meg nem jelent az a nő? - próbálta kiforgatni a szavaimat Mayumi.
- Hm... Nem a Kat-Tun-ról kéne beszélnünk? - mentette a menthetőt Koki. Sikertelenül.
- Az most mellékes! - legyezett. - Tehát. Hallottad már Jin legújabb számát, a Love Juice-t? - érdeklődött.
- Nem. - ráztam meg a fejemet.
- Akkor hallgassuk meg. - indította el. - És próbáld értelmezni a szöveget!
Don't know where you're from
Never seen you around
But that don't mean nothing to me
Just want a taste of that...

Drop that shit life...

She stood there waiting alone
Green eyes her shoulder exposed
Smiling and biting her straw

Itt megállította.
- Zöld szemed van, nem igaz? - kérdezte.
- Igaz... - bólogattam.
She gave me one look, I froze
Her sexy inviting eyes
My hands on her hips as we grind
She whispered in an accent unknown

"Just let go, let the music take control babe
Move your body, nothing crazy
So take it slow, there's so many things I want you to know
I ain't leaving you, cuz I'm yours tonight"

I can tell you want me too
And every time I think of you
That luscious juice your lips produce
I can taste that sweet LOVEJUICE

I can tell you want me too
And every time I think of you
That luscious juice your lips produce
I can taste that sweet LOVEJUICE

"Oh","Oh","More","Slow"

Classy like none of these hoes
Pretty little frame under her clothes
Those lips as red as a rose
Vibing to the beat from the Boze

Don't rush the night is still young
Take it to the room and ... things up
I can see you call out my name, saying

- Jól hallottam, hogy AZT mondja? - kerekedett el a szemem.
- Bizony...
- Bazd meg... suttogtam. - Amúgy... Egy cseppet perverz...
"Dont stop, more" I'm trying to see how your lips feel babe
All we need is body language
And now I know, I'm falling for you and I just can't lie
I won't go nowhere cuz I'm your man tonight

I can tell you want me too
And every time I think of you
That luscious juice your lips produce
I can taste that sweet LOVEJUICE

I can tell you want me too
And every time I think of you
That luscious juice your lips produce
I can taste that sweet LOVEJUICE

See, I've been all around the world but I ain't (seen nothing x2)
Like you, don't matter where you're from, it don't (mean nothing x2)
See, I've been all around the world but I ain't (seen nothing x2)
And now I got four minutes to take you back, girl we can (be something x2)

I can tell you want me too
And every time I think of you
That luscious juice your lips produce
I can taste that sweet LOVEJUICE

I can tell you want me too
And every time I think of you
That luscious juice your lips produce
I can taste that sweet LOVEJUICE

I can tell you want me too
That luscious juice your lips produce
I can tell you want me too
That luscious juice your lips produce
I can taste that sweet LOVEJUICE

I can taste that sweet LOVEJUICE

- Na, szóval, mi a véleményed?
- Hogy hülye ez a gyerek!
- Most komolyan rólad énekelt? - nézett rám Ueda.
- Ömmm... - sóhajtottam. - Nem csak rólam...
- Akkor még kiről?
- Nem kiről... Inkább MIRŐL!
- Akkor miről?
- Lovejuice?
- Csak nem... - vonta fel a szemöldökét.
- De...
- Háh! Milyen perverz! - nevetett fel Koki.
A Talk Show többi része jól telt, kérdezgetett mindenféle idiótaságot.

Otthon, bekapcsoltam a gépemet, azon belül a Love Juice-t. Érdekes, hogy egyből kitudtam találni rá egy koreográfiát...
Arra gondoltam, hogy felveszem egy videóra, a laptopom webkamerájával.
Az elején elkezdem táncolni, utána pedig elmondom, a "történetet".

- Huh.... Szóval sziasztok! - huppantam le az ágyra, mikor vége lett a számnak. (Persze angolul kezdtem el beszélni) - Gondolom sokan hallottátok már ezt a számát Jinnek. Aki esetleg mégsem ismeri, annak lent lesz a leírásban a dal címe... Tehát Jin... Ezt most neked üzenem! Komolyan? Zöld szemek? Az Isten szerelmére, feleséged és gyereked van! Mindegy... Amúgy csak egy kicsit vagy perverz... Khm... Hát... Csak ennyit akartam azt hiszem... Ha láttad Jin, annak örülök, ha nem... Akkor ez van... Na, sziasztok! - integettem. - Oh. És még valami Jin! Remélem jól boldogulsz Amerikában, és remélem, hogy jól van a gyereked is, meg a feleséged is.
Itt már tényleg abbahagytam a kamozást, és gondolkozni kezdtem.
 -Mi lenne velem, ha Jin nem lenne?-tettem fel magamnak a kérdést. A válasz nem kaptam meg, de úgy gondolom, hogy erre senki sem tudna konkrét feleletet adni.
- Te meg mi a fészkes fenéért nem hallod meg azt, ha kopogunk? - lépett be Koki a Kat-Tun többi tagjával.
- Hogy kerültök ide? - álltam fel.
- Nyitva volt az ajtó! - nézett kiskutya szemekkel Ueda.
- Aha.... Nyitva.... - vontam fel az egyik szemöldökömet. - Amúgy mióta vagytok itt? 
- Most jöttünk, szóval ne feltételezd azt, hogy hallgatóztunk! - hunyorgott Koki.
- Ki feltételezi ezt?
- Hát...... Öm... - látszott rajta a brutál gondolkozás. - Tudod mit? Hagyjuk....
- Jééé! Ez Jin ágya? - döbbent le teljesen Ueda.
- Drágaságom... Már vagy 1 hónapja... - vágtam érdekes fejet.
- Van ilyen! - legyintett Junno röhögve. - Uedanál van ilyen!
Erre mindenki felnevetett.
Istenem. Mennyire szeretem ezeket az idióta, hülyéket!! ♥♥:$

2013. szeptember 15., vasárnap

41.Rész

Reggel Mir mellett ébredtem, aki már fent volt.
- Jó reggelt! - bámulta a plafont.
- Viszont! - néztem én is azt az "érdekes" falat. És itt beállt a csend. Persze a kínos csend. - Nézd... - köszörültem meg a torkomat.
- Tudom... - sóhajtott felém fordulva. - Ez számodra csak egy félreértés volt, nem igaz?
- Mir... - suttogtam. - Én nem akarom, hogy vége legyen a barátságunknak.
- Én sem... - simította meg a vállamat.
- És... Te is tudod, hogy Jint szeretem... - itt látszott rajta az a bizonyos csalódottság. - De téged is! Csak... Jinnel már régebb óta vagyunk együtt...
- És Ő miben jobb mint én? - tette fel azt a kérdést, amit nem akartam hallani.
- Őszintén? - biccentett. - Nem tudom... Hozzá jobban húz a szívem...
- De az a köcsög feleségül vett egy másik nőt! - ült fel értetlenül Mir.
- És ez ellen én mit tehetek? Menjek oda hozzá és pofozzam fel?! - ültem fel én is magam elé tartva a takarót.
- Nem... - feküdt vissza megértően.
- Nem tudom, hogy mit csináljak... - dőltem a mellkasára.
- Én sem... - puszilta meg a homlokomat. Igen, lehet, hogy úgy nézünk ki, mint akik járnak, de nem.

*1 hónap múlva*
Hirtelen megcsörrent a telefonom, miközben beszélgettem az MBLAQ-el egy kávézóban.
- Haló? - vettem fel.
- Szia Momo! - köszönt Jin.
- Szia! Mizújs?
- Képzeld, megyek vissza Japánba! - mondta a nagy hírt.
- Mi?! Komolyan?! Wíííí! De jóó!! - sikítoztam.
- Na most megyek! Szia! - puszilt a telefonba.
- Szia! - mosolyodtam el. - Szeretlek... - suttogtam.
- Én is téged! - tette le.
- Wáá! Jin visszamegy Japánba! - ugrándoztam a fiúknak.
- De szupii! - tapsikolt Thunder.
- Az! - mosolygott Mir. - Nekem mennem kell... Sziasztok! - nyomott egy puszit a homlokomra.
- És miért gondolta meg magát Jin? - érdeklődött G.O.
- Nem tudom... - válaszoltam.
- Mikor megy? - kérdezte Joon is.
- Nem tudom... - hajtottam le a fejemet.

Nem telt bele 10 percbe se, de Rain már hívott is, hogy látni akar. Tehát elbúcsúztam a többiektől, és siettem Rainhez.
- Szia! Miért hívtál? - léptem be az irodájába.
- Letelt az 3 éved! - nézegette a papírjait.
- Mi?! De még van nem tudom mennyi hónapom! - kértem ki magamnak.
- Nem baj... Mir kijelentette, hogy szakítottatok, és valljuk be, így már semmi értelme... - gondolkozott.
- Mi bajod van?!?! Be vagy tépve?! - néztem rá érdekesen. Mi az, hogy "...így már semmi értelme..."?!!
- Az a bajom, hogy visszamehetsz Japánba, vagy bánom is én hova. Nem ez az első panaszom rád!
- De mit tettem?!
- Egyszerűen csak annyi, hogy a paparazzók meghallották, ahogy Jin nevét kezdted sikongatni, így majdnem kiderült a kis titkotok.
- Oh... Bocsánat...
- Na, eredj innen! - poénkodott.
- Ugye nincs harag?
- Dehogyis! Neked kéne haragudnod rám!
- Jól van, na... - forgattam a szememet. - Köszönöm szépen! Szia!
- Szia Momo! Sok sikert Japánban!
- Köszönöm! - siettem ki az ajtón. Elújságoltam mindenkinek, kivéve Jinnek. Neki meglepi lesz. Otthon összepakoltam az összes cuccomat.
Vigyázz Japán! Megyek!

*Japánban 2 nap múlva*
Ismét itt. Hm... Japán. ♥♥
- Sziasztok! - léptem be Koki házának az ajtaján.
- Momo!! - ugrott a nyakamba Ueda Drágaságom.
- Szia Macim! - ölelgettem. Ueda olyan cuki, hogy belehalok!
- Szia Pillangó! - jött Maru is!
- Gyertek srácok! - tártam nagyobbra a kezemet, hogy mindenki beleférjen. De nem sikerült. Összevissza ölelgettük egymást.
- Jin merre van? - kérdeztem.
- Momo... - suttogta Kame. - Jin nem jön... Mégsem tudott jönni...
- Akkor...  Ez miatt veszett kárba az állásom? Ennyi miatt lettem munkanélküli? - kezdtem a sírás határán. Nem Momo! Erősnek kell lenned! Nem szabad sírnod!
- Nem. Johnny biztos tud neked szerválni valamit...  - simította a vállamat Junno.
- Ja. Csak pozitívan! - bólogattam. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom.
- Szia Momo! - szólt bele Jin édeskés hangja.
- Szia.
- Figyi... Mégsem tudok menni Japánba. Meisanak szüksége van rám ebben az időszakban. - magyarázkodott.
- Persze... Megértem... Őt szereted... - mondtam sorba.
- Momo... Nem erről van szó...
- Jin, legalább ne hazudtad volna azt, hogy szeretsz, és hogy örökké együtt leszünk! Ez nem igaz... - remegett meg a hangom. A Kat-Tun tagjai néma csöndben kémlelték a padlót a kanapén ülve.
- Mert miért nem lenne igaz? - kérdezett. - Oh, és veled mi van?  Neked is van állítólag barátod.
- Rain kért meg, hogy játsszam el Mir barátnőjét!
- Aha... És... Akkor nekem miért mondtál mást?
- Mert neked is van barátnőd, sőt feleséged és gyereked is!
- Csak gondolnád egyszer magadat a helyembe... - tette le.
- Momo... - harapott az alsó ajkába Ueda.
- Ti mindvégig tudtátok, hogy ez lesz, igaz? - nevettem el magamat kínosan.
- Nem egészen...
- Jó... - sóhajtottam, kimentem az ajtón és becsaptam magam mögött.

2013. szeptember 12., csütörtök

40.Rész


~Momo szemszöge~
*Ismét Koreában (Január 5.)*
 Ah... Ismét távol Jintől... Nem baj... Lehet, hogy ennek így is kell lennie? Okkal nincsen benne a jelenemben? Vagy mi? És akkor Mir miért van benne? Én Jint szeretem! Ennek így nincsen semmi értelme! Ha lenne, már régen Jinnel és a gyerekeinkkel élnék vígan Japánban. Apropó gyerekek. Akkor okkal nem jött össze a gyerek? Nem hiszem... Inkább a bénaságom miatt...
Már semmit sem értek. Minden olyan zavaros...
Hirtelen csöngettek. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, és kinyitottam az ajtót.
- Szia Momo! - ugrott a nyakamba HyunAh.
- Szia! - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Mi a baj? Már megint Jin? - húzta össze a szemeit.
- Igen... - sóhajtottam, majd visszamentem a kanapéhoz, és leültem.
- Jaj Szívem!  - ült le mellém, és átölelte a vállamat. - Egyszer minden rendben lesz! Csak várj egy kicsit még!
- Még?! - nevettem el magamat gúnyosan.
- Igen! Ezt talán Te tudod a legjobban, hogy nagyon sok idő kell.
- De nem tudok várni! - hisztiztem.
- Csajszi! Most azonnal eljössz velem, és változtatsz az életeden! - pattant fel.
- De... - próbáltam ellenkezni, de félbeszakított.
- Semmi de! Go! - tapsolt kettőt.
- Jó! - álltam fel én is, cipőt húztam, kabátot vettem fel, és kimentünk az ajtón. - Mégis hova fogunk menni?
- Fodrászhoz! Kell a változás!
- Nem-nem! Inkább elköltözöm Etiópiába, mintsem levágassam a szép, gyönyörű hosszú hajamat!
- De velem jössz! - ráncigált.
- Jó! De akkor tépettre! - öltöttem ki rá a nyelvemet. Igen régen szeretnék már tépett hajat, szóval... Azért HyunAh ötlete mégsem annyira rossz...
- Oksi-moksi! - vigyorgott.
Pár perccel később, már ott is voltunk a fodrászszalonban.
- Gyere! - invitált arra a félelmetes, kék székbe, ahova azokat szokták ültetni, akik megunták a külsőjüket.
Óvatosan helyet foglaltam, elmondtam, hogy hogyan szeretném, és már bele is kezdett.
Nem tudtam, hogy mi volt az idegesítőbb. A sok hosszú hajtincs a földön, vagy az olló csattogó hangja. Annyi mindenre gondoltam egyszerre, hogy azt hittem valami keveredés-kavarodás lesz a fejemben.
Vajon Jin mit fog hozzászólni? Tetszeni fog neki? Ha nem, akkor mi lesz? Ajj, miért kell ennyire idegesítőnek lennie az olló kattogásnak?
S mire észbe kaptam, már készen is voltam. És nem viccelek, ha azt mondom, hogy igenis jól állt nekem!
- Azta! - néztem hitetlenül a tükörképemre.
- Momo! Nagyon jól nézel ki! - ámuldozott HyunAh is.
- Köszönöm szépen! - fordultam a fodrásznőhöz.
- Igazán nincs mit! - mosolygott. Kifizettem a hajvágást, és kimentünk az ajtón HyunAh-val.
- Na, látod, hogy megérte? - kacsintott.
- Ja. Köszi! - öleltem meg. Hazasiettünk, csinált rólam egy képet, amin mosolygok, utána pedig csináltunk egy közös képet a tükrömnél. Felraktam Instagram-ra mindkét fotót, HyunAh hazament, aztán foglalkoztam egy kicsit a hajammal.
Hihetetlen! - néztem arra az emberre, aki velem szemben állt. - Sexy girl! - nevettem fel.
Hirtelen megcsörrent a telefonom.
- Szia Drágám! - szólt bele Mir.
- Szia Édesem! - vigyorogtam a nagy semminek.
- Szexy a hajad! - nevetett fel.
- Mi? Honnan tudod? - döbbentem le.
- HyunAh? - kérdezett vissza.
- Elmondta? Ne máár! - nyafogtam. - Pedig kíváncsi voltam az arckifejezésetekre, de így már mindegy! - sértődtem meg.
- Nyugi, a többiek nem tudják. 
- Rendben... 
- Na, leteszem, mert ezek a másik szobába megölik egymást. - búcsúzkodott. 
- Joon, tedd le azt a... - hallottam egy töredéket G.O mondatából, és itt tette le Mir.
Körülbelül 1 órával később gondolkoztam, hogy el kéne menni sétálni, szóval normálisabb ruhába felöltöztem, majd kimentem. Pechemre, szinte Szöul összes sajtófotósa az ajtóm előtt állt. 
- Mi van itt? Valaki megvert valakit? - néztem körül.
- Momo, ez az új külső váltás azt jelképezi, hogy már nem Akanishi Jin a partnere? - kérdezte hivatalosan egy emberke.
- Momo! Ez egy új kezdet más baráttal? - érdeklődött egy másik. És még több Jinnel kapcsolatos kérdést tettek fel. Nem értem. Tök rég óta nem vagyunk együtt Jinnel, és csak most veszik észre? Hülyék! 
És volt egy mondat, ami miatt igazán kibuktam:
- Momo, akkor Ön most nem Jint szereti, hanem Mirt?
- Ismételje meg? - kerekedtek el a szemeim. Erre mindenki kussba lett. Tekintély? Annyira nem... 
- Khm... - köszörülte meg a torkát. - Momo, akkor Ön most nem Jint szereti, hanem Mirt? - olvasta fel megint a szövegét.
- Az Istenért nem tudja senki sem megérteni, hogy kurvár@ ŐT szeretem és nem Őt! - hangsúlyoztam ki az első "ŐT" szót, amúgy kiabálva. A végénél, ismét elkezdtem zokogni. De olyan szinten, hogy majdnem a földre rogytam. Hirtelen valaki egy kabátot terített a fejemre, majd elkezdett maga mellett húzni óvatosan. 
Én csak az aszfaltot bámultam és sírtam. Később, mikor már abbahagytam a sírást, óvatosan félrebiccentettem a fejemet, és megláttam, az én megmentőmet, akivel már dolgoztam együtt. Mégpedig a Miss Right-ban. 
- Niel... - suttogtam. 
- Szia Szépség! - vette le a fejemről a kabátját. - Itt is vagyunk! - mutatott egy nagy, halványzöld színű házra.
- Hol? - szipogtam a hajamat igazgatva.
- Csak gyere! - vonszolt. 
- Ez a Te házad? - kérdeztem bent.
- Aha...
- Szép. - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Nem kell... - sóhajtott. - Nyugodtan engedd ki magadból a feszültséget... - suttogta a végét.
- Rendben... - kezdtem el ismét bőgni. 
- Nem értem... Ha Őt szereted, és nem Őt, akkor miért buktál ki a kérdésen? - ültetett le a kanapéra, Ő meg mellettem foglalt helyet.
- Én nem Mirt szeretem... - szipogtam nyugodtabban.
- Akkor Jint? - húzta fel az egyik szemöldökét, mire egy picit bólintottam. - És miért vagy együtt Mirrel? 
- Mert ezt csak Rain akarja. De mi nem...
- Értem. - sóhajtott egy hatalmasat. - Hát... Sajnálom. 
- Én is... - dőltem hátra. Abban a pillanatban megcsörrent a telefonom.
- Haló? - vettem fel.
- Szia Momo! - csengett Jin lágy hangja.
- Áh, szia Jin! Mi az újság~~?
- Figyelj csak... Mondanom kell valamit. Megígéred, hogy nem fogsz semmit sem csinálni az ereiddel? 
- Miért mondod ezt? - rémültem meg.
- Kiköltöztem Amerikába. - hadarta ezt a két szót. - És van egy feleségem, Meisa Kuroki, aki most várja az első gyerekünket...
- Mi? - remegett meg a hangom. 
- Momo... Sajnálom... Egyszerűen... 
- Ne, Jin... Nekem is van barátom, Mir. Szóval kvittek vagyunk. - próbáltam erősnek tűnni.
- Oh... Értem... Sok boldogságot!
- Köszi nektek is! - mondtam hitetlenül, és kinyomtam. 
Egyszerre fojtogatott a bánat, düh, szerelem, és a könnyek. Éreztem, ahogy az egész testemet megbénítja ez a négy elem, és a térdemre zuhanok.
- Momo! - guggolt le elém Niel. - Jól vagy?
- Persze... - nyekeregtem.
- Akkor mi a baj?
- Jinnek van felesége... És lesz gyerekük is... - tettem a szám elé a kezemet.
- Ne izgulj! Megoldod! - próbált biztatni.
- Ja... Persze... Azért köszönöm szépen! - álltam fel nagy nehezen, majd gyorsan hazaszaladtam. Meg sem várva semmilyen reakciót, szaladtam. A házamban egy ismeretlen cipőt fedeztem fel. Férfi. Titkon reméltem, hogy Jiné, és hirtelen felbukkan azt kiabálva, hogy "Átvertelek! Szeretlek Te Baka! Csak téged!" De, mint eddig, az égiek mást küldtek. Méghozzá Mirt. 
- Mit keresel Te itt? - töröltem meg a szememet.
- Niel szólt, hogy vigyázzak rád. - válaszolta.
- Nem kell! - vágtam hozzá.
- De kell! - kapta el a csuklómat. 
- Nem! - sziszegtem.
- De! - ráncigált be a szobámba. Ma mindenkinek ilyen rácigálós kedve van? Tudtommal nem vagyok mozgássérült, sem fogyatékos, hogy ne tudjak rendesen járni. Mir leültetett az ágyamra, Ő maga pedig a forgós székemre.
- Sajnálom... - sóhajtottam. 
- Semmi baj... Csak mondd el, hogy mi van. 
És elmagyaráztam neki az egészet.
- Aha... Egyszer minden jóra fordul! - ült mellém, majd mélyen a szemembe nézett. - Egyszer... - suttogta szinte már az ajkaimba, majd csókcsatát kezdtünk vívni. Innentől már csak tovább vezetett az út.