41.Rész

Reggel Mir mellett ébredtem, aki már fent volt.
- Jó reggelt! - bámulta a plafont.
- Viszont! - néztem én is azt az "érdekes" falat. És itt beállt a csend. Persze a kínos csend. - Nézd... - köszörültem meg a torkomat.
- Tudom... - sóhajtott felém fordulva. - Ez számodra csak egy félreértés volt, nem igaz?
- Mir... - suttogtam. - Én nem akarom, hogy vége legyen a barátságunknak.
- Én sem... - simította meg a vállamat.
- És... Te is tudod, hogy Jint szeretem... - itt látszott rajta az a bizonyos csalódottság. - De téged is! Csak... Jinnel már régebb óta vagyunk együtt...
- És Ő miben jobb mint én? - tette fel azt a kérdést, amit nem akartam hallani.
- Őszintén? - biccentett. - Nem tudom... Hozzá jobban húz a szívem...
- De az a köcsög feleségül vett egy másik nőt! - ült fel értetlenül Mir.
- És ez ellen én mit tehetek? Menjek oda hozzá és pofozzam fel?! - ültem fel én is magam elé tartva a takarót.
- Nem... - feküdt vissza megértően.
- Nem tudom, hogy mit csináljak... - dőltem a mellkasára.
- Én sem... - puszilta meg a homlokomat. Igen, lehet, hogy úgy nézünk ki, mint akik járnak, de nem.

*1 hónap múlva*
Hirtelen megcsörrent a telefonom, miközben beszélgettem az MBLAQ-el egy kávézóban.
- Haló? - vettem fel.
- Szia Momo! - köszönt Jin.
- Szia! Mizújs?
- Képzeld, megyek vissza Japánba! - mondta a nagy hírt.
- Mi?! Komolyan?! Wíííí! De jóó!! - sikítoztam.
- Na most megyek! Szia! - puszilt a telefonba.
- Szia! - mosolyodtam el. - Szeretlek... - suttogtam.
- Én is téged! - tette le.
- Wáá! Jin visszamegy Japánba! - ugrándoztam a fiúknak.
- De szupii! - tapsikolt Thunder.
- Az! - mosolygott Mir. - Nekem mennem kell... Sziasztok! - nyomott egy puszit a homlokomra.
- És miért gondolta meg magát Jin? - érdeklődött G.O.
- Nem tudom... - válaszoltam.
- Mikor megy? - kérdezte Joon is.
- Nem tudom... - hajtottam le a fejemet.

Nem telt bele 10 percbe se, de Rain már hívott is, hogy látni akar. Tehát elbúcsúztam a többiektől, és siettem Rainhez.
- Szia! Miért hívtál? - léptem be az irodájába.
- Letelt az 3 éved! - nézegette a papírjait.
- Mi?! De még van nem tudom mennyi hónapom! - kértem ki magamnak.
- Nem baj... Mir kijelentette, hogy szakítottatok, és valljuk be, így már semmi értelme... - gondolkozott.
- Mi bajod van?!?! Be vagy tépve?! - néztem rá érdekesen. Mi az, hogy "...így már semmi értelme..."?!!
- Az a bajom, hogy visszamehetsz Japánba, vagy bánom is én hova. Nem ez az első panaszom rád!
- De mit tettem?!
- Egyszerűen csak annyi, hogy a paparazzók meghallották, ahogy Jin nevét kezdted sikongatni, így majdnem kiderült a kis titkotok.
- Oh... Bocsánat...
- Na, eredj innen! - poénkodott.
- Ugye nincs harag?
- Dehogyis! Neked kéne haragudnod rám!
- Jól van, na... - forgattam a szememet. - Köszönöm szépen! Szia!
- Szia Momo! Sok sikert Japánban!
- Köszönöm! - siettem ki az ajtón. Elújságoltam mindenkinek, kivéve Jinnek. Neki meglepi lesz. Otthon összepakoltam az összes cuccomat.
Vigyázz Japán! Megyek!

*Japánban 2 nap múlva*
Ismét itt. Hm... Japán. ♥♥
- Sziasztok! - léptem be Koki házának az ajtaján.
- Momo!! - ugrott a nyakamba Ueda Drágaságom.
- Szia Macim! - ölelgettem. Ueda olyan cuki, hogy belehalok!
- Szia Pillangó! - jött Maru is!
- Gyertek srácok! - tártam nagyobbra a kezemet, hogy mindenki beleférjen. De nem sikerült. Összevissza ölelgettük egymást.
- Jin merre van? - kérdeztem.
- Momo... - suttogta Kame. - Jin nem jön... Mégsem tudott jönni...
- Akkor...  Ez miatt veszett kárba az állásom? Ennyi miatt lettem munkanélküli? - kezdtem a sírás határán. Nem Momo! Erősnek kell lenned! Nem szabad sírnod!
- Nem. Johnny biztos tud neked szerválni valamit...  - simította a vállamat Junno.
- Ja. Csak pozitívan! - bólogattam. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom.
- Szia Momo! - szólt bele Jin édeskés hangja.
- Szia.
- Figyi... Mégsem tudok menni Japánba. Meisanak szüksége van rám ebben az időszakban. - magyarázkodott.
- Persze... Megértem... Őt szereted... - mondtam sorba.
- Momo... Nem erről van szó...
- Jin, legalább ne hazudtad volna azt, hogy szeretsz, és hogy örökké együtt leszünk! Ez nem igaz... - remegett meg a hangom. A Kat-Tun tagjai néma csöndben kémlelték a padlót a kanapén ülve.
- Mert miért nem lenne igaz? - kérdezett. - Oh, és veled mi van?  Neked is van állítólag barátod.
- Rain kért meg, hogy játsszam el Mir barátnőjét!
- Aha... És... Akkor nekem miért mondtál mást?
- Mert neked is van barátnőd, sőt feleséged és gyereked is!
- Csak gondolnád egyszer magadat a helyembe... - tette le.
- Momo... - harapott az alsó ajkába Ueda.
- Ti mindvégig tudtátok, hogy ez lesz, igaz? - nevettem el magamat kínosan.
- Nem egészen...
- Jó... - sóhajtottam, kimentem az ajtón és becsaptam magam mögött.

40.Rész

~Momo szemszöge~

*Ismét Koreában (Január 5.)*

 Ah... Ismét távol Jintől... Nem baj... Lehet, hogy ennek így is kell lennie? Okkal nincsen benne a jelenemben? Vagy mi? És akkor Mir miért van benne? Én Jint szeretem! Ennek így nincsen semmi értelme! Ha lenne, már régen Jinnel és a gyerekeinkkel élnék vígan Japánban. Apropó gyerekek. Akkor okkal nem jött össze a gyerek? Nem hiszem... Inkább a bénaságom miatt...
Már semmit sem értek. Minden olyan zavaros...
Hirtelen csöngettek. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, és kinyitottam az ajtót.
- Szia Momo! - ugrott a nyakamba HyunAh.
- Szia! - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Mi a baj? Már megint Jin? - húzta össze a szemeit.
- Igen... - sóhajtottam, majd visszamentem a kanapéhoz, és leültem.
- Jaj Szívem!  - ült le mellém, és átölelte a vállamat. - Egyszer minden rendben lesz! Csak várj egy kicsit még!
- Még?! - nevettem el magamat gúnyosan.
- Igen! Ezt talán Te tudod a legjobban, hogy nagyon sok idő kell.
- De nem tudok várni! - hisztiztem.
- Csajszi! Most azonnal eljössz velem, és változtatsz az életeden! - pattant fel.
- De... - próbáltam ellenkezni, de félbeszakított.
- Semmi de! Go! - tapsolt kettőt.
- Jó! - álltam fel én is, cipőt húztam, kabátot vettem fel, és kimentünk az ajtón. - Mégis hova fogunk menni?
- Fodrászhoz! Kell a változás!
- Nem-nem! Inkább elköltözöm Etiópiába, mintsem levágassam a szép, gyönyörű hosszú hajamat!
- De velem jössz! - ráncigált.
- Jó! De akkor tépettre! - öltöttem ki rá a nyelvemet. Igen régen szeretnék már tépett hajat, szóval... Azért HyunAh ötlete mégsem annyira rossz...
- Oksi-moksi! - vigyorgott.
Pár perccel később, már ott is voltunk a fodrászszalonban.
- Gyere! - invitált arra a félelmetes, kék székbe, ahova azokat szokták ültetni, akik megunták a külsőjüket.
Óvatosan helyet foglaltam, elmondtam, hogy hogyan szeretném, és már bele is kezdett.
Nem tudtam, hogy mi volt az idegesítőbb. A sok hosszú hajtincs a földön, vagy az olló csattogó hangja. Annyi mindenre gondoltam egyszerre, hogy azt hittem valami keveredés-kavarodás lesz a fejemben.
Vajon Jin mit fog hozzászólni? Tetszeni fog neki? Ha nem, akkor mi lesz? Ajj, miért kell ennyire idegesítőnek lennie az olló kattogásnak?
S mire észbe kaptam, már készen is voltam. És nem viccelek, ha azt mondom, hogy igenis jól állt nekem!
- Azta! - néztem hitetlenül a tükörképemre.
- Momo! Nagyon jól nézel ki! - ámuldozott HyunAh is.
- Köszönöm szépen! - fordultam a fodrásznőhöz.
- Igazán nincs mit! - mosolygott. Kifizettem a hajvágást, és kimentünk az ajtón HyunAh-val.
- Na, látod, hogy megérte? - kacsintott.
- Ja. Köszi! - öleltem meg. Hazasiettünk, csinált rólam egy képet, amin mosolygok, utána pedig csináltunk egy közös képet a tükrömnél. Felraktam Instagram-ra mindkét fotót, HyunAh hazament, aztán foglalkoztam egy kicsit a hajammal.
Hihetetlen! - néztem arra az emberre, aki velem szemben állt. - Sexy girl! - nevettem fel.
Hirtelen megcsörrent a telefonom.
- Szia Drágám! - szólt bele Mir.
- Szia Édesem! - vigyorogtam a nagy semminek.
- Szexy a hajad! - nevetett fel.
- Mi? Honnan tudod? - döbbentem le.
- HyunAh? - kérdezett vissza.

- Elmondta? Ne máár! - nyafogtam. - Pedig kíváncsi voltam az arckifejezésetekre, de így már mindegy! - sértődtem meg.

- Nyugi, a többiek nem tudják. 

- Rendben... 

- Na, leteszem, mert ezek a másik szobába megölik egymást. - búcsúzkodott. 

- Joon, tedd le azt a... - hallottam egy töredéket G.O mondatából, és itt tette le Mir.

Körülbelül 1 órával később gondolkoztam, hogy el kéne menni sétálni, szóval normálisabb ruhába felöltöztem, majd kimentem. Pechemre, szinte Szöul összes sajtófotósa az ajtóm előtt állt. 

- Mi van itt? Valaki megvert valakit? - néztem körül.

- Momo, ez az új külső váltás azt jelképezi, hogy már nem Akanishi Jin a partnere? - kérdezte hivatalosan egy emberke.

- Momo! Ez egy új kezdet más baráttal? - érdeklődött egy másik. És még több Jinnel kapcsolatos kérdést tettek fel. Nem értem. Tök rég óta nem vagyunk együtt Jinnel, és csak most veszik észre? Hülyék! 

És volt egy mondat, ami miatt igazán kibuktam:

- Momo, akkor Ön most nem Jint szereti, hanem Mirt?

- Ismételje meg? - kerekedtek el a szemeim. Erre mindenki kussba lett. Tekintély? Annyira nem... 

- Khm... - köszörülte meg a torkát. - Momo, akkor Ön most nem Jint szereti, hanem Mirt? - olvasta fel megint a szövegét.

- Az Istenért nem tudja senki sem megérteni, hogy kurvár@ ŐT szeretem és nem Őt! - hangsúlyoztam ki az első "ŐT" szót, amúgy kiabálva. A végénél, ismét elkezdtem zokogni. De olyan szinten, hogy majdnem a földre rogytam. Hirtelen valaki egy kabátot terített a fejemre, majd elkezdett maga mellett húzni óvatosan. 

Én csak az aszfaltot bámultam és sírtam. Később, mikor már abbahagytam a sírást, óvatosan félrebiccentettem a fejemet, és megláttam, az én megmentőmet, akivel már dolgoztam együtt. Mégpedig a Miss Right-ban. 

- Niel... - suttogtam. 

- Szia Szépség! - vette le a fejemről a kabátját. - Itt is vagyunk! - mutatott egy nagy, halványzöld színű házra.

- Hol? - szipogtam a hajamat igazgatva.

- Csak gyere! - vonszolt. 

- Ez a Te házad? - kérdeztem bent.

- Aha...

- Szép. - erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- Nem kell... - sóhajtott. - Nyugodtan engedd ki magadból a feszültséget... - suttogta a végét.

- Rendben... - kezdtem el ismét bőgni. 

- Nem értem... Ha Őt szereted, és nem Őt, akkor miért buktál ki a kérdésen? - ültetett le a kanapéra, Ő meg mellettem foglalt helyet.

- Én nem Mirt szeretem... - szipogtam nyugodtabban.

- Akkor Jint? - húzta fel az egyik szemöldökét, mire egy picit bólintottam. - És miért vagy együtt Mirrel? 

- Mert ezt csak Rain akarja. De mi nem...

- Értem. - sóhajtott egy hatalmasat. - Hát... Sajnálom. 

- Én is... - dőltem hátra. Abban a pillanatban megcsörrent a telefonom.

- Haló? - vettem fel.

- Szia Momo! - csengett Jin lágy hangja.

- Áh, szia Jin! Mi az újság~~?

- Figyelj csak... Mondanom kell valamit. Megígéred, hogy nem fogsz semmit sem csinálni az ereiddel? 

- Miért mondod ezt? - rémültem meg.

- Kiköltöztem Amerikába. - hadarta ezt a két szót. - És van egy feleségem, Meisa Kuroki, aki most várja az első gyerekünket...

- Mi? - remegett meg a hangom. 

- Momo... Sajnálom... Egyszerűen... 

- Ne, Jin... Nekem is van barátom, Mir. Szóval kvittek vagyunk. - próbáltam erősnek tűnni.

- Oh... Értem... Sok boldogságot!

- Köszi nektek is! - mondtam hitetlenül, és kinyomtam. 

Egyszerre fojtogatott a bánat, düh, szerelem, és a könnyek. Éreztem, ahogy az egész testemet megbénítja ez a négy elem, és a térdemre zuhanok.

- Momo! - guggolt le elém Niel. - Jól vagy?

- Persze... - nyekeregtem.

- Akkor mi a baj?

- Jinnek van felesége... És lesz gyerekük is... - tettem a szám elé a kezemet.

- Ne izgulj! Megoldod! - próbált biztatni.

- Ja... Persze... Azért köszönöm szépen! - álltam fel nagy nehezen, majd gyorsan hazaszaladtam. Meg sem várva semmilyen reakciót, szaladtam. A házamban egy ismeretlen cipőt fedeztem fel. Férfi. Titkon reméltem, hogy Jiné, és hirtelen felbukkan azt kiabálva, hogy "Átvertelek! Szeretlek Te Baka! Csak téged!" De, mint eddig, az égiek mást küldtek. Méghozzá Mirt. 

- Mit keresel Te itt? - töröltem meg a szememet.

- Niel szólt, hogy vigyázzak rád. - válaszolta.

- Nem kell! - vágtam hozzá.

- De kell! - kapta el a csuklómat. 

- Nem! - sziszegtem.

- De! - ráncigált be a szobámba. Ma mindenkinek ilyen rácigálós kedve van? Tudtommal nem vagyok mozgássérült, sem fogyatékos, hogy ne tudjak rendesen járni. Mir leültetett az ágyamra, Ő maga pedig a forgós székemre.

- Sajnálom... - sóhajtottam. 

- Semmi baj... Csak mondd el, hogy mi van. 

És elmagyaráztam neki az egészet.

- Aha... Egyszer minden jóra fordul! - ült mellém, majd mélyen a szemembe nézett. - Egyszer... - suttogta szinte már az ajkaimba, majd csókcsatát kezdtünk vívni. Innentől már csak tovább vezetett az út.

Név

Sziasztok! :)
Most nem résszel jövök, csak egy "felvilágosító" akármivel. :D
Tehát. Ugye eddig az a krikszkraksz volt a nevem. Azelőtt pedig Lo Ve. Sajnos a Lo Ve-t meg akarta volna szüntetni a Google+, mert nem felelt meg a szabályzatnak. Utána ugye a krikszkraksz, ami japánul, és koreaiul a nevem, de nekem az nem tetszett, mert én sem tudtam volna leírni. xD Szóval most a rendes nevemre váltottam, igaz, a "Kiki" csak becenév, de a lényeg meg van... :DDDD
Csak ennyit akartam, ha esetleg nem értenétek, hogy mi/ki vagyok... :D
Amúgy örülök a sok oldalmegtekintésnek, remélem el is olvassátok a részeket, és ha esetleg tetszik valamelyik rész, ott van alul a "vélemények" rublika, nyugodtan írhattok kommenteket, vagy ha maga a blog tetszik, akkor iratkozzatok fel rendszeres olvasónak. :)
Puszi: Kiki xoxoxo

39.Rész

~Jin szemszöge~

*December 18.*

Hiába hívom Momot, nem veszi fel. Nem értem mi van vele. 

- Jin! Hahó! - integetett az arcom előtt Ueda. Mivelhogy forgatást kezdenénk el, de semmi baj... Csak nyugodtan Jin...

- Jaj, bocs, mi van? - néztem körbe. 

- Figyeltél Te rám egyáltalán? - tette csípőre a kezét Johnny szigorúan.

- Nem nagyon... Tehát mi van? - érdeklődtem.

- Az van, hogy kimegyünk arra a helyszínre, ahol játszódni fog a klipp. És ehhez, kell a kocsid! - világosított fel.

- Mi bajod van? Nem fogok furikázni senkit!

- Te hülye, a klipphez kell! - fogta a fejét.

- Ja... - nevettem fel, odaadtam a kocsikulcsot Johnnynak, majd elindultunk. 

- Jin, min kattog az agyad mostanság? - kérdezte Kame.

- Momon... Nem veszi fel a telefont hogyha hívom... 

- Nem kell folyton megfigyelés alatt tartanod szerencsétlent! Hadd kapjon egy kis levegőt! - biztatott.
- Jó... - sóhajtottam. - Amúgy meg! Csak havonta szoktam felhívni, úgyhogy...
- Jaa... Az más...
Megérkeztünk a helyszínre, ahol már ott volt a kocsim.
- Drágám! - futottam oda hozzá, poénból. - Ugye nem esett semmi bajod?
- Dehogy esett semmi baja! Profi volt az, aki vezette! - kacsintott Johnny.
- Jaj, a kis egos!
- Nem én vezettem! - tette fel a kezét védekezően.
- Akkor ki?
- Egy profi. - és ott is hagyott. Hát kösz...
- Gyertek emberek! - hívott oda magához mindenkit a rendező. - A forgatás közben fogom nektek elmondani, hogy mit csináljatok, rendben? Mert még semmi sem biztos.
- Rendben... - bólogattunk.
Elkezdtük a White X'mas-t. Kame része után jött ugye az én részem. Nagyon izgultam. Nem tudom miért, de izgultam.
Az én részem következett. Elkezdtem énekelni.
- Jó, jó! A végénél próbálj olyan arckifejezést mutatni, mintha mindjárt elkezdenél sírni! - szakított félbe.
- Rendben! - majd folytattam ott ahol abbahagytam. Ahogy befejeződött a részem, elkezdődött a refrén. És meghallottam egy női hangot. Ami nagyon ismerős volt. Akkor beugrott. Momo. Olyan érzésem volt, mintha összeroppantam volna. - Megbocsájtanátok nekem egy percre? - és a választ meg sem várva, elrohantam. Nem tudtam, hogy merre, de rohantam. Később nem messze a forgatás helyszínétől, egy kis utcában húztam meg magamat, ahol utat engedhettem a könnyeimnek. Annyi megválaszolatlan kérdés kavargott a fejemben; Miért hallottam Momo hangját? Itt van? És ha igen akkor miért van itt? Miért sírok? Most komolyan, miért? A hangja miatt? Ez hülyeség! Jin! Térj magadhoz!!!
Hirtelen előkaptam a telefonomat, és a gyors hívó gombot nyomtam meg.
- A hívott szám, jelenleg nem kapcsolható... - mondta a női hang.
Erre egyre szaporábban jöttek a könnyeim.
- Jin!! - hallottam a fiúk kiabálását. - Jin! - vettek észre.
- Mi van? - töröltem meg az arcom.
- Veled mi van ember! A frászt hoztad ránk! - kiabált Koki.
- Bocs. - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Na, mi történt? - kérdezte Junno.
- Ti nem hallottátok?
- Mit? - kerekedett el Ueda szeme.
- Hát... Momo hangját a refrénnél...
- Nem nincs itt... - szakított félbe Kame. - Telefonról keresztül énekel...
- Ja... - hajtottam le a fejemet.
- Na, már minden rendben és mehetünk vissza, igaz? - mosolygott Ueda.
- Aha. - bólogattam. - Oh, még valami! Bocsánat! - hajoltam meg.
- Semmi baj! Csak gyere már! - ráncigált Maru. Visszamentünk, és folytattuk.
- Oké Jin! - csapta össze a kezét a rendező. - Ennél a résznél, hogy ¸¸Arukidaseba tomadoukedo" - olvasta fel. - csak sétálj az úton!
- Igenis, főnök! - álltam a helyemre. Elkezdődött a zene, én pedig sétáltam. Lehajtott fejjel, majd azt az utasítást kaptam, hogy nézzek fel. Felnéztem, és hirtelen azt sem tudtam, hogy mi folyik itt.
- Jó, akkor most Momo, hajolj meg, mintha bocsánatot kérnél Jintől. Jin, Te utána menj oda hozzá és csókold meg, majd add oda neki a dobozkát! - adta ki neki a parancsot a rendező.
- Okés! - szólt.
- Mehet!
És Momo tényleg meghajolt, én meg gondolkodás nélkül odamentem hozzá, és megcsókoltam. Parancs nélkül is megtettem volna, de így legalább nem lett belőle félreértés... A csók után, pedig odaadtam neki a dobozt.
- Szuper! - bólogatott elismerően a rendezőbá'. - Most akkor a többiek, a végénél még kelletek Ti is, de nektek addig pihi. - nyögte ki.
Arrébb mentünk Momoval.

~Momo szemszöge~

- Te mit keresel itt? - hitetlenkedett Jin.

- Az MBLAQ-el turnénk van itt Japánba, és gondoltam megleplek Titeket, Baka! - öltöttem ki a nyelvemet. - Közben Johnny tudomást szerzett erről, így felajánlotta, hogy szerepeljek a White X'mas-ben.
- Értem... - bólogatott. Közeledett hozzám, hogy megcsókoljon, de gyorsan kibújtam a karjai alatt, és mögé álltam.
- Ezt most már tényleg nem kéne... - hajoltam meg.
- Rendben... - sóhajtott, majd megölelt. - De azért szeretlek.
- Én is szeretlek Jin... - szívtam be az illatát. Esküszöm, mint a drog.
- Ez a rohadt távolság... - motyogta.
- Hát igen... De ha körülbelül 6 évig kibírtuk egymás nélkül, akkor 1 év egyszerű lesz, igaz?
- Remélem...
- Jól van! Jöhettek vissza! - tapsolt a rendező. Elsétáltunk a fiúk mellett, majd hallottam Jin hangját.
- Telefon, mi? - kérdezte, erre csak nevetés volt a válasz.
- Jó, akkor Momo nyisd ki a dobozt, bólogass, utána Jin húzd fel az ujjára, és csókold meg.
Kinyitottam a dobozt, amiben egy gyűrű volt, azzal a felirattal, hogy ¸¸Hozzám jössz?", és a többit is úgy csináltuk ahogy mondta. A csók résznél tartottunk.
- Rendben, ennyi! - de Jin nem akarta abbahagyni. Hiába próbáltam eltolni magamtól, csak jobban húzott magához. - Mondom ennyi! - és még mindig csókolt. A levegőhiány vetett véget a csókunknak.
- Kérlek ne itt éljétek ki a vágyaitokat! - szólt Johnny. - Menjetek szobára!
- Bocsánat!- hajoltam meg, majd visszafordultam Jinhez. Megint megakart volna csókolni, de hirtelen felindulásból megpofoztam. - Te tényleg nem érted meg, hogy nem akarom, hogy fájjon?! - emeltem fel a hangomat.
- És Te tényleg nem érted meg, hogy szeretlek? - kérdezte még higgadtan.
- Az Istenért Jin! Most nem erről van szó!
- Dehogyisnem! Tudom, hogy Te is akarod, ismerlek már annyira! - kezdett Ő is kiabálni.
- Mit nem lehet azon megérteni, hogy majd 1 év múlva?! - hagytam ott, és visszamentem a szállodába, ahol megszálltunk az MBLAQ-el. Felrohantam a lépcsőn, ahol észrevettem, hogy Mir kijött a szobájából.
- Na, milyen volt a találkozás Jinnel? - érdeklődött mosolyogva.
- Szar. - mentem tovább a lépcsőn, ugyanis az én szobám egy emelettel feljebb van. - Megyek és ugrom egyet a vonat alá, nem érdekel...
- Mi van?! - hallottam egy perc múlva a hangját.
- Semmi... - kiáltottam vissza, beléptem a szobámba, és bezárkóztam. Befeküdtem az ágyba, és megpróbáltam relaxálni.
- Momo! Én vagyok az, Jin! - kopogott.
- Tűnj el. - szóltam nyugodtan. Utána már se kopogást, se Jin hangját nem hallottam. Viszont a lépteit sem. Csak később hallottam a lépteit.
Felkeltem az ágyból és észrevettem egy papírt az ajtóm előtt. Odamentem, felvettem és olvasni kezdtem.
"Momo, meg értem, hogy haragszol rám, és sajnálom. Kibírjuk ezt az 1 évet, nem? :) Puszi: Jinxxx"
-Kibírjuk...-bólintottam némán.

És azt az időt, amíg kint voltunk Japánban hülyéskedéssel töltöttük. Egyaránt az MBLAQ-el, egyaránt a Kat-Tun-al.
---
Most így hozzáteszem, hogy már Momo és Jin is 21 évesek.