*2 hét múlva*
Amióta összevesztem Jinnel, nem beszéltem/találkoztam vele. És ez rossz. Nagyon is rossz... A szívem majd' megszakad.
Mindegy. Ma van Virág születésnapja, és egy MBLAQ koncert is. Megtanítottam az MBLAQ-nek a Don't U Ever Stop-ot és azt fogjuk neki elénekelni. Tehát már nagyon izgulok. Seung Ho-Ueda részei, G.O-Maru részei, Joon-Junno részei, Mir-Koki pár része, Thunder-Kame részei, És az enyém Jin részei és Koki gyorsabb rap része.
- 1 óra kezdésig! - jelentette be Mir. - Ne izgulj! - súgta a fülembe.
- Oké. - mosolyogtam rá.
- Hm... Lehet, hogy itt tényleg lesz valami? - nevetett Joon, de erre csak fejbe vágtam.
- Sajnos a szíve már másé... - kacsintott Thunder.
- Ohó! Ki az a szívtipró? - kérdezte G.O.
- Közöd nincs. - feleltem merő egyszerűséggel.
- Biztos nem akarod nekünk elmondani? - nézett kiskutya szemekkel Mir.
- Biztos. - simítottam meg a haját.
- Szemét. - húzta össze a szemét.
- Az vagyok, és tudom. - rántottam meg a vállamat, és erre felnevettünk.
- 5 perc! - szólt egy hang a rádióból.
- Az előbb még csak 1 órát mondtál! - riadtam meg.
- Akkor késik az órám... - nézegette az óráját Jin... helyett Mir... :(
- Jó... Mindegy... - sóhajtottam.
- Menjetek a helyetekre! - jött be Rain.
Kimentünk és köszöntünk a közönségnek. Az Oh Yeah-vel kezdtünk és utána a többi, a végére hagytuk a legjobbat.
- Huh... De elfáradtam... - mondtam a térdemre támaszkodva, erre a közönség felsikított. - Na, még egy számot! Csak, hogy ez nem MBLAQ lesz... Hanem Kat-Tun. - ismét felsikítottak. - A nővérem születésnapjára küldöm neki, a Don't U Ever Stop-ot!
És elénekeltük. Hatalmas tapsvihart kaptunk a végén.
- Köszönjük szépen! - kiáltotta G.O.
- Boldog Szülinapot Virág! - integettem egy kamerába. Ha valami véletlen folytán nézné, örülnék is neki...
*2 nap múlva*
Felnéztem az internetre, hogy mi van Japánban, és meglepett a látvány. Egy cikkben rólam írtak...
¸¸A Kat-Tun régi barátja, vagyis inkább Akanishi Jin volt barátnője, tegnap előtt koncertet adott az együttesével, az MBLAQ-el. Megdöbbentő látvány fogadott mindenkit, mikor Kiss Momo bejelentette, hogy egy Kat-Tun számot fog előadni. De a megdöbbentő még nem is ez volt, hanem az, hogy simán ¸¸lerapelné" Tanaka Kokit a színpadról! Vajon erre mit lép a Kat-Tun?"
A végénél felnevettem. Ilyen hülyéket!
*Még 2 nap múlva*
Újabb koncert. Tegnap nagyon sok Japán rajongó írt az oldalunkra, hogy megint énekeljük el a Don't U Ever Stop-ot. Tehát elfogjuk énekelni a végén ismét.
- 1 óra. - jelentette be ismét Mir. Magyarán még 5 perc... xD - Megint izgulsz?
- Nem... - mosolyodtam el.
- Rendben.
- Helyetekre! - jött be Rain.
- Mi? Még nem is szóltak! - riadtam meg.
- Igen, de most hamarabb fogjátok kezdeni.
- Jó... - sóhajtottunk, és kimentünk.
A koncert végén ismét bejelentettem, hogy következik egy Kat-Tun szám, így elkezdődött a zene. Nem is énekeltünk, de mégis hallottuk az éneket. És ez a Kat-Tun éneklése volt. Azt hittem, hogy véletlenül normális videó klippet adtam oda, ezért mutattam a többieknek, hogy énekeljenek csak. Később, egyre hangosodott az ének. Hátrafordultam és ott álltak a színpadon, Maru, Kame, Junno, Koki és Ueda. Odarohantam hozzájuk és megöleltem őket.
- Jin? - kérdeztem.
- Nem jött... - rántotta meg a vállát Kame, de ekkor jött Jin része. És hallottam, hogy énekel. Tehát itt van.
- De hallom a hangját! - szálltam vitába. Maru megölelt, majd a fülembe súgott.
- Elmondtam Jinnek, hogy igazából nem úgy gondoltad, csak nem akartad, hogy neki is jobban fájjon.
- Miért? - néztem rá.
- Nyugi... - kacsintott. Felsóhajtottam, visszafordultam a közönség felé, és énekeltem. Amikor egy újabb Jin rész jött, valaki hátulról átkarolta a derekamat, és megpörgetett. Először persze, felsikítottam, mert nagyon megijedtem, de amikor lerakott a földre hátrafordultam, és ott volt Ő.
- Jin... - ugrottam a nyakába boldogan. Utána persze énekeltem tovább Jinnel. - Mit kerestek Ti itt? - kérdeztem.
- Hát... Sokan mondták, hogy egy koreai lány lerapelné Kokit a színpadról, így meg kellett ezt cáfolni. - mosolygott.
- Értem... - pusziltam meg az arcát. Sokat hülyéskedtünk Jinnel a színpadon, és például, mikor az a rész volt, hogy ¸¸Hell yeah!" akkor Jinnel azt a mozdulatot utánoztuk, mint amelyik a klippben van, mert azt együtt találtuk ki... xD Baka. ♥♥ De mindig is az én Bakam lesz! ♥♥ Remélem...
A rap részt felosztottuk Kokival. A dalvégén megköszöntük a Kat-Tunnak, hogy eljöttek, és a figyelmet is megköszöntük.
- Úgy örülök, hogy eljöttetek! - ugrándoztam, már a színfalak mögött.
- És, hogy szó nélkül eljöttél... - háborodott fel Kame.
- Aha... Szó nélkül... - haraptam a számba, majd Jinre néztem, aki a földet bámulta.
- Mi felfedezzük Szöul-t, oké? - kacsintott Junno.
- Oksi. - mondta Jin. A többiek elmentek, mi pedig magunkra maradtunk.
- Öööö... Megmutatom a lakásomat, jó? - törtem meg a csendet, Ő pedig csak bólogatott. Elindultunk, majd beengedtem. - Itt a konyha, itt pedig a fürdőszoba, ott a... - de nem engedte befejezni, mert csókot lehelt az ajkaimra. Pár perc múlva eltávolodtam tőle. - Jin... Ebbe most nem akarok megint belebonyolódni...
- De Momo... Higgy nekem! Nem fog fájni egyikünknek sem! - simította meg az arcom.
- Biztos vagy benne? - néztem rá könnyes szemmel.
- Teljesen biztos vagyok benne. - kezdte falni ismét az ajkaimat. Felemelt, úgy, hogy a lábam a dereka körül volt, Ő pedig a fenekemet fogta. - Várj. - állt meg.
- Mi az? - rémültem meg.
- Melyik is a hálószoba? - kérdezte.
- Ott az! - mutattam a hátam mögötti ajtóra, nevetve. Újra vad csókcsatába kezdtünk, közben pedig bevitt a szobámba.
Másnap reggel deja vu érzés fogott el. Magam mellé pillantottam, és ott feküdt Jin, a plafont bámulva.
- Mióta vagy ébren? - bújtam hozzá.
- Nem régóta. - puszilta meg a homlokomat.
- Mikor kell visszamennetek? - érdeklődtem szomorúan.
- 1 hét múlva. - sóhajtott. - De addig használjuk ki azt a 7 napot. Ne törődjünk azzal, hogy mi lesz azután.
- Rendben. - szorítottam össze a fogamat. - Már nagyon hiányoztál!
- Nekem is hiányoztál!
- És sajnálom, hogy el kellett mennem. És, hogy olyan helyzetet kreáltam belőle.
- Nem haragszom... - ült fel. - Csak...
- Csak? - ijedtem meg.
- Csak most már elegem van belőled! Utállak! - próbálta eltorzítani a hangját az én hangomra.
- Te Baka! - ütöttem vállba, egy párnával.
- Na, kvittek vagyunk? - kerekedett fölém.
- Igen! - csókolt meg. És az Istenért sem akarta abbahagyni...
- Szeretlek Momo!
- Én is téged Jin! - és a tökéletes pillanatunkat csengetés zavarta meg. - Jaj ne... - tudtam, hogy ki az. Rainnel beszéltük meg, hogy ma átjön hozzám beszélni. - Jin! Gyorsan öltözz és bújj el! - dobáltam hozzá a ruháit, majd előkerestem magamnak ruhákat.
- Miért? - kérdezte.
- Mert Rain az.... És van kulcsa... - jelentettem be.
- A francba... - kezdett öltözni, és én is.
- Momo! Bemegyek! - kiáltotta Rain.
- Gyorsan Jin! - tuszkoltam ki a erkély betonfalas részére. - Itt várj, és meg ne nyikkanj!
- Oké. Várj! - szólt utánam. - Szeretlek.
- Én is téged! - nyomtam egy gyors puszit a szájára.
- Szia! - jött be a szobába. Pont akkor csuktam be az erkély ajtaját, majd nekidőltem.
- Szia... - köszöntem.
- Beszélni szeretnék veled. - ült le az ágyamra. Hirtelen körülnéztem a szobámban, amikor észrevettem a melltartómat a földön.
- És miről? - sétáltam oda a ruhadarabomhoz, aztán berúgtam a kanapém alá.
- A tegnapi koncertről. Nagyon jó voltál! - dicsért meg.
- Öööhm... Köszi... - mosolyogtam zavartan.
- Miért vagy ennyire feszült? - húzta össze a szemeit.
- Feszült? Nem vagyok feszült? Miért lennék az? - túrtam a hajamba.
- Látod? Most is!
- De nem vagyok az! - mosolyodtam el.
- Hát... Ha tényleg nem akarsz semmit sem elmondani... - ¸¸sértődött" meg. - Nézünk egy kis tv-t? - kapcsolta be a tv-met.
- Öhm... Nézzünk... - egyeztem bele, majd az erkély felé pillantottam.
30 perc múlva, az eső elkezdett szakadni, és Rain még mindig nálam volt.
- Rain... Nem akarsz a többiekhez is elmenni? - kérdeztem.
- Jaj de... - nézett az órájára. - Köszönöm szépen, remélem, hogy nem zavartam.
- Dehogy zavartál... - tereltem kifelé.
- Oh... Nem baj, ha gyorsan kinézek az erkélyen, hogy mennyire esik még az eső?
- Öhm. De nincsen már rá időd... Szia! - toltam ki az ajtón. - Huh... - fújtam ki a levegőt. - A francba... Jin! - rohantam az erkély felé. Kinyitottam az erkélyajtót, és észrevettem a barátomat csurom merő vizesen.
- Juj, szegénykém! - húztam befelé a házba.
- Mi tartott ennyi ideig? - prüszkölt.
- Ne haragudj... - hajtottam le a fejemet. - Csak szerintem Rain kiszagolhatta, hogy itt vagy... És még maradt egy kicsit tv-zni...
- Semmi baj... - öleltem meg.
- Hú, de hideg vagy... Menj el fürödni. - tanácsoltam, de még mindig öleltem Őt.
- Aha... És a Te tusfürdőddel fürödjek? - nevetett.
- Aha... Nincs finom illata? - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Dehogyisnem! Csak... Nekem inkább férfias illatom legyen... - puszilta meg a homlokomat. - Na engedj el, mert még Te is megfázol!
- Nem nagyon érdekel... - öleltem jobban magamhoz.
- De Kicsim... Engem nagyon is érdekel... - vette le magáról gyengéden a kezeimet. - Nem szeretném, ha bármi is történne veled... - túrt bele a hajamba, majd megcsókolt.
- Szerintem, Te menj el gyors' fürödni, én pedig addig leszaladok egy kisboltba és veszek neked tusfürdőt. Oké? - mosolyogtam rá.
- Rendben. De csak óvatosan! - nézett mélyen a szemembe.Hamar felöltöztem valami elviselhetőbb, és melegebb ruhába, majd felvettem a kék cipzáros pulcsimat. Jin addig végignézte, hogy hogyan öltözök fel.
- Hogy nézek ki? - álltam meg előtte.
- Tökéletesen, mint mindig! - adott egy puszit. Mikor eltávolodott tőlem, megfogta a pulcsim kapucniját, és a fejemre húzta.
- Naaa... Így tök hülyén nézek ki... - nyafogtam.
- De magadon hagyod! - parancsolt rám mosolyogva. Nem hinné az ember, hogy mekkora tekintélye van... :D - És nem nézel ki hülyén!
- Jó... Mindegy... Megyek is! Szia! - indultam el, de elkapta a kezem, és visszarántott.
- Hé! A csókom hol marad? - kérdezte incselkedve.
- Itt van! - adtam oda neki.
- Köszönöm! És vigyázz magadra! - engedett el.
- Oksi. Szia! - dobtam neki egy puszit az ajtóból, és kimentem.
A legközelebbi bolthoz mentem. Gyorsan megvettem Jin tusfürdőjét, és sprinteltem is haza. Nem kellett volna, mert úgy elcsúsztam a zebránál, hogy ki is szakadt a farmerom mind a két térdemnél.
- Úristen jól vagy? - szállt ki az autójából egy fiatal emberke.
- Persze... - nyögtem, és felálltam. A térdeimnél hatalmas sebek, és mindkét tenyeremen is.
- Ne vigyelek be a kórházba? - kérdezte a hapi.
- Nem, köszi... - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Felvette nekem a tusfürdős zacskómat a földről, majd a kezembe adta. - Köszi szépen... - hajoltam meg.
- Aaa! Te nem Momo vagy? - ismert meg.
- De...
- Azta! Kicsi a világ! Hatalmas rajongód vagyok! Adnál egy autogramot?
- Persze... Csak ne az út közepén... - tereltem a járdára, ott elővett egy papírt és egy tollat, dedikáltam neki, majd elköszöntünk egymástól és tovább mentünk. Vagyis én tovább bicegtem. Lenéztem a térdemre és láttam, hogy tiszta vér már a farmerom. Otthon kivettem a zacskóból a tusfürdőt, és bebicegtem Jinhez a fürdőbe.
- Tessék! - adtam oda neki.
- Jesszusom! Veled meg mi történt?! - kerekedtek el a szemei. Mikor elvette a tusfürdős flakont (ami tiszta vér volt a kezem miatt), megmosta mindenét, majd elvett egy törülközőt és a dereka köré tekerte. Kimászott a zuhanyzóból, és felém vette az irányt. - Mit csináltál? - vette le rólam óvatosan a pulcsimat.
- Elestem... - hajtottam le a fejemet. - Jin és Te mit csinálsz?!?!?! - tóltam el egy kicsit magamtól, ugyanis a farmerom övével kezdett babrálni.
- Csak leveszem rólad, és lemosom a sebeidet. - felelte egyszerűséggel a hangjában.
- Ja... - értettem meg a logikáját. Leguggolt, és próbálta levenni rólam a nadrágot. - Akanishi-kun! Ez fáj! - kiáltottam fel fájdalmamba.
- Bocsi... - nézett rám fájdalmasan. Kicsikét lejjebb vonszolt magához, és megcsókolt. Innentől már tudtam, hogy mire készül. Egy hirtelen mozdulattal lerántotta rólam a nadrágot, aminek következtében beleharaptam az ajkaiba.
- Azt a büdös... - kezdtem volna szitkozódni, de amint Jinre néztem láttam, hogy a harapásom miatt vérezni is kezdett a szája. - Uh... Nagyon fáj? - riadtam meg.
- Mi? - nézett rám furcsán.
- Hát... A szád...
- Ja... Nem... - törölte le a vérét. - És neked nagyon fájt?
- Eléggé...
- Bocsánat... - próbált komolynak tűnni, de a szeme sarkába összegyűltek a nevetőráncok.
- Nyugodtan, engedd ki... - legyintettem. Erre elkezdett hangosan nevetni. A kis köcsög.
- Na... - nyugodott meg. - Vetkőzz, állj be a zuhanyzóba és fürödj meg! - adta ki a parancsot.
- Igen is főnök! - kacsintottam, erre kiment. A zuhanyzóban megengedtem a vizet, és ahogy hozzáért a sebeimhez, felkiáltottam. - Jin, bazd meg!
- Én is szeretlek! - kiáltott vissza.
- Baka! - nevettem el magamat halkan. Mikor végeztem, én is magam köré tekertem egy törülközőt, majd kimentem.
- Jó, ügyes vagy! - csapta össze a tenyerét. - Hol van a kötszeres doboz? - mutattam be a fürdőbe. - Tökéletes. Akkor gyere! - szófogadóan mentem utána. Kivette a szekrényből majd egyből a fertőtlenítőhöz nyúlt.
- NEM! - ellenkeztem.
- De muszáj Szívem... - simította meg a vállamat.
- Legyen. - sóhajtottam, összeszorítottam a fogaimat, erre Jin lefújta a sebeimet. A végén bekötözte az összes sebemet.
- Ügyes vagy! - ölelt meg. Hirtelen felkapott az ölébe, bevitt a hálószobámba, és lefektetett az ágyra.
- Amúgy merre van a bőröndöd? - kérdeztem.
- Itt! - mutatott a batyujára.
- És ez hogy van itt? - lepődtem meg.
- A fiúk bedobták, amíg elvoltál. - rántotta meg a vállát. - Melyiket vegyem fel? - mutatott fel 2 pólót. Az egyik szürke feliratos volt, a másik pedig egy fekete póló volt, rajta egy manga szerű csaj pucéran a seggét mutatja. A válasz természetesen egyszerű volt.
- A szürke!
- Tudtam! - mosolyodott el. Még kiválasztott egy háromnegyedes nadrágot, alsónadrágot is, és egy zoknit. Felkapta magára mind ezt. - Jó, most Te jössz. - nyitotta ki a szekrényemet. - Mit szeretnél felvenni?
- Öm... - gondolkoztam. - A zöld pingvines pólómat!
- Oksa. - vette ki, és ledobta mellém az ágyra. Kivett hozzá egy melltartót, egy zoknit, egy bugyit, és egy szintén háromnegyedes szürke nadrágot. Persze nem hagyhatta ki azt, hogy ne segítsen. A bugyit, a zoknit és a nadrágot felvettem egyedül, de a többiben segíteni akart.
- Akkor segíts bekapcsolni a melltartómat! - sóhajtottam, előredobtam, a hajamat, és vártam a csodára.
- És ezt hogy kell? - lepődött meg.
- Ti férfiak... Csak kikapcsolni tudjátok... - néztem rá. - Azt a két vas akármit, a másik részen lévő két lyukba kell bedugni...
- Áh! Kész! - emelte fel az ég felé a kezeit.
- Király vagy! - pusziltam meg.
- Tudom... - válaszolta röviden és tömören. - És Te azt tudtad, hogy Te vagy a királyném? - ölelt át hátulról, hátradőlve az ágyon.
- Hát Jin... Mondj újat! - fordultam felé. - A királynéd kaphat egy pólót is?
- Persze... - nevetett, felültünk az ágyra ismét, és segített felvenni a pólómat is.
- Köszönöm. - csókoltam meg. Később visszafeküdtünk az ágyba, és a plafont kezdtük el bámulni.
-Momo... Miért nem mondod el neki, hogy a sajtó szerint Mirrel jársz? Te hülye idióta, ha megtudja... Neked véged!-mondta a lelkiismeretem.
-Nem fog rájönni! Majd, ha eljön a maga ideje, megtudja!-szálltam vele vitába.
- Min agyalsz ennyire? - törte meg a csendet Jin.
- Ja, semmin... - mosolyogtam.
-Itt a megfelelő alkalom! Mondd már!-sürgetett.
-Lelkiismeret kussolsz!-kiabáltam.
- De látom rajtad! - faggatott tovább.
- Tényleg semmi. - csókoltam meg.
- Hát, jó... - húzott közelebb magához.
*1 hét múlva*
Eljött ez a nap is... Jinéknek vissza kell menniük...
Ez alatt az 1 hét alatt, senkinek sem szóltam arról, hogy ismét összejöttem Jinnel (na, jó... Csak HyunAh-nak), és Jinnek sem mondtam el, hogy Mir a kamu barátom.
- Hát... Ég veled Jin... - öleltem meg otthon.
- Nem kísérsz el a reptérig? - kérdezte.
- De. Csak itthon rendezzük le gyorsan, ha titokban akarjuk még mindig tartani... - kacsintottam.
- Jaaaa... - bólogatott. - Akkor szia Momo! Hiányozni fogsz! - csókolt meg.
- Nekem is hiányozni fogsz! - sűrítettem be ezt a mondatot két csók közé.
- Szeretlek! És, ha megtudom, hogy azért fogsz sírni mert elmentem... - fenyegetett. - Tudom, hogy hol laksz!
- Én is... - nevettem fel.
- De ezt most komolyan mondtam. Nem akarom, hogy sírj! - simította meg az arcomat.
- Rendben. - dőltem a mellkasára. - Én meg nem akarom, hogy elmenj! - szorítottam meg a pólóját.
- Én sem akarok elmenni. Csak sajnos muszáj... - puszilta meg a homlokomat.
- Most is... Annyira fáj, mint a múltkor... - hunytam le a szememet.
- Sajnálom... Azt hittem, hogy egyszerűbb lesz majd a búcsúzás... De nem az...
- Ezért nem akartam belebonyolódni megint... - suttogtam.
- Tényleg sajnálom... Igazad volt... - suttogott Ő is.
- Te Baka. - néztem rá. - Miért ilyen nehéz ez a szerelem?
- Nem tudom... - rázta meg a fejét.
- Na, ideje indulnunk... - töröltem meg a szememet.
- Oké... És köszönöm, hogy befogadtál erre az 1 hétre. - hajolt meg.
- Jaj, ne butáskodj! - legyintettem. - Te körülbelül 9 hónapra befogadtál, szóval csönd! - feleltem játékosan.
- Jó. - csókolt meg ismét.
A reptéren a többiektől is elköszöntem, és még utánuk néztem, ahogyan elmennek.
Hazamentem, leültem az ablakomba, és elkezdtem sírni. Hiába mondta Jin, hogy ne tegyem, de képtelen voltam visszatartani a könnyeimet.
- Jin... Miért kellett elmenned? - beszéltem magamban. - Te hülye, idióta, szemétláda, köcsög... - hordtam el még több mindennek. - Miért szeretlek ennyire? - tettem fel a költői kérdést, voltaképpen magamnak.
Pár óra múlva megcsörrent a telefonom.
- Haló? - vettem fel szipogva.
- Szia! Ugye nem sírsz? - kérdezte Jin, azzal az édes, megnyugtató hangjával.
- Dehogyis! Csak megfáztam... - füllentettem.
- Oh, értem... Akkor gyógyulgass! - puszilt bele a telefonba.
- Oksi, köszi. Amúgy merre vagy?
- Már otthon.
- Örülök, hogy épségben hazaérkeztél! - szökött ismét könny a szemembe.
- Hát... Ahogy a pilóta vezetett... - nevetett fel. Már tényleg nem tudtam visszatartani a könnyeimet.
- Na, most már leraklak! Vigyázz magadra! Szia! - pusziltam én is a telefonba.
- Rendben, Te is vigyázz magadra! Szia! Szeretlek!
- Én is téged! - haraptam az alsó ajkamba. És már tényleg letettem a telefont. Ledobtam az ágyamra, jelezve magamnak, hogy senkivel sem akarok beszélni.
Amióta összevesztem Jinnel, nem beszéltem/találkoztam vele. És ez rossz. Nagyon is rossz... A szívem majd' megszakad.
Mindegy. Ma van Virág születésnapja, és egy MBLAQ koncert is. Megtanítottam az MBLAQ-nek a Don't U Ever Stop-ot és azt fogjuk neki elénekelni. Tehát már nagyon izgulok. Seung Ho-Ueda részei, G.O-Maru részei, Joon-Junno részei, Mir-Koki pár része, Thunder-Kame részei, És az enyém Jin részei és Koki gyorsabb rap része.
- 1 óra kezdésig! - jelentette be Mir. - Ne izgulj! - súgta a fülembe.
- Oké. - mosolyogtam rá.
- Hm... Lehet, hogy itt tényleg lesz valami? - nevetett Joon, de erre csak fejbe vágtam.
- Sajnos a szíve már másé... - kacsintott Thunder.
- Ohó! Ki az a szívtipró? - kérdezte G.O.
- Közöd nincs. - feleltem merő egyszerűséggel.
- Biztos nem akarod nekünk elmondani? - nézett kiskutya szemekkel Mir.
- Biztos. - simítottam meg a haját.
- Szemét. - húzta össze a szemét.
- Az vagyok, és tudom. - rántottam meg a vállamat, és erre felnevettünk.
- 5 perc! - szólt egy hang a rádióból.
- Az előbb még csak 1 órát mondtál! - riadtam meg.
- Akkor késik az órám... - nézegette az óráját Jin... helyett Mir... :(
- Jó... Mindegy... - sóhajtottam.
- Menjetek a helyetekre! - jött be Rain.
Kimentünk és köszöntünk a közönségnek. Az Oh Yeah-vel kezdtünk és utána a többi, a végére hagytuk a legjobbat.
- Huh... De elfáradtam... - mondtam a térdemre támaszkodva, erre a közönség felsikított. - Na, még egy számot! Csak, hogy ez nem MBLAQ lesz... Hanem Kat-Tun. - ismét felsikítottak. - A nővérem születésnapjára küldöm neki, a Don't U Ever Stop-ot!
És elénekeltük. Hatalmas tapsvihart kaptunk a végén.
- Köszönjük szépen! - kiáltotta G.O.
- Boldog Szülinapot Virág! - integettem egy kamerába. Ha valami véletlen folytán nézné, örülnék is neki...
*2 nap múlva*
Felnéztem az internetre, hogy mi van Japánban, és meglepett a látvány. Egy cikkben rólam írtak...
¸¸A Kat-Tun régi barátja, vagyis inkább Akanishi Jin volt barátnője, tegnap előtt koncertet adott az együttesével, az MBLAQ-el. Megdöbbentő látvány fogadott mindenkit, mikor Kiss Momo bejelentette, hogy egy Kat-Tun számot fog előadni. De a megdöbbentő még nem is ez volt, hanem az, hogy simán ¸¸lerapelné" Tanaka Kokit a színpadról! Vajon erre mit lép a Kat-Tun?"
A végénél felnevettem. Ilyen hülyéket!
*Még 2 nap múlva*
Újabb koncert. Tegnap nagyon sok Japán rajongó írt az oldalunkra, hogy megint énekeljük el a Don't U Ever Stop-ot. Tehát elfogjuk énekelni a végén ismét.
- 1 óra. - jelentette be ismét Mir. Magyarán még 5 perc... xD - Megint izgulsz?
- Nem... - mosolyodtam el.
- Rendben.
- Helyetekre! - jött be Rain.
- Mi? Még nem is szóltak! - riadtam meg.
- Igen, de most hamarabb fogjátok kezdeni.
- Jó... - sóhajtottunk, és kimentünk.
A koncert végén ismét bejelentettem, hogy következik egy Kat-Tun szám, így elkezdődött a zene. Nem is énekeltünk, de mégis hallottuk az éneket. És ez a Kat-Tun éneklése volt. Azt hittem, hogy véletlenül normális videó klippet adtam oda, ezért mutattam a többieknek, hogy énekeljenek csak. Később, egyre hangosodott az ének. Hátrafordultam és ott álltak a színpadon, Maru, Kame, Junno, Koki és Ueda. Odarohantam hozzájuk és megöleltem őket.
- Jin? - kérdeztem.
- Nem jött... - rántotta meg a vállát Kame, de ekkor jött Jin része. És hallottam, hogy énekel. Tehát itt van.
- De hallom a hangját! - szálltam vitába. Maru megölelt, majd a fülembe súgott.
- Elmondtam Jinnek, hogy igazából nem úgy gondoltad, csak nem akartad, hogy neki is jobban fájjon.
- Miért? - néztem rá.
- Nyugi... - kacsintott. Felsóhajtottam, visszafordultam a közönség felé, és énekeltem. Amikor egy újabb Jin rész jött, valaki hátulról átkarolta a derekamat, és megpörgetett. Először persze, felsikítottam, mert nagyon megijedtem, de amikor lerakott a földre hátrafordultam, és ott volt Ő.
- Jin... - ugrottam a nyakába boldogan. Utána persze énekeltem tovább Jinnel. - Mit kerestek Ti itt? - kérdeztem.
- Hát... Sokan mondták, hogy egy koreai lány lerapelné Kokit a színpadról, így meg kellett ezt cáfolni. - mosolygott.
- Értem... - pusziltam meg az arcát. Sokat hülyéskedtünk Jinnel a színpadon, és például, mikor az a rész volt, hogy ¸¸Hell yeah!" akkor Jinnel azt a mozdulatot utánoztuk, mint amelyik a klippben van, mert azt együtt találtuk ki... xD Baka. ♥♥ De mindig is az én Bakam lesz! ♥♥ Remélem...
A rap részt felosztottuk Kokival. A dalvégén megköszöntük a Kat-Tunnak, hogy eljöttek, és a figyelmet is megköszöntük.
- Úgy örülök, hogy eljöttetek! - ugrándoztam, már a színfalak mögött.
- És, hogy szó nélkül eljöttél... - háborodott fel Kame.
- Aha... Szó nélkül... - haraptam a számba, majd Jinre néztem, aki a földet bámulta.
- Mi felfedezzük Szöul-t, oké? - kacsintott Junno.
- Oksi. - mondta Jin. A többiek elmentek, mi pedig magunkra maradtunk.
- Öööö... Megmutatom a lakásomat, jó? - törtem meg a csendet, Ő pedig csak bólogatott. Elindultunk, majd beengedtem. - Itt a konyha, itt pedig a fürdőszoba, ott a... - de nem engedte befejezni, mert csókot lehelt az ajkaimra. Pár perc múlva eltávolodtam tőle. - Jin... Ebbe most nem akarok megint belebonyolódni...
- De Momo... Higgy nekem! Nem fog fájni egyikünknek sem! - simította meg az arcom.
- Biztos vagy benne? - néztem rá könnyes szemmel.
- Teljesen biztos vagyok benne. - kezdte falni ismét az ajkaimat. Felemelt, úgy, hogy a lábam a dereka körül volt, Ő pedig a fenekemet fogta. - Várj. - állt meg.
- Mi az? - rémültem meg.
- Melyik is a hálószoba? - kérdezte.
- Ott az! - mutattam a hátam mögötti ajtóra, nevetve. Újra vad csókcsatába kezdtünk, közben pedig bevitt a szobámba.
Másnap reggel deja vu érzés fogott el. Magam mellé pillantottam, és ott feküdt Jin, a plafont bámulva.
- Mióta vagy ébren? - bújtam hozzá.
- Nem régóta. - puszilta meg a homlokomat.
- Mikor kell visszamennetek? - érdeklődtem szomorúan.
- 1 hét múlva. - sóhajtott. - De addig használjuk ki azt a 7 napot. Ne törődjünk azzal, hogy mi lesz azután.
- Rendben. - szorítottam össze a fogamat. - Már nagyon hiányoztál!
- Nekem is hiányoztál!
- És sajnálom, hogy el kellett mennem. És, hogy olyan helyzetet kreáltam belőle.
- Nem haragszom... - ült fel. - Csak...
- Csak? - ijedtem meg.
- Csak most már elegem van belőled! Utállak! - próbálta eltorzítani a hangját az én hangomra.
- Te Baka! - ütöttem vállba, egy párnával.
- Na, kvittek vagyunk? - kerekedett fölém.
- Igen! - csókolt meg. És az Istenért sem akarta abbahagyni...
- Szeretlek Momo!
- Én is téged Jin! - és a tökéletes pillanatunkat csengetés zavarta meg. - Jaj ne... - tudtam, hogy ki az. Rainnel beszéltük meg, hogy ma átjön hozzám beszélni. - Jin! Gyorsan öltözz és bújj el! - dobáltam hozzá a ruháit, majd előkerestem magamnak ruhákat.
- Miért? - kérdezte.
- Mert Rain az.... És van kulcsa... - jelentettem be.
- A francba... - kezdett öltözni, és én is.
- Momo! Bemegyek! - kiáltotta Rain.
- Gyorsan Jin! - tuszkoltam ki a erkély betonfalas részére. - Itt várj, és meg ne nyikkanj!
- Oké. Várj! - szólt utánam. - Szeretlek.
- Én is téged! - nyomtam egy gyors puszit a szájára.
- Szia! - jött be a szobába. Pont akkor csuktam be az erkély ajtaját, majd nekidőltem.
- Szia... - köszöntem.
- Beszélni szeretnék veled. - ült le az ágyamra. Hirtelen körülnéztem a szobámban, amikor észrevettem a melltartómat a földön.
- És miről? - sétáltam oda a ruhadarabomhoz, aztán berúgtam a kanapém alá.
- A tegnapi koncertről. Nagyon jó voltál! - dicsért meg.
- Öööhm... Köszi... - mosolyogtam zavartan.
- Miért vagy ennyire feszült? - húzta össze a szemeit.
- Feszült? Nem vagyok feszült? Miért lennék az? - túrtam a hajamba.
- Látod? Most is!
- De nem vagyok az! - mosolyodtam el.
- Hát... Ha tényleg nem akarsz semmit sem elmondani... - ¸¸sértődött" meg. - Nézünk egy kis tv-t? - kapcsolta be a tv-met.
- Öhm... Nézzünk... - egyeztem bele, majd az erkély felé pillantottam.
30 perc múlva, az eső elkezdett szakadni, és Rain még mindig nálam volt.
- Rain... Nem akarsz a többiekhez is elmenni? - kérdeztem.
- Jaj de... - nézett az órájára. - Köszönöm szépen, remélem, hogy nem zavartam.
- Dehogy zavartál... - tereltem kifelé.
- Oh... Nem baj, ha gyorsan kinézek az erkélyen, hogy mennyire esik még az eső?
- Öhm. De nincsen már rá időd... Szia! - toltam ki az ajtón. - Huh... - fújtam ki a levegőt. - A francba... Jin! - rohantam az erkély felé. Kinyitottam az erkélyajtót, és észrevettem a barátomat csurom merő vizesen.
- Juj, szegénykém! - húztam befelé a házba.
- Mi tartott ennyi ideig? - prüszkölt.
- Ne haragudj... - hajtottam le a fejemet. - Csak szerintem Rain kiszagolhatta, hogy itt vagy... És még maradt egy kicsit tv-zni...
- Semmi baj... - öleltem meg.
- Hú, de hideg vagy... Menj el fürödni. - tanácsoltam, de még mindig öleltem Őt.
- Aha... És a Te tusfürdőddel fürödjek? - nevetett.
- Aha... Nincs finom illata? - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Dehogyisnem! Csak... Nekem inkább férfias illatom legyen... - puszilta meg a homlokomat. - Na engedj el, mert még Te is megfázol!
- Nem nagyon érdekel... - öleltem jobban magamhoz.
- De Kicsim... Engem nagyon is érdekel... - vette le magáról gyengéden a kezeimet. - Nem szeretném, ha bármi is történne veled... - túrt bele a hajamba, majd megcsókolt.
- Szerintem, Te menj el gyors' fürödni, én pedig addig leszaladok egy kisboltba és veszek neked tusfürdőt. Oké? - mosolyogtam rá.
- Rendben. De csak óvatosan! - nézett mélyen a szemembe.Hamar felöltöztem valami elviselhetőbb, és melegebb ruhába, majd felvettem a kék cipzáros pulcsimat. Jin addig végignézte, hogy hogyan öltözök fel.
- Hogy nézek ki? - álltam meg előtte.
- Tökéletesen, mint mindig! - adott egy puszit. Mikor eltávolodott tőlem, megfogta a pulcsim kapucniját, és a fejemre húzta.
- Naaa... Így tök hülyén nézek ki... - nyafogtam.
- De magadon hagyod! - parancsolt rám mosolyogva. Nem hinné az ember, hogy mekkora tekintélye van... :D - És nem nézel ki hülyén!
- Jó... Mindegy... Megyek is! Szia! - indultam el, de elkapta a kezem, és visszarántott.
- Hé! A csókom hol marad? - kérdezte incselkedve.
- Itt van! - adtam oda neki.
- Köszönöm! És vigyázz magadra! - engedett el.
- Oksi. Szia! - dobtam neki egy puszit az ajtóból, és kimentem.
A legközelebbi bolthoz mentem. Gyorsan megvettem Jin tusfürdőjét, és sprinteltem is haza. Nem kellett volna, mert úgy elcsúsztam a zebránál, hogy ki is szakadt a farmerom mind a két térdemnél.
- Úristen jól vagy? - szállt ki az autójából egy fiatal emberke.
- Persze... - nyögtem, és felálltam. A térdeimnél hatalmas sebek, és mindkét tenyeremen is.
- Ne vigyelek be a kórházba? - kérdezte a hapi.
- Nem, köszi... - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Felvette nekem a tusfürdős zacskómat a földről, majd a kezembe adta. - Köszi szépen... - hajoltam meg.
- Aaa! Te nem Momo vagy? - ismert meg.
- De...
- Azta! Kicsi a világ! Hatalmas rajongód vagyok! Adnál egy autogramot?
- Persze... Csak ne az út közepén... - tereltem a járdára, ott elővett egy papírt és egy tollat, dedikáltam neki, majd elköszöntünk egymástól és tovább mentünk. Vagyis én tovább bicegtem. Lenéztem a térdemre és láttam, hogy tiszta vér már a farmerom. Otthon kivettem a zacskóból a tusfürdőt, és bebicegtem Jinhez a fürdőbe.
- Tessék! - adtam oda neki.
- Jesszusom! Veled meg mi történt?! - kerekedtek el a szemei. Mikor elvette a tusfürdős flakont (ami tiszta vér volt a kezem miatt), megmosta mindenét, majd elvett egy törülközőt és a dereka köré tekerte. Kimászott a zuhanyzóból, és felém vette az irányt. - Mit csináltál? - vette le rólam óvatosan a pulcsimat.
- Elestem... - hajtottam le a fejemet. - Jin és Te mit csinálsz?!?!?! - tóltam el egy kicsit magamtól, ugyanis a farmerom övével kezdett babrálni.
- Csak leveszem rólad, és lemosom a sebeidet. - felelte egyszerűséggel a hangjában.
- Ja... - értettem meg a logikáját. Leguggolt, és próbálta levenni rólam a nadrágot. - Akanishi-kun! Ez fáj! - kiáltottam fel fájdalmamba.
- Bocsi... - nézett rám fájdalmasan. Kicsikét lejjebb vonszolt magához, és megcsókolt. Innentől már tudtam, hogy mire készül. Egy hirtelen mozdulattal lerántotta rólam a nadrágot, aminek következtében beleharaptam az ajkaiba.
- Azt a büdös... - kezdtem volna szitkozódni, de amint Jinre néztem láttam, hogy a harapásom miatt vérezni is kezdett a szája. - Uh... Nagyon fáj? - riadtam meg.
- Mi? - nézett rám furcsán.
- Hát... A szád...
- Ja... Nem... - törölte le a vérét. - És neked nagyon fájt?
- Eléggé...
- Bocsánat... - próbált komolynak tűnni, de a szeme sarkába összegyűltek a nevetőráncok.
- Nyugodtan, engedd ki... - legyintettem. Erre elkezdett hangosan nevetni. A kis köcsög.
- Na... - nyugodott meg. - Vetkőzz, állj be a zuhanyzóba és fürödj meg! - adta ki a parancsot.
- Igen is főnök! - kacsintottam, erre kiment. A zuhanyzóban megengedtem a vizet, és ahogy hozzáért a sebeimhez, felkiáltottam. - Jin, bazd meg!
- Én is szeretlek! - kiáltott vissza.
- Baka! - nevettem el magamat halkan. Mikor végeztem, én is magam köré tekertem egy törülközőt, majd kimentem.
- Jó, ügyes vagy! - csapta össze a tenyerét. - Hol van a kötszeres doboz? - mutattam be a fürdőbe. - Tökéletes. Akkor gyere! - szófogadóan mentem utána. Kivette a szekrényből majd egyből a fertőtlenítőhöz nyúlt.
- NEM! - ellenkeztem.
- De muszáj Szívem... - simította meg a vállamat.
- Legyen. - sóhajtottam, összeszorítottam a fogaimat, erre Jin lefújta a sebeimet. A végén bekötözte az összes sebemet.
- Ügyes vagy! - ölelt meg. Hirtelen felkapott az ölébe, bevitt a hálószobámba, és lefektetett az ágyra.
- Amúgy merre van a bőröndöd? - kérdeztem.
- Itt! - mutatott a batyujára.
- És ez hogy van itt? - lepődtem meg.
- A fiúk bedobták, amíg elvoltál. - rántotta meg a vállát. - Melyiket vegyem fel? - mutatott fel 2 pólót. Az egyik szürke feliratos volt, a másik pedig egy fekete póló volt, rajta egy manga szerű csaj pucéran a seggét mutatja. A válasz természetesen egyszerű volt.
- A szürke!
- Tudtam! - mosolyodott el. Még kiválasztott egy háromnegyedes nadrágot, alsónadrágot is, és egy zoknit. Felkapta magára mind ezt. - Jó, most Te jössz. - nyitotta ki a szekrényemet. - Mit szeretnél felvenni?
- Öm... - gondolkoztam. - A zöld pingvines pólómat!
- Oksa. - vette ki, és ledobta mellém az ágyra. Kivett hozzá egy melltartót, egy zoknit, egy bugyit, és egy szintén háromnegyedes szürke nadrágot. Persze nem hagyhatta ki azt, hogy ne segítsen. A bugyit, a zoknit és a nadrágot felvettem egyedül, de a többiben segíteni akart.
- Akkor segíts bekapcsolni a melltartómat! - sóhajtottam, előredobtam, a hajamat, és vártam a csodára.
- És ezt hogy kell? - lepődött meg.
- Ti férfiak... Csak kikapcsolni tudjátok... - néztem rá. - Azt a két vas akármit, a másik részen lévő két lyukba kell bedugni...
- Áh! Kész! - emelte fel az ég felé a kezeit.
- Király vagy! - pusziltam meg.
- Tudom... - válaszolta röviden és tömören. - És Te azt tudtad, hogy Te vagy a királyném? - ölelt át hátulról, hátradőlve az ágyon.
- Hát Jin... Mondj újat! - fordultam felé. - A királynéd kaphat egy pólót is?
- Persze... - nevetett, felültünk az ágyra ismét, és segített felvenni a pólómat is.
- Köszönöm. - csókoltam meg. Később visszafeküdtünk az ágyba, és a plafont kezdtük el bámulni.
-Momo... Miért nem mondod el neki, hogy a sajtó szerint Mirrel jársz? Te hülye idióta, ha megtudja... Neked véged!-mondta a lelkiismeretem.
-Nem fog rájönni! Majd, ha eljön a maga ideje, megtudja!-szálltam vele vitába.
- Min agyalsz ennyire? - törte meg a csendet Jin.
- Ja, semmin... - mosolyogtam.
-Itt a megfelelő alkalom! Mondd már!-sürgetett.
-Lelkiismeret kussolsz!-kiabáltam.
- De látom rajtad! - faggatott tovább.
- Tényleg semmi. - csókoltam meg.
- Hát, jó... - húzott közelebb magához.
*1 hét múlva*
Eljött ez a nap is... Jinéknek vissza kell menniük...
Ez alatt az 1 hét alatt, senkinek sem szóltam arról, hogy ismét összejöttem Jinnel (na, jó... Csak HyunAh-nak), és Jinnek sem mondtam el, hogy Mir a kamu barátom.
- Hát... Ég veled Jin... - öleltem meg otthon.
- Nem kísérsz el a reptérig? - kérdezte.
- De. Csak itthon rendezzük le gyorsan, ha titokban akarjuk még mindig tartani... - kacsintottam.
- Jaaaa... - bólogatott. - Akkor szia Momo! Hiányozni fogsz! - csókolt meg.
- Nekem is hiányozni fogsz! - sűrítettem be ezt a mondatot két csók közé.
- Szeretlek! És, ha megtudom, hogy azért fogsz sírni mert elmentem... - fenyegetett. - Tudom, hogy hol laksz!
- Én is... - nevettem fel.
- De ezt most komolyan mondtam. Nem akarom, hogy sírj! - simította meg az arcomat.
- Rendben. - dőltem a mellkasára. - Én meg nem akarom, hogy elmenj! - szorítottam meg a pólóját.
- Én sem akarok elmenni. Csak sajnos muszáj... - puszilta meg a homlokomat.
- Most is... Annyira fáj, mint a múltkor... - hunytam le a szememet.
- Sajnálom... Azt hittem, hogy egyszerűbb lesz majd a búcsúzás... De nem az...
- Ezért nem akartam belebonyolódni megint... - suttogtam.
- Tényleg sajnálom... Igazad volt... - suttogott Ő is.
- Te Baka. - néztem rá. - Miért ilyen nehéz ez a szerelem?
- Nem tudom... - rázta meg a fejét.
- Na, ideje indulnunk... - töröltem meg a szememet.
- Oké... És köszönöm, hogy befogadtál erre az 1 hétre. - hajolt meg.
- Jaj, ne butáskodj! - legyintettem. - Te körülbelül 9 hónapra befogadtál, szóval csönd! - feleltem játékosan.
- Jó. - csókolt meg ismét.
A reptéren a többiektől is elköszöntem, és még utánuk néztem, ahogyan elmennek.
Hazamentem, leültem az ablakomba, és elkezdtem sírni. Hiába mondta Jin, hogy ne tegyem, de képtelen voltam visszatartani a könnyeimet.
Pár óra múlva megcsörrent a telefonom.
- Haló? - vettem fel szipogva.
- Szia! Ugye nem sírsz? - kérdezte Jin, azzal az édes, megnyugtató hangjával.
- Dehogyis! Csak megfáztam... - füllentettem.
- Oh, értem... Akkor gyógyulgass! - puszilt bele a telefonba.
- Oksi, köszi. Amúgy merre vagy?
- Már otthon.
- Örülök, hogy épségben hazaérkeztél! - szökött ismét könny a szemembe.
- Hát... Ahogy a pilóta vezetett... - nevetett fel. Már tényleg nem tudtam visszatartani a könnyeimet.
- Na, most már leraklak! Vigyázz magadra! Szia! - pusziltam én is a telefonba.
- Rendben, Te is vigyázz magadra! Szia! Szeretlek!
- Én is téged! - haraptam az alsó ajkamba. És már tényleg letettem a telefont. Ledobtam az ágyamra, jelezve magamnak, hogy senkivel sem akarok beszélni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése