9.Rész

-Te kitől kaptad életed első csókját?-kérdeztem.
-Tőled.-hangzott a válasz.
-Tényleg?-csillant fel a szemem.
-Igen.-mosolyodott el.
Már éjfélt ütött az óra, amikor Jin megszólalt.
-Nem vagy álmos?
-Kicsit...-válaszoltam.
-Akkor megyek is...-kászálódott fel az ágyból, mire elkaptam a kezét.
-Ne! Félek, hogy amint reggel lesz minden visszaáll az eddigi kerékvágásba, és elfelejted mi is történt...-mondtam szomorúan.
-Szerinted elfelejteném azt amire eddig vágytam?-kérdezte aranyosan.
-Hogy érted azt, hogy "amire eddig vágytál"?-válaszoltam kérdéssel a kérdésre. Ez nekem nem tiszta... 
-Szerinted csak ma jöttem rá, hogy szeretlek?
-Nem tudom...-vallottam be őszintén.
-Emlékszel a találkozásunkra?-kérdezte, miközben visszafeküdt az ágyba.
-Természetesen!-mondtam.
-Na, abban a pillanatban szerettem beléd.
-Tényleg?
-Ahha.
-Akkor jó... Legalább nem én vagyok az egyetlen.
Jin csak elmosolyodott. Az a mosoly!
-Van egy ötletem!-mondta Jin.
-Mi?-kérdeztem.
-Menjünk át a fiúkhoz!
-Most?
-Ahha! Úgy hallottam, hogy amiért péntek van, Kokinál alszanak. Lepjük meg őket!
-De már éjfél múlt 10 perce.
-Tuti, hogy még ébren vannak!
-Rendben...-egyeztem bele.
Jin felállt, majd felhúzott engem is.
-Biztos, hogy ez jó ötlet?-kérdeztem.
-Persze! Amúgy is azt mondtad, hogy látni akarod őket.-mondta.
-Igen... De nem kéne szólni a szüleidnek?
-Nyugi... Anya amúgy is örülne neki...
-Igaz...-mosolyodtam el.
Jin kinyitotta az ajtómat és kinézett.
-Rendben! Tiszta a levegő!-mondta és megfogta a kezem.
Már vezetett is kifelé. Amint kiértünk megszólalt.
-Na ugye milyen egyszerű volt?
-Igen.-bólintottam.
Amikor kikanyarodtunk az utcából, Jin megállt és magához húzott.
-Ha így haladunk, reggelre sem fogunk odaérni...-mondtam Jinnek.
-Csak még egy kicsit!-válaszolt Jin, majd megcsókolt.
-Bárcsak megfagyna az idő...-gondolkoztam.
-Hát.. Igen... De amilyen okos vagy, csak idők kérdése!-tolt el egy kicsit magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Ha-ha! Röhög a vakbelem!-mondtam, mire Jin felnevetett.  
-Oké... Most már mehetünk.
Nyugodtan mentünk a járdán, aztán megugatott minket egy kutya. Természetesen annyira megijedtem, hogy felsikítottam.
-Ne félj! Itt vagyok melletted.-mondta, mire helyet cseréltünk.
-Köszi.
-Nincs mit! 
Sokára értünk oda. Bár lehet, hogy csak azért mert folyton kikötődött a cipőfűzőm és be kellett kötnöm... Jin nekidobott egy követ Koki ablakához, ahonnan fény szűrődött ki. Koki kinyitotta az ablakot, majd lenézett ránk.
-Engedj be minket kérlek!-kérlelte Jin Kokit.
-Nem is tudom... Talán még fagyasztalak titeket...-röhögött fel.
-Hát ezt megszívtad, mert nincs olyan hideg...-mondtam Kokinak.
Lefutott, hogy kinyissa nekünk az ajtót, de úgy látszik sikertelenül, mert visszament az ablakhoz.
-Gáz van!-mondta.
-Na mi?-kérdeztük egyszerre Jinnel.
-A fiúk eltüntették a bejárati ajtó kulcsát.
-Akkor most mi lesz?-néztem rá Jinre.
-Felmászunk!
-Hogy?-kérdeztük Kokival egyszerre.
-Figyeljetek!-mondta és már meg is mutatta, hogy hogyan kell.
Amiért emeletes ház, ezért egymás alatt két ablak van. Az összes ablaknak van jó hosszú párkánya. Ha ez még nem lenne elég közel a házhoz van egy magas fa. Jin felmászott a földszinti párkányra, onnan a fa egyik ágába kapaszkodott, majd felugrott egy feljebb lévő ágra, rá Koki párkányára, és már bent is volt.
-Most te jössz!-kiabálta nekem.
-De én nem tudok sem fára, sem párkányra mászni.-vallottam be őszintén.
-Segítsek?-kérdezte kedvesen.
-Nem kell.
Próbáltam felmászni a földszinti párkányra. Nem sikerült. Második próbálkozásra már sikerült.
-Ha most benyögném, hogy tériszonyom van, mit szólnátok?-kérdeztem.
-Hát... Próbáld leküzdeni a félelmed!-mondta Koki.
-Oké...-sóhajtottam.
Átugrottam a fa ágára. Ahogy fel akartam ugrani a másik faágra, megcsúszott a lábam és leestem.
-Jól vagy Kincsem?-kérdezte Jin, miközben lejött hozzám.
-Igen, csak fáj a lábam...-mondtam.
-Rá tudsz állni?-érdeklődött Koki.
Jin megpróbált felhúzni de vissza estem.
-Nem.-mondtam.
-Akkor gyere.-Jin felkapott a hátára.-Kapaszkodj!
-Oké!
Felmászott a párkányra. Próbált úgy helyezkedni, hogy ne essen le, és ne is nyomjon össze. Gyorsan átugrott a faágra.
-Meg vagy?-kérdezte.
-Igen!-válaszoltam.
Felugrott a másik faágra és onnan Kokiék párkányára, és már benn is voltunk.
-Sziasztok!-köszöntek ránk.
-Sziasztok!-köszöntünk vissza.
Jin letett az ágyra.
-Hozok neked jeget!-mondta Koki.
-Próbáld meg mozgatni!-mondta Ueda.
Megmozgattam.
-Oké. Nem törött el!-mondta Kame.
-Nagyszerű.-néztem rájuk amolyan "ti figyeltetek órán?" nézéssel.
-Van egy jó, és egy rossz hírem.-jött be Koki.
-Mi a rossz?-kérdeztem.
-Nem találtam jeget...
-És a jó?-kérdezte Maru.
-A jég helyett hoztam...-tartott egy kis szünetet.-FAGYIIIIT!!-vigyorgott és közben mutatta a fagyis dobozt.
-Hát te hülye vagy!-mondta Junno.
-Mert?-kérdezte Koki.
-Mert attól még, hogy fagyit eszik nem lesz jobb a lába.
-Te idióta!-mondtam Junnonak.-A fagyit nem azért hozta, hogy megegyük!
-Akkor minek?-kérdezte Ueda.
-Amiért a fagyi hideg (kb mint a jég) ezért Koki arra gondolt, hogy rakhatnánk a fagyis dobozt a lábamra! Ugye?-kérdeztem Kokit.
-Hát... Igazából tényleg azért hoztam, hogy megegyük, de ez jobb ötlet...-vallotta be őszintén Koki, mire Jin, Kame és én felnevettünk. Imádom ezeket a srácokat!