3.Rész

-Elnézést... Te vagy Momo?-kérdezte tőlem az úr amikor látta, hogy nagyon megbámultam.
-Igen. Miért?-kérdeztem vissza.
-Park Song Yang vagyok, az új igazgatód.
-Örülök, hogy megismerhetem.-ráztam vele kezet.-De honnan tudja a nevem?
-A régi iskolád igazgatója sokat mesélt rólad, hallottuk, hogy kitűnően beszélsz számos nyelven.-dicsért meg.
-Oh... Igen...-dadogtam.
-Akkor menjünk is.
-Rendben, de melyik is az az iskola?-kérdeztem.
-Taejon Christian Nemzetközi Iskola.-mondta, mintha csak tudnom kéne. Hát... Ezt nem beszéltük meg a Dirivel...
És már indultunk is.
 Útközben azon agyaltam, hogy Virág (a nővérem) vajon most mit gondolhat. Én hamarabb megvalósítom az álmomat, mint ő. Pedig ő 23 éves én meg csak 18. De szerintem, majd egyszer, ő is ki fog költözni Japánba. Egyszer biztos. Mert ha kitűzöl egy célt magad előtt akkor mindig azon leszel, hogy megvalósítsd. Bár... Nem tudom, hogy ő mennyire tűzte ki ezt a célt maga előtt... Ő mindig azt mondogatja, hogy "Nem fog sikerülni. Túl béna vagyok." de mint az egy Justin Bieber-es dalban is van "Never Say Never!". Soha ne add fel! Sikerülni fog! Fighting!
Hirtelen lefékezett a kocsi.
-Már meg is érkeztünk?-kérdeztem. Kicsit gyanúsnak tűnt, hogy ilyen hamar megérkeztünk.
-Igen.-válaszolta egyszerűen.
Ki is szálltam a kocsiból. 
-Azta milyen nagy!-ámultam el.-Hány nap alatt építették fel?
-1 hét.-válaszolta az új diri.
-Wow!
-Menjünk be. Mindjárt becsöngetnek. A bőröndödre majd vigyázok.
-Rendben.-ebben a pillanatban becsengettek.
Bevezetett egy 12 fős (velem együtt 13 fős) osztály termébe.
-Sziasztok!-köszöntem. Mindenki kérdőn nézett rám. Hallottam, ahogyan valaki megkérdezte az egyik fiút, hogy ki vagyok. A srác természetesen megvonta a vállát. Majd amikor felém fordult összetalálkozott a tekintetünk. Rögtön görcsbe rándult a gyomrom, szóval elkaptam a fejem.
Rohadt helyes!-gondoltam magamban. Barnás haj, barna szem... Hm... Jó összeállítás.
-Gyerekek, Ő az új osztálytársatok.-mondta az ofő.- Mutatkozz be!-mosolygott rám.
-Kiss Mónikának hívnak, de szólítsatok csak Momo-nak. Magyarországból jöttem, 18 éves vagyok,  legalábbis Októberben az leszek. Sok nyelven tudok. Szeretek énekelni.-fejeztem be.
-Rendben. Üdvözöllek a 12/d-ben. Remélem jól fogod magad érezni.-mondta kedvesen.-Foglalj helyet.
Körbenéztem, és amikor megláttam, hogy csak az mellett a fiú mellett van hely, amelyik marha helyes, ideges lettem. Végül leültem mellé.
-Szia! Hogy hívnak?-kérdeztem tőle ismerkedés céljából.
-Bang Cheol Jong-nak hívnak, de szólíts csak Mir-nek.-mosolygott rám aranyosan.
-Rendben.-majd vissza mosolyogtam rá. Mir. De szép név!
Erről az óráról hamar kicsöngettek.
-Bemutassak neked pár embert?-kérdezte Mir.
-Leköteleznél.-mondtam, mire mindketten elnevettük magunkat.
Először azt hittem, hogy az osztályból mutat nekem valakiket, de nem így lett. Elkísért a 13/c osztálytermébe és elkiáltotta magát.
-G.O! Thunder! Seung Ho! Joon! Ide!
Mire 4 fiú megjelent előttünk.
-Mi a pálya Mir?-kérdezte az egyik fiú.
-Srácok ő itt Momo. Magyarországból való.-mutatott be nekik.
-De jó csaj!-mondták egyszerre.
-Szia! G.O vagyok! Érted amit mondok?-kérdezte tőlem kiabálva az egyik srác.
-Persze! Nem vagyok süket!-válaszoltam neki szintén kiabálva, mire mind a 4-en felnevettek.
-Engem Joon-nak hívnak!-mondta a másik srác, majd megcsókolta a kezemet.
-Thunder vagyok!-intett rám mosolyogva a harmadik fiú.
-Seung Ho vagyok!-rázott velem kezet a negyedik gyerek.
-Sziasztok!-köszöntem mindenkinek.
Visszamentünk a terembe, mert becsengettek. Meglepetésünkre újra az ofő jött be, és közölte velünk, hogy ma 4 osztályfőnöki óránk lesz. Oké. Jó kezdés.
Erről az óráról is hamar kicsöngettek. Ebben a szünetben csak ültem a helyemen (legalább is azt akartam), és olvastam a Szent Johanna Gimit, mire valaki megállt mellettem.
-Szia! Kim Hyun Ah vagyok!-mondta egy lány.
-Én pedig Momo.
-Tudom... Első órában mondtad.
-Jogos.-mondtam mosolyogva. Tök szimpi a csaj.
-Körbevezesselek?-kérdezte.
-Ahha kérlek.-és már álltam is fel.
Ahogy sétáltunk láttam, ahogyan két korombeli srác megakar ütni egy kilencedikest.
-Azonnal hagyjátok abba!-kiáltottam rájuk, mire az egész folyosó elcsendesedett.-Szerintetek az vicces ha egy nálatok kisebbet szekáltok?
-Ki vagy te?-kérdezte az egyik srác.
-Én? Én egy senki vagyok aki mégis megvéd másokat! Szóval engedjétek el azt a gyereket!-mondtam dühösen. Nem hiszem el, hogy a korombeli gyerekek nem tudják megkülönböztetni az erőszakot a verekedéstől.
-Húzz el!-kiáltottak rám mindketten, mire az egyik felém rohant és meg akart ütni. Én egy laza mozdulattal lehajoltam. Velem olyan könnyen nem lehet elbánni. Ezután már mindketten nekem szaladtak mire újra lehajoltam, és egymást ütötték meg.
-Nincsen bennetek annyi becsület, hogy a saját korosztályotokkal kezdjetek ki? Nem tudjátok megkülönböztetni a harcot az erőszaktól?-kérdeztem mérgesen. Láttam, ahogy HyunAh-nak elkerekedik a szeme. De a hatás megvolt, így mindketten elfutottak. Gyorsan odamentem a kilencedikeshez.
-Jól vagy?-érdeklődtem.
-Persze. Köszönöm szépen!-mondta furcsán, mire elment.
-És te jól vagy?-kérdezte egy ismerős hang a hátam mögül. Mir volt az.
-Persze. Miért ne lennék jól?-érdeklődtem mire megvonta a vállát.
-Úgy beszéltél mint egy... Na mindegy.... Az lehetetlen.-mondta és sarkon fordult.
-De ügyes voltál!-kiabálta HyunAh.
-Köszi.

Hamar vége lett a napnak, és hamar találtam magamnak lakást. A sulitól nem messze. A pénzem felét elköltöttem a tankönyvekre, szóval munkát kellett keresnem, de sehol sem találtam. Végül meguntam a keresgélést és kiálltam az utcára énekelni. Mivel Április volt, ezért az idő is szép volt. Megfogtam a magnómat és a CD-imet és kerestem egy viszonylag csöndes, de népes helyet. 5000 Ft-t kerestem.Amikor már pakoltam el, észrevettem Mir-t és a 4 srácot. Természetesen ők is észrevettek. Odajöttek hozzám, kivéve Mir. Egy másik lányt vett észre, gyorsan megölelte és elmentek valahova. MI? HOGY? MIÉRT? A sírógörcs keringetett. végül odaértek hozzám. Látták rajtam, hogy valami nem stimmel. Talán érezték, hogy Mir miatt van, de azért megkérdezték.
-Minden rendben?
-Ki az a lány?-kérdeztem tőlük.