7.Rész

 ~Jin szemszöge~

Ennyit Koreáról még soha életemben nem hallottam... De mégis... Mintha valami szorosan kötne ehhez a lányhoz. Nem! Neki Koreában kell élnie! Nem hagyhatom, hogy miattam hagyja ott... Az szemétség lenne...
Egész nap ezen gondolkodtam... Talán inkább figyelnem kellett volna a tanárra, mert így kérhetem el a jegyzeteket.
Amint hazaértem anya letámadott.
-Hol hagytad Momot??
-Suliban-vágtam rá flegmán.
-MI?! Nem fog hazatalálni!!-kiabált.
-De nem fogok 8-ig ott maradni!
-8-ig??
-Az igazgató "beszédet" tart neki...-mutogattam az idézőjeleket.
-Ja... De akkor is!
-Nagylány már! Feltalálja magát!
-Oké.-mondta. Nem nagyon tudott meggyőzni. Végül már kezdett kínossá válni a csend, így felmentem a szobámba.
-Szia Bátyó!-köszönt Reio.
-Szia!-köszöntem vissza miközben ledobtam a táskámat az ágyra.-Mit csinálsz?
-Írok.
-Mit?
-Ööö... Házit?-kérdezte. Ebből levágtam, hogy nem rám tartozik.
-Hát jó.
-Te... Figyelj!
-Mondjad.-mondtam, miközben ledőltem az ágyba.
-Az ésszerű, ha levelet írok egy lánynak?-Ahha! Lány van a dologban! Tudtam!
-Hát.. Nem tudom...-vallottam be.
-Te, hogy csináltad régen?
-Régen eltitkoltam... Most is eltitkolom... Szóval ne tőlem kérdezd. Majd, ha Momo haza jön. Ő lány.
-Oké.-mondta, majd odamentem hozzá, és megsimogattam a fejét.-És most ki az a lány?-kérdezte, mire csak elmosolyodtam.

 ~Momo szemszöge~

Olyan unalmas volt az a monológ, amit a diri előadott, hogy azt hittem, hogy elalszom. De, ha úgy vesszük hamar végeztem, mert 1 órát várni kellett az igazgatóra. Sötét volt mire elindultam. Tök nyugodtan mentem, mire a semmiből előugrott egy 37 év körüli emberke, akin CSAK egy kabát volt. én csak néztem az emberkére amikor megszólalt.
-Csak egyszer nézz oda!
-Nem!-mondtam higgadtan.-Tudok karatézni, szóval nem próbálkoznék trüközéssel!
Ez nem hatotta meg, mert amikor ki akartam kerülni, ő is arra ment. Egyszer csak közelebb lépett. Meg akartam volna rúgni, de ahogy meglendítettem a lábamat, lerepült a cipőm, amit még a nagymamámtól kaptam. Pechemre pont a kezébe esett.
-Adja vissza!-kiabáltam.
-Csak, ha odanézel!-válaszolta.
-Adja vissza!-ismételtem önmagam, miközben elkezdtem üldözni. Sajnos gyorsabb volt nálam.
-Rendben.-mondtam lihegve.-De csak egyszer!
Komolyan néztem rá és összeszorítottam a fogaimat. Amint kinyitotta a kabátját, egy kéz takarta el a szemem. Hátrafordultam, hogy megnézzem ki az, és Jin volt. Rám nézett, majd az emberkére, és mindeközben simogatta a hajamat.
-Oh!-mondta a bácsika és visszacsukta a kabátot, majd el akart futni. Pechére Jin utána ment, hogy visszaszerezze a cipőmet.
-Uram! Kegyelmezzen! Nekem is családom van!-szerintem azt hitte, hogy Jin azért megy utána, hogy megverje.
-Adja vissza a cipőt!-parancsolt rá.
-Rendben.-és csodák csodájára visszaadta, majd elfutott. Jin visszajött hozzám és odaadta a cipőmet.
-Köszönöm!-hajoltam meg.
-Ilyen esetekben hagyni kell, hogy elvigye a cipőt.
-De ezt a Nagyitól kaptam!-védekeztem.-Amúgy, hogy kerülsz ide?
-Aggódtam... Már az is baj?-kérdezte elbűvölő mosollyal.
-Nem! Köszönöm!-mondtam, mire megöleltem.
-Nincs mit! Na menjünk!-mondta, és megfogta a kezem.
-Oké.-egyeztem bele. Így mentünk egész úton kézen fogva. Természetesen hülyéskedtünk is útközben.
-Kiket ismersz eddig a koreai osztályodból?-kérdezte.
-Hyun Ah, Minho, Zico, B-Bomb, U-Kwon, Jae, Seungri és Mir.-soroltam.- A többit nem tudom, de más osztályokból is ismerek pár embert.
-Kiket?
-G.O, Thunder, Joon, Seung Ho, Taemin, G.D, T.O.P és Taeyung. Zárójelben megjegyzem, hogy az utolsó három már végzett, de be szoktak járni.
-Kik a legbalhésabbak az osztályodból?
-Zico, B-Bomb, U-Kwon, Jae. A balhés négyes. Amúgy meg imádni való, tündér, cuki pofák.-mosolyodtam el.
-Ahha. Értem.
Az út többi részében már én kérdezgettem.
-Mi újság Kame-ékkal? Még nem is találkoztam velük. Majd elviszel hozzájuk?
-Persze!-mondta édesen.-Amúgy megvannak.
-Akkor jó.
Abban a pillanatban értünk haza, amint ez a mondat elhangzott. Kézen fogva nyitottunk be, és mentünk a nappaliba is. Szerencsére közel álltunk egymáshoz, szóval észre sem tudták volna venni. Nevetéseket hallottunk a konyhából így bementünk.
-Szia!-köszönt egy ismerős hang.
-MIR?! Te meg, hogy kerülsz ide?