Egy kórházi ágyon feküdtem, mellettem pedig Virág ült.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Oh! Momo! Hála istennek! - borult rám.
- Mi történt? - ismételtem, mert nem emlékeztem semmire.
- Tényleg nem tudod?
- Nem... - ráztam meg a fejem, és elmesélte, hogy mi történt. És akkor beugrott. Minden. Még az apró részletek is, amit Virág kihagyott.
Ugye elindultunk Szicília legnagyobb maffiaüzeméhez. A bejárat előtt két benga állat állt.
- Virág. Bármi történne velem, ne szólj senkinek se, csak vigyél be ide egy kórházba és kész. Oké? Megígéred? - mondtam Virágnak.
- Megígérem... - egyezett bele.
Virággal egy követ dobtunk pár méterrel, az őrök elé. A kőre egy ¸¸Szióka!" feliratot véstünk. Amikor az őrök odamentek a kőhöz, mi a hátuk mögé lopóztunk.
- Ez mi? - kérdezte az egyik.
- Nem tudom... - válaszolta a másik, majd mikor hátrafordultak, Virággal egyszerre mondtuk, hogy ¸¸Szióka!" és bevertünk nekik egyet. Elvettük a fegyverüket, és bementünk. Aki az utunkba állt lelőttük, vagy esetleg megvertük.1 napba telt, mire szinte az egész üzemet felforgattuk, de Bálintot sehol sem találtuk. Úgy gondoltuk, hogy akkor egy másik helyen lesz, de eszünkbe jutott, hogy még nem végeztünk. A maffia vezérrel még nem találkoztunk. Elindultunk megkeresni, azt a helyet, amit még nem néztünk. Ekkor beugrott. A zárt ajtó, amit még először találtunk Virággal. Odamentünk, és berúgtuk az ajtaját. Bálint kezét összekötözték egy kötéllel, és a kötélen egy másik is össze volt kötve, ami egy csőhöz volt rögzítve. Szóval gyakorlatilag Bálint lógott a levegőben. A helységben őrök is voltak, szóval egyből megtámadtak minket. Gyorsan elbántunk velük. Bálintot is kiszabadítottuk nagy nehezen és kifelé igyekeztünk, amikor több ember felénk kezdett közeledni. A legtöbbnek vascső volt a kezében, a maradéknak pedig pisztoly. Nem vot mit tenni, elfutottunk. Hamar szerváltunk egy taxit, ami elvitt minket Bálint házába. A házba bekopogtunk és Szofi nyitott ajtót.
- Bálint! - ugrott a nyakába, és kezdte el csókolgatni.
- Szofi, de örülök neked! - vette fel az ölébe Szofit. - Gyertek be! - mosolygott ránk.
- Oksi. - mentünk utánuk, és leültünk a kanapéjukra.
- Köszönöm, hogy megmentettetek. De... Kik vagytok? - nézett ránk furcsán. Igen, még mindig rajtunk volt a paróka.
- Hát Bálint... Nem ismered meg a testvéreidet? - vettem le a parókámat, aztán Virágét is.
- Momo! Virág! - esett le neki, utána megölelt minket. - Jó titeket újra látni!
- Hiányoztál te idióta! - öleltem szorosabban.
- Gondolom fáradtak lehettek. Aludjatok itt! Van helyünk! - mosolygott Szofi.
- Rendben, köszi. - biccentett Virág.
Szofi leterített egy lepedőt a földre, és 2 párnát is rakott hozzá nekünk, a szobájukba, mert ragaszkodott ahhoz, hogy egy szobába legyünk, mind a négyen.
- Nyuszi! Bemehetnél a kicsikhez! - szólt Szofi Bálintnak.
- Hajnali 1-kor?! - döbbent meg.
- Ja... Semmi... - nézett rá az órára. - Ki hol fog aludni?
- Öööö... Akkor aludjatok Ti az ágyon, mi meg Momoval a földön! - mondta Virág.
- Oké! - feküdtünk le.
- Virág, mi akarsz lenni, kis kifli vagy nagy kifli? - kérdeztem Virágtól.
- Mi?
- Kis kifli, vagy nagy kifli akarsz lenni?
- Mi bajod van? Egyik sem!! - lepődött meg. Bálint és Szofi szakadtak a röhögéstől.
- Tudod... A jobb kezemre bújós vagyok! - jelentettem be egy kis hatásszünet után.
- Akkor feküdj hasra!
- De akkor a bal kezemre leszek bújós!
- Bálint! Nem akarsz közénk feküdni? - kérdezte riadtan Virág Bálinttól.
- Jó... De én is bújós vagyok a jobb kezemre... - hangzott a válasz.
- Anyátok! - nevetett fel Virág.
- Na, elég legyen, mert Virágot közénk fektetem! - állított le minket Szofi poénkodva.
- Ne! - fogta a fejét Virág. Ezek után, már mind elaludtunk. Reggel 10-kor keltünk fel. Szofi a konyhában csinálta a reggelit, Bálint pedig a gyerekekkel játszott.
- Kész a kaja! - mondta hangosan Szofi. Mi Virággal leültünk az étkezőasztalhoz. Miután megreggeliztünk elkezdett brutálisan fájni a hasam. Magzatpózba lefeküdtem a kanapéra.
- Jól vagy? - érdeklődött Bálint.
- Nem! Nagyon fáj a hasam. - nyöszörögtem.
- Az nem jó... Gyere adok gyógyszert! - állított fel. Amint felegyenesedtem elájultam.
Így röviden és tömören ennyi történt.
- És miért ájultam el? - kérdeztem Virágtól.
- Nem tudom... - vonta meg a vállát. Ekkor belépett a szobába egy orvos.
- Oh! Magához tért? Ez nagy megkönnyebbülés. - bólogatott a doki.
- Miért ájultam el? - kérdeztem az orvostól is.
- Hát kisasszony... - itt félbe szakítottam, mert eszembe jutott egy fontosabb kérdés.
- A kisbaba hogy van?
- Ezt akartam volna elmondani... - sütötte le a szemét.
- Ugye nem? - ijedtem meg.
- Sajnálom... - biccentett. Gyorsan megvizsgált, utána pedig kiment.
- Mi az? - érdeklődött Virág. - Mi van a babával?
- Emlékszel, mondtam, hogy fáj a hasam.
- Igen?
- Utána pedig elájultam.
- Igen?
- Minden bizonnyal a sok izgalom miatt... - nyeltem nagyot. - elvetéltem... - kezdtem sírni.
- Megmondtam, hogy fel kellett volna szállnod arra a gépre! - kezdett kiabálni velem. - Ha rám hallgattál volna! De nem... Te és a makacsságod!
- Virág! Álljál már le, én sem tudhattam pontosan, hogy ez fog történni! Azt hittem, hogy meghalok vagy valami! De erre nem is gondoltam! - védtem magamat.
- Jól van... Sajnálom... - látta be.
- Zavarok? - lépett be ismét a doki.
- Nem... Jöjjön csak... - töröltem le a könnyeimet.
- Holnap már haza is mehet! - jelentette be a ¸¸jó" hírt.
- Rendben köszönöm... - biccentettem. Ha már holnap haza mehetek, akkor hamarabb szembe kell majd néznem Jinnel. Annyi mindent elszúrtam már, hogy nem hiszem, hogy ezt megtudná bocsájtani...
- Holnapután indulunk! - veregette meg a vállamat Virág.
- Remek...
- Mi történt? - kérdeztem.
- Oh! Momo! Hála istennek! - borult rám.
- Mi történt? - ismételtem, mert nem emlékeztem semmire.
- Tényleg nem tudod?
- Nem... - ráztam meg a fejem, és elmesélte, hogy mi történt. És akkor beugrott. Minden. Még az apró részletek is, amit Virág kihagyott.
Ugye elindultunk Szicília legnagyobb maffiaüzeméhez. A bejárat előtt két benga állat állt.
- Virág. Bármi történne velem, ne szólj senkinek se, csak vigyél be ide egy kórházba és kész. Oké? Megígéred? - mondtam Virágnak.
- Megígérem... - egyezett bele.
Virággal egy követ dobtunk pár méterrel, az őrök elé. A kőre egy ¸¸Szióka!" feliratot véstünk. Amikor az őrök odamentek a kőhöz, mi a hátuk mögé lopóztunk.
- Ez mi? - kérdezte az egyik.
- Nem tudom... - válaszolta a másik, majd mikor hátrafordultak, Virággal egyszerre mondtuk, hogy ¸¸Szióka!" és bevertünk nekik egyet. Elvettük a fegyverüket, és bementünk. Aki az utunkba állt lelőttük, vagy esetleg megvertük.1 napba telt, mire szinte az egész üzemet felforgattuk, de Bálintot sehol sem találtuk. Úgy gondoltuk, hogy akkor egy másik helyen lesz, de eszünkbe jutott, hogy még nem végeztünk. A maffia vezérrel még nem találkoztunk. Elindultunk megkeresni, azt a helyet, amit még nem néztünk. Ekkor beugrott. A zárt ajtó, amit még először találtunk Virággal. Odamentünk, és berúgtuk az ajtaját. Bálint kezét összekötözték egy kötéllel, és a kötélen egy másik is össze volt kötve, ami egy csőhöz volt rögzítve. Szóval gyakorlatilag Bálint lógott a levegőben. A helységben őrök is voltak, szóval egyből megtámadtak minket. Gyorsan elbántunk velük. Bálintot is kiszabadítottuk nagy nehezen és kifelé igyekeztünk, amikor több ember felénk kezdett közeledni. A legtöbbnek vascső volt a kezében, a maradéknak pedig pisztoly. Nem vot mit tenni, elfutottunk. Hamar szerváltunk egy taxit, ami elvitt minket Bálint házába. A házba bekopogtunk és Szofi nyitott ajtót.
- Bálint! - ugrott a nyakába, és kezdte el csókolgatni.
- Szofi, de örülök neked! - vette fel az ölébe Szofit. - Gyertek be! - mosolygott ránk.
- Oksi. - mentünk utánuk, és leültünk a kanapéjukra.
- Köszönöm, hogy megmentettetek. De... Kik vagytok? - nézett ránk furcsán. Igen, még mindig rajtunk volt a paróka.
- Hát Bálint... Nem ismered meg a testvéreidet? - vettem le a parókámat, aztán Virágét is.
- Momo! Virág! - esett le neki, utána megölelt minket. - Jó titeket újra látni!
- Hiányoztál te idióta! - öleltem szorosabban.
- Gondolom fáradtak lehettek. Aludjatok itt! Van helyünk! - mosolygott Szofi.
- Rendben, köszi. - biccentett Virág.
Szofi leterített egy lepedőt a földre, és 2 párnát is rakott hozzá nekünk, a szobájukba, mert ragaszkodott ahhoz, hogy egy szobába legyünk, mind a négyen.
- Nyuszi! Bemehetnél a kicsikhez! - szólt Szofi Bálintnak.
- Hajnali 1-kor?! - döbbent meg.
- Ja... Semmi... - nézett rá az órára. - Ki hol fog aludni?
- Öööö... Akkor aludjatok Ti az ágyon, mi meg Momoval a földön! - mondta Virág.
- Oké! - feküdtünk le.
- Virág, mi akarsz lenni, kis kifli vagy nagy kifli? - kérdeztem Virágtól.
- Mi?
- Kis kifli, vagy nagy kifli akarsz lenni?
- Mi bajod van? Egyik sem!! - lepődött meg. Bálint és Szofi szakadtak a röhögéstől.
- Tudod... A jobb kezemre bújós vagyok! - jelentettem be egy kis hatásszünet után.
- Akkor feküdj hasra!
- De akkor a bal kezemre leszek bújós!
- Bálint! Nem akarsz közénk feküdni? - kérdezte riadtan Virág Bálinttól.
- Jó... De én is bújós vagyok a jobb kezemre... - hangzott a válasz.
- Anyátok! - nevetett fel Virág.
- Na, elég legyen, mert Virágot közénk fektetem! - állított le minket Szofi poénkodva.
- Ne! - fogta a fejét Virág. Ezek után, már mind elaludtunk. Reggel 10-kor keltünk fel. Szofi a konyhában csinálta a reggelit, Bálint pedig a gyerekekkel játszott.
- Kész a kaja! - mondta hangosan Szofi. Mi Virággal leültünk az étkezőasztalhoz. Miután megreggeliztünk elkezdett brutálisan fájni a hasam. Magzatpózba lefeküdtem a kanapéra.
- Jól vagy? - érdeklődött Bálint.
- Nem! Nagyon fáj a hasam. - nyöszörögtem.
- Az nem jó... Gyere adok gyógyszert! - állított fel. Amint felegyenesedtem elájultam.
Így röviden és tömören ennyi történt.
- És miért ájultam el? - kérdeztem Virágtól.
- Nem tudom... - vonta meg a vállát. Ekkor belépett a szobába egy orvos.
- Oh! Magához tért? Ez nagy megkönnyebbülés. - bólogatott a doki.
- Miért ájultam el? - kérdeztem az orvostól is.
- Hát kisasszony... - itt félbe szakítottam, mert eszembe jutott egy fontosabb kérdés.
- A kisbaba hogy van?
- Ezt akartam volna elmondani... - sütötte le a szemét.
- Ugye nem? - ijedtem meg.
- Sajnálom... - biccentett. Gyorsan megvizsgált, utána pedig kiment.
- Mi az? - érdeklődött Virág. - Mi van a babával?
- Emlékszel, mondtam, hogy fáj a hasam.
- Igen?
- Utána pedig elájultam.
- Igen?
- Minden bizonnyal a sok izgalom miatt... - nyeltem nagyot. - elvetéltem... - kezdtem sírni.
- Megmondtam, hogy fel kellett volna szállnod arra a gépre! - kezdett kiabálni velem. - Ha rám hallgattál volna! De nem... Te és a makacsságod!
- Virág! Álljál már le, én sem tudhattam pontosan, hogy ez fog történni! Azt hittem, hogy meghalok vagy valami! De erre nem is gondoltam! - védtem magamat.
- Jól van... Sajnálom... - látta be.
- Zavarok? - lépett be ismét a doki.
- Nem... Jöjjön csak... - töröltem le a könnyeimet.
- Holnap már haza is mehet! - jelentette be a ¸¸jó" hírt.
- Rendben köszönöm... - biccentettem. Ha már holnap haza mehetek, akkor hamarabb szembe kell majd néznem Jinnel. Annyi mindent elszúrtam már, hogy nem hiszem, hogy ezt megtudná bocsájtani...
- Holnapután indulunk! - veregette meg a vállamat Virág.
- Remek...
~Másnap, már Bálintéknál.~
- Jobban vagy Momo? - érdeklődtek.
- Aha... Fogjuk rá... - vallottam be. - Nem haragszotok meg, ha egy kicsikét elmegyek sétálni?
- Dehogy! Menj csak! - mosolygott Szofi. Én meg fogtam magam és kimentem. Elsétáltam egy boltig, ahol vettem két üveg Jack Daniel's-t, utána pedig Salsohoz mentem. Leültem a fűbe, majd kinyitottam az egyik Jack Daniel's-emet. Egy kis idő múlva elkezdtem zokogni. Nem tudtam, hogy a hír miatt, vagy a pia miatt. De szerintem a hír miatt.
~Virág szemszöge~
Már este 8 óra van, és Momo még sehol. Virág! Gondolkozz! Mit mondott Momo régen, hova akart mindig is menni? A Salsohoz! Hát persze!
Elindultam a folyóhoz. Momot ott találtam a fűben ülve, kezében egy Jack Daniel's-el.
- Momo! - kezdtem. - Sokat ittál?
- Mit érdekel az téged? - állt fel. A hangja alapján igen, sokat ivott. Mikor megfordult észrevettem, hogy kettő üres wiskeys üveg van nála.
- Jaj ne... - suttogtam.
- Mi van? Mit bámulsz? Összetörtem-e? Igen! De ezért ne ítélj el! - törölgette a szemét. - Jin nem fog megbocsájtani! Érzem... - feküdt le a földre és ott el is aludt. Megragadtam az alkalmat, felkaptam az ölembe, és Bálintékig meg sem álltam. Leraktam a kanapéra, betakartam, és elmentem én is aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése