- Jin... - nyöszörögtem fáradtan a mellkasára dőlve.
- Hm?
- Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Hajnali 4... Aludj vissza! - kezdte simogatni a hátamat.
- Kaphatok egy jóéjt puszit?
- Tessék! - adta oda.
- Köszönöm! - dőltem vissza a mellkasára.
- Nagyon szívesen! De még kaphatsz!
- Az jó! - öleltem jobban magamhoz. Pár perc múlva megcsörrent a telefonom. Pont mikor majdnem elaludtam. - Haló? - vettem fel.
- Drága Momo! Mikor szándékozol visszajönni? - üvöltött egy ismerős hang.
- Rain, neked is szép jó hajnalt! Te nem szoktad nézni azt a kib@szott órát?
- És Te a naptárat?
- Szoktam, de...
- Nincs semmi de! - szakított félbe. - 1 hónapod van! Élvezd ki! - csapta le.
- Jin... - szóltam remegő hanggal, már-már sírva. - Vissza kell mennem Koreába.
- MI?! - ült fel. - De miért?
- Mert Rain hívott...
- De ha nem akarod, akkor mondd le!
- Nem lehet...
- Mert?
- Mert 3 éves szerződést kötöttem, ebből 2 már letelt, és még van 1 év. - ültem fel én is a takarót magam elé tartva.
- Ne... - suttogta.
- Sajnálom... - sírtam el magam. Már csak arra lettem figyelmes, hogy Jin felvette a ruháit, felkapta a cigis dobozát, és ment volna ki a teraszra. - Hova mész? - szipogtam.
- Szívok egy kis friss levegőt... - csapta be maga után az üvegajtót. Én is felöltöztem, kimentem a konyhába és kivettem 2 Jim Beam-et a hűtőből. Kinyitottam őket, bementem a fürdőszobába, bezárkóztam, megnyitottam a csapot, és elkezdtem inni a Jim Beam-et.
- Hm?
- Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Hajnali 4... Aludj vissza! - kezdte simogatni a hátamat.
- Kaphatok egy jóéjt puszit?
- Tessék! - adta oda.
- Köszönöm! - dőltem vissza a mellkasára.
- Nagyon szívesen! De még kaphatsz!
- Az jó! - öleltem jobban magamhoz. Pár perc múlva megcsörrent a telefonom. Pont mikor majdnem elaludtam. - Haló? - vettem fel.
- Drága Momo! Mikor szándékozol visszajönni? - üvöltött egy ismerős hang.
- Rain, neked is szép jó hajnalt! Te nem szoktad nézni azt a kib@szott órát?
- És Te a naptárat?
- Szoktam, de...
- Nincs semmi de! - szakított félbe. - 1 hónapod van! Élvezd ki! - csapta le.
- Jin... - szóltam remegő hanggal, már-már sírva. - Vissza kell mennem Koreába.
- MI?! - ült fel. - De miért?
- Mert Rain hívott...
- De ha nem akarod, akkor mondd le!
- Nem lehet...
- Mert?
- Mert 3 éves szerződést kötöttem, ebből 2 már letelt, és még van 1 év. - ültem fel én is a takarót magam elé tartva.
- Ne... - suttogta.
- Sajnálom... - sírtam el magam. Már csak arra lettem figyelmes, hogy Jin felvette a ruháit, felkapta a cigis dobozát, és ment volna ki a teraszra. - Hova mész? - szipogtam.
- Szívok egy kis friss levegőt... - csapta be maga után az üvegajtót. Én is felöltöztem, kimentem a konyhába és kivettem 2 Jim Beam-et a hűtőből. Kinyitottam őket, bementem a fürdőszobába, bezárkóztam, megnyitottam a csapot, és elkezdtem inni a Jim Beam-et.
~Jin szemszöge~
Hihetetlen. Momonak vissza kell mennie? Pont mikor minden jóra fordult?
Mikorra elszívtam egy cigit, az ablak felé fordultam, de Momot sehol sem találtam. Berohantam, és mindenhol keresni kezdtem. Ha megint megpróbálna ngyilkos lenni miattam, nem tudom mit csinálnék.
A fürdő következett, de az zárva volt, a csap pedig folyott.
- Momo! Nyisd ki! - dörömböltem, de semmi. - Momo! Kérlek! Momo... - térdeltem le az ajtó elé zokogva. - Sajnálom! Csak nyisd már ki ezt a kurv@ ajtót!
Hirtelen hallottam, hogy kattan a zár. Kinyitotta az ajtót és a látvány megdöbbentett. Egy üres összetört Jim Beam-es üveg volt az egyik kezébe, a másikba pedig egy félig üres. Abban a kezében amelyikben az összetört üveget tartotta, a tenyere véres volt.
- Oppa... - suttogta, alig állva a lábán. - Mianhae... (Sajnálom koreaiul <--- szerk.megj.) - persze tudtam, hogy mit jelent, mert annyira nem vagyok hülye.
Amint ezeket a szavakat kimondta, előreborult a karjaimba. Felkaptam, gyengéden befektettem az ágyba, bekötöztem a kezét, és összeszedtem az üvegszilánkokat. Később befeküdtem mellé.
Reggel 8-kor keltem. Momora pillantottam, aki hozzám bújt, de még mindig az igazak álmát aludta. Így még jobban magamhoz húztam, majd adtam a szájára egy puszit.
- Istenem, Te lány! - kezdtem magamban beszélni. - Szeretlek! Adtam még egy puszit, csak erre fel is kelt. - Jó reggelt!
- Mitől lenne jó? - kérdezte depisen, hátat fordítva nekem.
- Naaaa! Ne legyél már ilyen! Sajnálom! Nem akarom, hogy depis legyél, és megint elkezd vagdosni magad! - pusziltam a hajába.
- Ne legyél velem ilyen kedves, mert tudom, hogy belül elhordasz mindennek...
- Nem igaz... Szeretlek!
- Ch... Persze... - mondta. Sajnos már magamnak sem tudom bemesélni, hogy alkohol hatása alatt áll, szóval kész... Végem...
- Jól van Momo! - álltam fel, majd kimentem a konyhába.
~Momo szemszöge~
Miután Jin kiment felálltam, és egy bőröndbe összepakoltam a cuccaimat. Tudtam, hogy nem ez a legjobb megoldás, de ha nem szeretném azt, hogy jobban fájjon Jinnek is, akkor ezt kell tennem. Elindultam a kijárat felé, de Jin elkapta a kezemet.
- Hova mész? - kezdte higgadtan.
- Nem tudom. Valahova! - ráztam le a szorítását.
- Ne legyél köcsög, mert azt nem szeretem! - emelte fel a hangját.
- Nem érdekel! - nem szeretek veszekedni Jinnel. Főleg ha tudom, hogy utána már nem fogunk találkozni. Megeshet, hogy ez miatt a hülyeség miatt fog majd megromlani a kapcsolatom a Kat-Tunnal és legfőképp Jinnel.
- Miért lettél hirtelen ekkora paraszt? Most nem néznél legalább egy icipicit magadba? Ha? 3 hónapot vártam! Rohadt 3 hónapot! És ezt kapom? - itt csönd lett. Nem tudtam mást tenni. B tervhez kellett folyamodnom. Ami miatt mindig is rühellni fogom magamat.
- Vége. - hunytam le a szememet, nyugodtan kimentem az ajtón, becsaptam magam után, és tudtam, hogy a Kat-Tun probléma megoldójához kell mennem. Aki nem más, mint Nakamaru. Igen, Kame is, csak, annyira nem az a lelkizős típus. Az ilyen fajta dolgokat, szinte mindig Maruval beszéltem meg. Mert Kame tudja, hogy Jin mit érez. És mindig ezzel segített, ha nem tudtam, hogy mit tegyek Jines ügyben, ha Jinnel volt problémám. Most viszont nem. Most csak szimplán probléma van. Tehát Maru háza felé vettem az irányt. Tudom, non-stop Kokinál vannak, de azért néha napján haza is mennek. kb 00:00-tól 11:00-ig otthon vannak. Hacsak nem egész éjjel...
Becsöngettem Maruhoz.
- Ki vagy? - nyitott álmosan ajtót, a köntösében (persze alatta volt pizsama.).
- Momo. - válaszoltam kisírt szemekkel. Maru végigmért, majd bevonszolt a házba.
- Na mesélj! - készített egy kávét magának, nekem pedig kakaót. Elhadartam neki, mindent egytől egyig. - És én miben segítsek?
- Csak hadd legyek nálad néhány napig! Csak a repülőgép indulásáig!
- Jó... - sóhajtott.
- Köszönöm szépen! - ittam bele a kakaómba. - De senkinek sem szólhatsz! Megígéred?
- Ja... - bólogatott.
- Köszi! - öleltem meg. - Ugye nem haragszol?
- Dehogyis! Te Baka!! - lökte meg óvatosan a fejemet a mutatóujjával.
*Pár nappal később, a koreai reptéren.*
Ismét itt vagyok. Jinnel azóta nem beszéltem, miután összevesztünk.
Egyből Rainhez vettem az irányt. Bekopogtam az irodájába, és amint hallottam, hogy ¸¸szabad!", benyitottam.
- Végre visszajöttél! - mosolygott.
- Aha... - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Van egy hírem számodra! - mondta, majd egy egyszerű ¸¸gyere!" kiáltással, Mir termett mellém. - Tehát. Azt szeretném, ha barát és barátnő lennétek mostantól!
- Mi a bajod? Ezt csak egy hülye vállalná el! - néztem rá furcsán.
- Én nem bánom! - egyezett bele Mir.
- Látod? Mondtam!
- Ennyi. Nem muszáj csóknál tovább haladni. - vázolta a szitut Rain. - Elég a csók, oké?
- Jó... - motyogtam, utána pedig Mirrel együtt kimentem az irodából.
- Nézd... Felejtsük el az eddigieket, rendben? - kezdte.
- Rendben... - bólogattam, már igazi mosollyal. - Kiss Mónika vagyok! De hívj csak Momonak!
- Oké. - ráztunk kezet. - Akkor mehet a színjáték?
- Mehet. - sóhajtottuk, megfogtuk egymás kezét, és kiléptünk az épületből. Nagyon sok fotós vett minket körbe, szóval 10000000000%, hogy holnap ketten fogunk a címlapokon virítani.
- Ne legyél köcsög, mert azt nem szeretem! - emelte fel a hangját.
- Nem érdekel! - nem szeretek veszekedni Jinnel. Főleg ha tudom, hogy utána már nem fogunk találkozni. Megeshet, hogy ez miatt a hülyeség miatt fog majd megromlani a kapcsolatom a Kat-Tunnal és legfőképp Jinnel.
- Miért lettél hirtelen ekkora paraszt? Most nem néznél legalább egy icipicit magadba? Ha? 3 hónapot vártam! Rohadt 3 hónapot! És ezt kapom? - itt csönd lett. Nem tudtam mást tenni. B tervhez kellett folyamodnom. Ami miatt mindig is rühellni fogom magamat.
- Vége. - hunytam le a szememet, nyugodtan kimentem az ajtón, becsaptam magam után, és tudtam, hogy a Kat-Tun probléma megoldójához kell mennem. Aki nem más, mint Nakamaru. Igen, Kame is, csak, annyira nem az a lelkizős típus. Az ilyen fajta dolgokat, szinte mindig Maruval beszéltem meg. Mert Kame tudja, hogy Jin mit érez. És mindig ezzel segített, ha nem tudtam, hogy mit tegyek Jines ügyben, ha Jinnel volt problémám. Most viszont nem. Most csak szimplán probléma van. Tehát Maru háza felé vettem az irányt. Tudom, non-stop Kokinál vannak, de azért néha napján haza is mennek. kb 00:00-tól 11:00-ig otthon vannak. Hacsak nem egész éjjel...
Becsöngettem Maruhoz.
- Ki vagy? - nyitott álmosan ajtót, a köntösében (persze alatta volt pizsama.).
- Momo. - válaszoltam kisírt szemekkel. Maru végigmért, majd bevonszolt a házba.
- Na mesélj! - készített egy kávét magának, nekem pedig kakaót. Elhadartam neki, mindent egytől egyig. - És én miben segítsek?
- Csak hadd legyek nálad néhány napig! Csak a repülőgép indulásáig!
- Jó... - sóhajtott.
- Köszönöm szépen! - ittam bele a kakaómba. - De senkinek sem szólhatsz! Megígéred?
- Ja... - bólogatott.
- Köszi! - öleltem meg. - Ugye nem haragszol?
- Dehogyis! Te Baka!! - lökte meg óvatosan a fejemet a mutatóujjával.
*Pár nappal később, a koreai reptéren.*
Ismét itt vagyok. Jinnel azóta nem beszéltem, miután összevesztünk.
Egyből Rainhez vettem az irányt. Bekopogtam az irodájába, és amint hallottam, hogy ¸¸szabad!", benyitottam.
- Végre visszajöttél! - mosolygott.
- Aha... - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Van egy hírem számodra! - mondta, majd egy egyszerű ¸¸gyere!" kiáltással, Mir termett mellém. - Tehát. Azt szeretném, ha barát és barátnő lennétek mostantól!
- Mi a bajod? Ezt csak egy hülye vállalná el! - néztem rá furcsán.
- Én nem bánom! - egyezett bele Mir.
- Látod? Mondtam!
- Ennyi. Nem muszáj csóknál tovább haladni. - vázolta a szitut Rain. - Elég a csók, oké?
- Jó... - motyogtam, utána pedig Mirrel együtt kimentem az irodából.
- Nézd... Felejtsük el az eddigieket, rendben? - kezdte.
- Rendben... - bólogattam, már igazi mosollyal. - Kiss Mónika vagyok! De hívj csak Momonak!
- Oké. - ráztunk kezet. - Akkor mehet a színjáték?
- Mehet. - sóhajtottuk, megfogtuk egymás kezét, és kiléptünk az épületből. Nagyon sok fotós vett minket körbe, szóval 10000000000%, hogy holnap ketten fogunk a címlapokon virítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése