15.Rész

-Na most hova menjünk?-kérdezte Jin, miközben beszálltunk a kocsiba.
-Szerintem látogassuk meg a többieket...
-Ok... Várj!-nézett rám komolyan.-Ugye megvan már a jogsid?
-Ahha.-bólintottam.
-Akkor tessék!-nyújtotta át a kulcsot.-Vezess!
-Öööö... Ok...-szálltam ki majd megkerültem a kocsit és beültem a kormányhoz.
-Először is tisztázzuk! Ha bármi kár történik, nem én vagyok a felelős érte!
-Másodszor!-kezdtem én is.-Nem tudom, hogy merre laknak...
-Majd én navigállak!-mosolygott rám.
-Rendben...-vettem egy nagy levegőt, és elindítottam a kocsit.
Amikor odaértünk Jin értetlenül nézett rám.
-Mikor kaptad meg a jogosítványodat?
-Nem rég.
-Akkor hogy tudsz ilyen jól vezetni?
-Talán kijártam az autósulit?
-Az oké, de... Mindegy...
-Ok.-szálltam ki.
-Sziasztok!-üdvözöltek minket az ablakból a többiek  (gondolom megint összegyűltek Kokinál...).
-Sziasztok!-köszöntünk.
-Mi járatban errefelé?-kérdezte Koki.
-Arra gondoltunk, hogy a világ legokosabb embereihez megyünk...-mondta Jin egyszerűen.-Szerintem eltévesztettük a házszámot...-nézett rám.
-Ja lehetséges...-helyeseltem.
-Héj!! Nem sértjük meg a másikat! Főleg hogyha nála van a bejárat kulcsa!-mutatott Koki a kezében lévő kulcsra.
-Nem kell nekünk kulcs!-mondtuk egyszerre Jinnel.
-Hadd lássuk!-mondta Kame vigyorogva. Hah! Alábecsül minket! Legalábbis engem biztos... Jin már kérdéses...
-Rendben!-mondta Jin, majd rám nézett.-Menj te előbb!
-Mer'?-kérdeztem.
-Mert ha leesel, ne kelljen lejönni...
-Te is alábecsülsz! Milyen társaságba keveredtem?-"sértődtem" meg és már másztam is fel. Csodák csodájára nem estem le! Egyből utánam jött Jin is.
-Ügyes voltál!-mutatta a hüvelykujját Ueda.
-Köszi.-mosolyodtam el.
-Nem gondoltam volna, hogy fel tudsz mászni...-mondta Jin, miközben megölelt. Szerintem ez valami "büszke vagyok rád" típusú ölelés lehetett... Mindegy. Viszonoztam.
-A mestertől tanultam!-mondtam, miközben vigyorogva toltam el magamtól. Azok a barna szemek... És a homlokába lógó barna hajtincsek... Wá! Szerelmes vagyok! ♥♥
-Itt fogsz egyetemre járni vagy most lógsz a suliból?-kérdezte Maru.
-Én már lediplomáztam...-mondtam.
-Hogyan? Még csak 20 éves vagy!-értetlenkedett Junno.
-Hát... Fogalmazzunk úgy, hogy az IQ-m több volt, mint amennyire a sulinak szüksége volt...
-Kicsaptak?-kérdezte Ueda.
-Nem! Csak rájöttek, hogy minden amit veszünk, azt én kívülről fújom, szóval hamarabb megírtam a ZH-kat.
-Jaa.-értette meg mindenki.
-És ti?-kérdeztem.
-Tudod, hogy én már nem tudom elvégezni...-vezetett rá arra Kame, hogy középiskolából kirúgták.
-Ahha...-mondtam szomorúan.
-Nekem szerintem elég az érettségi...-gondolkodott Ueda.
-Nekem is elég!-mondta Koki.-Amúgy is jól tudok varrni! Majd varró leszek a banda mellett!-tervezgette a jövőjét.
-Majd megpróbálom az egyetemet!-mondta Junno.
-Megpróbálod???!!-néztem rá értetlenül.-Olyan okos vagy, hogy szerintem te is úgy jársz mint én!
-Azért annyira nem vagyok zseni mint te!
-Nem is vagyok zseni!
-Dehogyisnem! 12 évesen tudtál Japánul, Koreaiul és még Angolul is!
-Oké mindegy, lapozzunk...
-Én majd később lediplomázom...-mondta Maru
-Majd te tanítasz engem!-mondta Jin.
-Parancsolsz?-kérdeztem.
-Majd Te Tanítasz Engem!-hangsúlyozta ki az összes szót.
-Miért pont én?
-Mert te már kijártad az egyetemet.
-És miért nem akarod te is elvégezni?
-Minek dobjak ki pénzt az ablakon, ha van valaki megtudja tanítani?
-Mert az az illető nem itt él?-kérdeztem vissza.
-Mindegy... Még gondolkodom rajta...-mondta és leült a kanapéra.
-Oké.-sóhajtottam és én is leültem mellé. A maradék 5 fiú pedig lement a konyhába.
-Hogy telt el ilyen gyorsan 2 év?-kérdeztem.
-Gyorsan?
-Ahha.
-Nekem 1000 évnek tűnt...
-Mert?
-Mert.
-Értem...-bólintottam, majd Jin vállára hajtottam a fejem.-Hány óra van?
-Fél 5.-nézte meg a telefonja kijelzőét.
-Ok köszi.-hunytam le a szemem. A következő pillanatban egyszerre kaptuk fel a fejünket.
-5-kor lesz kezdés!-mondtuk egyszerre és már pattantunk is fel, lefutottunk a lépcsőn a fiúkhoz, elköszöntünk tőlük, kiengedtek minket az ajtón, hogy ne kelljen lemásznunk, eszünkbe jutott, hogy Kame is kell nekünk szóval még őt is elrángattuk, és szálltunk is be az autóba. Természetesen Jin vezetett. Az út csendesen telt. Körülbelül 10 perces volt, szóval időben odaértünk...
-Áh Jin, Kame, Momo!-üdvözölt minket egy emberke (gondolom a Rendező).-Menjenek először felvenni a ruhákat, utána a sminkeshez, utána pedig itt várjanak.
-Rendben köszönjük.-mondtam, és már indultunk is az utunkra. Egész jó ruhát kaptam és a smink is szolid volt.
-Na! Kezdhetjük?-kérdezte a Rendező idegesen.
-Igen!-feleltük egyszerre. Mindenki jelen volt... Nakama Yukie, Namase Katsuhisa, Uchiyama Shinji, Kaneko Ken, Koike Teppei, Matsumoto Jun stb...
-Sziasztok!-köszöntem halkan.
-Szia!-köszönt Yukie.-Hogy hívnak?
-Kiss Mónika. De hívj csak Momonak!-mondtam mosolyogva.
-Én Nakama Yukie vagyok!-mosolygott.
-Igen... Tudom... Láttam a Gokusen 1-et és nagyon tetszett. Jun alakítása is nagyon jó volt, de a tiéd is!-ismertem el.
-Köszönöm! Amúgy, Ti testvérek vagytok?
-Nem.
-Pedig hasonlítotok...
-Hm...
-Hé! Jun!-szólt Junnak.
-Igen?-jött oda hozzánk.
-Ő itt Momo! Ő fogja játszani a féltestvéredet.-mutatott be.
-Az remek.-fürkészett a tekintetével.
-Mi az?-kérdeztem.
-Ööö.. Semmi...-mondta.
-Ha jól tudom te idősebb vagy nála! Nem emlékszel rá valahonnan?-kérdezte Yukie Juntól.
-Miért?-kérdezte túl gyorsan.
-Mert nagyon hasonlítotok.-mondta Yukie.
-Öööö... Te nem emlékszel rám valahonnan?-fordult gyorsan felém.
-Nem... Miért te emlékszel rám?-kérdeztem.
-Ami azt illeti igen...nyögte ki.-Vagyis... Nem szabadna, hogy elmondjam...
-Légysziiiiiii!!-nyaggattuk.
-Jól van...-köszörülte meg a torkát.-Az unokatesód vagyok... 2 éves voltam amikor megszülettél... Sokat játszottunk együtt, de... Amikor a szüleim összevesztek a szüleiddel, elköltöztünk... Ide, Japánba. 4 évesen nem volt valami jó költözni... De amikor 10 évesen már érettebb lettem azt mondták nekem, "Kisfiam. Az a család népünk szégyene! Ne merd ezt mondani senkinek!". Betartottam a szavam. Mostanáig...